Ravencroft Pszichiátriai Intézet

A csillagfejű még azt merte mondani, hogy nem hagyta magára. Most komolyan mégis ki az őrült?
-Cseszd meg csillag.
És még az is zavarja Adrian-t, hogy a csillag lett a vezető. Mindenki mást szívesebben elfogadott volna mint őt vagy azt. A többiek legalább jobban hasonlítanak rá. Nagyon unszimpatikus számára az a valami vagy valaki.
~Méghozzá miért az őrültek a vezetők? Ez nem normális. Őrület.~
De nem szól semmit. És bejutottak. Ott egy egész normálisnak tűnő egyén vezette őket.
~Itt amúgy egész normálisak a srácok. Ahhoz képest ahonnan én jövök ezek tök normálisaknak tűnnek.~
A beszédet a többiekre hagyja. Ő maga azzal van elfoglalva, hogy szétnéz. Még a levegőbe is beleszagol. Vámpír érzékei különlegesek ezt már megtanulta.

Hallom, hogy a földön fekvő lány motyog valamit, vagy legalább is próbál kommunikálni. Holmes, fel bukkan mellettem, és szól nekem, hogy menjek segítségért, de, a látvány, túl bénitó volt, ahov, hogy el induljak akár merre. Az én leblokkolásom okozza ennek a szegény lánynak a vesztét. Próbálom gyorsan össze szedni magam, ám ekkor, minden felől, örjitően örült kacajokat hallok.
- Nem vicces,le blokkoltam. - Mondom a hangnak, hangoknak. A válaszukat, vagy mondatukat, nem várom meg, hanem egyből indulok is, hátha még lehet rajta segíteni, bár kötve hiszem, amenyi vért ő vesztett, szerintem neki már annyi. De, még kell lennie még meg oldásnak. Futva indulok el, de nem olyan gyorsan futok, hogy lássam, ha egy ajtóra bukkanok. Talán, találok ott tűt, és cérnát,  hogy a sebet össze varjam neki.  Bár, ezzel nem biztos, hogy meg mentem, de szóval hát nem is tudom. Tetteimet, majd a vég igazolja. Erre tudok most gondolni, és kész örület, hogy hagyok egy szerencsétlent meg halni, pedig biztosan ő élni akar, élni szeretne, én pedig meg fosztom ettől, hogy csak most reagálok, mikor már rég cselekednem kellet volna.

-/// Kevin Steel --+ +-- Dark El Argo ///-


  D épület
 
Egyfajta meg állapodásba kerültünk Kevinnel. Össze dolgozunk amik ki nem jutunk innen. Nem hagyhatjuk, hogy itt legyen végünk.
Csatlakoztunk a társasághoz a D bejáratánál. 
Épp beszólt egy gyerek a fura külsejűnek. Különösebben nem tudott érdekelni. Csak a célunk. Be lépésünk után a helyiek, rögtön le állítottak volna. A fehér bőrű közölte velük a véleményét egyből. Nekem is az volt a lényeg, hogy minél hamarább túl legyünk rajta. Nincs időnk nézelődni, turistát játszani. A képességünket készenlétbe állítottuk, hogy ha szükséges azonnal át változzunk.
Őszinte leszek, nem hiszem, hogy sokan túl éljük majd ezt a kis kalandot amibe kerültünk az állómban. Így még jobban haladni akartunk. A gondolat, hogy hátráltatnak minket nagyon bosszantó volt. A nyomoroncak tiszta normálisnak tettetik magukat, a vesztes játék függök. Inkább állnának el az utunkból, mintsem, hogy itt legyenek.

Adrian nem megy távol a többiektől. A tárgyalást rájuk is bízza. Ő a saját eszközeihez nyúl. Sétál egy kicsit és szívja magába a szagokat. Nem túl kellemes számára. Azt mondták, hogy itt nincsenek gyógyszerek, mégis érezte a szagukat. És valami mást is amitől a hideg kirázta.
~Ez a hely nem normális.~
És ezzel visszasétált a többiekhez.

