Főbejárat
2 / 9 oldal • Megosztás
2 / 9 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
Re: Főbejárat
//Előzmény: Morsus óvoda//
A lehető leggyorsabban repültem, majd ha odaértem hozzá még repülésből „ugrottam” a nyakába, azaz csapódtam bele és öleltem át sírva.
- Apa! Azt hittem, hogy soha többé nem látlak.
Nem is emlékeztem már arra, hogy mikor láttam őt így utoljára, sírtam nevetségesen, mint egy gyerek, el kellett volna engednem őt, de nem tudtam. Örültem, hogy újra látom, utoljára akkor láttam, amikor a Sötét Főnixet újra megöltük, amikor az a nő a fejét vette KEP-el és Vízióval.
- Annyira, de annyira örülök neked.
//Előzmény: A hall//
Kimentem a kis kertbe, amikor a levegőben a lányomat láttam meg, mit keresett kint, hiszen az előbb még a kicsikhez ment fel? Kinéztem a kémlelőn, ahogyan a kert végébe értem, hogy ki lehet az. A döbbenetemet sehogyan sem tudtam palástolni. Azonnal nyitottam ki a kapu ajtót, addigra a lányom már őt ölelte. Meglepetten néztem rá, a szemeimbe is könnyek szöktek, mióta vártam erre a napra és nem hittem volna, hogy valaha is bekövetkezik.
- Te jó ég, Donald! – préseltem ki magamból remegő hangon. – Hogy kerülsz te ide?
Nem számon kérő volt a hangom, hanem még mindig meglepett, de öröm is volt benne, nem számítottam rá és úgy örültem, hogy látom. Ha Stephanie nem lett volna a nyakában, akkor én ugrottam volna bele, de így csak mosolyogva álltam a kapualjban és onnan figyeltem a lányomat és az apját könnyes szemmel, hogy újra itthon van.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Nyugalmi állapotomból hirtelen kizökkent, hogy a lányom szó szerint a nyakamba repül és átölel jó erősen. Hirtelen melegséggel töltött el az öröme, de kicsit zavarban is voltam, amiért megsirattam, még ha örömében is. Kis fáziskéséssel visszaöleltem, majd megpusziltam az arcán. Úgy érzem mondanom kéne valamit, de nehezen jönnek a szavak, én is kicsit meghatódtam és a készülő könnykezdeményeket gyorsan letöröltem az arcomról. Megfogtam a lányomat a vállainál és kicsit eltartottam magamtól, hogy felmérjem.
- Nocsak mekkorát nőttél! Suli hogy megy? ... Na, csak viccelek, gyere. - mondom és átölelem még egyszer egy elégedett vigyorral az arcomon. Közben látom, hogy a bejáratnál nem más figyel, mint Serena, aki ugyancsak meghatottnak látszik. Elengedem a lányomat, de megfogom a kezét és odavezetem az anyjához, hogy családiasan örüljünk a visszatérésemnek. Serena kérdésére válaszolok.
- Hogy hogy kerülök ide? Csak a szokásos, repültem értetek pár száz kilométert, hogy újra láthassalak. - mondom, majd átölelem őt is, mikor elválunk egyszer megsimítom az arcát. Nehéz megállni, hogy én se sírjam el magam, ebben a kellemes környezetben.
- Hogy vagytok?- kérdezem egy nagy mosollyal az arcomon.

Azareus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 68
Hozzászólások régi : 1317
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.
Karakteradatok
Főkarakter: Azareus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Főbejárat
Apára mosolyogtam, amikor végül átölelt, nehezemre esett engednem, amikor eltolt magától, hogy megnézzen. Ő a jövőben már nem élt, csak itt volt velem, így ezek a pillanatok olyan egyediek voltak, talán ő volt a leginkább az oka, hogy még itt voltam.
- Jól megy. Anyát rávehetnéd, hogy vegyen ki belőle, már le tudnék érettségizni, de hallani sem akar róla. Anya, anya, nem ő anya.
Javítottam ki gyorsan, amikor észrevettem, hogy anya is itt volt lent, vagyis a fiatalabb. De az enyém is itt volt ma valahol, halottam a hangját, ahogyan Csillát leteremtette, és elzavarta, hogy takarítson. Vajon ő hogyan fogja fogadni, hogy apa visszajött? Kézen fogva apával mentem vissza anyáig, majd kissé félreálltam, amikor őt köszöntötte. Mosolyogva, boldogan figyeltem őket, már tudtam, hogy szerelemmel nem is szeretik egymást, de barátként nagyon, és most végre megint együtt voltak előttem, a legszebb pillanatok egyike.
- Ugye most már itt maradsz és nem mész el? – kérdeztem.
Még mindig őket figyeltem, nem is tudom, hogy mióta nem volt alkalmam őt látni rendesen, ahogyan megismertem. Talán azóta, hogy Halál kapitány fejbe lőtte, bár lehet, hogy utána még egyszer találkoztunk. Mikor odalépett hozzám a szavaira felnevettem, majd viszonoztam az ölelését és az arcára nyomtam egy puszit az ölelés közben. Továbbra is csak mosolyogtam, amikor megsimogatta az arcomat.
- Örülök neked, Adia is – mondtam kedvesen. – Jól, remekül. Csak időhiányban szenvedünk. Miután elmentél Logan és Zack a nyakamba sózták az X-men vezetését. Azóta még a régi nagy álmot is létrehoztuk, újra van suli, bár gondolom a hírekben úgyis láttad. Nem fogod elhinni, doktor lettem, orvos, megszereztem a címet és a diplomát – mondtam kissé elpirulva. – Mindenki itt van, aki régen is és sok új személy is, akiket nem ismersz még, csak Walter nincs… ő meghalt még tavasszal.
Néhány pillanatra elhallgattam zavartan és szomorúan, majd ismét mosolyogva néztem fel.
- És te hogy vagy? Remekül nézel ki, jó téged végre a saját testedbe látni Donald.
- Jól megy. Anyát rávehetnéd, hogy vegyen ki belőle, már le tudnék érettségizni, de hallani sem akar róla. Anya, anya, nem ő anya.
Javítottam ki gyorsan, amikor észrevettem, hogy anya is itt volt lent, vagyis a fiatalabb. De az enyém is itt volt ma valahol, halottam a hangját, ahogyan Csillát leteremtette, és elzavarta, hogy takarítson. Vajon ő hogyan fogja fogadni, hogy apa visszajött? Kézen fogva apával mentem vissza anyáig, majd kissé félreálltam, amikor őt köszöntötte. Mosolyogva, boldogan figyeltem őket, már tudtam, hogy szerelemmel nem is szeretik egymást, de barátként nagyon, és most végre megint együtt voltak előttem, a legszebb pillanatok egyike.
- Ugye most már itt maradsz és nem mész el? – kérdeztem.
Még mindig őket figyeltem, nem is tudom, hogy mióta nem volt alkalmam őt látni rendesen, ahogyan megismertem. Talán azóta, hogy Halál kapitány fejbe lőtte, bár lehet, hogy utána még egyszer találkoztunk. Mikor odalépett hozzám a szavaira felnevettem, majd viszonoztam az ölelését és az arcára nyomtam egy puszit az ölelés közben. Továbbra is csak mosolyogtam, amikor megsimogatta az arcomat.
