Astoria Plaza hotel, Queens

A káosz még jobban eluralkodik, a hang nem szűnik, Reyes ügynök rohama csak rosszabb lesz, mindenki elveszti a fejét, teljes az őrület. És ekkor bekövetkezik még egy fordulat, a férfi hasába épített bomba. Ez tetszik, nagyon tetszik, főleg a trükkjei. Már készülnék is, hogy védjem az arcom és valamerre vetődhessek, de hirtelen egy víziót látok. A legutóbbi óta már nem tudom ugyanúgy kezelni ezeket, enyhe hidegség fut át rajtam, én nem félek, de úgy tűnik mégsem élvezem. A megjelenő alakokra figyelek és arra amit mondanak, Doktor Strange, a mágus, ő róla már hallottam és a párbeszéde a két másik lénnyel, egy királyi párral, Attilan uralkodóival igen érdekes és egyértelmű.
~ Sokkal nagyobb dolgokról van itt szó, mint a Megtorlóról vagy éppen a SHIELD aktuális helyzetérél. Mégis milyen kiábrándító, hogy mi viszont ilyen kis dolgoktól függünk, amik nélkül, ezekben se vehetnénk részt. Figyelemre méltó kettősség.
Amint vége víziónak és visszatérünk a valóságba érzékelem, hogy megfagyott az idő. Már volt ilyenben részem, ezért teljesen nyugodtan kezelem a helyzetet.
- Kár pedig már azt hittem "kivégezhetjük", hogy felhasználjuk Castle ellen, erre ő öli meg... kiábrándító...
Kicsit távolabb megyek, ha tudok és én is ellenőrzöm, hogy tudok-e hatni a környezetemre, elsősorban másokra, akik nem a csapat tagjai, tudok-e mozgatni más ügynököket. Parancsra én is felveszek egy alapállást és körbefordulok, hogy látok-e valamit. Hiányzik az a robbanás, pedig már nagyon beleéltem magam.

Miller még mindig a távolabbi helyeket figyelte egy ideig, de végül a többieken is végignézett, akkor tűnt csak fel neki, hogy odébb, ahol korábban voltak mintha lett volna valami. Ahogyan közelebb lépett, akkor lettek ismerős dolgok arrafelé, elsőként a vörös hajzuhatagot szúrta ki, pedig a doktornő odébb ült a földön, aztán a saját egyenruhája volt, amit meglátott. Egy pillanatra megszédült, ahogyan rájött, hogy mi történt. Meghaltak. A szemeivel a többieket kereste, Chang-ot, kissé távolabb Rogers és Sólyomszem testét is, hátha meglátta őket. Egyelőre mindent megtett azért, hogy ne essen pánikba és el tudja fojtani azt, amit érzett ezzel kapcsolatban.
- A legfontosabb, hogy mindenki megnyugodjon – mondta még azelőtt, hogy a többiek bármit is reagálhattak volna. – Valamit ki fogunk találni…
Eddig mindent megoldottak, miért ne lehetne ez olyan, hogy nem tudják. Nem egy társuk tért vissza a halálból. Próbálta kizárni, hogy nem a földön áll, hanem lebeg, a fegyvert meg sem próbáltam eltűntetni, még akkor sem, ha itt nem veszi hasznát, megnyugtató volt a tudat, hogy nem védtelen, ahogyan a valóságban is ez volt. Meglepve látta, hogy eltűnt a hotel fala és ott egy férfi olvasgatott. A hangja ismerős volt, a Limbo szó pedig nem mondott neki semmit. Csak ötlete volt, hogy ki lehet ez, de nem ezt várta. Hela-t, akiről Lyesmith és az apja is mesélt. De ez egy férfi volt, valószínűleg a Sátán, bár nem lehetett benne biztos. A fegyvert a férfira fogta, megszokásból leginkább.
- Ki maga és hogy kerültünk ide? – tette fel a kérdést, majd pontosított. – Miért ide?

