Az Astoria utcái

Amint a pajzs megszűnik, Riez ügynök nyomában rögtön be is nyomulunk az Astoria utcáira. Hatalmas kordon húzódik a városrész körül, mögötte pedig démonok tombolnak. Egy ideig döbbenten nézem a sok rettenetes szörnyet, amik elárasztották a várost. Sárkányok és amit csak el lehet képzelni. Nem túl szép látvány. Nem tudok mit tenni, a lábam remegni kezd. Az is megfordul a fejemben, hogy meg kéne fordulni és menekülni, de most már nem tehetem. X-man vagyok és meg kell védenem a városomat.
Először tűzharc kezdődik, ebben pedig nem sokat tudok segíteni. A képességeim és a fegyverem is közelharcra termett, így csak idegesen toporoghatok az ügynökök mögött. A botomat szorongatom, és várok, hogy végre használni kezdhessem. Ha közel kerül egy démon, igyekszem pontos, fejre célzott ütésekkel leteríteni.
Amikor az első csepp a fejemre esik, azt hiszem, hogy az eső eredt el, de hamarosan észreveszem, hogy nem víz hullik az égből. Felnézek, és látom, hogy nincsenek felhők, hanem, mintha sebek lennének az égen. És vér csöpög belőlük. Kezd elszorulni a torkom, egyre erősebb a rettegés. Néhány pillanatig úgy érzem, hogy végünk van. Eszembe se jut, hogy esetleg nem a démonok műve. Egyre erősebben szorítom a fegyverem. A harc talán majd eltereli a figyelmemet arról, hogy mennyire félek. Ez eddig általában bevált. Érzem, hogy a testemen lassan nőnek ki a szőrszálak, de igyekszem késleltetni az átváltozást. Nem tudom a végtelenségig fenntartani. Ha végül elkezdődik a közelharc, állati üvöltéssel vetem bele magam.

//előzmény: Szent Caedmon Templom//

Shynomyval az oldalamon érkezem meg oda, ahol már sokan gyülekeznek. Ismerősök és ismeretlenek, mint ahogy eddig is. Egy olyan csata előtt, ami lehet egy kicsit meghaladja az erőnket első ránézésre, de ez mikor volt akadály? Soha. Van amit elcsípek a rádiók zajából, ahogy elhaladok az ügynökök közelében, így pár dolgot leszűrhetek hamar, de emellett látom, hogy mi történik az égen, hiszen a hangos belépést nem lehet nagyon figyelmen kívül hagyni, mikor az angyalok megérkeznek, meg persze itt a Helicarrier is felettünk, aminek remélem, hogy kivételesen nem leszek a vendége. Na de mindegy. A többiekre pillantok, ahogy rohamoznak, azonban én egyenlőre hátul maradok. Valamit érzek a levegőben, lehet állati ösztön, de valami nagyon nem tetszik itt. A pajzsnak vége, a démonok ki akarnak törni, de elsőre sehol se látom azt a nőt, akivel eddig is össze szoktunk futni. Ez már zavar, de aztán más még jobban. Félelem, rettegés járta át a testem. Lehunytam a szemeim és csak álltam egy kis ideig míg nem eleredt az eső… de ez se volt szokványos… A levegőben egy ismerős illat terjengett, mire széles mosoly kúszott az arcomra. Vér. Vér esik és áztatja el az itt lévőket. Szemeim felpattannak és vörös lélektükreim a kezem nézik, ahogy kinyújtom magam elé és nézem ahogy a tenyeremben landol a vér, majd lenyalom onnét. Shynomyra pillantok és egyik pisztolyom nyomom a mancsába.
- Szedd össze magad. Mi is csatlakozunk a harchoz – jelentem ki.
A pisztoly nézem a mancsaimban, reszketve, majd közel lépek hozzá a pisztolyt leellenőrizve. A vérszag nem zavar, ahogy az se, hogy rám folyik. Furcsa is lenne ha ez zavarna, azok után amin eddig átmentünk. Fő a hidegvér, de attól még szörnyen félek. Egyenlőre nem akarok előre rohanni, de ahogy nézem Nyko se. Valami sokkal taktikusabb lépésen gondolkozik, mint pusztán megindulni előre. Ezt úgy fest, hogy hagyja a Shield embereire. Legalábbis egyenlőre.