Visszaérve látta Adrian, hogy nem nagyon változott semmi. Két új alak jelent meg. A bundás nő látványára elmosolyodik.
~Ez a hely teljesen nem normális.~
Ami viszont zavarta, hogy a többieket elkezdték kitolni. Segíteni akart volna nekik ha kell erőszakkal is, de ekkor suttogó hangokat hallott maga mellől. Az zavarja, hogy a nő a fejében van és tudja mit érez és csinál. Nem szívesen menne, de a nő azt mondja, hogy segít neki. Így elindul arra amerre mondta.
~De aztán segíts is nekem. Bah egy hanggal beszélek ami a fejembe van egy bolondokháza folyosóján. Őrület.~

Hanna Jones-Rider, D épület
Hanna tudta volna tovább magyarázni, hogy mi volt a végső cél, de fölöslegesneket tartotta. Ez a férfi nem szerette a rágcsálókat és nem értette meg a lényeget. Sokan nem értették meg, hogy csinos nőből miért vált kövér pocokszerű valamivé. A túlélés neki is fontos volt. Az anyja, aki ezoterikus nyitottságú volt, megértette és a férfi is, akit szeretett. Elvégre Zield találta ki az egészet és az ő intelligenciája mindig lenyűgözte Hannát.
- Köszönöm! Remélem, hogy nem lesznek nagy gondok - felelt röviden.
A férfi úgy tűnt, letett az agyonlövéséről és hitt neki. Amiket mondott, azok alapján nem volt vámpírveszély, de más még lehetett. A többi szárnyban rosszabb állapotok uralkodhattak és ezt rossz volt hallani a nőnek. Ki akart innen kerülni, hogy megússza az életveszélyt. A közlegény még rosszabb híreket hozott. Megint a világ volt veszélyben. Zield már részt vett olyan akcióban, amibe belekeveredett és ott is nagy tétek forogtak kockán. Hannának ez volt az első. Ha elmenekül, de a világot sorsára hagyja, annak ő is meginná a levét. Belement a játékba és néma bólintással követte a katonát, mintha valóban meg lett volna fenyegetve és alárendeletet volna magát.
A felfordulásból megpróbálta kivenni a fontos elemeket. Az őrült világpusztítót őrizte a csőcselék és itt nagyítóval kellett keresni az elhurcolt normális embereket. Azokra próbált meg felkészülni, akik normálisak voltak. Kiszúrta magának a fiút, aki őket is észrevette. Az álcát fent tartotta és megkopogtatta Slater hátát, mutogatva a Adrianre, hogy ő fontos lehet. Megnézte a többieket is és arra is figyelt, hogy jelen voltak-e más rágcsálók a helyszínen, amikkel esetleg tudott volna kommunikálni.

James Manfeld, Álomsík/D épület
A kopasz arra figyelt fel, hogy eltűnt onnan, ahol volt és teljesen más helyen jelent meg, más környezetben. Néhány embert látott azok közül, akik jelen voltak a hajlevágós próbálkozásnál, amit szinte élete árán is meg akart valósítani. Hiába volt rosszul, a zőrt azt el kellett tüntetni a gyűlölt személyről. Akit itt is látott.
Érdekesebbek voltak a képek és a szöveg. A furcsa nő és a tömeg, Apokalipszis említése az őrült Jamesre nagyon más hatással volt, úgy érezte. Nem tudta, hogy mit kért a többiektől a nő. Egyet tudott: Apokalipszis mutáns volt és ő a mutánsokat gyűlölte. Ha az, akiről beszéltek, hasonló volt, akkor meg kellett ölni.
- Gonosz mutáns, bűnöző és terrorista. Miatta vagyok itt. Az olyanok miatt, mint ő, mert védik őket a mutánspártiak és a normális embereket zárják be, mint én. Mondd el, hogy kell megölni és levágom minden szőrszálát előtte! - mondta a nőnek.
Csinálni akart valamit, hogy ő is részt vehessen ebben a nagy és monumentálisnak tűnő küzdelemben. JJ világa eltörpült amellett, hogy egy apokalipszisi léptékű mutánst ölhetett volna meg.
~JJ csak beszélt, de nem történt semmi azon kívül, hogy mi itt jól meg voltunk a többiekkel és szabadságot kaptunk. A mutánsokat ki kell irtani! Ki kell irtani!~gondolkodott némán és csattogtatta az ollóját.