Nem sikerült megérintenem tárgyat, ami ott volt előttem, átsiklott rajta az íjam. Ez új volt, legutóbb ilyesmi nem volt, amikor hasonló körülmények között voltunk. Ezek után néztem körbe és pillantottam meg azt, amitől valószínűleg az emberek 90%-a rosszul lett volna. Undorral az arcomon mentem oda és álltam meg a testeink felett. Meghaltunk, megint. Azt hiszem, hogy nálam ez kezd évente egyszer biztosan megtörténni a tavalyi után. A Valhalla-ban töltött legalább egy év után már tudtam, hogy miként mennek erre a szabályok, csak a körbenézés után ébredtem rá valamire. Ahogyan felnéztem a hely nem volt ismerős, legalább is amennyire egy túlvilág ismerős lehet valakinek.
- Egy biztos, ez nem Valhalla – állapítottam meg. – Az nem így nézett ki legutóbb.
Nem, határozottan nem. Az íjam még mindig a kezemben volt és azzal fordultam a hang felé, amit már korábban is hallottunk. De most végre megvolt az is, hogy miként nézett ki. A korábban látottak alapján meg sem lepődtem azon, hogy miként tűnt el a ház fala, csak a fickót néztem és rászegeztem az íjat. A szavaira elfintorodtam, egy biztos, Chang legalább gyönyörűen lebőgött a tervével, és mindezek után, ha véletlenül túlélte volna, bár sajnos nem, akkor örömmel végignéztem volna azt, hogy Clint megöli. Egyik Fekete Özvegy megöleti az első családját, a második Fekete Özvegy az aktuális barátnőt. Lássuk be, nem lettem volna Chang helyében.
- Charles Dickens, Karácsonyi ének – feleltem. – Remélem drágám tisztában vagy vele, hogy Hela átkozottul zabos lesz, amikor a nem hozzád tartozók lelkét – mondtam. – És ha most jön az a rész, hogy ki kéne akadni, mert meghaltunk… már elsőre sem találtam kiakasztónak. Szóval te vagy Mephisto, kezdhetnénk azzal, hogy amit tettél ahhoz nem volt jogod. És követelem, hogy most azonnal küldj oda, ahova való a lelkem!
Parancsoltam minden magabiztosságommal.

Nem tudom befolyásolni a környezetet, szellemként átsuhanok mindenen, csalódottan húzom el a szám, ez így túl unalmas, csak állok és várok, nem teszek semmit, még. Figyelem a velem szemben lévő halott testem, ahogy a hasából éppen darabok lökődtek ki. Meghaltam, ismét, már másodjára, ráadásul pont az akció elején, nem erre számítottam, szabályosan belém hasít a felismerés. Kicsit közelebb hajolok a testhez, fantasztikus a látvány.
~ Nagyon cseles, tényleg, a bomba, megölte vele az elit alakulat felét, az összes fiatalt. Kegyetlen de hatásos megoldás, célra, célra, célra, vezető. Természetesen ezúttal nem hagyhatom figyelmen kívül magát a tényt, hogy végzett velünk, képes volt rá, tehát... meg van az új ellenség. Végre.
Kezeimet ökölbe szorítom, elzsibbadtam, ez tényleg kiábrándító volt. Közben lassan érzem, ahogy a környezet változni kezd, az összes felszerelésem eltűnik, az épületek falai átalakulnak, a szálloda eltűnik. Végül egy kifejezetten egyedi alak jelenik meg a közelünkbe és láthatóan hozzánk beszél. A megjelenése egyszerre vészjósló és fölényes, de nagyon túljátszott. A többiek erős reakciói nem meglepőek, Miller szeretné helyén kezelni a dolgokat, mintha még mindig élnénk, Lyesmith teljesen hitelesen még az ismeretlen alaknak, magának a Sátánnak is megjegyzéseket küld, a tudós nő pedig összeomlik. Én ignorálom a felesleges tényezőket és megpróbálok teljesen nyugodtan az alak felé sétálni, mellé leülni vagy mellette megállni és elkezdem olvasni azt, amit ő is olvas.
- Remek, a klasszikusok...