- Itt Black Jack! – lehetett hallani a rádióban, a háttérből lövések, mennydörgés és efféle hangok hallatszottak, a SHIELD ezredese is ismét terepen volt az Angyalokkal – Minden ügynöknek a koordinátákat megkapták Víziótól, hogy hova menjenek. Az égen pillanatokon belül feltűnő türkiz színű sárkányokat ne bántsák, azok a mieink! A földi egységek feladata, hogy mindent megtegyenek, hogy ne jussanak ki a démonok a városrészből. Az ügynökök és az önként jelentkezett rendőrök délről támadnak és ott védekeznek. A Gamma- és Vaskatona osztagosok, akárcsak a speciális ügynökök nyugatról, a Bosszú Angyalok keletről! A sárkányok és a Fury pedig az északi részt védik! Akik az égen vannak szálljanak le! Senki sem tudja a biztonságukat garantálni, az ott levő páncélos ügynökök délre induljanak azonnal!- Hangzik fel a rádióba a káosz közepén. A S.H.I.E.L.D szokásához híven gyorsan reagált de addigra Queens már inkább a pokol tornácára hasonlított mint a népes városrészre ami még néhány perce volt.
- A.T.H.E.N.A kapcsolj taktikai módba! – Mondta miközben az utca szintjére ereszkedett és nagyjából tíz méter magasságba folytatta az útját az eggyik kihalt közút felett.
~ Legalább a civilek nincsenek már itt.~ Sóhajtott a őszinte megkönnyebbüléssel miközben ő is elérte a körutat ahol civilek és más ügynökök már kétségbeesetten próbálták feltartani a démonok rohakát.ő is leszállt a védők közé, de mi előtt földet ért volna mindkét tenyerén lévő taszító sugárral rálőtt az egyik nagyobb pokolfajzatra. Földet érés után pedig igyekezett folyamatosan tűz alatt tartani a kordonon nyüzsgő démonokat.
- Pusztuljatok! –Üvölti a lényekre amikor ismerős halk kopogást hall, olyat mint amikor eső kopog a páncél burkolatán, de nem eső esett.
~ Ez VÉR?! ~ tudatosul benne az iszonyatos felfedezés. ~ Démonok, varázslók és istenek, pokolba minddel.! Mintha az emberiségnek nem lenne elég baja nélkülük is.~

Albert fülese élesen reccsen, ahogy az elektronika utat nyit a SHIELD üzenetének. Albert a mellette álló lövészre tekint. Kinyúl felé s megböki az oldalát. Amaz ránéz. Albert a füléhez emeli a kezét, majd az égre mutat a kék sárkányokra. Végül a barát jelzést alkalmazza. A lövész megerősíti, hogy hallotta. Ezt követően Albert a PPT gombjához nyúl. Átváltja belső a gép frekvenciájára a rádióját.
- Berepülünk! - adta ki egyértelműen az utasítást. A gép pedig elfordult és berepült a pokolba. A pilóta remekül manőverezett a démonok és az épületek között. Mélyre repült, majd a megfelelő pillanatokban kitört. A sebesség és az irányváltoztatás gyors képessége segítette őket a sárkányok elkerülésében. Az út közben Albert és Victor közben felszerszámozta magát. Belebújtak a hevedereikbe és felkészültek az ereszkedésre. Gyors felszerelés és fegyverzet ellenőrzést követően a helikopter meg is állt, valahol Svarogék fölött. A két oldalon álló lövészek tüzet nyitnak a démonokra, hogy megvédjék a gépet. A fedélzeti mérnök közben kidobja a kötelet s Victor, majd Albert is leereszkednek a talajra, miközben felülről potyognak a töltényhüvelyek a földre. Amint mindketten talajt fognak a kötelet fent kioldja az automatika s a földön landol. A gép pedig amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan próbál kijönni a veszélyzónából. Alberték pedig megpróbálnak fedezékbe vonulni.

A lövedékek egyszerűen lepattantak az előrenyomuló démonok bőréről. Svarog felnyögött dühében, majd teljes erejéből az egyik démon felé vágta a pisztolyt, remélte, hogy ha kárt nem is, de csúnya fejfájást okoz neki.
- Ezek a stukkerek szart sem érnek! - ordította a rádióba. A vér tovább hullott az égből, Svarog pedig dühöngött...
Ostoba démonok, miért nem tudták volna Asgardot vagy egy másik világot célba venni, miért ezt az átkozott Földet. A különös érzés elmúlt. Hirtelen az egyik vércsepp Svarog szájára esett. A mutáns megszokásból lenyalta...
Egész jó íze volt...
Ekkor változni kezdett valami.
A testén sokkal nagyobb és erősebb pikkelyek jelentek meg. A hangok sokkal hangosabbak és élesebbek, a szagok erősebbek, így a démonokat körüllengő pokoli még elviselhetetlenebb.
Miért ide kellett jönniük azoknak a mocskoknak?
Svarog odafordul Horatiohoz.
- Ilyen ocsmány férgeket még nem láttam.
Svarog torkát állatías morgás hagyja el. Ölni, vadászni, vért ontani akart.
A démonokat nem akarja megenni, ki tudja milyen gyomorrontást lehet ezektől a dögöktől kapni. Dragunov látja, hogy néhányan megváltoztak, és ismerős a szaguk...
- Itt az ideje vadászni - morogta a többieknek Svarog. - Utánam! Utána mindenki a vendégem egy jó kis véres steak-re!
Morrant fel, és hihetetlenül gyorsan az elől lévő démonra rontott. Ha ez sikerül, akkor megpróbálja belemélyeszteni a karmait, majd két részre bontani a dögöt. Remélte, hogy a többiek is követik a támadásban.
Hisz olyanok mint ő, a falkája.

