Főbejárat

Kovácsoltvas kerítéssel ellátott kapu. Belül egy gyönyörű kerthelység választja el a kaput az épülettől. Az épület kívülről, középkori gótikus stílussal épült. 3 részre bomlik. Egy jobb épület, egy bal épületegység, és egy középső. Mindegyik szorosan fonódik egymáshoz. A Kúria alapterülete 220 négyzetméter magassága átlagosan 20 méter, Brooklyn egy éppen városközponti részében található.

Az eredeti topic.

//Előzmény: Harlem utcái//

A villanás után a kúria főbejárata előtt jelentem meg, bent az épület előtt, rémes, hogy már megint jót teszek. Bár, ha azt nézem, hogy a gyermekért lehetséges, hogy valamikor Mephisto igényt tart majd, s eljön érte, akkor Zack-ékkel kell szembenéznie. Máris jobb helyzetben leszek, ha egymást ölik halomra. Letettem a gyermeket a földre magam mellé, majd becsöngettem az ajtón. Árva gyermek, kinek az anyja mostanra már meg is halt, hogy ő elmenekülhessen.
- Itt biztonságban leszel – mondtam megnyugtatóan. – Anyád ismerte az itt élőket…
A fia, drága, drága Michael-em előszeretettel lyukasztotta ki az irháját s élvezte, hogy szórakozhat vele. Az én nevelésem s „fiam”. Türelmetlenül kezdtem pár pillanat után dobolni az ajtófélfán, jobb dolgom is volt még a mai nap folyamán, mintsem arra várni, hogy Zacharias Morsus végre elődugja a képét s átvegye a csomagot. Bár, ha már itt voltam, akkor még volt valaki, kit meglátogattam volna, Michael. Csak remélem Kaneda lesz az, kit elkerülhetek, mert az a gyermek az idegeimen táncolt s igencsak hamar ki tudott hozni a béketűrésemből.
- Veled egykorú gyerekek is vannak a házban – néztem a démonra. – Bizonyára nem voltak játszópajtásaid ott, hol eddig éltél.

Laura nagy sebbel-lobbal rója útját a Kúria folyosóján. Rá jött a morcosság, türelmetlenség. Tényleg szüksége lenne azokra a türelmet kialakító órákra, de nincs türelme kivárni őket. Hát jár egyet, közben ujjai között egy apró gömbvillámmal játszadozik.
Ahogy így robog, az ablakon keresztül megakad tekintette, hogy valakik állnak a főbejárat előtt. Lelassít és kíváncsian less ki, elhúzva a függönyt. Egy pici kislányféle és egy termetes nő. De olyan ismerős az arca...
- Ne! - kiált fel ijedten Laura. Teste lebénul a félelemtől, lábai mintha gyökeret eresztettek volna. Nagy riadtan áll ott az ablaknál, mint egy szobor.

Süti. Öreg fejemre, süti sütő nagypapa lettem, egy mutáns iskola-óvoda-bölcsődében. Apa olyan büszke lenne rám. Mindegy. Kirakom az első adagot az asztalra és nyúlok a másikért, az egyik diák már lopakodik be.
- Próbáld meg és egy hétig mézes figuraként fogsz élni.
A léptek távolodnak. Helyes.
- Főnök!
Szólal meg Max, aki éppen kiakart menni dohányozni és látja, hogy vannak kint.
- Vendégek.
- Hál isten!
Egy csettintéssel mindent a helyére rakok és a sütőt kikapcsolom.
- Őrizd a süteményt!
- Már bocs, de az én melóm, hogy téged védjelek.
- Ha azt akarod, hogy az asszony vagy Serena ne öljön meg, védd meg a süteményt az életed árán is.
Látva Maxet összetörni és bemenni a konyhába kicsit kárpótol azért. Kiérve felmérem mi a helyzet.
- Heló. Galactus ma nincs itt, próbáld meg később.
Mondom Thorhallának.