Már kezdett neki gyanús lenni a hely, mert senki sem ilyennek írta le és Steph is valóban megerősítette, hogy ez nem Valhalla volt, majd a férfi is. Ez lett volna maga a sátán? Nehezen akarta elhinni, de végül Mephisto bemutatkozott és így efelől semmilyen kétség nem lehetett, hogy maga a Sátán. Egyáltalán nem ilyennek képzelte el, aki ennyit beszélne. Inkább egy komplett idiótának tűnt a szemében, mintsem annak az ijesztő alaknak, akiről a Biblia és a mítoszok szólnak. Elfintorodott, amikor egy egyszerű tahónak vélte a férfi.
- Tolsztoj, Háború és béke – mondta végül kelletlenül. – De a tudományos könyveket jobban szeretem. Mint például, a relativitáselmélet, vagy káoszelmélet.
Igazából bármilyen más helyzetben még sértésnek is felfogta volna, hogy ennyire tanulatlan alaknak nézték, hiszen ő vadászpilóta volt, nem pedig egyszerű katona. Az elitek elitje, akik olyan matematikát és fizikát tanulnak, mint a matematikusok és fizikusok. Ettől kezdve pedig nem igazán volt csoda, ha ez jobban érdekelte, mint a klasszikusok, bár abból is voltak, amiket szeretett, főleg a háborúkkal és társadalomkritikákkal foglalkozó művek. A kezében plüss sátánná váló egykori fegyvert leengedte, de nem dobta még el. A doki közben magához tért, valakinek pedig meg kellett volna vigasztalnia, lelket önteni belé, de erre a helyzet nem volt alkalmas. Johnny? A megjelenő alakra nézett, az üvöltéstől egy kicsit még össze is rezzent. Végül visszatekintett a mosolygó Mephisto-ra.
- Azt mondta sokat dolgozott, hogy találkozzon velünk – kezdte. – Mit is akar egészen pontosan tőlünk?

- Látom az egóért neked sem kell a szomszédba menni – jegyeztem meg megvetően.
Miután végigsorolta az összes címét és rangját. Mikor mellettem termett és a kezét a vállamon láttam meg, esetleg éreztem is , hanyagul nyúltam oda, hogy lesöpörjem, mintha csak néhány bogár, vagy egy levél lett volna ott.
- Vicces fiú. Nehéz nagy reménységnek lenni, ha évente halok meg és töltök éveket egy-egy pokolban – mondtam. – De ha felajánlod, hogy tanítasz mielőtt visszaküldesz az élők sorába, hogy bebizonyítsam mekkora reménység vagyok, állok elébe!
Doki összeesik ájultan, ennyire szarul még én sem fogadtam az elsőt, nemhogy a másodikat, ami meg már teljességgel hidegen hagy. Kedvenc mű? A sajátom? Igazat megvallva mindez még fel sem merült bennem, de nem lenne rossz opció. Bár téves, megvolt a kedvencem gyerekkorom óta, igazából azóta, hogy tudtam, hogy svéd vagyok és anyám, amikor még mesélt nekem ebből olvasott fel. igaz svédül, vagy angolul és nem eredeti nyelven, ahhoz már a tanulmányaim kellett, hogy teljesen el tudjam olvasni.
- Tévedsz. Idézet a kedvencemből, még ha atyámat gyűlöltem is, mégis az övé a legjobb rész benne. Ebből egy részlet: „Þegi þv, Oþinn! þv kvnnir aldregi deila vig meþ verom; opt þv gaft þeim, er þv gefa scyldira, enom slevorom sigr.”* ebből valószínűleg már tudod, hogy mi ez.
Dühösen néztem rá, utáltam, amikor így próbáltak félelmet kelteni és naná, mert itt végtelen a hatalma, ahogyan Hela-nak Valhalla-ban még sikerült is. Önkéntelenül is léptem hátra kettőt, hogy távolabb legyek tőle. A megjelenő alakra néztem, legalább jól nézett ki ezekkel a láncokkal és lángokkal, a kérdésemet pedig Jonathan már feltette, így kivételesen most csöndben maradtam.

* Ha valakit érdekel, Eddából a Loki csúfolkodása és a 22. bekezdés.

Közelebb megyek de mikor belenéznék abba, hogy mit olvas becsukja és leteszi a könyvet, még megrándul egyszer az arcom és a kezem is kissé tanácstalanul előre nyújtom és tenyeremmel a könyv felé mutatok, majd megrázom a fejem és teljesen higgadtan állok tovább. Az illető illedelmesen bemutatkozik, ő a Sátán, Mephisto, minden bizonnyal a modernebb kiadás, nagyon fontos, hogy itt ő a főnök. Figyelem a kialakult helyzetet, a mozgását, ahogy teljesen kötetlenül kezeli az egészet.
~ Érdekes. Gyakorlatilag elrabolt Hella elől, még a tudós nőt is, pedig ő biztos nem bűnös lélek. Vázolja a kialakult helyzetet és biztosít róla, hogy mi itt tőle függünk, jobb ha nem ellenkezünk, ő is cseles, neki is lesz terve. Tényleg Reyes ügynök, lehet neki is volt ehhez köze.
Feltesz egy kérdést amire én úgy érzem, hogy válaszolnom kell, de a többiek már megelőznek, természetesen ez engem nem tántorít el, hogy szokásos stílusomban megszólaljak.
- David Osborn-tól a Vadászidény. Bár nem klasszikus de mindenképpen szórakoztató.
Ezután a hirtelen a semmiből megjelenő démon alakra figyelek fel, akinek a neve nemes egyszerűséggel Johnny, tüzes koponya, láncok, bőr felszerelés, egyelőre nem tudom hova tenni. Megvárom türelmesen, amíg fény derül a részletekre. Addig nézelődök a Limbóban, hátha találok valami érdekeset.