>Déli rész<
Sajnos amilyen fegyvereket a furgonban találtam, semmit sem értek, mivel a lövedékek lepattogtak a szörnyek bőréről.
~ Akkor elő a jó öreg Desert Eaglet.
Gondoltam, majd elő is rántottam a fegyvert, bár ez hatásosabb volt, de a töltényhiány miatt hamar abba kellett hagynom a lövöldözést. A Tasernek megint nem vettem túl nagy hasznát. Csak álltam és dühöngtem, mikor az eagle-ből kifogyott az utolsó töltény is.
- A fene.
Káromkodtam el magam tehetetlenségemen. Időközben a különös érzés elmúlt, de a véreső korántsem. A vércseppek sorra gördültek le az arcomon. De én nem törődtem velük. Ám amikor megéreztem a sok vér illatát, valami furcsa dolog történt. A füleim előbukkantak, pedig nem hívtam őket elő. Ijedtemben, odakaptam a kezemet a füleimhez, de azok nem akartak eltűnni.
- Hé, menjetek csak vissza!
Észrevettem, hogy a környezetemben egyre több ügynök, vagy alak váltott alakot. Mintha mindenkiből a vér csalogatta volna elő a lelke mélyén lapuló lényt.
Miközben a csodálkozásomban, nem zártam be teljesen a számat és egy vércsepp az arcomról a számba folyt. Eleinte meglepődtem, de aztán konstatáltam, hogy egész kellemes az íze.
~ Nem is rossz.
A következő pillanatban azonban a feline alak teljesen előtört belőlem. A bundám is előjött és a farkam, hacsak nem szakította át a SHIELD egyenruhát, akkor ott volt alatta és szorosan hozzásimult a hátamhoz.
éreztem ahogy az emberi tudatom egyre jobban vetekszik a bennem lakó macskáéval. És ezt a felerősödött, hangok, a vér szaga és az erős ösztönök is elősegítették. Próbáltam kordában tartani a bennem lakó fenevadat és nem követni a vérontási vágyat. De végül a társam biztatására és harci kezdeményezésére, a bennem élő Lupin teljesen átvette az uralmat. Eddig sosem tapasztaltam ilyet, eddig mindig én irányítottam a lupin felem és nem pedig fordítva. Ám most mégis a lupin nyert, és a gyíkember példáján fellelkesedve nekiesett egy kisebb szörnynek, akinek elvágta a torkát a karmaival. Vagyis én vágtam el a karmaimmal, de rá mégsem fanyalodtam a vadhúsra, ki tudja milyen vírust hordoz magában. Csak folytattam a harcot és a karmaimmal sorra vágtam át a kisebb szörnyek nyakát. A nálam nagyobb szörnyekkel azonban nem kezdtem ki, meghagytam azokat a vaskatonáknak.

Scott Singer ügynök folyamatosan tüzelt a démonokra. Nagy örömére a pokolbéli teremtmények sorra hullottak el a lövésektől, amiket leadott. És még a nagyobb lények is súlyos sérüléseket szenvedtek, amelyeknek kimondhatatlanul örült.
~ Küldjük vissza őket oda ahonnét jöttek ~ gondolta a S.H.I.E.L.D. ügynök.
Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a páncél energiakijelzője 500%-ra ugrott fel.
- Mi a fene. E.V.A. jelentést - mondta döbbenten.
- Valamiért a páncél plusz energiát kapott. A rendszerek tökéletesen működnek, de sokkal nagyobb kapacitást bírnak, mint eddig - jelentette az M.I.
- Köszönöm. Pusztítsuk a démonfajtájukat - mondta, majd folytatta a tüzelést, mind a beépített gépfegyverrel, mind pedig a sugárvetővel.

Sajnos a kisebb kaliberű fegyverek, de még a sorozatvetők se értek semmit a démonok ellen. És még mindig nagyon sokan voltak, legalább négyszázan, ami nem tűnik nagy számnak de városi környezetben igenis az. Körülnézve látom, hogy nem teljesen úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elvártam. Közben különös érzés kerülget, nem tudok ezzel mit kezdeni, még soha nem éreztem ez, majd egyik pillanatban megváltozik a látásom, szememhez kapok és megdörzsölöm azt.
~ Így láttam akkor is, mikor a Nexuson, megváltozott a szemem, fejlettebb lett, különös. Most mintha annál is többet látnék, mintha mindent látnék.
Felállok egy magasabb pontra és körülnézek, a páncélosok szépen irtják a démonokat, valami feltöltötte őket, és a különleges képességekkel rendelkező egységek is átalakulnak. A rádión át szólok minden földi egységhez, aki elvileg alám tartozik.
- Itt Riez százados, Bishop, minden déli egységnek. –kezdek bele- Emberek szedjék össze magukat, nem szánalmas sorkatonák, hanem képzett SHIELD ügynökök. A lőfegyverekkel vonuljanak hátrébb, próbálkozzanak más módszerekkel, négyfős lövész csoportok hátulról fedezzék, az elöl lévőket, nagykaliberrel. Ha tudnak, hozzanak rakéta és gránátvetőket, szintén négyes csoportok koncentrálhatnak a nagyobb célpontokra. –hagyok egy kis szünetet- A különleges képességgel rendelkező egységek támadjanak. Dragunov ügynök tetszik a mentalitása, próbálja a balszárnyról szorítani őket befelé, aki a közelben van, kövesse őt. Én jobb szárnyról megyek, onnan támadok. Senki ne álljon meg. Ahogy szorítjuk őket befelé a páncélosok feléjük repülhetnek, onnan is tizedelhetik a dögöket. –megint hagyok egy kis szünetet- Figyeljenek egymásra, mindenkinek legyen egy társa aki fedezi és figyeli a hátát. Mozgás! Hacra!
Ezzel befejezem a parancsok kiosztását, remélem elég szájbarágós volt, mert most már én is belevetem magam a küzdelembe, alkari adagolóból jó pár nagy robbanóerejű bombát veszek a kezeimbe, már számolom a másodperceket.
- Mr. Long kövessen, fedezzen. Jobb oldalra megyünk.
Futólépésben megindulok oda, majd mikor már az utolsó másodpercek vannak hátra a bombák detonációjáig felállok a kordon egy magasabb pontjára és onnan szórom szét a bombákat a démonokra, már ha ez lehetséges és semmi nem áll az utamban. Ha valamelyik közel ér, kitérek előle, legalábbis megpróbálom, nem akarok közelharcba bocsátkozni. Valamint bekészítek néhány füstbombát is.