A gyerekre néztem, mikor Árny nevű valakit emlegetett, démonok, szánalomra méltóak. Megpaskoltam a gyermek fejét óvatosan, mikor a lábamat átölelte.
- Árny nem fog eljönni – mondtam. – Mint mondtam védelmet kapsz, nem pedig valakit, akik ártanak neked.
Felkaptam a fejem, mikor az egyik függöny ekkor esett vissza a helyére s még hallottam a meglepettséget, hogy ne. Gúnyosan mosolyodtam el, élveztem, hogy ilyen reakciókat váltok ki a halandókból, végül pedig kinyílt az ajtó is, s megjelent kire vártam már ki tudja, hogy hány perce.
- Jó estét Zacharias! Tudok róla, ma más van terítéken – mosolyodtam el. – De nem a városban rohangászó démonok miatt érkeztem, nem egészen. Miatta. S azt onnan küld el, a tanoncaidra nem tartozik, hogy miért érkeztem.
Mutattam magam mellé a démonra, ki még kapaszkodott belém, majd a fejemmel a halandó felé. Még megvárom, míg az eltávolodik, majd a démont odaterelgetem szépen Zack elé.
- Egyik közös ismerősünk gyermeke, igaz a fiad jobban ismeri, mint te. Az anyját megtámadták s minden bizonnyal meghalt, s nincs ki vigyázzon rá. Nálatok úgy is megannyi gyermek van, itt lenne a legnagyobb biztonságban tekintettel arra nézve, hogy micsoda is valójában – mondtam. – S ha már itt vagyok… szeretném látni Michael-t. Remélem nem gond – fejeztem be kedvesen.

Mikor meglátja, hogy az igazgató megy személyesen fogadni a nőt, kezd megnyugodni.
- Ő talán meg tudja állítani... - hörgi fogai között. Kék szemeivel jobban megnézi magának a kislányt.
- Különös. Farka lenne? Talán ő is mutáns? - vélekedik. Most, hogy újra megnyugodott ismételten erőt vesz rajta a kíváncsiság. Fogja tehát magát és tovább oson a folyosón, egészen a főbejárat közeléig. Ott a falhoz bújva fülel, hogy vajon mit beszélgethetnek ezek itt.

Szótlanul nézem a tűz/káosz/idegesítő istennőt. Mikor befejezte rácsukom az ajtót. Indulok vissza a sütihez... várjunk csak. Vissza lépek és kinyitom az ajtót.
- Milyen démonokról beszélsz?
Kérdeztem értetlenül. Ha itt azok mászkálnának éreznem kéne. Tudom, hogy ez a nőci a szupermindentudó, de ez csak akkor igaz ha tenyérbemászásról van szó. Nem mondod, hogy egy norvég csaj előbb tudja meg, hogy démonok császkálnak a síkomon mielőtt én észre venném.

A kis démonra pillantottam a kérdései után, de még nem válaszoltam. Egy halvány fintor, mikor Zacharias becsukta az ajtót, úgy tűnt, hogy nem igazán értette meg, hogy mire is akartam kilyukadni, mintha azt hinné, hogy van más választása, mintsem magához vegye ezt kis mitugrásza.
- Igen ő fog – hagytam a gyermekre s türelmetlenül néztem az ajtó irányába.
S ahogyan vártam végül csak eljutott a halandó eszéig, hogy mire is utaltam az előbb, hogy miről is beszéltem. Az ajtó kinyílt s megkaptam a várt kérdést. A démont előre tereltem magam mellől s gyengéden noszogattam az ajtó irányába, hogy menjen végre oda Zacharias-hoz. Vajon mennyit kéne elárulnom neki? Szórakoztató, hogy többet tudok Midgard történéseiről, mint ő. Pedig már régen észre kellett volna vennie, hiszen a volt halandó énem is ott volt azon a helyen azzal a másikkal s ők valószínűleg nem egyedül mentek oda. Hanem küldte őket.
- Nézzük Zarathos már a Roosevelt sugárúton van – mondtam. – Nem, Stephanie-ékat még nem találta meg, őket a Társaság foglalta le az utolsó alkalommal, mikor láttam. S én még úgy számítom, hogy Mephisto is hamarosan megérkezik. Nem hiszem, hogy túlságosan boldog lenne amiatt, hogy Zarathos Midgardon jár. S ő a harmadik – mutattam a gyermekre s kedvesen mosolyodtam el. – De teljesen ártalmatlan. Szóval Zacharias? Csaknem akarod kedves nagyapóként, hogy bármi baja essen egy védtelen gyermeknek?

