Queens-i S.H.I.E.L.D. központ

A próbálkozása nem sokat ér, bár nem adja fel, inkább a kinn folyó dolgokra koncentrál. Újabb rabot hoznak, de a hallottak alapján, az éppen szökésben van. Legalábbis a hangokból erre következtet. De látni nem lát semmit sem.
Mivel a programokkal nem jut semmire, így szemügyre veszi, hogy mivel is tartják lekötözve. Talán ki tudja tépni magát, aztán a rácsatlakoztatott vezetékeket kitépni magából. Míg ezzel próbálkozik, több üvöltést és sikolyt is hall, ráadásul a riasztó is megszólal. Ha nem sikerül hamarosan kiszabadulni, az egész SHIELD ide fog csődülni. A szabadulásra pedig kevés lesz az esély.

A megszerzett fegyverrel azonnal a figyelmeztető hang felé fordulok.
~…3..4..5..6…~ Számolom magamban az eltelt másodperceket. Szerencsére már elég tapasztalatom van ahhoz, hogy ez ne zavarjon meg. Egy férfi néz ki a cella felől és rám céloz. A figyelmeztető hangnak hála van időm célba venni, de ő majdnem teljesen fedezékbe van, míg én csak félig. Azonban a szerencse még mindig az én pártomat fogja. Egy robbanás történik, nem messze tőle, úgy néz ki az egyik fogoly kiszabadult, de elégé megsínylette a szökést. A folyosó vörös fénybe burkolódik, a riasztók is bekapcsolódnak. Ez elégé rossz hír, mivel ezek szerint sietnem kell, de ugyanakkor elegendő időt ad nekem ahhoz, hogy megfelelően célozhassak és fejbe lőhessem a megmaradt őrt.
~…11..12..13..14…~ Ha sikerül, akkor utána szisztematikusan a többi őrt is kivégzem. Csak egy percig dermedtek le és ha csak megsebesülnének, akkor komoly gondot okozhatnának később. Azonban az őrség is bármelyik pillanatban itt lehet, egyedül pedig kétlem, hogy kijutnék. Egy normál helyről talán meg tudnék szökni, de ez egy SHIELD-es intézmény. Őket nem szabad félvállról venni. Közben egyesek már is kiáltoznak, hogy segítsek nekik kijutni. Kicsit gondolkodom, hogy jó ötlet-e, de aztán végül mivel engem is jogtalanul… illetve valószínűleg jogtalanul hoztak be, és amúgy is szükségem lesz a segítségükre, válaszolok nekik.
- Tudja bárki is itt, hogy hogyan nyithatom ki a cellákat? – Kérdezem a raboktól, miközben kiiktatom a dermedt célpontokat egyesével, kivéve azt, aki utoljára marad. Szerettem volna tudni, hogy miért vagyok itt és ha senki nem tudja, hogy hogyan lehet a cellákat kinyitni, akkor az őr csak fogja majd tudni.
~…34..35..36..37…~ A közelemben lévő holtestektől a fegyvert és muníciót elszedem, majd az utolsó őrhöz lépek és az ő fegyverét is elveszem. Ha megmondták a többiek hogyan lehet kinyitni a cellák ajtaját, akkor kinyitom őket. Az utolsó 5 másodpercnél, ami fen marad az egy percből végül azzal töltöm, hogy lábon és vállon lőjem hogy ne igazán tudjon mozogni. És végül mikor felolvad, akkor egy ütéssel a mellkasára, ledöntöm a földre (bár valószínűleg amúgy is összeesett volna), majd a fejére célozva a fegyverrel kezdek neki a kikérdezésnek.
~72 perc~
- Miért hoztak ide?