- Örülök neked, Adia is – mondtam kedvesen. – Jól, remekül. Csak időhiányban szenvedünk. Miután elmentél Logan és Zack a nyakamba sózták az X-men vezetését. Azóta még a régi nagy álmot is létrehoztuk, újra van suli, bár gondolom a hírekben úgyis láttad. Nem fogod elhinni, doktor lettem, orvos, megszereztem a címet és a diplomát – mondtam kissé elpirulva. – Mindenki itt van, aki régen is és sok új személy is, akiket nem ismersz még, csak Walter nincs… ő meghalt még tavasszal.
Néhány pillanatra elhallgattam zavartan és szomorúan, majd ismét mosolyogva néztem fel.
- És te hogy vagy? Remekül nézel ki, jó téged végre a saját testedbe látni Donald.
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
- Mindegy melyik anyádról van szó, hallgass rájuk. Tudják mit beszélnek, okosak. Engem is rendbe tettek nagy nehezen. - mondom a lányomnak és elmosolyodom. Lehet, hogy már régen meg kellett volna, de még mindig nem vagyok hozzászokva a gondolathoz, hogy apa vagyok. Ahhoz se, hogy az anyja az egyik legjobb, hanem a legjobb barátom, és a kezdeti ismerkedésünkön túl még csak nem is tudok rá úgy gondolni. Aztán itt van az idősebb változata, akivel teljesen más a kapcsolatom, elvileg. Beszélnem kellene vele, hogy megtudjam, mégis miért van nekünk közös lányunk, mert nagyon érdekel, mi vezetett idáig. Ami egy teljesen kellemes szituáció, örülök, hogy van lányom, csak olyan fura, hogy egy híján huszonévesen kell őt megismernem, így nem tudom száz százalékosan átélni az apaságot. Miközben másodperceken át ezen merengtem, Steph olyat kérdezett, ami kicsit belém hasított, mint egy fagyos tőr.
- Sajnálom, hogy elmentem. - intézem hozzá és Serenához is a szavaim. - Nincsen semmi jó mentségem. - mondom kicsit a földet nézve, majd hirtelen felnézek és a szemükbe nézek, és egy kis félmosolyt is adok hozzá. - Azon kívül, hogy titeket akartalak megvédeni.
Meghallgatom Serena összefoglalóját az elmúlt majdnem egy évről és közben vakargatom a fejem, meg erősen figyelek, hogy minden információ eljusson az agyamig.
- Hát nem mondom, te is eléggé megnőttél, mármint látszik rajtad, hogy felnőttél egy vezetői pozícióhoz. Nade az X-men? Váo. Nem semmi, büszke vagyok rád... meg a szimbiontára is... bocsi, szoknom kell... és gratulálok a diplomához, ez nagyon jó, nagyon örülök, hogy nem állt meg az élet azzal, hogy elmentem.
Kicsit elkomorodok, mikor Walter halála kerül szóba. Nem voltunk soha baráti viszonyban, de azért mindig ott volt, ha kellett. Ha már csak Rorschach képében is. De szerencsére gyorsan elterelte Serena a témát egy vidámabbal.
- Jól vagyok, köszönöm. Remekül is érzem magam. Nem sok mindent tudok a most folyó dolgokról, Szibériában éltem az elmúlt fél évben, kicsit elszakítva a külvilágtól. Természetvédő voltam, persze nem ez volt az ok, hogy elmentem, majd arról is beszélek nektek. De most jó újra itt és alig várom, hogy megismerjem az újakat és felismerjem a régi öregeket. - mondom mosolyogva.
- Sajnálom, hogy elmentem. - intézem hozzá és Serenához is a szavaim. - Nincsen semmi jó mentségem. - mondom kicsit a földet nézve, majd hirtelen felnézek és a szemükbe nézek, és egy kis félmosolyt is adok hozzá. - Azon kívül, hogy titeket akartalak megvédeni.
Meghallgatom Serena összefoglalóját az elmúlt majdnem egy évről és közben vakargatom a fejem, meg erősen figyelek, hogy minden információ eljusson az agyamig.
- Hát nem mondom, te is eléggé megnőttél, mármint látszik rajtad, hogy felnőttél egy vezetői pozícióhoz. Nade az X-men? Váo. Nem semmi, büszke vagyok rád... meg a szimbiontára is... bocsi, szoknom kell... és gratulálok a diplomához, ez nagyon jó, nagyon örülök, hogy nem állt meg az élet azzal, hogy elmentem.
Kicsit elkomorodok, mikor Walter halála kerül szóba. Nem voltunk soha baráti viszonyban, de azért mindig ott volt, ha kellett. Ha már csak Rorschach képében is. De szerencsére gyorsan elterelte Serena a témát egy vidámabbal.
- Jól vagyok, köszönöm. Remekül is érzem magam. Nem sok mindent tudok a most folyó dolgokról, Szibériában éltem az elmúlt fél évben, kicsit elszakítva a külvilágtól. Természetvédő voltam, persze nem ez volt az ok, hogy elmentem, majd arról is beszélek nektek. De most jó újra itt és alig várom, hogy megismerjem az újakat és felismerjem a régi öregeket. - mondom mosolyogva.
Azareus- 1. szint - 4 kredit
- Hozzászólások száma : 68
Hozzászólások régi : 1317
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 14.
Karakteradatok
Főkarakter: Azareus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Főbejárat
Anyáékat néztem, és mintha már el is felejtettem volna, hogy odabent mi történt, ez a néhány másodperc szinte teljesen elfeledtette a Csillával és a fiúkkal való veszekedést. Csak remélni tudtam, hogy mostanra Sweety néni rendbe tette a fiúkat. Bólintottam apának, nem fogom megúszni az utolsó évet a gimiben, pedig ha anya nem dug be oda, akkor most valószínűleg nem is itt élnék, hanem a SHIELD-nél, mint anya-anya.
- A suli miatt nem lehettem Bosszú Angyal, anya erre mondta, hogy előbb az iskola, utána a világmegmentés. Persze ő tanít is az iskolában, és dolgozik a SHIELD-nek.
Régen Millar volt a SHIELD vezetője, most egy Miller. A névhasonlóságon még gyerekként és kamaszként is jókat mosolyogtam. Most meg, hogy apa is itt állt előttem főleg. Hazajött és upsz, nincs hol aludnia.
- Majd kérek egy kis időt apa, amíg kipakolok a szobádból, mikor elmentél oda költöztem be. Majd keresek egy másik szobát, csak éppen én vigyázok a bátyámékra az óvodában.
//Folytatás: Morsus óvoda//
Donaldra mosolyogtam, nem hibáztattam, hogy elment. Tudtam, hogy mindenkinek kell egy kis idő, amit egyedül tölthet, és neki most jött el ez. Utoljára úgyis ott tartottunk, hogy kezelni sem tudta a képességét és Jackie is állandóan felhúzta, pusztán a jelenlétével. Még szélesebb lett a dicséretre a mosolyom és kissé el is pirultam.
- Nem az én érdemem – szabadkoztam. – De James… Logan szerint én voltam a legalkalmasabb erre. Nem volt meg az esélye, hogy megálljon az élet nélküled, ez New York, itt semmire sincs idő, főleg, ha nyugalomról van szól.
Megkönnyebbülve hallottam, hogy jól van, ennek nagyon örültem. Ahogyan végignéztem rajta, ahogyan beszélt, mintha a régi Donaldot kaptam volna vissza, akit annak idején megismertem, és ez végtelenül nagy örömmel töltött el, hogy újra önmaga volt.
- És van még egy jó hírem számodra – mosolyogtam. – Vagyis tudom, hogy annak veszed majd, Jackie már nincs itt, még év elején elköltözött, miután elküldtem. De van itt valaki a házban, akiről csak hallottam még, nemrég ébredt fel, David A. Cid a neve, hátha neked ismerős.