Elkezdem csöndre inteni Thorhallát. Vajon hányan tehették ezt meg előttem úgy, hogy túléljék?
- Jó-jó, gonosz vagy. Becsszó, hogy felfogtuk. Már csak egy hatalmas táblát kéne cipelned.
Összecsapom a tenyerem és a kis pokolfattyat oda adom Laurának.
- Laura vigyázz erre a pokolból jött feltehetőleg gyilkos démonra ameddig az igazgató úr beszélget a gonoszság északi istenével az apokalipszisről - Laura bármilyen kérdése előtt beparancsolom őt és a kislányt. - Adj neki tejet és ne add el neki a lelked. Egyetek a sütiből.
Ha páros bement vissza fordulok a fiam leendő nevelő anyjára.
- Miért nem tudod az ilyen kölköket oda adni Odin egyik kölkének azt mondva, hogy tőled van? Senki se kételkedne - eh hagyjuk, csak legyintek a dologra. - Mindegy, menjünk fontossági sorrendben. Először is elmegyünk a démonokért, aztán megfojtalak.

Elégedetten mosolyodtam el a halandó szavai után s hagytam, hogy csendre intsen. Hogy mennyi mindent tűrök el ettől a férfitól azért, hogy egyszer rám bízza a fiát. Hihetetlen még számomra is.
- Valószínűleg te magad sem gondolod így, hiszen ha így lenne nem bíznád majd rám Michael-t – mosolyogtam tovább.
De végül átvette a gyermeket s odaadta a bent levő halandónak. Egy gonddal kevesebb, legalább nem kellett többé arra a tárgyra vigyázni s az anyja sem találhatta már meg ezen a helyen. Elfintorodtam az Odinson-os megjegyzésen.
- Egyetlen nagybátyámmal bújtam csak ágyba az évek során – jegyeztem meg. – S nem vagy oly ostoba, hogy Balder Odinson-nak gyermeket szüljek sem pedig bármelyik másik nagybátyámnak.
Kissé oldalra döntöttem a fejemet a sorrenden. Elmegyünk a démonokért, hát ezért küldtem oda Mephisto-t, hogy ő takarítsa el az útból Zarathos-t? S most pedig még mi is megyünk azért, hogy mindkettőt eltakarítsuk. Vettem egy mély levegőt s legyintettem majd ártatlanul néztem Zacharias-ra.
- Tettem én valamit? – kérdeztem ártatlanul. – Mikor jót teszek akkor is gonoszságot nézel ki a tetteimből. Ti fogadtok be mindenféle gyermeket ide, ő is ideillik, még korban is. S visszatérve a komolyabb dolgokhoz, mit is akarunk tenni a démonokkal?

Mindenféle zagyvaságot hall démonokról meg gyerekekről, meg sütikről. Komolyan megcsóválja fejét. Vagy vele bolondoznak, vagy szimplán bolondok. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy észrevették.
- Vigyázok rá, igazgató úr! - mászik elő búvó helyéről és óvatosan megy közelebb a trióhoz. Tekintetével kerüli Thorhalla szemeit. Állítólag képes szemmel verni az embert, bármit is jelentsen ez.
Még ennek ellenére se nagyon akarja elhinni, hogy az aranyos kicsi lány, édes farokkal és cuki vörös szemekkel holmi démon lenne. Démonok már pedig nincsenek! Mint ahogy lélek se. Legfeljebb szellemképű mutánsok. Bár is Laura ebben hisz.
Megvárja míg a kislány befejezi mondandóját.
- Szia Marli! Én Laura vagyok! Gyere, nézzünk körül a konyhában... - nyújtja kezét, hogy elvezesse.
- Gondolom éhes vagy mert messziről jöttél és hosszú volt az út... - faggatja Lau kíváncsian. Nehezen hiszi el ezt a sok zagyvaságot.