Steven könnyedén intézi el az egyetlen nem fagyasztott férfit. Zack sokkolva nézi, ahogy Steven lelövi a fagyasztott őröket.
- Ember! Ezek csak őrök!
Üvölti kiakadva.
- Mister Morsus... az önnél üvöltöző férfi előtt már fekvő magas rangú alak övén van egy kulcs. Az nyit minden zárat. Vagyis... majdnem mindet.
Mondja a folyosó végén lévőre pillantva. Steven leveszi és kienged mindenkit egyesével. Sajna Melissa elájul és csak egy hajból készült bábban marad. A végére marad a B6 és A6-ost nem. Mindenki lassan kiszabadul, még Sarah is tehát a gépeket se kell szétfeszítenie és megsérülnie, mint a szomszédjának. A fagyasztás ekkor múlik el Savon és Constatine-en. A mágneses zár még a nyakörveket is kikapcsolja.
- Ember, minek kellett lemészárolni őket? Így örökre visszaakarnak minket ide majd zárni!
Mondja Morsus idegesen.
- Ugyan - legyint a B6os cella foglya. - Inkább koncentráljunk arra, hogy az utolsó cellákat is kinyissuk.
Utal arra, hogy ő és két még nagyon elzárt társa nincsen szabadon.

Thorhalla:
A lány alakja megjelenik egy furcsa sötét erdőben. A fákon nincsenek levelek és a föld száraz, mint egy tűz után. Fütyülést hall és egy férfi üldögélve nézi a sötét kék égen a teli holdat.
- Bajban vagy édesem.
A lány a hangtól megdermed és mikor az felé fordul az arctól akaratlanul meghátrál. Loki az.
- A golyó, ami eltalált kómába rakott. Nem haltál meg, de apád se tudja életedet visszaadni. Én igen. Felébreszthetlek. Újra magad lehetsz és semmit se kérek érte. Nincs átverés, nincs csalás. Semmi. Újra felébreszthetlek. Ki tudja talán apád és nagyapád végre bizalmasabban nézne rám ezek után, mindketten nyerünk nem?
Kérdi vigyorogva.

Ne legyen zavaró, neki folytatás itt:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1189-thorhalla-tudata#11489

- Választhattam a saját és az ő életük között. Ha csak megsebesítem őket, még mindig lenne rá esélyük, hogy egy rejtett fegyverrel hátba lőjenek, ha meg nem állna szándékukban megölni minket, akkor nem lenne náluk éles fegyver. Engem egy pár másodperc alatt ható altatóval kaptak el. Az ugyan úgy megfelelt volna most itt is. Úgy hogy inkább mondjanak egy köszönetet és ezzel egyelőre zárjuk is le az ügyet. – Válaszoltam a többieknek miközben nyitogattam a cellákat. – Mindazonáltal azt hiszem én meg önnek tartozom egy köszönettel Mister Morsus. Ön segítsége nélkül már én is az egyik cellában lennék. Legalább is ha jól sikerült beazonosítanom a hangja alapján. Tartozom önnek egy… - A hangom elcsuklott, ahogy láttam, hogy ki jött ki a B2-es cellából miután kinyitottam. Folyamatosan őt figyeltem, mivel egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy tényleg ő az. Végül a hangja volt az, ami kizökkentet és most már nem érdekelt, hogy igazi-e vagy csak valami klón esetleg illúzió.
- Nyissa ki a többit és kérdezzék ki a sérült őrt. – Szóltam Morsusnak, miután oda dobtam neki a kulcsot, majd futottam is Sarah-hoz és erősen magamhoz öleltem.
- Te kis hülye gyerek! – Suttogtam a halkan, de így is hallatszott a hangomon, hogy épp a könnyeimmel küszködök. Elégé határon voltam, hogy elsírjam magam pedig nem is emlékszem olyanra, hogy valaha is sírtam volna. De ez most más volt. Fél perccel ez előttig, még azt hittem, hogy a húgom, az egyetlen személy a Földön aki fontos nekem, halott. Ezért is nem gondolkodtam azon, hogy megöljem-e az őröket. Nem érdekelt, hogy mi lesz a következménye. Most már más a helyzet. Legalább egy percig folyamatosan szorítottam a húgomat és utána is csak akkor engedtem el, ha már megpróbált szabadulni. Végül ismét végig néztem és felfedeztem rajta egy elégé jelentős eltérést. Egy farkincát.
- Az ott micsoda? – Kérdeztem tőle.