Hallom, hogy a halot lány szelleme szól hozzám, majd, lökést érzek, és hogy a lépcsőn gurulok lefelé, közben pár zúzodást, és egy törést is beszerzek magamnak. Úgy gondolom, hogy hiába is mondhattam volna bármit is, az már nem segített volna a helyzetemen. És, még a macska ügyességem is cserben hagyot. A térdemre nézek, ami nos természet ellenesen áll, és talán még el is tőrt.
~ Szuper, márcsak ez hiányzott.  - Gondolom magamban, de hamar meg is gondolom magam, mikor a csápokat látom meg felém közeledni. Ha, már macska alakomban vagyok, előkészitem a karmaimat, hogy szükség esetén, használ hassam. Meg várom, hogy közelebb jöjjön, aztán karmolok.  Egy kis fájdalmas meglepi a szőrnyünk nek. Én, még élni akarok, és élve kijutni, még ha ezzel, egy csomó szőrnyet is kell végig karmolásznom, hát akkor meg is teszem, de nem élvezettel. De, ez a kacaj, viszont már nagyon idegesit, mintha még pluszba, hülyévé is akarnának tenni. Bár, amikor leg utóbb egy csáp kapot el minket, utánna egy másik helyen keltün fel, így most valahogy inkább egy nagy dilemmának érzem ezt az egészet, és nem tudom, hogy mit is tegyek pontosan. Pár pillanatra, befészkeli magát az agyamba a gondolat, hogy talán hagynomkéne, hogy el kapjanak, de inkább mégsem, mert akár még halál is lehet a vége.

Adrian végül a nővel tart kétségek között. És ha mindez nem lenne elég még az a katona fickó és a szőrös nőszerű valami is elkezdik követni.
~Ezt a mai napot éljem csak túl esküszöm soha többé... soha többé... nem tudom mit nem csinálok soha többé, de még egyszer nem teszem az hót ziher. A pokolba remélem nem akarnak nekem rontani, hogy csak úgy itt sétálgatok.~
Az érzékeit és a reflexeit ki is élezi mert nem tűnnek túl barátságosnak. Ahogy tovább halad a környezet is egyre barátságtalanabb. És a feltörő sikolytól Adrian-nek megfagy a vér az ereiben.A nő pedig befelé mutogatott neki.
-Cseszd már meg! Most kajak szívatsz?
De azért vesz egy nagy levegőt és szélesre tárja az ajtót ha a másik két személy nem szól közbe.

A karmaimmal, sikeresen meg sebzem a leg közelebbi csápot, ami gondolom érzi is a karmolásomat. A karmaim, véresek és, még mindig hallani, azt az idegesitő röhögést, de hallok ám mást is, nem csak a röhögést. Holmes, sikoltott, vagy órdított. Bár, inkább hangzott sikitásnak, így ennél maradok. Vissza kéne mennem, hogy meg nézhessem, hogy mi is a helyzet a fickóval, de a térdem, még mindig a nem jó helyzetben van. Meg próbálkozok azzal, hogy vissza ugrasztom a térdemet, egy el folytott sikoly kiséretében, majd a könnyeimmel küszködve a fájdalomtól, kiáltom el magam.
- Hé, Holmes ha hallasz kéne egy kis segítség, itt vagyok a lépcső fórdulóban! - Kiáltok, és közben valahol reménykedem magamban, hogy hallja amit mondok. Mert, ha nem, hát akkor bizony itt fogok éhen halni, amihez semmi kedvem, de hát ez már nem csak tőlem függ. De, ha nem jön semmi válasz Holmes tól, valamit még akkor is ki kell találnom, mert nem érhet így véget az életem.

Adriant nagyon zavarja a két alak aki követi őt. Főleg, hogy egy szót sem szólnak csak követik. Ez hátborzongató egy olyan helyen ami úgy néz ki mint valami horrorfilm díszlete. Mikor az ajtóhoz lép akkor az érzékeivel szörnyű hangokat hall. És a sikolytól összerezzen. Főlek mikor látja, hogy a mögötte lévő férfi felé kap. Gyorsan elhajol.
-B@zd meg!
A frászt hozták rá. Az a pasi meg még egy sokkolót is előkap és ordibál. Adriannak is megjön a bátorsága a másik fellépésétől. A a csuklyások bármi hirtelen mozdulatot akarnak tenni akkor Adrian nekik ront. A félelem és a feszültség ami már jó ideje gyűlik benne biztos elég lesz. Nem is szólva a vámpír erejéről.