Pár pillanatra elhallgattam, majd zavartan néztem vissza Donaldra.
- Én meg az örömömben, hogy láthatlak elfeledkezem az illemről. Gyere be, végül is a te házad.
//Folytatás: A Hall//
//Előzmény: Gulyás Csilla szobája//
Még éppen hallottam, hogy Serena beinvitál valakit a házba, mert az övé. Szélesen mosolyodtam el, majd ahogyan végre megérkeztem a bejárathoz. Kiléptem a takarásból és Donaldot láttam meg a lányommal és a jelenkori énemmel, tehát jól gondoltam. Rámosolyogtam, majd csípőre tett kézzel álltam meg jó pár lépésnyire tőlük.
- Látom a kúria szépfiúja hazatért! Örülök neked Donald.
Nem csipkelődve mondtam neki, amit csak pusztán boldogan.
//Folytatás: A Hall//
- A suli miatt nem lehettem Bosszú Angyal, anya erre mondta, hogy előbb az iskola, utána a világmegmentés. Persze ő tanít is az iskolában, és dolgozik a SHIELD-nek.
Régen Millar volt a SHIELD vezetője, most egy Miller. A névhasonlóságon még gyerekként és kamaszként is jókat mosolyogtam. Most meg, hogy apa is itt állt előttem főleg. Hazajött és upsz, nincs hol aludnia.
- Majd kérek egy kis időt apa, amíg kipakolok a szobádból, mikor elmentél oda költöztem be. Majd keresek egy másik szobát, csak éppen én vigyázok a bátyámékra az óvodában.
//Folytatás: Morsus óvoda//
Donaldra mosolyogtam, nem hibáztattam, hogy elment. Tudtam, hogy mindenkinek kell egy kis idő, amit egyedül tölthet, és neki most jött el ez. Utoljára úgyis ott tartottunk, hogy kezelni sem tudta a képességét és Jackie is állandóan felhúzta, pusztán a jelenlétével. Még szélesebb lett a dicséretre a mosolyom és kissé el is pirultam.
- Nem az én érdemem – szabadkoztam. – De James… Logan szerint én voltam a legalkalmasabb erre. Nem volt meg az esélye, hogy megálljon az élet nélküled, ez New York, itt semmire sincs idő, főleg, ha nyugalomról van szól.
Megkönnyebbülve hallottam, hogy jól van, ennek nagyon örültem. Ahogyan végignéztem rajta, ahogyan beszélt, mintha a régi Donaldot kaptam volna vissza, akit annak idején megismertem, és ez végtelenül nagy örömmel töltött el, hogy újra önmaga volt.
- És van még egy jó hírem számodra – mosolyogtam. – Vagyis tudom, hogy annak veszed majd, Jackie már nincs itt, még év elején elköltözött, miután elküldtem. De van itt valaki a házban, akiről csak hallottam még, nemrég ébredt fel, David A. Cid a neve, hátha neked ismerős.
Pár pillanatra elhallgattam, majd zavartan néztem vissza Donaldra.
- Én meg az örömömben, hogy láthatlak elfeledkezem az illemről. Gyere be, végül is a te házad.
//Folytatás: A Hall//
//Előzmény: Gulyás Csilla szobája//
Még éppen hallottam, hogy Serena beinvitál valakit a házba, mert az övé. Szélesen mosolyodtam el, majd ahogyan végre megérkeztem a bejárathoz. Kiléptem a takarásból és Donaldot láttam meg a lányommal és a jelenkori énemmel, tehát jól gondoltam. Rámosolyogtam, majd csípőre tett kézzel álltam meg jó pár lépésnyire tőlük.
- Látom a kúria szépfiúja hazatért! Örülök neked Donald.
Nem csipkelődve mondtam neki, amit csak pusztán boldogan.
//Folytatás: A Hall//
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
//Előzmény: Szabadság-szobor//
Menetközben az embereket kerülve a szakadt és katonás ruházatom miatt sikátorokban haladtam, sikerült újságot is szereznem, már tudtam, hogy hol és mikor vagyok. Az anyám és apám lassan összejönnek, igencsak kellemes meglepetés leszek számukra. A világ kissé más volt, mire emlékeztem, de nem teljesen. Ez nem ugyanaz a realitás volt, mint amiből származtunk. A francba! Nem elég, hogy otthon minden elpusztult, ha minden igaz, de még egy másik helyre dobtak ki! A többiek meg persze sehol sem, lehet, hogy nem is itt vannak, így lesz majd nagyszerű megkeresni a tojásokat, amihez elvileg angyal is kell. Bár Shyrok bizonyosan hazudott ezzel kapcsolatban, így lehet, hogy én is elég leszek minderre. Jó pár óra séta után, hogy senkibe se botoljak bele és elkerüljek mindenkit végül megérkeztem a békés és nyugodt utcába, ahol a kúria is volt. Egészen a bejárati ajtóig lopakodva haladtam, majd csak ott álltam meg és jöttem elő az árnyakból. Még a levegőbe szimatoltam, hátha érzek valami gyanúsat, vagy ismerősemet, majd egy nagy levegő után becsöngettem a kapun. Még ha ez egy másik világ is, de hazaértem.

Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Eric Morsus integettet még amikor megjelent az épület előterében.
- Vigyázzatok magatokra! Skaar! Óvatosan tálald anyádnak!
A zöldes misztikus teleport fénye szétoszlott és a fiú körbe nézett.
- Ez, de fura.
Mondja elemezgetve az épületet.
- Úristen.. apa itt négy éves...
Mondja rágódva dolgokon. Hirtelen csengőt hallott.
- Ööö... ajtó...
Mondja zavartan, de senki sincs, aki reagálna. Vállat vonva megindul az ajtóhoz.
- Ez érdekes lesz.
Ám amikor megfogja a kilincset a hideg kirázta. Bizalmatlanul ajtót nyitott Gunnhildnek.
- Üdv. Segíthetek?

"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Még mindig semmi, pedig lassan valaki már ajtót nyithatott volna, ha nem más a rozsdás gép, Veszély, vagy mi a fenének nevezték. Megtántorodtam, mindenem sajogott, fogalmam sincs, hogy meddig leszek képes még talpon maradni. Ahol a dárdák álltak ki belőlem mielőtt kitéptem őket sajogtak, legalább féltucat helyen és a fekete sebek is látszottak. Nyomorult démonmágia! Megborzongtam, amikor egy asgardit éreztem a közelben, odabentről. Ezek szerint az anyám volt itt? Nem, ez az aura nem volt ismerős számomra, lehet, hogy nevelőt küldött az apámhoz, vagy testőrt? Igen, ezt kinéztem volna belőle. Kinyílt az ajtó, egy helyes fiatal srác állt meg előttem, ez meg ki volt?!
- Nem ismerlek! – állapítottam meg.
Beleszagoltam a levegőbe, az illata mégis ismerős volt, megtántorodtam, majd, mint egy zsák estem neki. Felnyögtem a fájdalomtól, ennek nem lesz így jó vége az átokba is. próbáltam eltolni magam a sráctól, és megkapaszkodni a falban, hogy talon tudjak maradni, de nem ment túl könnyen.
- Beszélnem kell a nagyapámmal – ziháltam. – Zacharias Morsussal, a lehető leggyorsabban!
Gunny:
- Nem ismerlek! – állapítottam meg.