(Folytatás Konyha)

Legyintek az újabb "én mit tettem" dumájára.
- Blabla... Lehet, hogy a férjed beveszi ezt, de én nem, édes.
Mondom sóhajtva.
- Ellentétben a Föld többi élőlényével én épelméjű vagyok és nem felejtem el, hogy még mindig egy súlyos apakomplexusos tömeggyilkos vagy, aki kifogást keres arra, hogy rosszat tegyen.
Elkezdem a halántékomat masszírozni.
- Mindegy, használjuk ki, hogy ma nem az "a pusztítom el a világot" oldalán keltél fel az ágynak és állítsuk meg Zarathost.
Ezzel Zack elteleportálja magát és a nőt.

A férfi szavaira elfintorodtam, hogy mekkorát tévedett. A következő szavain pedig mosolyt engedtem meg magamnak. Nem kerestem kifogást, már nem, pusztán megtettem, mert jól éreztem magam tőle. Ennyire egyszerű volt az egész. S már egészen régen túlvoltam azon, hogy atyámat istenítsem, hiszen ő maga semmire sem volt jó. Lassanként igazán kezdene érdekelni, hogy miként is fogja idővel a fiát rám bízni, hiszen abban igencsak kételkedtem, hogy még inkább megjavulnék. Már így is túl sokat tettem s otthon nem teszek semmilyen dolgot mi a káoszra utalna. Midgard… az más.
- Mindezek ellenére kedvelsz drágám s tudod, hogy a fiad szerelmes belém. S azt is pontosan tudod, hogy egy nap a gondjaimra bízod őt.
Lemondóan sóhajtottam fel, „tegyük tönkre valaki napját” oldal is tökéletesen megfelelt nekem, azzal is lehet szórakozni, de minek is siettünk ennyire? Hisz hosszú még az éjszaka s annyi minden mást is lehetett volna tenni előtte. Például elpusztítani a világot…

//Folytatás: Roosevelt sugárút//

Lassan telik az idő amikor az embert egy olyan helyre viszik, ahova önmagától talán soha sem tenné be a lábát, őszintén szólva kicsit haragszok még a szüleimre, de lássuk be, a tetoválásokkal kárpótolva lettem.
+ Pofás. + Csúszik ki a számon, majd végignézek a szüleimen, de egyikük sem figyelt fel rá, még jó, nem szeretek hangosan gondolkodni, még ha csak egy szó is az, de ettől függetlenül sajnos elég gyakran előfordul. Megáll a kocsi, én pedig kis hezitálás után kiszállok és a csomagtartóhoz veszem az irányt, felnyitom majd kiveszek két jókora bőröndöt. Oda vonszolom őket a kapuhoz, majd vissza tekintek a kocsira és intek egyet köszönés képpen ahogy a szüleim vissakanyarodnak, majd még utánuk nézek amíg el nem tűnnek az út végén. Kis sóhaj, levegővétel, majd elkezdek keresgélni a csengő után. Pár perc szerencsétlenkedés és meg is van, elmosolyodok, majd megelégedvén pompás nyomozói képességemmel megnyomom a gombot és várok, valaki csak kijön, nemde?

Amikor a Mugurama éppen a hallban van meghallja a csengőt. Azonnal elindul kifelé. Nem tudja ki jött de a suli biztonságos szóval minden rendben lesz. Kimegy a főbejáraton majd elindul a kapu felé. A viharhajú fiú meglátja, hogy egy lány áll a bejáratban. Formás teremtés meg kell hagyni. A fiú könnye léptekkel lép oda. Mivel a kapu nappal nincs bezárva ezért kinyitja azt, és lány táskájáért nyúl.
- Helló! Szabad lesz? - kérdi mosolyogva. Az akcentusa persze nem tűnik el de a mondat tökéletesen érthető. Ha a lány odaadja a csomagját elindul befelé. Nem tudja mitől de sokkal jobban érzi magát mint eddig bármikor mióta a szülei meghaltak.
- Mi a neved? - Felhőtlenül mosolyogva kérdezi a lányt menet közben.