Kiáltásomra, először puffanást hallok fentről, majd azt látom, hogy Holmes meg érkezik mellém, és a vére fröccsen a nyakából. Hát, neki is annyi. Az idegesitő nevetést, talán már nem hallom, de most ez mindegy is. Fel nézzve a lépcső tetejére, mozgásra leszek figyelmes, és látom, hogy felém közeledik. Szerintem, nem barátságos szándékkal közeledik, abból itélve ami mellettem van. Először, rá morgok, majd fújok, és a lépcső lefelé vezető része felé vonszolom magam, aztán le szánkózok, fejjel előre, és közben reménykedem benne, hogy lent találok minimum egy pár mankót, vagy egy toló széket, hogy minnél távolabb legyek ettől a veszélyes alaktól. De, ha nincs, hát akkor sem hagyom magam, és akár még ismét kész leszek karmolni, hogy távol tartsam magamtól. Egyszer már, sikerült, de most sajnos nem biztos, hogy ennyi elég lesz, és talán még be kell vetnem a kung-fu tudásomat, ami szintén nem garantál semmit, így törött térdel. De, majd meg tudom, hogy mi is lesz.

D épület, Hanna Jones-Rider

A volt rendőr és a lemmingoid egészen jól együtt tudtak működni és vették egymás jelzéseit. Nem tűnt gonosznak a férfi, mikor megértette Hanna céljait és ő is megértette a férfiét, onnantól már ment az össze dolgozás. Együtt szabadultak meg az őrültek hadától és a fiút kezdték követni. Az ajtónál Hanna is elkezdett figyelni az érzékeire, hogy elárultak-e valamit azon kívül, amit látott. Ő nem kiabált volna így rá a fiúra. Azt sem értette, mit beszélt. Egyikükhöz sem illettek volna azok a szavak, amiket kimondott.
Mikor Slater berúgta az ajtót, egy véres áldozást láttak félbemaradni. Hanna kezdett megint az őrültek királyságára gondolni, hogy valamilyen elképzelt, értelmetlen cél miatt öltek meg olyanokat, mint ő. Kényszerzubbonyba kötözött, normális állampolgárokat sejtett a feláldozottakban.
Hanna nem kezdett támadásba, rábízta azt a férfire. Nem volt teljesen tiszta, hogy mi történt itt. Slatert a helyiek tisztelték, engedelmeskedtek neki, de ezeket itt mintha nem ismerte volna és nem értett volna egyet velük. A nő figyelt és ha kellett, fedezéket keresett.

James Mansfeld, D épület


Az álomsíkon nem kapott választ az agresszív elmebeteg. Ott véget ért a látomása és visszakerült a testébe, ahol ébredezni kezdett. Megdörzsölte a kopasz fejét, elidőzve a sima bőrön, amit annyira szeretett és ami miatt gyűlölt minden hajjal és bundával rendelkezőt. 
Emlékezett mindenre, amit az álomsíkon látott. JJ és az az Apoaklipszis, akiről egy keveset lehetett tudni, nagyon is hasonlítottak. Most kezdett erre rájönni. JJ is rejtélyes volt, róla sem tudtak sokat, csak a bizalmasai.
~Te jó isten! Lehet, hogy mutáns? Talán még szőrös is? Becsapott engem és olyan, mint az a gyilkos mutáns, aki irtja a normális embereket, mert nem olyanok, mint ő? Találkoznom kell JJ-vel és ha olyan, ha rossz fajú, meg kell ölnöm. Azt fogom eljátszani, hogy őt szolgálom és a végén leszúrom, ha becsapott! Még egy elmegyógyintézetben sem lehet nyugtom, mikor átveszik a betegek az uralmat?~ gondolkodott némán.
James körülnézett, hogy merre volt érdemes elindulni. Figyelt arra, hogy miket beszéltek az emberek, ki merre ment és megpróbált követni valamilyen útvonalat, ha hallott ilyet.