Beleszagoltam a levegőbe, az illata mégis ismerős volt, megtántorodtam, majd, mint egy zsák estem neki. Felnyögtem a fájdalomtól, ennek nem lesz így jó vége az átokba is. próbáltam eltolni magam a sráctól, és megkapaszkodni a falban, hogy talon tudjak maradni, de nem ment túl könnyen.
- Beszélnem kell a nagyapámmal – ziháltam. – Zacharias Morsussal, a lehető leggyorsabban!
Gunny:
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Eric zavartan hagyta, hogy a sérült lány megragadja majd kicsit félre lépett és beengedte.
- Én se téged, de attól még nem kaplak fel...
A mondatai után a lány elzuhanna el így Morsus elkapja.
- Na jó... mégis. Ööö... ugyanazért vagyunk itt, de nekem nincsen testvérem vagy unokatestvérem. Idevalósi vagy te?
A sebeit kezdi el vizsgálni.
- Elintézzem őket?
Körbe néz.
- Komolyan nincs itt senki?
- Én se téged, de attól még nem kaplak fel...
A mondatai után a lány elzuhanna el így Morsus elkapja.
- Na jó... mégis. Ööö... ugyanazért vagyunk itt, de nekem nincsen testvérem vagy unokatestvérem. Idevalósi vagy te?
A sebeit kezdi el vizsgálni.
- Elintézzem őket?
Körbe néz.
- Komolyan nincs itt senki?
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Hálásan pillantottam a srácra, amikor elkapott. Ugyanazért?! Nincs testvére, vagy unokatestvér. Akkor ezt takarná, hogy ő vagy apám fia, vagy a nénikémé. Mikor már kaptam levegőt a fájdalomtól feleltem a kérdésre.
- Mondhatjuk, 2050-ben születtem, és 2210-ből kerültem vissza – feleltem. – Gunnhild Morsus vagyok, őfelsége Lady Thorhalla Lokidottir és hivatalos szeretője Lord Michael Dorten Morsus törvényesen elismer lánya, Asgard, Jotunheim, Helheim és Niflheim hercegnője… ez hosszú volt… argh… Te ki vagy? Nem szerepelsz a történelemkönyvekben.
Megkapaszkodtam az ajtófélfába és a fájdalomtól a körmeimmel egy szép vájatot martam belé. Ennek a háznak úgyis teljesen mindegy volt, nem ebbe fog összedőlni.
- Ha értesz a fekete mágia okozta sebekhez, démonmágia igazából… határozottan boldog lennék, ha megtennéd.
Ismét beleszagoltam a levegőbe, egy ismerős szag, Sav és mellette gépolaj. Ketten voltak a házban legalább. De akkor miért nem jött el egyik sem?
- A robot és Sav itt vannak a szagok alapján, de hogy miért nem jönnek elő, nem tudom. Ha lett volna erőm… már megidéztem volna a Bifrostot… de nagyapa háza közelebb volt.
- Mondhatjuk, 2050-ben születtem, és 2210-ből kerültem vissza – feleltem. – Gunnhild Morsus vagyok, őfelsége Lady Thorhalla Lokidottir és hivatalos szeretője Lord Michael Dorten Morsus törvényesen elismer lánya, Asgard, Jotunheim, Helheim és Niflheim hercegnője… ez hosszú volt… argh… Te ki vagy? Nem szerepelsz a történelemkönyvekben.
Megkapaszkodtam az ajtófélfába és a fájdalomtól a körmeimmel egy szép vájatot martam belé. Ennek a háznak úgyis teljesen mindegy volt, nem ebbe fog összedőlni.
- Ha értesz a fekete mágia okozta sebekhez, démonmágia igazából… határozottan boldog lennék, ha megtennéd.
Ismét beleszagoltam a levegőbe, egy ismerős szag, Sav és mellette gépolaj. Ketten voltak a házban legalább. De akkor miért nem jött el egyik sem?
- A robot és Sav itt vannak a szagok alapján, de hogy miért nem jönnek elő, nem tudom. Ha lett volna erőm… már megidéztem volna a Bifrostot… de nagyapa háza közelebb volt.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Eric meglepődik majd az arcán széles vigyor jelenik meg.
- Hát.. a faterunk stimmel, de az enyém Amorát vette el. A nevem Eric Morsus. Az én apámat ritkán hívják Lordnak, de azt hiszem nem vagyok egyedül Zackbá "alter világbeli unokái" csoportban.
Mondja elemzően. Majd inkább felkapja alány és az egyik kanapéra rakja.
- Mutasd a sebeket.
Elkezdi őket vizsgálni.
- Aha... oké. Hozok neked egy kis ellenszert.
Sétálni kezd ameddig az érzékei nem vezetik az alagsorba ott pár mágikus italt hozz fel és elkezdi leöntenias ebeket. Ez pokolként fáj a lánynak, de pár pillanat múlva az állandó kínok enyhülnek.
- Megmaradsz.
Mondja és folytatja az ellátást.
- Mond, ha az anyád a loki-mániás nőci és az apánk egyezik mitől vagy macska?
Kérdi kezelés közben.
- Hát.. a faterunk stimmel, de az enyém Amorát vette el. A nevem Eric Morsus. Az én apámat ritkán hívják Lordnak, de azt hiszem nem vagyok egyedül Zackbá "alter világbeli unokái" csoportban.
Mondja elemzően. Majd inkább felkapja alány és az egyik kanapéra rakja.
- Mutasd a sebeket.
Elkezdi őket vizsgálni.
- Aha... oké. Hozok neked egy kis ellenszert.
Sétálni kezd ameddig az érzékei nem vezetik az alagsorba ott pár mágikus italt hozz fel és elkezdi leöntenias ebeket. Ez pokolként fáj a lánynak, de pár pillanat múlva az állandó kínok enyhülnek.
- Megmaradsz.
Mondja és folytatja az ellátást.
- Mond, ha az anyád a loki-mániás nőci és az apánk egyezik mitől vagy macska?
Kérdi kezelés közben.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Szóval az apánk ugyanaz, van még egy testvérem! Mintha nem lenne amúgy is túl nagy a család. De legalább nem Loki vér volt, ami hatalmas pozitívum a számára, és arra is, hogy életben marad.
- Amorát?! – kérdeztem. – Furcsa világod lehet testvér. De akkor van egy harmadik bátyám is! Jó, hogy nem Loki vér vagy, agyon kellene, hogy lőjelek.
Hagytam, hogy a sebeket vizsgálja, a nyomorult nagybátyám nem látta el őket teljesen. Igaz egy démontól mi mást is várhattam volna. Hagytam, hogy felkapjon és egy kanapéra fektessen. Ez így sokkal jobb volt, mintha állnom kellett volna. Lecsuktam a szemem és vártam, hogy visszaérjen. Amikor leöntötte a sebeket az alsó ajkamba haraptam, hogy a fájdalomtól ne üvöltsek fel, de végül nem bírtam ki és felsikoltottam. A végén zihálva néztem rá a fájdalomtól.
- Meg, nehéz engem megölni – vigyorodtam el.
Az első stimmel, de azért már nem volt olyan gonosz, és egy embert beengedett az ágyába, sőt gyereket szült neki… de hogy nem tudja, hogy apánk miért olyan, amilyen?
- Apám is lupine – mondtam. – Mint Ekos nagybátyja. Amikor újraírta a realitást megváltozott és újra előjött benne a mutánsgén. Nálunk legalább is. ezek szerint felétek mezei ember még mindig. Mond asztrál és mentál mágiához véletlen nem konyítasz?