Ahogy haladok feltűnik mellettem egy kéken lángoló pasas is, gázt adok a motornak, aminek hatására megemelkedik az első kerék, majd előredőlök, hogy könnyebben vissza érkezzen a talajra.
- Indul a móka, mi?
Vigyorgok a lángoló fickóra. A következő pillanatban kicsit furcsán érzem magam, bár azt nem tudom megmondani, hogy miért. De ami ezt követte még furcsább volt, hiszen vér kezdett hullani az égből, mintha csak eső lett volna.
- Hát. Vér hiányban azt hiszem, most nem fogunk küzdeni.
Nem mondom elég hangosan ahhoz, hogy bárki is meghallhatná, ha elmennék mellette, de ezt valamilyen szinten korrigálom azzal, hogy megérkeztem után, motorommal befarolva megállok, és már rohanok is a SHIELD esek mellé. Gyorsan előhalászom a tőröket, és átrohanva a katonák között, még odaszólok nekik.
- Most nem vérezhettek el!
Közben mutatok röhögve az égbe ahonnan a véreső hullik. Vigyorogva vetődök át a kordonon. Valamiért eddig nem megszokott módon sokkal feszültebbnek érzem magam mint máskor. De ezt nem az átlagos értelemben értve, hanem, mintha nagyobb lenne bennem a töltés, mint valaha.
- Lehet megkattantam?
Teszem fel hangosan a kérdést még a kordon után közvetlenül az egyik SHIELD esnek, miközben a tarkómat vakarom, és mielőtt még nekirontanék a démonoknak.

>Északi rész<
Épp erre kocogtam. Az valamelyest segít levezetni a feszültséget, amit a munka okoz. Néha azért szippantanom kell persze a nyugtatómból, hogy ne történjen semmi gond, de nem vészes. Régebben mondjuk másképp oldottam fel a feszültséget, de amióta nem tudom irányítani az Amazont, a kocogásra meg sportokra kényszerültem.
Aztán egyszerre megremeg a föld, és én elveszítve az egyensúlyomat, hátra esek. Bevertem a karomat, kissé vérzik is, de semmi komolyabb. Mi a csuda lehetett ez? Körülnézek, és látom, hogy egyszerre megváltozik minden körülöttem. Először a tucatnyi pokoli teremtmény bukkan fel.
Most mit tegyek? Ha itt maradok, a biztos halál vár, ebben nem kételkedem. Hacsak… nem, nem tudom irányítani, szóval el kell tűnnöm innen. Fölkelek a földről, és elindulnék visszafelé, de megtorpanok. A másik felem azt mondja, hogy igenis maradjak.
Ekkor SHIELD ügynökök hada tűnik fel, akik nyomban sietnek a helyzet kordában tartására. Az ég vörösre válik, és hullani kezd az eső. De milyen eső? Ez vér! Tudatosul bennem. Ez az egész nagyon gyorsan történik, nem is tudom, hova kapjam a fejem.
Körülnézek, és látom, hogy más a hősök is becsatlakoztak a küzdelembe, de azoknak az ügynököknek semmi esélyük sincs, könnyedén szétaprítják őket! Érzem, hogy az adrenalin szintem felszökik bennem. Futni kezdek utánuk, bár páran rám szólnak, hogy forduljak vissza, és menjek biztonságos helyre, de én azért se teszem azt, hanem követem őket.
Mikor már ott vagyok az állásuknál, és látom azt a temérdek szörnyeteget, egyszerre félelem fog el. Ekkor valaki rám parancsol, hogy tűnjek el onnan. Azt hiszem, igaza van, minél előbb el kell húznom a csíkot innen. Miért is jöttem ide? Hülye voltam.
A szívem egyre hevesebben dobog, és a nyugtatóm után nyúlok, hogy szippantsak egyet belőle, mert különben… a kezem remeg, nagyon ideges vagyok. Mi lesz már, nem tudom még az üveget se normálisan megfogni! Kiejtem a kezemből, és az leesik a földre. Utána ugrok, hogy elkapjam, de már késő. Egy csatornanyílás felé gurul, és mielőtt megragadhatnám, leesik a rácson.
Ilyen kétbalkezes nem lehetek! Most mit csináljak? Az idegesség még jobban magával ragad, és érzem, hogy nemsokára az fog bekövetkezni, amit igyekeztem mindenáron elkerülni. A testemet az ismerős erő játja át, ami régebben is, és a földre rogyok.
Mikor megértem, hogy nem tudok küzdeni ellene, valami más megoldást keresek, és kétségbeesetten körülnézek. Hát persze! A szörnyetegek! Ha rájuk vetem magam, abból senkinek sem lesz bántódása, kivéve persze azokat. Felkelek a földről, és hagyom, hogy az adrenalin okozta reakció végbemenjen. A ruháim megfeszülnek rajtam, néhol el is szakadnak, én pedig a démonokra koncentrálok, és mikor elmémet teljesen elönti a tombolni vágyás, már csak őket látom.