Nos nem is kellett sokat várni, bár egy elég érdekes figura jön ki az ajtón, vagy legalább is a haja érdekes, de őszintén szólva tetszik, nem az az unalmas fajta mint az átlag.
-Szia! Persze. - Mosolygok vissza az illetőre, de csak az egyik táskát adom át, hiszen nem az inasom. - Köszönöm. - Érdekes az akcentusa, de oké, abszolult értem hogy mit mond, s elkell ismernem jópofa.
- Nem ilyen fogadtatásra számítottam. - Jegyzem meg befele menet kicsit kellemetlenül, de pozitív csalódás. Kicsit tűnődök, majd rá kell hogy jöjjek, kérdeztek tőlem valamit és ennyi idő elteltével se válaszoltam még rá.
- Gulyás Csilla. - Vakargatom a tarkóm közben. - Kit tisztelhetek a személyedben? - Kérdem miközben feltehetőleg észrevétlenül, csak egy pillanatra végig nézek rajta.

Arisawa elveszi a táskát. A lány csak az egyiket adja oda. Inkább nemkéri el másikat nem szeretné megsérteni lányt. Furcsa módon vonzódik a lányhoz. Vidámsága nem hagy alább. Lopva többször is a lányra pillant. Amikor megjegyzi, hogy nem ezt a fogadtatást várta elvigyorodik és a lányra pillant.
- Hát most meg kell elégedned velem. Talán jön egy tanár is és megmondja hova menj. Ha nem bepakolunk valahova. - válaszolja. Nem említi meg, hogy nem válaszolt a kérdésre. Újra a lányra pillant a tekintete ezúttal a tekintete kicsi tovább időzik a lányon és lefelé vándorol. Hirtelen és gyors mozdulattal kapja el azt. Arcán ugyan nem látszik de nagyon szégyelli magát. A lány újra megszólal. Bemutatkozik Mugurama pedig mosolyogva válaszol.
- Szép neved van. - a kérdésre is válaszol miközben a lányra néz. - Arisawa Mugurama. - mutatkozik be. A lány azt láthatja, hogy kínai vagy japán. A srác nem nagydarab de jókötésű sportos. Csak egy egyszerű póló és laza bő szárú nadrág van rajta. Lassan elérik a belső ajtót. A bejáratnál int a lánynak hogy menjen előre. Ahogy a lány előre lép gátlástalanul elkezdi nézni a fenekét.

- Ne értsd félre. - Szólalok meg magyarázkodva. - Rosszabbra, nem gondoltam hogy egy ennyire jóképű alak fogad majd. - Aztán egy ízléses mosoly, s figyelek, tetszik a neve, de nem mondom hangosan, nem is tudom miért, nem akarok nyalizósnak hatni, bár ő is megdícsérte az enyémet, de nem akkor sem. Kinézetre elég tetszetős, jóképű és sportos.
~ Hehe... hehehe... ~ Suhan át ez a felettébb értelmetlen gondolat a fejemen, talán azért értelmetlen mert pillanatnyi fantázia képek társulnak hozzá. A bejáratnál a fejemhez kapok, úgymond, előre lettem engedve, elfogadom, be sétálok és...
- Hű, luxus üzemmód. - Majd hátra fordulok és.. Bámul, kicsit csendes leszek, talán kis pirulás, bár nem jellemző. - Tetszik? - Kérdem meg kicsit már-már kacarászva, láthatóan nem zavar a dolog, sőt pont ellenkezőleg, viszont még csak most érkeztem és nem szeretnék egyből ilyesmibe belemenni, előbb inkább szoba kéne, vagy valami hely ahol lakni lehet.
- Nos, nem látok tanárokat. -~ Bár azt se tudom kik azok.- ~- Szóval, szobát vagy ilyesmit rád bíznám. -