- Amorát?! – kérdeztem. – Furcsa világod lehet testvér. De akkor van egy harmadik bátyám is! Jó, hogy nem Loki vér vagy, agyon kellene, hogy lőjelek.
Hagytam, hogy a sebeket vizsgálja, a nyomorult nagybátyám nem látta el őket teljesen. Igaz egy démontól mi mást is várhattam volna. Hagytam, hogy felkapjon és egy kanapéra fektessen. Ez így sokkal jobb volt, mintha állnom kellett volna. Lecsuktam a szemem és vártam, hogy visszaérjen. Amikor leöntötte a sebeket az alsó ajkamba haraptam, hogy a fájdalomtól ne üvöltsek fel, de végül nem bírtam ki és felsikoltottam. A végén zihálva néztem rá a fájdalomtól.
- Meg, nehéz engem megölni – vigyorodtam el.
Az első stimmel, de azért már nem volt olyan gonosz, és egy embert beengedett az ágyába, sőt gyereket szült neki… de hogy nem tudja, hogy apánk miért olyan, amilyen?
- Apám is lupine – mondtam. – Mint Ekos nagybátyja. Amikor újraírta a realitást megváltozott és újra előjött benne a mutánsgén. Nálunk legalább is. ezek szerint felétek mezei ember még mindig. Mond asztrál és mentál mágiához véletlen nem konyítasz?
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
- Mezei? Jó lakhelyed lehet, ahol ő a mezei. Kisebbségi komplexusom van csak az említésétől. Sajnos én inkább másolom a varázslatokat másról. Érzem és átveszem, de most, mint ha képes lennék rá...
- Az miattam lesz.
Mondom és besétálok a szobába. Egy macskalányt önt le egy fehérruhés srác mágikus öntetekkel. Tippelek:
- Gondolom ti alternatív jövőből jöttetek. Vagy az én gyerekeim vagytok vagy Serenáé. Csak ne legyen közös, mert akkor Hannah lobotomizál.
- Nem csak az unokáid vagyunk. Michael gyermekei.
- Hát persze.
Intek és ezzel begyógyítom a lány sebeit.
- Van egy szabad szobánk a fiúk szárnyának a végén. Két ágyas. A hűtő nyitva van.
- Az miattam lesz.
Mondom és besétálok a szobába. Egy macskalányt önt le egy fehérruhés srác mágikus öntetekkel. Tippelek:
- Gondolom ti alternatív jövőből jöttetek. Vagy az én gyerekeim vagytok vagy Serenáé. Csak ne legyen közös, mert akkor Hannah lobotomizál.
- Nem csak az unokáid vagyunk. Michael gyermekei.
- Hát persze.
Intek és ezzel begyógyítom a lány sebeit.
- Van egy szabad szobánk a fiúk szárnyának a végén. Két ágyas. A hűtő nyitva van.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
- Nem mezei – mondtam. – Lényegében Asgardinak minősül, evett Idunn almáiból és már kortalan ő is, mint egy asgardi. Túlképp az asgardi királyi család tagja anyám révén.
Az ismerős hangra felderültem, majd nagyapa lépett be. És igencsak mellé lőtt a tippel. Serena gyerekei? Nem, azok mások voltak.
- És két különböző helyről – tettem még hozzá. – Én ennek a világnak a jövőjéből. Gunnhild Morsus vagyok nagypapa. Thorhalla és Michael lánya… az újságon láttam a dátumot… ugye most vagytok abban a fázisban, hogy száműzni akarod innen, ő meg a fejedhez vágta, ha ellene lépsz megöl? Köszönöm!
A fájdalom most már tényleg teljesen elmúlt, szeretem, amikor ilyen hatékony a sebeinket illetően. Óvatosan keltem fel a helyemről és nyújtóztam egyet, ami rám fért a majdnem kétszáz éves utazás után.
- Hidd el, lesz rosszabb, amikor apa beállít azzal, hogy terhes az anyám, és tőle! – tettem még hozzá. – Soha sem sikerült feldolgoznod a tényt…
Már csak egy dolog zavart, az étel nem lesz rossz, a nyakörvre és a rajta levő medálra néztem, amitől nekem felállt a hátamon a szőr.
- Ettől megtudnál szabadítani? – kérdeztem. – Démonmágia alapú… asztrál és mentálmágia, asgardival megspékelve. A jövőmben a nagybátyám… a démonúr ezzel láncolt magához. Nem akarok bajt hozni a házadra, amíg ez rajtam van.
Az ismerős hangra felderültem, majd nagyapa lépett be. És igencsak mellé lőtt a tippel. Serena gyerekei? Nem, azok mások voltak.
- És két különböző helyről – tettem még hozzá. – Én ennek a világnak a jövőjéből. Gunnhild Morsus vagyok nagypapa. Thorhalla és Michael lánya… az újságon láttam a dátumot… ugye most vagytok abban a fázisban, hogy száműzni akarod innen, ő meg a fejedhez vágta, ha ellene lépsz megöl? Köszönöm!
A fájdalom most már tényleg teljesen elmúlt, szeretem, amikor ilyen hatékony a sebeinket illetően. Óvatosan keltem fel a helyemről és nyújtóztam egyet, ami rám fért a majdnem kétszáz éves utazás után.
- Hidd el, lesz rosszabb, amikor apa beállít azzal, hogy terhes az anyám, és tőle! – tettem még hozzá. – Soha sem sikerült feldolgoznod a tényt…
Már csak egy dolog zavart, az étel nem lesz rossz, a nyakörvre és a rajta levő medálra néztem, amitől nekem felállt a hátamon a szőr.
- Ettől megtudnál szabadítani? – kérdeztem. – Démonmágia alapú… asztrál és mentálmágia, asgardival megspékelve. A jövőmben a nagybátyám… a démonúr ezzel láncolt magához. Nem akarok bajt hozni a házadra, amíg ez rajtam van.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Hátra fordulva megálljt mutatok a lánynak.
- Á-á! Nem. Erre már van egy Serenám, te nem fogsz nekem jövőt jósolni. Egy ilyen időutazót eltűrök, de ez a max.
Majd megnézem a nyakörvet és a agamotto szeme kinyílik, hogy felszabadítsam a varázserőmet. Ezzel a béklyó semmivé válik.
- Szoba. Kaja. A spoilerezés tilos.
Mondom és felsétálok.
- Most megyek aludni holnap találkozom az anyáddal, ha akarja, ha nem.
Eric fejét vakarva nézi a lépcsőn felsétáló nagyapját.
- Hát... én azt hittem öregkorára lett csak ilyen.
- Á-á! Nem. Erre már van egy Serenám, te nem fogsz nekem jövőt jósolni. Egy ilyen időutazót eltűrök, de ez a max.
Majd megnézem a nyakörvet és a agamotto szeme kinyílik, hogy felszabadítsam a varázserőmet. Ezzel a béklyó semmivé válik.
- Szoba. Kaja. A spoilerezés tilos.
Mondom és felsétálok.
- Most megyek aludni holnap találkozom az anyáddal, ha akarja, ha nem.
Eric fejét vakarva nézi a lépcsőn felsétáló nagyapját.
- Hát... én azt hittem öregkorára lett csak ilyen.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Megvakartam a fejemet. Legalább nem kíváncsi rá, bár az a Serena nálunk túl koránról jött vissza. Rólam nem is tud, ha itt is stimmel az idővonal.
- Kösz, hogy megkímélsz a felesleges beszédtől – mondtam.