Mérhetetlen dühöt érzek irántuk, amit fizikailag is ki akarok fejezni. Miután kiszemelek magamnak egy nagyobbat, egy hatalmas ugrással rávetem magam, és ökölbeszorított kezemmel egy nagyot igyekszem bemosni a képébe.

>Déli rész<
Közeledtem Astoria utcáinak belsejébe jól megtankolva lőszerrel hisz ahogy a hírekből hallottam még az is lehet, hogy nem fogok itt unatkozni. Mikor már kezdtek ellepni a városok és a piros szinte már vérző felhők alá értem kicsit meglepetten sőt inkább kiakadva tapasztaltam, hogy valóban vérzik az ég!
- Mi a Fene!
~Még a végén nem csak vaklárma a dolog
Gondoltam magamba a harci láztól fellelkesedve! A Shield ügynökei egyre nagyobb számba tűntek fel mellettem és állandó harcot vívtak a démonok ellen. Én egy erős katonai-as tempóba futottam a központ által megadott koordinátára.
~Phew lassan ott leszek… ennyi rusnya dögöt életembe nem láttam
Az égben páncélos katonáink hada szállt el felettem másodpercenként felvéve ezzel a sárkányokkal a küzdelmet. Az aszfalt amin futottam legtöbb helyen fel volt repedve így egy kis mászást is bele kellett iktatni a buliba. Egy jó kilométer nehéz terep megtétele után már nem tudtam kivonni magamat a harc alól egy kocsin átcsúszva épp, hogy csak elkerült egy démon által elhajított kés. Nem volt csak egy fejjel magasabb és fizikálisan talán csak egy kicsit erősebb. Ez onnan jött le, hogy a kését eldobva az egyik széttört aszfalt darabot amely legalább nyomott egy jó 40 kilót a fejel fölé emelete és elakarta hajítani. Épp itt volt az ideje, hogy a colttal leadjam az első lövéseket nem fukarkodtam a tölténnyel rögtön kettő lőttem a mellkasába egy a feje mellett ment el és a negyedik a két szeme közé ment. Már ha ezek a lángoló mélyedések egyáltalán szemeknek minősültek. Lángoló fejű barátomnak mint egy kis tehetetlen kis falevél kellett volna a földre hullania de csupán megszédült és majdnem, hogy magára ejtette a követ. Még egy kicsit bele segítettem a tárban lévő maradék három tölténnyel a egyik a hasa alsó részét öv felett találta a hatodikat, hetediket kicsit pontosabb céltudatosan a bal vállába lőttem, hogy magára ejtse az a kis szikla darabot amit a feje felett tart. A két töltény biztos voltam benne, hogy talált de a végeredményt nem igen vártam meg nem voltam még a célomnál így egy kisebb árokba ugrottam a lények elöl kidobva a tárat a fegyverből és újat rakva bele. Ismét kis futás után elértem a célomat ügynökök hada vett körbe és még hatalmasabb kavalkádba kerültem mint amiben az előbb benne voltam. Látván az előző kis akció sikerességét a colttal úgy döntöttem ideje nagyobb kaliberre váltani ki is szúrtam magamnak egy panellakás negyedik szintjét. A rádióból a nagy harc miatt semmit sem lehetett hallani örültem, hogy legalább azt kivettem ki van velem és ki nem. Elindultam a panel felé amely elsőre kecsek tető rálátással akart kecsegtetni futásnak eredtem mielőtt még valami eltalál. Bármerre néztem harcot vívott épp egy vagy még több shield ügynök.
~Lesz itt munka.
A panellakást majdnem elértem mikor figyelmemet elterelte két hölgyemény akik egy démon tömegben tépkedték szét éppen az ellenséget. Brutalitásuk és szépségük majdnem, hogy megállásra adott okot egy bámészkodás elejéig. Egyre csak tépték és tépték szét a kisebb démonokat.
- És még a rádió szerint mi állunk vereségre?!
Kiáltottam egy pillanatnyi megállással egyetemben. Körül pásztáztam a terepet és tisztának a tűnt a panelig. Gyorsan belelőttem kettőt a már sérült ajtó zárba és rárúgtam egy erőset. A behatolás után elkezdtem felfele menni egészen a negyedik szintig. Ahol ismét belőttem a panel ajtajába négyet majd berúgtam az ajtaját. Egy kicsit jobban szemügyre véve nyitva volt az adrenalin csak úgy tengett bennem.
~ Oda kéne kicsit jobban figyelni.
Gyorsan vissza állítottam az ajtót a helyére, hogy ne haljam kis szerencsével ha valaki berúgná azt mögöttem. Majd gyorsan szétnéztem a házban ,hogy tiszta e és kiléptem a már betört erkélyre. A hátamról levettem a 120cm hosszú puskámat amely kis megkönnyebbülés volt már nyomta kissé a vállamat. Kitámasztottam a fegyvert és szemügyre vettem a terepet. Számításaim szerint nagyjából 10tár azaz 50tönytény van nálam nem kéne elvéteni nagyon. A két pusztító hölgyeményre szép rálátás bizonyult így meg is kezdtem fedezés süket. Első célpontként kicsit vacilláltam majd a sárga oroszlánszerű hölgy előtt álló 3méteres démonra esett a választás. A levegő egy pillanatra elcsendesedett majd el is indítottam útnak első szerencse madaramat várván, a találatot.
~ Mínusz egy, 49 maradt.