Miller összefont a karjait a mellkasa előtt, amikor megjelent az asztal a székekkel, majd rajta a megannyi finomság. Szerencsére a gyomra jobb volt annál, hogy felforduljon ettől, még életében sem tette volna, de akkor is már kezdte ezt az egészet morbidnak tartani.
- Ezzel nem fog semmit elérni náluk. Csak annyit, hogy még jobban így viselkedjenek – mondta, amikor a sátán ismét kínozni kezdte a párost. – A legjobb, amit tehet, hogy ignorálja őket, akkor abbahagyják.
Nem beszélt továbbra sem tiszteletlenül és a hangjában sem volt kioktatás, vagy bármi más. Csak a szokásos, ami nála megszokott volt, hogy tényt közlött. Boon-nál nem tudta, hogy ez beválik-e, de Lyesmith-t ismerte annyira, hogy tudja, hogy nála működik a módszer. Felvonta a szemöldökét, amikor a Johnny-nak hívott alak megszólalt, amiből több érdekes dolog is kiderült. Szóval nem voltak halottak, de azok lesznek, ha nem teszik azt, amit a Sátán mondott. vagyis nem mennek bele a mocskos kis játékába. Számára még mindig nem volt biztos, hogy belemegy, de az majd attól függ, hogy mit is akar Mephisto.
- Mi lenne ez a „játék”? – kérdezte.

Unalom, jaj szegény, mintha nem lenne elég lelke, akiket úgy szívathat, ahogyan csak a kedve tartja. És végre valahára másnak is megeredt a nyelve és nem csak én voltam az, aki be mert szólni a sátánnak. Egyetlen ilyen személlyel beszéltem tisztelettel és az Hela, mert nekem ő volt a halálistennőm és az egyetlen, aki dönthetett a sorsomról. Attól a pillanattól kezdve egyik másik sátánnak titulált alak sem érdekelt olyan szinten. Felnyögtem a fájdalomtól, amikor ismét a testembe hasított és térdre rogytam. Vicsorogva és olyan gyűlölettel néztem Mephisto felé, mint ahogyan apám felé néztem, amikor megölte Barbarát. És ez akarja azt, hogy tisztelettel viseltessek felé? Majd viselkedjen először úgy, hogy mindezt kiérdemelje és akkor utána esetleg megfog történni, de addig is mehet vissza a Pokolba! Nyeltem egyet, hogy ezzel is inkább elfoglaljam magam mielőtt a pokolba hazazavarás fimom és nőis lenne, de én már messze túllennék azon a hangon és modoron, amit egy magamfajta hölgy megengedhet magának. Így inkább Miller-re hagyom, hogy üzleteljen vele, ő még úgysem húzta ki a gyufát ennél a felfuvalkodott hólyagnál!