Nekiláttam a fegyvereimet összeszedni, két kard, két pisztoly, egy tegez és egy íj. Mintha hadba vonulnék és nem aludni. A nyakörv nyílt és eltűnt, nem tagadom, de megkönnyebbülten sóhajtottam fel ennek hála. Végre nem kötődtem ahhoz a gyíkhoz. Még a gondolattól is borsódzott a hátam, hogy gyereket szültem neki. Vagy egyáltalán hagytam, hogy hozzámérjen. Golyó kellett volna a fejébe, az összesnek. Addig, hogy többé ne mozduljanak. Eric mellé léptem és a felfele menő nagyapát néztem. Bólintottam, azt hittem, hogy én is. legalábbis apa ilyesmit mesélt.
- Én is, de ezek szerint tévedtünk – mondtam. – Anyám… a családtagokkal jól bánik, szerencséd, hogy az vagy. Csak ne tedd féltékennyé!
A lépcsők irányába néztem, fiúszárny, fiúszárny.
- Arra van a szoba! – mutattam végül az egyik irányba.
Elindultam abba az irányba, nekem is kéne találkoznom anyámmal, az egy érdekes találkozó lesz, főleg, ha a mostohaapám is ott van.
- Esetleg még rokonok, akikről tudnom kéne a te idődből és most itt vannak?
- Kösz, hogy megkímélsz a felesleges beszédtől – mondtam.
Nekiláttam a fegyvereimet összeszedni, két kard, két pisztoly, egy tegez és egy íj. Mintha hadba vonulnék és nem aludni. A nyakörv nyílt és eltűnt, nem tagadom, de megkönnyebbülten sóhajtottam fel ennek hála. Végre nem kötődtem ahhoz a gyíkhoz. Még a gondolattól is borsódzott a hátam, hogy gyereket szültem neki. Vagy egyáltalán hagytam, hogy hozzámérjen. Golyó kellett volna a fejébe, az összesnek. Addig, hogy többé ne mozduljanak. Eric mellé léptem és a felfele menő nagyapát néztem. Bólintottam, azt hittem, hogy én is. legalábbis apa ilyesmit mesélt.
- Én is, de ezek szerint tévedtünk – mondtam. – Anyám… a családtagokkal jól bánik, szerencséd, hogy az vagy. Csak ne tedd féltékennyé!
A lépcsők irányába néztem, fiúszárny, fiúszárny.
- Arra van a szoba! – mutattam végül az egyik irányba.
Elindultam abba az irányba, nekem is kéne találkoznom anyámmal, az egy érdekes találkozó lesz, főleg, ha a mostohaapám is ott van.
- Esetleg még rokonok, akikről tudnom kéne a te idődből és most itt vannak?
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Enyhén szemelkélő eső. Egy méregdrága limuzin gurul a bejárat elé. Először a sofőr száll ki, majd hátra megy és kinyitja a hátsó ajtót, ezután egy esernyőt nyit ki. Az autóból, egy gyönyörű fiatal lány szál ki, akinek a sofőr nyomban odaadja az ernyőt. A lány rá sem néz a sofőrre, hanem egyből az ajtó felé veszi az irányt. A sofőr visszaül és elhajt szép csendben.
~ Remélem, hogy várnak, ha már ekkora összeget ajánlott fel az apám. ~ gondolja magában Sidonie, miközben az ajtóhoz tipeg az indokolatlanul magas sarkú cipőjében.
Most is tökéletesen néz ki, mint mindig. Megáll az ajtó előtt, még egyszer ellenőrzi, hogy kifogástalan rajta minden, hátradobja a haját majd megnyomja a csengőt. Hátrébb lép egy lépést, hogy aki ajtót nyit teljesen szemügyre tudja venni. Izgatottan toporog míg várja, hogy ajtót nyissanak.

Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Főbejárat
Démonok, Asgard romokban, az űrállomás és minden. Zihálva ébredek fel a csengőre, egy újabb rémálom. Vajon vége lesz-e valaha? A váltásruháimból kaptam fel egy terepszínű topot és egy katonai hasonló színű nadrágot. Még fel a bakancsomat és a pisztoly a kézbe. A cipőket már nem kötöttem be, és így mentem le a földszintre. Ez a hely még mindig olyan volt, mint amire emlékeztem, szóval megnézem, hogy ki is érkezett, majd pedig enni sem ártana már tényleg valamit, tegnap elbeszélgettem az időt Eric-el. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Amora az anyja és apa közös nekünk. Már az ajtó előtt voltam, amikor a gyomrom felfordult a szagtól, ami megcsapott. Parfümök bűze, ez gyilkosság és kínzásnak felér. A hadsereg biolaborja küldte ezt a valakit, hogy megölje a lupineokat? Meg sem néztem, hogy ki lehet, elfordítottam a kulcsot a zárban, egy kattanást lehetett hallani, ahogyan a fegyveremet kibiztosítom, majd a bakancsos lábbal rúgtam ki az ajtót, a karommal előre nyúlva pedig a velem szembenálló homlokához szegeztem a fegyvert. Az én időmben erre a helyre már csak az jött, aki meg akart minket ölni, más nem.
- Ki küldött? – kérdeztem ridegen.
Az én időmben már nem élne, egyből meghúztam volna a ravaszt, de most nem otthon voltam.
- Ki küldött? – kérdeztem ridegen.
Az én időmben már nem élne, egyből meghúztam volna a ravaszt, de most nem otthon voltam.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Izgatottan várom hogy ajtót nyissanak végre, nem tudom mi tart ilyen soká.
~ Talán nem várnak? Olyan csendes itt minden, mintha nem lenne itthon senki. ~ gondolom magamban miközben várakozok.
Aztán a kulcs elfordul a zárban, felveszem a legbájosabb mosolyom, hogy minél jobb benyomást keltsek az ajtónyitóban. Pár pillanat múlva kivágódik az ajtó, majd egy macskaszerű nő tart a homlokomhoz egy fegyvert.
Annyira meglepődök, hogy nincs időm még csak elsírni sem magam. A mosoly az arcomra fagy, próbálok válaszolni, de egy hang sem jön ki a torkomból. A térdeim remegni kezdenek, egész testem mozdulatlanná dermed, ilyen fogadtatásban még sosem volt részem.
Egy ideig még nézek rá némán, majd ennyit tudok kinyögni.
- Si... Sidonie vagyok, az... az új x-diák. - hebegek neki.
A szívem a torkomban dobog, és remélem, hogy elveszi a fegyvert a homlokom elől minél hamarabb.
~ Talán nem várnak? Olyan csendes itt minden, mintha nem lenne itthon senki. ~ gondolom magamban miközben várakozok.
Aztán a kulcs elfordul a zárban, felveszem a legbájosabb mosolyom, hogy minél jobb benyomást keltsek az ajtónyitóban. Pár pillanat múlva kivágódik az ajtó, majd egy macskaszerű nő tart a homlokomhoz egy fegyvert.
Annyira meglepődök, hogy nincs időm még csak elsírni sem magam. A mosoly az arcomra fagy, próbálok válaszolni, de egy hang sem jön ki a torkomból. A térdeim remegni kezdenek, egész testem mozdulatlanná dermed, ilyen fogadtatásban még sosem volt részem.
Egy ideig még nézek rá némán, majd ennyit tudok kinyögni.
- Si... Sidonie vagyok, az... az új x-diák. - hebegek neki.