Mindössze néhány pillanatig tudom visszatartani az átalakulást. Az állati énem ki akar törni a ketrecéből, talán azért, hogy megvédjen. Én félek, ő viszont erős. De valami nem stimmel. Hasonlót érzek, mint amikor először változtam át. A gondolataim valahogy mások, de nem tudom pontosan megfogalmazni hogyan. Egy pillanatra megijedek, hogy újra tombolni fogok, de ez az érzés nem tart sokáig. A következő pillanatban már nem is érdekel. A szőrzetem egyre gyorsabban nő, és testem átalakul. Lerúgom a cipőm, csak zavarna. Harcolni akarok, és játszani. Sorban csapkodni ezeket a szörnyeket, amíg egy sem marad. Hatalmas üvöltést hallatok, amiben egyszerre csendül fel izgalom és elszántság. Harcolni akarok, az összes démont akár egyedül is agyonvágnám. Jó játék lenne, szinte sajnálom, hogy hagynom kell másoknak is. Nem ugorhatok a tűzvonalba, ezt azért látom, így keresni kezdem, hogy hol férhetnék hozzá bármilyen démonhoz. Nem érdekel már, hogy milyen vagy mekkora, csak harcoljon. Ekkor szól Riez, hogy kövessem. Széles mosollyal indulok utána, érzem, hogy mindjárt elkezdődik. A feladat egyszerű, le kell ütni minden démont, ami Riez közelébe akar menni. Legalábbis én így értem, a többi meg nem igazán érdekel. Éles kurjantásokkal szórom az ütéseket a botommal, nem fogom vissza magam. Minden sikeres csapással egyre jobban élvezem a dolgot. Erőm sokkal nagyobb, mint eddig valaha, és ez tovább növeli az élményt. Nem hiszem, hogy gond lenne azzal, hogy eltaláljam a bestiákat, ha mégis, akkor sem adom fel, hanem újra és újra próbálkozom.

Kissé unottan figyelem ahogyan az emberek sorra halnak, mondtam én, hogy öngyilkosság,a véleményem pedig változatlan, attól függetlenül is, hogy a " főnök " hangja igencsak zajosan szólal meg a fejemben. Kellemetlenül vakarom meg a tarkómat, fejfájás, pedig azt hittem, hogy a legutóbbi után semmiféle hang nem okozhat már fájdalmat, de úgy látszik mégiscsak létezik még ilyen, csak dühösnek, hangosnak, mégis unottnak kell lennie... Nem számít. Nem félek a pokoltól, sem a szenvedéstől, szenvedtem én már eleget az életemben ahhoz, hogy ilyesfajta fenyegetéstől ne kezdjek el rettegni, akkor is, ha tudom, hogy valóban átélhetek még olyat a pokolban, amit itt az atomrobbanás ellenére sem volt alkalmam megtapasztalni, legalább is valószínűleg... Szóval a lényeg, hogy nem kapok hirtelen szívrohamot a gondolatától, ezzel pedig nincs szerencséje, nem vagyok az a fajta ember, aki fejvesztve megy neki a falnak, legalább is már nem, de most az egyszer kivételt tehetek, ha ennyire nagyon muszáj, végül is ha úgy nézzük, a szellemlovas részben nem én vagyok, csak az egyik fele, igaz, ezek az alkalmak tökéletesek lennének az eddig felgyülemlett feszültségek levezetésére is, s most hogy így belegondolok... igen.. Még hátra tekintek, hogy mégis mi volt az a hang, amit pedig megtekintek sokkalta másabb, mint amire számítok. Szellemlovasok, sok, nagyon sok, s mind piros lángban ég, pedig feltételeztem, hogy volt több kék is de! Ez most mellékes.
- Heh... - Fordulok vissza előre, s formálok néhány termetes pengét a motor elejére, a kezembe pedig láncokból egy méretes kardot, mint általában, s még roppantok egyet a nyakamon.
- Ez esetben.... TÁMADÁS! - Hallatom a magam mély és ezúttal mennydörgő hangját, fegyveremet megemelve, majd pedig ráhúzok a gázra és teljes sebességgel megindulok a démonok hada felé, a motort pedig szimplán bele is vezetem egy véletlenszerűbe, lehetőleg egy nagyobb darabba, s a járművel továbbá nem is foglalkozok, egyszerűen nekikezdek a démonok mészárlásának, minden lehetséges módon, ami éppen adja magát, lehetőleg befelé haladva az egész közepébe, tehát tulajdonképpen előre.