Megjelenik egy szépen megterített asztal, körülötte székekkel, helyet foglalok, szépen lassan végigmérem a többieket, kiben milyen érzések kavaroghatnak, vicces. Természetesen semmit nem veszek el, nem vagyok éhes ezen kívül hallottam már eleget milyen őrült játékokat szokott űzni a Sátán az ehhez hasonló kis lehetőségekből. Figyelem az események folyását, közben gondolataimba merülök.
~ Szóval csalt. Úgy tűnik még mindig a régi, nem is haltunk volna meg ha ő nem avatkozik közben. Ma mindenki roppant trükkös, nem is tudom hova tenni a dolgot. De ezúttal akkor úgy veszem, hogy normál esetben nem haltam volna meg. Tehát... úgy teszek mintha nem haltam volna meg. Az meg, hogy még csak félig vagyunk a sírban nem változtat semmin, ha tovább megyünk akkor meghalunk, én mindenképpen, ahogy láttam. Ó. Várjunk egy kicsit. Olyan mint egy apa aki nem tudja, hogyan kezelje a gyerekei pimaszságát, milyen meggyőző, egészen emberi.
A célkereszt és az egész HUD a zöld, szürke és vörös között váltakozik, vibrál, ahogy Mephisto-ra nézek, mintha nem tudnám eldönteni, hogy barát, semleges vagy ellenség. Miután elmondja, hogy miért gyűjtött minket össze és mennyire unatkozik Miller válaszol, én hagyok néhány másodperc szünetet, megropogatom a nyakam, megnyalom a szájam szélét, rándul még egy utolsót az arcom bal fele majd belekezdek.
- Az őrültség. Megfelelően alkalmazva könnyen lehet mentális védelem, egyfajta pajzs ami megvédi a tudatot a fájdalomtól, a vágyaktól, a magánytól az érzelmektől, sőt még az unalomtól is. Szerintem remek megoldás lehetne uram. Egyébként van rá lehetőség, hogy valaki inkább tovább menne az időben, egyedül? Feláldozva magát, vagy ehhez hasonló?

Miller még mindig Mephisto-t figyelte. Nem igazán gondolta soha sem, hogy ő maga vonzotta volna a bajt, Lyesmith sokkal inkább. Benne a játékban? Mintha a hagyott volna a férfi bármilyen más lehetőséget, nem maga miatt ment bele ebbe. Abba, hogy ő belehal ebbe nem érdekelte, katona volt. Mindig is ennek nevelték, hogyha kell áldozza fel magát másokért, civilekért, a hazájáért. Most is csak ezért ment bele az alkuba, azért kérdezett rá, hogy a társainak legyen esélye arra, hogy éljenek. Hiszen itt civilek is voltak, akik nem érdemeltek volna halált.
- Lyron? – nézett meglepetten a doktornőre.
Egyáltalán nem volt semmihez hasonlatos ez a név, amit valaha hallott. Ő lett volna a doktornő férje? Egyvalaki nem mehetett vissza, hogy megállítsa az egészet, megmásítsa. És az is kiderült, hogy mit is akart a Sátán valójában. Kovacs lelkét. Miller igazából nem volt bérgyilkos, így az távol állt tőle, hogy hidegvérrel megölje, de harc közben persze, ha le kell lőnie, akkor megteszi. De… ám mielőtt végigért volna a gondolatai közben megjelent az orra előtt a szerződés.
- És mégis milyen testben küldene vissza minket? A szavai alapján elképzelhetetlen, hogy a sajátunkban tegyük meg – mondta.
Amíg a válaszra várt, addig nekilátott átolvasni aprólékosan a szerződést, hogy mi is szerepel benne pluszban, milyen apró betűs részek vannak benne, ami szerint így és így adja el a lelkét a sátánnak.

Jaj szegény, elpusztítja, akik megsértik és beszólnak neki. Elég unalmas élete lehet… bár lehet, hogy nekem is be kellene vezetnem, akkor elég erősen megcsappanna a rosszakaróim száma és azoké, akik még a létezésükkel is. Azzal, hogy mit is picsog a doki nem törődtem, inkább az érdekelt, hogy mit is akar Mephisto tőlünk. És végre valahára képes volt kinyögni azt, hogy mi is az. A „kedves” rokon, Kovacs. Nekem is úgyis a bögyömben volt és bármikor megöltem volna, így a feladat még testhezálló is volt. több időt kapott ott, mint járt volna? Szomorú, ez azt akarta jelenteni, hogy korunkat tekintve halandók vagyunk és nem járt több idő asgardi félvérségünk miatt. Igaz, ha így folytatom, hogy minden évben meghalok, teljesen mindegy, hogy meddig élnék alapból.
- Miből gondolod, hogyha elhozzuk neked, az nem tűnik fel Hela-nak és sértettségében nem robbant ki háborút veled? – kérdeztem.
Egyszeri ajánlat? Nem kételkedtem benne, hogy így vagy úgy, de elfogadtatná velünk, akár az akaratát ránk kényszerítve, hogy csináljuk meg a feladatot. Mást nem találna, aki megtenné neki, és olyan lenne, mint mi. Elfintorodva vettem kézbe a szerződést és kezdtem el elolvasni és igyekeztem a rejtett utalásokat is megtalálni a papíron, a kiskapukat, amivel kibújhat az alól, hogy teljesítenie kelljen, amit alá akar íratni velünk.