A szívem a torkomban dobog, és remélem, hogy elveszi a fegyvert a homlokom elől minél hamarabb.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Főbejárat
Türelmetlenül néztem rá, hogy mikor nyögi ki végre a választ, ez lett volna az a pillanat, ha olyan fegyverem van, akkor a kakast hátrahúzva hagyom, hogy a tár elforduljon, mintha csak a lövésre lennék készen. Csakhogy méginkább megijesszem, gyerekek! Az én időmben persze, a negyedik és ötödik világháború környékén, az ilyenek, mint ez már régen elhullottak. Némi idő múlva azonban kinyögte, gyerekek. Egy középkori királyi udvarban is előbb tanítanak meg olvasni, mint a felső tízezerben. Kicsit hátrébbvettem a pisztolyt a homlokától, ártalmatlan volt.
- Remélem ahonnan jöttél olvasni megtanítottak – mondtam. – Bár kétlem!
Főleg, ha eddig nem tűnt fel neki a nyilvánvaló. Bár lehet, hogy csak a külsejével volt elfoglalva és azért nem. Ezzel a pisztollyal a kerítés falára böktem, ahol egy táblán nagy betűkkel virított. „Kérünk minden diákot, hogy a Belleplain táborba jöjjön utánunk.” Alatta a cím és egy térkép a tábor helyéről.
- További szép napot!
Ezzel már be is csaptam az orra előtt az ajtót, kellett egy zuhany, reggeli, és még egy kis alvás.
- Remélem ahonnan jöttél olvasni megtanítottak – mondtam. – Bár kétlem!
Főleg, ha eddig nem tűnt fel neki a nyilvánvaló. Bár lehet, hogy csak a külsejével volt elfoglalva és azért nem. Ezzel a pisztollyal a kerítés falára böktem, ahol egy táblán nagy betűkkel virított. „Kérünk minden diákot, hogy a Belleplain táborba jöjjön utánunk.” Alatta a cím és egy térkép a tábor helyéről.
- További szép napot!
Ezzel már be is csaptam az orra előtt az ajtót, kellett egy zuhany, reggeli, és még egy kis alvás.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Eric egy tál müzlivel sétál ki a konyhából és nézi a jelenetet.
- Van egy érzésem a te világodban nem a diplomácia volt az elsődleges.
Mondja a magas fiú mosolyogva és int az új diáknak.
- Bocs a féltesóm miatt, de nem igazán voltak jó napjai. Ha gondolod felviszlek a táborba reggeli után vagy itt eltudunk szállásolni, ha a nagyszülők felkeltek. Ők vezetik a sulit. Ők igazából a csak harminc vagy negyven évesek, mert mi alternatív jövőkből érkeztünk. Tudod ez egy ilyen dolog itt. Sokat beszélek? Az emberek azt mondják sokat beszélek. Sose vettem észre. Ja mi nem vagyunk mutánsok, hanem félig istenek. kértek müzlit? Szóval teleportáljam őt a táborba?
Kérdezi a húgát miközben egy kanálnyit eszik és a tej kiömlik picit a száján.
- Bocs, éhes vadok...
- Van egy érzésem a te világodban nem a diplomácia volt az elsődleges.
Mondja a magas fiú mosolyogva és int az új diáknak.
- Bocs a féltesóm miatt, de nem igazán voltak jó napjai. Ha gondolod felviszlek a táborba reggeli után vagy itt eltudunk szállásolni, ha a nagyszülők felkeltek. Ők vezetik a sulit. Ők igazából a csak harminc vagy negyven évesek, mert mi alternatív jövőkből érkeztünk. Tudod ez egy ilyen dolog itt. Sokat beszélek? Az emberek azt mondják sokat beszélek. Sose vettem észre. Ja mi nem vagyunk mutánsok, hanem félig istenek. kértek müzlit? Szóval teleportáljam őt a táborba?
Kérdezi a húgát miközben egy kanálnyit eszik és a tej kiömlik picit a száján.
- Bocs, éhes vadok...
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
A bátyámra néztem, amikor megjelent, elég furcsa a bátyámnak hívni, miközben lehet talán 20 éves, míg én 150.
- Katona vagyok, mint az apánk – mondtam. – A diplomatáskodást anyámra hagyom, ha lehet. Ha muszáj tudok rendesen viselkedni, végtére is négy világ hercegnője lennék.
Jó napjaim? Megkínoztak, majd megint megkínoztak, feláldoztam az életemet az ősi istenek előtt, majd kiderül, hogy van két gyerekem egy másik időhurokban, mert lefeküdtem a nagybátyámmal. Majd újra megkínoztak, foggal és körömmel téptem szét a nagynénémet, majd a legvégén meg a realitásom, a világom semmisült meg. De igen, határozottan jó napjaim voltak a közelmúltban.
- Sokat! Anyádtól örökölted! – néztem fel. – De még fiatal vagy, majd ha annyi idős leszel, mint én változni fog… remélem.
A konyhába mentem, hogy én is reggelizzek. Gyanakodva szagoltam meg a reggelit, hogy mi lehet ez. A szaga nem volt ismerős, még nem ettem ilyet, csak a holoadásokban láttam azt, hogy történelmi filmekben ezeket eszik és nem halnak bele.
- Ekkoriban még volt ilyen étel? – néztem meglepetten a tejre és a müzlire.
A pisztolyt letettem az asztalra, majd öntöttem az ételből egy tányérra magamnak és rá még tejet. Majd gyanakodva kóstoltam meg.
- Katona vagyok, mint az apánk – mondtam. – A diplomatáskodást anyámra hagyom, ha lehet. Ha muszáj tudok rendesen viselkedni, végtére is négy világ hercegnője lennék.
Jó napjaim? Megkínoztak, majd megint megkínoztak, feláldoztam az életemet az ősi istenek előtt, majd kiderül, hogy van két gyerekem egy másik időhurokban, mert lefeküdtem a nagybátyámmal. Majd újra megkínoztak, foggal és körömmel téptem szét a nagynénémet, majd a legvégén meg a realitásom, a világom semmisült meg. De igen, határozottan jó napjaim voltak a közelmúltban.
- Sokat! Anyádtól örökölted! – néztem fel. – De még fiatal vagy, majd ha annyi idős leszel, mint én változni fog… remélem.
A konyhába mentem, hogy én is reggelizzek. Gyanakodva szagoltam meg a reggelit, hogy mi lehet ez. A szaga nem volt ismerős, még nem ettem ilyet, csak a holoadásokban láttam azt, hogy történelmi filmekben ezeket eszik és nem halnak bele.
- Ekkoriban még volt ilyen étel? – néztem meglepetten a tejre és a müzlire.
A pisztolyt letettem az asztalra, majd öntöttem az ételből egy tányérra magamnak és rá még tejet. Majd gyanakodva kóstoltam meg.
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
Egy fickó jött ki a konyhából, aki már jóval segítőkészebb volt mint a macskaszerű nő. Beinvitált, így a nő nem csapta rám az ajtót, bár látszott, hogy arra készül. Kicsit megnyugodtam amikor elvette a fegyverét a homlokomtól, és most csapódott le a stressz.
- Nagyon megköszönném, ha segítenél - válaszolom a fickónak pityeregve.
~ Hihetetlen, hogy ezek testvérek, kb tűz és víz. Meg furcsán utalgat a nő, hogy ő valami másik világból jött, vagy valami ilyesmi. A fickó félistennek titulálja magukat, kicsit sem nagyképű, de ezek után már azon sem lepődnék meg ha tényleg azok lennének. ~
Egy darabig még állok az ajtóban amikor otthagynak, majd bizonytalanul elindulok befelé, a bőröndöm megakad a küszöbben, így egy kicsit azzal szerencsétlenkedek, majd végre beérek a házba. Letámasztom a bőröndöm, majd elindulok a konyha felé, még kicsit szipogva. A táskámból előkeresek egy zsepit és azzal törölgetem könnyeim.