Ahogy látom igen nagy most a pazarlás, ahogy csak hull ez a sok vér, s csak áztat minket. A bundám, a hajam, a ruhám, azaz mindenem egyre jobban és jobban véres. Élvezettel állok neki egy cicamosdásnak, ahogy kezeimről nyalom le a vért élvezettel, majd vörös lélektükreim az előttem zajló eseményekre pillantok, ahogy egyre többen és többen harcolnak. Bennem is fellobban egy kis vérszomj, mert egyre mélyebbé válik, szinte már ösztönössé vagy inkább pontosan az. Egy re jobban csak az érdekel, hogy bent legyek a közepében és ahogy Shynomy is átváltozik már egyikünk se vár tovább, csak előre rontunk teljes sebességgel. Nem kell sok idő, hogy belecsapódjunk a frontvonalnál lévő kisebb démonokba. Bár haladás közben mindketten kiürítünk egy-egy tárat, de ettől függetlenül amit elérünk egy-egy kisebb démont az már szabad kezünk karmaival találja szembe magát. Talán a sebesség és az erő elég lesz, hogy a szörnyetegnek ne legyen jó napja, vagy inkább pusztuljon bele. Ezután persze engedelmeskedve a belső parancsakÍ

Kisebb démonok tucatjai szakadtak darabokra Aegis lövéseitől, vagy zúzódtak halálra ütései nyomán. Néhány nagyobb szörnnyel is sikerült már végezni, de a pokolfajzatok csak jöttek, mintha minden elhullott helyére két másik állna. Egy pillanat szünet állt be a harcban és volt végre ideje kicsit körülnézni. Több a jó oldalon harcoló is szörnyé változott, vérmacskák és vérfarkasok, és más egyéb rémekké.
~Legalább még velünk vannak. Most igazán örülök hogy a páncél vízálló.~ gondolja magában amíg rá nem néz a páncél teljesítmény kijelzőjére. ~ 500% az lehetetlen! De mégis a páncél sokkal erősebb volt mint amilyennek lennie kellett volna. Ő is jobban volt mint valaha, látása és hallása élesebb volt mint valaha, és fáradságot sem érzett.
-A.T.H.E.N.A. azonosítsd a töblet energia forrását! – parancsolja miközben folytatta a harcot.
- Forrás ismeretlen- válaszolja az MI.
~ Ez igazán nagy segítség volt A.T.H.E.N.A.~ Gondolja közben az eggyik kisebb démonnak sikerül átjutnia a barikádon és rávetnie magát. A dög tépte és karmolta a páncélt de csak a burkolatot tudta össze karcolni. Ulysses elkapta a démont a nyakánál és a derekánál. A lény szabadulni próbált de a páncél vasmarka nem engedett amíg ketté nem szakította a pokolfajzatot. A harc folytatódott a szörnyek csak jöttek de a lendületük megtört és egyre jobban visszaszorultak. Három saroknyira Szorult már vissza Dormammu serege, de még közel sem adta fel. Új az eddigiekné sokkal hatalmasabb szolgáját küldte a hősök ellen a démon úr. Óriási ezerlábú szörny tört feléjük.
~ Ez egyre jobb. ~ jegyzi meg magába miközben négy mini rakétájával becélozza a lény általa lágyabbnak vélt részeit: kettőt egyenesen a tátongó szájába a másik kettővel pedig a rém testét alkotó szelvények közé próbál célozni.

Mint mondtam, meghúzom a gázt, megindulok előre és egyszerűen áthajtok* a kordonon, szétzúzva azt és megölve két embert, mindez azonban nem érdekel, ha ez volt nekik megírva, akkor ez volt nekik megírva az életben, amúgy sem sok hely várja őket a halál után, s ha már ennyire az kell hogy tomboljak, akkor tessék, ez is a része, mindez pedig mellékes veszteség... Valamint ezen a kordonon már nem igazán fog semmi sem átjutni a másik irányba. Megkezdődik hát a mészárlás, ami így meglehetősen könnyedén halad, igencsak sokat sikerül előre jutni, egészen addig, amíg az egyik sarok után nem fogad minket két hatalmas... Vagy legalább is egy hatalmas, meg egy nagyobbnak nevezhető démonfajzat. Hamar tisztává válik, hogy mit kéne tenni, tulajdonképpen eddig látásból megmondva ugyan azt, mint amit eddig is, csupán kicsit nagyobb méretben, s először talán a madárfélét kéne eltávolítani, mielőtt repülni támadna kedve, arra néhányan elegek lesznek, ha jól sejtem, mivel csak néhány méter magas lehet, akkora erő biztosan nincs benne, mint a másikban.
- Néhányan szedjék le azt a madarat! - Lánccal, vagy puskával, nem igazán érdekel, de ezt nem teszem hozzá, ők is tudják.
- A maradék tovább előre az ocsmánysághoz! - Ha úgy látom, hogy valóban nincs szükség a röpképesnél, akkor jómagam is a polipféléhez veszem az irányt, megpróbálok a fejéhez jutni és abba belehasítani, belevágni a kardot, s azt nagyobbra formázva szétroncsolni ami a fejében lehet, legyen az agy.... Vagy bármi hasonló, ki tudja. Ha viszont szükség van még némi segítségre, akkor láncokkal próbálom meg elkapni a madarat és a földre rántani azt, ahol már nem sokáig élhet... Mondjuk az egyik démon nem zárja ki a másikat cselekvés terén, de egyszerűbb egy irányba figyelni.

*Úgy számoltam hogy legalább valamilyen befele vezető átjáró lehet a védelmi vonalon, mert miért ne.