//folytatás:A hallban//

//Előzmény:New York-i kompkikötő

A diákok akik kinn lézengenek az udvaron, láthatják ahogy a főbejárat előtt, lebegve érkezik meg, karjai közt Serenával, majd lehuppannak a földre. Eltűnik róla a páncél, vigyorogva pillant a kicsit meglepett lányra.
-Remélem nem hoztam rád a frászt, de így hamarabb visszaértünk. Nem akartam gyalogolni, és legalább a gyerekeknek is lesz min csámcsogniuk.-
Kinyitja a kaput előtte, előre engedi majd ő is besétál, zsebre dugott kézzel, fütyörészve.
-Na akkor ideje értesíteni a kölköket a buliról....-
Morogja szinte már-már Loga morgását, idézve, azért némileg elcsépelten.

//Előzmény: New York-i kompkikötő//

Az egész utat Tyler-be kapaszkodva töltöttem, még Adia is jó pár csáppal kapaszkodott belé, amikor letett a földre levegő után kapkodva és remegve fordultam felé, majd lendült a kezem és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Alig bírtam megállni, úgy reszkettem a félelemtől.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer! – ziháltam. – Tériszonyom van! Mindig is az volt és… és rettegek a repüléstől!
Főleg, amióta az Anti-Grendel torony leszakadt velünk és már Pókembernél sem szerettem, amikor felkapott, Donaldról és Szfinx-ről nem is beszélve. Adia-val is azért nem közlekedtünk csápokon át, hanem csak a földön lassan és sétálva. Kissé nehezékesen sikerült bemennem az épületbe. Meg kellett nyugodnom egy kicsit, leülni, hogy a remegés elmúljon és inni egy pohár vizet.
- Szólj nekik, én iszok vizet és lenyugszom – mondtam.
A hangom még mindig remegett és én is reszkettem, miközben odabent végre lerogyhattam a kanapéra.

//Folytatás: A hall//

-Csitt, csitt Glori. Nem akarunk senkit felébreszteni- mosolygok. Miért is ne tenném. Kis leánykám gyarapodik, és itthon vagyok, újra. Már lemondtam az üzletemről, de a kis lakásom jó hely a pihenésre, a gondolkodásra, ha nem vágyom társaságra. Sokáig viszont nem tarthatom távol a leánykám a pajtásaitól.
Szavaimra ő csupán fáradtan rám néz. Hosszú volt a nap mindkettőnknek. Látom milyen édesen pihenget a karjaimban. Jó fáradtság ez. Vidáman és erősen fog ébredni.
De nekem még körbe kellene néznem, mielőtt csatlakozom hozzá az álomvilágban. Túl sokat hanyagoltam a barátokat és diákságot, node le kellett rendezni a fickót, aki megrendelés miatt kereste azt a régi üzletasszony Sweetyt.
Belépek a kapun, és csendesen az épület felé indulok.

~Csingiling, jó reggelt találjátok ki, hogy ma ki fogad benneteket, csak nem az öreg Azareus bácsi? ~ Állok a bejárat előtt már fél órája és csak most mertem becsöngetni. Nincs rosszabb érzés, mikor csinálok valami hülyeséget és utána magyarázkodhatok évekig, hogy mit csináltam és miért, pedig tudhatnák, hogy én már csak ilyen vagyok. Negyven éves koromra is tudok hozni olyan döntéseket, amik javában megkérdőjelezhetőek. Lehet, hogy nekem is egy irodában kéne ülnöm nyakkendőben, zakóban meg prosztatavizsgálatokra járni, mint minden normális korombelinek. De nem, nekem el kell mennem, rohannom a világ elől, hogy ne ártsak senkinek, megint, és utána magyarázkodhatok.
Másrészről meg nagyon akarom látni a lányomat, Serenát és a többieket, még ha a hátralévő életemet magyarázkodással is kell töltenem. Ezért becsöngetek még egyszer, most már bátrabban és mosolyogva, hogy újra láthatom szeretteimet. Legalábbis remélem.