Figyelem Mephistot, egész jól lereagálja a dolgokat, úgy tűnik fejlődik, ez tetszik, ahogy alakítja a dolgokat, párbeszédeket, reakciókat, pont ilyennek képzeltem a Sátánt, kicsit modernizált verzió. Végre kiderül, hogy mit is akar tőlünk, Kovacsot, remek, gyakorlatilag ott vagyunk ahonnan elindultunk. Mikor megemlít egy pillanatra felcsillannak a szemeim, úgy látszik ismer, nem csak felületesen, de mintha azt érezném, hogy nyomatékosítja a motivációim, azzal, hogy elmondja, hogy neki azok nincsenek. Természetesen egy percig sem bízok benne, sőt a látottak alapján nagyon is óvatos vagyok, Főleg mikor a szerződés kerül szóba.
~ Feltételezem eladjuk neki a lelkünket. Biztosan belerak valamilyen kiskaput, vagy átverést, csapdást, hogy ne kelljen teljesítenie az ígéretét. Ez is a játékának a része.
Én is kezemben fogom a papírt, ahogy a többiek is, de én nem kezdem el azonnal olvasni. A kezdőbetűket nézem, hátha összeáll belőlük egy kifejezés, egyes részekbe bele-bele olvasok, megpróbálok összekötni látszólag nem összetartozó szavakat, jeleket keresek, amelyek árulkodnak. Ezen kívül még visszafelé is elkezdem olvasni, hátha találok valamit. Ha nem találok semmit, akkor ténylegesen én is végigolvasom, nem számít mennyi idő, nem kockáztathatok.

Ahogyan a szerződés végére ért az aláírása meg is jelent ott, pedig még esze ágában sem volt aláírni ennyire gyorsan.
- Legalább esélyt kaphattunk volna arra, hogy átgondoljuk és megbeszéljük ezt – nézett a sátánra.
Át kellett volna gondolni még egyszer utoljára jobban és hozzá csapni néhány záradékot és ehhez hasonlót, amivel biztosítani lehet, hogy Mephisto nem fogja átverni őket. Ismerte már az efféle dolgokat Lysmith miatt. Ez volt az egyetlen jó része annak, hogy a lányt ismerte. Meglepetés, soha sem szerette őket, de amióta kiderült, hogy ki is valójában azóta egyenesen gyűlölte ezeket. A megjelenő kapukra nézett, amik megjelentek. Három idősík, ahogyan Kovacs is legyőzte annak idején Loki-t. Bólintott, pontosan emlékezett a három halálra, mind a háromnál jelen voltak, ahogyan a végkifejlettnek is. Már azon gondolkodott, hogy miként lehetne elosztani a csapatot, hogy ki hova menjen, képességnek és gyakorlottásgnak megfelelően.
- Bízom benne, hogy én oszthatom fel a csapatot, hogy ki hova menjen – pillantott a kapukról Mephisto-ra.
Ha a Sátán igent mond, vagy bólint, akkor szólal meg ismét.
- A jövőbe én és Boon megyünk – kezdte. – A jelenbe Lyesmith és Ramirez. A doktornő, Crowce és Redbow pedig a múltba. Az emberéről pedig maga dönt, hogy melyik csapattal küldi Mephisto.

Nekiálltam annak, hogy elolvassam a szerződést és már az első pár sornál felemeltem a tekintetem.
- Már az első sor hibás, kétlem, hogy itt bárki szabad akaratából tenné, pontosítás kérhető arra, hogy mivel „a megjelenteknek nincs más lehetősége, mintsem elfogadni az ajánlatot”-ra? – érdeklődtem.
Ahogyan a végére értem már ott volt a jól megszokott aláírásom, mintha belementem volna ebbe az egészbe.
- Ennyit a fairségről – fintorodtam el.
Ahogyan visszarepült a kezébe a szerződés és nekilátott beszélni csípőre tettem a kezem és úgy vártam, hogy mi is lesz a vége ennek. A portálokra pillantottam, időmágia. Túlságosan nagy hatalmat ad valakinek, láttuk, hogy mi volt Valhallában is, milyen gyorsan telt el azaz egy év, amíg ott voltam. Összeráncoltam a homlokomat, nem hiába féltek a víziókban Mephisto-tól.
- Egy kérdés – billentettem oldalra a fejem. – Ha tegyük fel, hogy megöltük a múltban… nem vagyok nagy fizika zseni, de Miller talán kiegészít és helyreigazít. Ha megöljük a múltban, nem törlődik el a teljes jövő, ahol már ő sincs?
- Valószínűleg alternatív realitásokat hozunk létre ezzel. A multiverum elmélet szerint, legalább is elméleti fizikán ilyesmit tanítottak az akadémián. Lehet, hogy a mi világunk érintetlen marad és ő is élni fog, és az a hely, ahol megöltük megváltozik. De a teljes világot, mindent átírhatunk és eltörölhetünk egyetlen ilyen tettel. De van egy érzésem, hogy ez ki lett küszöbölve.
Kérdőn pillantottam mosolyogva Mephisto-ra, hogy mit fog felelni, arra meg csak biccentek, ha megkapjuk a csoportfelosztásokat.