Az állatias képességekel rendelkezők belevetették magukat a csatába, egyszerűen foggal, karommal tépik szét a démonokat, így haladnak folyamatosan megállíthatatlanul előre. Tisztítják meg az utat. Hátulról megérkezett a fedezet, amit kértem, senkit sem támadtak hátba, volt aki figyelt rájuk. A jobb oldalon is sikerült befelé szorítani a démonokat, az X-Man-t sem kellet félteni, jó pár démont egyszerűen agyonvert a botjával. Már három saroknyit haladtunk be az Astoriába, közben kezdtem felismerni az új látásom minden előnyét, könnyen megállapítottam a démonokról, hogy élőlények és nagyjából ugyanazok a sebezhetőségeik.
Hirtelen a sok kisebb démon helyett egy nagy, legalább hat méter magas százlábú bukkan fel. Amint tudok, megpróbálok kitérni oldalra előle, ha ez megvan keresek egy fedezéket az egyik épület lábánál, közben intek másoknak is, hogy ne álljanak az útjába, szerencsére valaki már nekiállt lefoglalni a lényt, ezt nem kell mondani. Ismét a rádiót használom.
- Ne rohanjuk fejjel a falnak. Nem szeretném ha bárkit is megenne a dög.
Alaposan megvizsgálom a szörnyet, végigmérem többször is, ki akarom deríteni, hogy hol vannak a sebezhető pontjai, és milyen támadás lenne rá hatással, vagy éppen melyik lenne teljesen hatástalan.
~ Nem egyszerű eset, hiába rohanunk neki, eltipor. Kellene egy használható terv, csak kár hogy semmi nem jut eszembe. Talán arra lehetne alapozni, hogy nem egy okos lény, nem sokat tanultam biológiát de ezek a rovarok, mindig fejletlen idegrendszerrel rendelkeznek.
A távolban mintha látnék egy félig ledőlt felhőkarcolót, rögtön megjön az ihlet, körülnézek, már így is elég romos a város, talán egy épület nem lenne nagy kár.
- Próbáljuk meg elcsalni kicsit hátrébb, azért mindenki tartsa a tisztes távot a lénytől, távolsági támadásokkal meg lehetne zavarni. Néhány páncélos és Evans ügynök feladata lenne egy kisebb emeletes épület ledöntése, egyenesen a szörnyre. Ha ez nem lehetséges, akkor csak a legfelső emelet, vagy néhány nagyobb törmelék rázúdítása. Remélem világos. Ha valahol probléma van, jelezzék!
Zárom a csatornát, remélem semmi sem szakít félbe és rendesen ki tudom adni ezeket az utasításokat. Ha ez megvan újra a százlábúval kezdek foglalkozni, néhány füstbombát hajítok elé az útra, hátha megzavarja és ezzel időt nyerhetek másoknak.

Megjegyzéseimmel nem is nagyon foglalkoznak a SHIELD-esek, ami kicsit azért zavar, de az jobban, hogy néhány golyó elsüvít a fülem mellett.
- Ne szórakozzál velem. Ha eltaláltok, visszamegyek, és agyonütlek.
Fordulok vissza, és mutatok néhány ügynökre akik nagyban darálják a lényeket. Megint a démonok felé fordulok, aztán már indulnék is nekik, amikor egy szakadt ruhájú zöld nő érkezik meg közvetlenül az orrom előtt, pár démonon landolva.
- Mi, a...
Hangoztatom meglepettségemet a nő láttán, aztán egy vállrándítással letudva a dolgot, már rohanok is "mellé" valamennyivel távolabb, és elkezdem aprítani a démonokat, ütéseimbe egy kis feszültséget is beleadva. Úgy tűnik, hogy nem nagyon bírják az elektromosságot ezek a gonosz kis teremtmények, ami nem zavar különösebben, hiszen legalább nem lesz velük túl nagy gondom. Néhányat leütve bevetődök egy nagyobb csapat közé, majd a földet érintve öklömmel, egy nagyobb elektromos impulzust engedek szabadon, minek hála ötven méteres körzetben fekszenek ki, illetve repülnek kicsit arrébb a démonok.
- Ugyan már. Nem lehetett ennyire megrázó az élmény. Vagy mégis túl sokkoló volt?
Magyarázok a démonoknak, akik ismét felém özönlenek, és már fojtatom is a támadást. Sikerül elverekednünk magunkat két saroknyi távolságon keresztül, amikor két nagyobb méretű, egy valami madárszerű árnylény, és egy hatalmas polipszerűség állja utunkat. Ahogy közeledünk feléjük, távolabb a lángoló fickó, magyaráz valamit, ahogy barátaival előre tör pont mint mi. A feszültség csak nő bennem, ameddig el nem ér egy bizonyos pontot. Nem nagyon tudok parancsolni magamnak, és egy kisebb mozdulattal a hatalmas polipszerű lényre mutatok, mire ha minden jól megy egy villámnak kéne belecsapnia. Ha sikerrel járok, kicsit ellazítom magamat, ahogy az elektromos feszültség csökkent a testemben, majd megpróbálok egyszerre figyelni a polipra is, és a madárra is, amit ha a földre kerül, és elérhető távolságban van, akkor megpróbálom megtámadni közelebbről.