- Elég fáradt vagyok, hosszú út áll mögöttem, nem szívesen mennék most táborba, úgyhogy ha lehet itt maradnék - mondom a fickónak. - Sidonie Svehlová vagyok. - mondom majd kezet nyújtok a fickónak, majd ezután kicsit bizonytalanul, de nőnek is.
- Nem számítottam ilyen "fogadtatásra" - mondom már kicsit megkönnyebbülve és nevetek is mellé kicsit.
Nem eszem semmit, nem ilyen kajákhoz vagyok hozzászokva, ha megkínálnak udvariasan visszautasítom. Előveszek egy kis tükröt, és megigazítom a hajam, egyébként csendben állok tovább, várom a fejleményeket.
- Nagyon megköszönném, ha segítenél - válaszolom a fickónak pityeregve.
~ Hihetetlen, hogy ezek testvérek, kb tűz és víz. Meg furcsán utalgat a nő, hogy ő valami másik világból jött, vagy valami ilyesmi. A fickó félistennek titulálja magukat, kicsit sem nagyképű, de ezek után már azon sem lepődnék meg ha tényleg azok lennének. ~
Egy darabig még állok az ajtóban amikor otthagynak, majd bizonytalanul elindulok befelé, a bőröndöm megakad a küszöbben, így egy kicsit azzal szerencsétlenkedek, majd végre beérek a házba. Letámasztom a bőröndöm, majd elindulok a konyha felé, még kicsit szipogva. A táskámból előkeresek egy zsepit és azzal törölgetem könnyeim.
- Elég fáradt vagyok, hosszú út áll mögöttem, nem szívesen mennék most táborba, úgyhogy ha lehet itt maradnék - mondom a fickónak. - Sidonie Svehlová vagyok. - mondom majd kezet nyújtok a fickónak, majd ezután kicsit bizonytalanul, de nőnek is.
- Nem számítottam ilyen "fogadtatásra" - mondom már kicsit megkönnyebbülve és nevetek is mellé kicsit.
Nem eszem semmit, nem ilyen kajákhoz vagyok hozzászokva, ha megkínálnak udvariasan visszautasítom. Előveszek egy kis tükröt, és megigazítom a hajam, egyébként csendben állok tovább, várom a fejleményeket.
Mich- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 335
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Sep. 22.
Age : 38
Karakteradatok
Főkarakter: Mich
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Főbejárat
Eric értetlenül néz a testvére kérdésre az ételről.
- Remélem, mert ha nem nem tudom mit eszünk.
Mondja komolyan elgondolkodva ezen a szinte már tibeti bölcseleten. Zack ekkor sétál le. Egy melegítő nadrágban, ingben és papucsban lép be a konyhába és benyúl a hűtőbe öntve magának egy pohár tejet.
- Amióta apátoknak is ezt kell gyártani egészen megszerettem.
Megfordulva döbbenten nézi az új lányt és leteszi a poharat.
- Nem jövő-gyerek?
- Nem, csak diák.
- Szia! - köszön neki kedvesen. - Én vagyok Zacharias Morsus az iskola vezetője, mi a neved és hány éves vagy?
Mikor a lány megmondta a korát Morsus elmosolyodik.
- Szóval még kiskorú vagy így, mi döntjük el mi legyen veled - int egyet és a lány a táborba teleportál. - Nekem meg szabim van.
Ezzel felkapja a Eric elől a müzlit és elmegy vele.
- Hé!
- Igyál tejet. Sokkal egészségesebb.
- De az az én...
- Ne feleselj a nagyapáddal.
- Remélem, mert ha nem nem tudom mit eszünk.
Mondja komolyan elgondolkodva ezen a szinte már tibeti bölcseleten. Zack ekkor sétál le. Egy melegítő nadrágban, ingben és papucsban lép be a konyhába és benyúl a hűtőbe öntve magának egy pohár tejet.
- Amióta apátoknak is ezt kell gyártani egészen megszerettem.
Megfordulva döbbenten nézi az új lányt és leteszi a poharat.
- Nem jövő-gyerek?
- Nem, csak diák.
- Szia! - köszön neki kedvesen. - Én vagyok Zacharias Morsus az iskola vezetője, mi a neved és hány éves vagy?
Mikor a lány megmondta a korát Morsus elmosolyodik.
- Szóval még kiskorú vagy így, mi döntjük el mi legyen veled - int egyet és a lány a táborba teleportál. - Nekem meg szabim van.
Ezzel felkapja a Eric elől a müzlit és elmegy vele.
- Hé!
- Igyál tejet. Sokkal egészségesebb.
- De az az én...
- Ne feleselj a nagyapáddal.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Főbejárat
A bátyámra néztem és még mielőtt megkóstolhattam volna ezt a kezem a levegőben állt meg. A lány pedig még be is jött hozzánk, ha nem nézek fel, a félelem szaga elárulta volna, hogy megtette. A bemutatkozás után néztem csak fel, ahogyan kacarászva állt meg mellettem. Az ősi istenekre, átkozottul öreg vagyok! A kezét elfogadtam és jó erős határozott kézfogással ropogtattam meg a csontjait.
- A viháncolást befejezted? – kérdeztem. – Gunnhild Morsus.
Nagyapa is megérkezett, szóval apa szereti ezt a valamit. Ugye ekkor még nem radioktivak, vagy biofegyverrel fertőzöttek a tehenek? Azt hiszem, hogy inkább nem akarom megtudni. Elvigyorodtam, utoljára amire emlékszem, hogy apa sülteket eszik Asgardon, amikor épp normális ételhez jut és nem pedig olyan dolgokhoz, amiket Midgardon, vagy az űrben szolgálnak fel.
- Eric, itt van ez, edd meg, nem kockáztatok – mondtam és elé toltam a tányért. – Nagyapa… érdekesen hangzik, főleg, hogy csak négyszer vagyok idősebb nálad…
A hűtőhöz mentem és belenéztem, hogy mi is van bent.
- Ugye ebben a korban nem kell tartani a biofegyvernek minősülő ételektől? – néztem hátra nagyapára és a bátyámra. – Azaz minden ehető, ami odabent van…
- A viháncolást befejezted? – kérdeztem. – Gunnhild Morsus.
Nagyapa is megérkezett, szóval apa szereti ezt a valamit. Ugye ekkor még nem radioktivak, vagy biofegyverrel fertőzöttek a tehenek? Azt hiszem, hogy inkább nem akarom megtudni. Elvigyorodtam, utoljára amire emlékszem, hogy apa sülteket eszik Asgardon, amikor épp normális ételhez jut és nem pedig olyan dolgokhoz, amiket Midgardon, vagy az űrben szolgálnak fel.
- Eric, itt van ez, edd meg, nem kockáztatok – mondtam és elé toltam a tányért. – Nagyapa… érdekesen hangzik, főleg, hogy csak négyszer vagyok idősebb nálad…
A hűtőhöz mentem és belenéztem, hogy mi is van bent.
- Ugye ebben a korban nem kell tartani a biofegyvernek minősülő ételektől? – néztem hátra nagyapára és a bátyámra. – Azaz minden ehető, ami odabent van…
_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Thorhalla- Fórumanyu
- Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
2 / 9 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
2 / 9 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|