A szerződés szétválik, így külön egy darabját én magam tudom átolvasni, átelemezni, biztos van benne valamilyen kiskapu, nekem mégsem sikerül megtalálnom, de ez nem is számít, hiszen mire végigérek már rég ott van az aláírásom a szerződésen, gyorsan amíg van rá lehetőségem akkor az egészet szóról szóra, betűről betűre megjegyzem a képességem segítségével, ha van még képességem és tudom használni. Félfüllel még hallom, ahogy valamilyen ügyvédekről van szó, a doktornő pedig egyáltalán nem viseli jól a helyzetet, nem ezt érdemelné, ez igaz, de mivel én nem tudok változtatni, és nem is akarok változtatni, így csak teljes hidegvérrel figyelek, főleg a Kovacs-ról szóló résznél. Néha biccentek egyet, ezzel jelt adva, hogy figyelek és értem.
~ Szóval mágia. Soha nem értettem hozzá, nagyon más terület mint amivel én akarok foglalkozni, mégis valahogy logikusnak tűnik. Szétszedi a lelket darabjaira, majd összegyűjti, legyűzi azokat így meggyengítve a célszemélyt. Ezt csinálta Küklopsz, és működött. Nekünk is ezt kell tennünk. Ha minden jól megy visszakapjuk az életünket. Valahogy nem tudok ebben nem kételkedni.
Végül még meghallgatom az elméleti fizika által nyújtott választ és a Szellemlovasra is vetek egy pillantást, miután kiderül, hogy velünk tart majd. Miller szavaira bólintok, megértettem, logikus felosztás. De meglepő, hogy nem kapok semmilyen megjegyzést, pedig számítottam rá. Talán túl sok időt voltam távol a csapattól. Várom, hogy Mephisto kimondja az utolsó szót és indulhassunk, már alig várom.

Szóval nem ő dönthet a csapatokról, ennek nem örült, mivel a lehető legjobban akarta elosztani a csapatokat annak érdekében, hogy minden működjön. Ahogyan gondolta Mephisto sem akarta az idősíkokat különösebben megbolygatni. A vízióra már nem reagált. A figyelme sokkal inkább az indiánra terelődött, amikor az lassanként felvette a dinoszaurusz formáját, ebből még hatalmas gondok lehetnek, még azt is kinézte volna a sátánból, hogy a fiút kiveszi a játszmából és vissza sem fogja engedni.
- Álljon le Redbow! – kiáltott az indiánra.
A sátán pedig már fel is hozta, amire ő maga is gondolt. Azonban a fiú csak átfutott az alakon, aki már Johnny-val volt elfoglalva és a kapu közeledett, ami elől kitérni sem volt esélye.

//Folytatás: Triskelion, Manhattan//

Mephi bácsikánk, kezd az egész komédiába fordulni.
- Kösz, de van elég bácsikám, nem kérek még egyet – mondtam. – Főleg nem egy ilyet.
Tudom, hogy okosakat kérdezek, révén nekem volt csak agyam ebből a rémes csapatból. Felőlem, ha megoldotta, hát megoldotta. És abban csak reménykedni tudtam, hogy ne valami katasztrofális csapattal küldjön el valahova. Mert ha így alakul még a csapattársamat is kénytelen lennék megölni ahhoz, hogy sikerrel járjak. Elfintorodtam.
- Nincs kétségem afelől, hogy a kis befektetéseidre figyelni fogsz – jegyeztem meg gúnyosan.
A lángoló koponyás fickóra néztem, aki ekkor robbant darabjaira, majd a kapuk. Heh, ettől a pillanattól kezdve pedig már visszaút sem volt.

//Folytatás: Kolumbia//