Nem kell saját magát kiszabadítani, mert a férfi végül megöli az őröket és az ő celláját is kinyitja. Inkább megszokásból megmozgatja a tagjait, nem igazán történt a testével semmi sem. Csak egy megmaradt szokás, mikor még élő teste volt.
Jó pár ismerős alak is van itt, tehát nem csak őt fogták el. Jon-ra pillant kérdően, legalábbis amennyire tőle telik.
-Nekünk semmi közünk nincs a halálukhoz, nem mi öltük meg őket. Egyedül az a férfi felelős érte. Nekünk már csak ki kell szabadulnunk és kideríteni ki áll e-mögött....-
Szögezi le a tényeket, majd Steven kezéből kiveszi a kártyát és kiengedi a többi rabot, majd az ajtóhoz lévő konzolhoz lép, és megpróbálja lezárni ezt a részleget, majd azokon a szondákon keresztül próbál behatolni a Shield rendszereibe, amiken keresztül fogva tartották. Igazából csak próbálkozik, hisz az előbb sem sikerült neki, de talán képes most már megkerülni a tűzfalakat, hisz ha veszély fenyegeti, csak megszakítja manuálisan a kapcsolatot, ha más hogy nem menne. Mindenesetre megpróbálja teljesíteni Miller kéréseit/parancsait.
-Nem ígérek semmit....-

Felvezetés:
Thorhalla teste remegni kezd és a szíve leáll. Donald Blake aggódva néz fel.
- Ne!
Kiáltja és kinéz a teremből.
- Orvost!
Üvölti majd elkezdi kezével masszírozni a nő szívét. Próbál kutatni, de nem mágia okozza a halálát... így nem mentheti meg azzal.
- Nem! Könyörgöm ne!

Loki mosolygva néz Thorhallára.
- Ahogy ígértem. Élni fogsz. Újra felébredhetsz szerelmed karjában. Cserébe csak az emlékét kérem ennek az alkunak.
Mondja a férfi és a varázs körbe öleli a nőt.

Mire az orvosok megérkeznek hirtelen a gépek újra pittyegni kezdenek. A nő szíve ver. Donald megnyugodva nézi a monitorokat. A levegőt nehezen kifújva borul térdre az ágy mellett és fogja a lánya kezét.

Ahol tartottunk:
Morsus kinyitja a fehér hajú fiú ajtaját, aki Miller szavaira a bejárati kapura néz. Az nyikorogva záródik be. majd elkezd összeszorulni és a fém darabok összecsavarodni rajta.
- Így biztosa nem lehet kinyitni.
Mondja a fiú ridegen. Zack meglepve néz Taora.
- Ismerjük egymást?
A férfi az A6 ajtóhoz lép és egy belépőkártyával kinyitja. Az ajtó mögötti látvány sokkolja őt. A szoba fénye vonzza a többi rabot is és ők sincsenek felkészülve a hatalmas gépekre kötött alak kilétére. A fejéből drótok lógnak ki és a mágneses erőkkel rendelkező fiú egy intéssel veszi ki azokat. Így már mindenki felismerő őt.

- Szabad vagyok...?
Kérdezi Charles Xavier félig eszmélten.
Melissáról a haj kibomlik. A sebei eltűntek és a nő hirtelen felriadva ébred Miller kezeiben. Ám a testben már más van... Thorhalla Thordottir pillant fel szerelme midgardi énjére egy új formából.

Miller idegesen nézett körbe, láthatóan ő volt az egyetlen, aki ki akart erről a helyről jutni, mert senki más nem mutatta a jelét mindennek. Az őszajú férfi tette, amit mondott, arról már nem jutnak be a SHIELD ügynökök, de a kijutás még mindig hátra volt. Az ősz haj furcsa volt számára, ahogyan a mágneses képesség is. A kiborg férfira nézett a kérdése után, de megrázta a fejét.
- Nem ismerem önt – mondta. – Soha sem láttam.
Ahogyan a hátsó ajtó kinyílt a nőt felkapta a földről és az ölében vitte arrafelé és ő is meglátta a férfit. Már éppen válaszolt volna, amikor észrevette, hogy a karijaiban levő felriadt, a férfi döbbenten látta, hogy már a korábbi sebek nincsenek rajta és a haja is rendbejött. Ilyen gyors regenerációt nem látott még senkin sem.
- Jól van hölgyem? – kérdezte.

Sikoltva ébredtem fel s hálásan néztem Johanthanra, hogy ő tartott… az utolsó emlékem a fejlövés. De hogyan tart ennyire könnyen? Ennyire nem voltam könnyű s nem Stephanie szemszögéből láttam a történéseket. Hölgyem?
< - Nem most kéne ennyire lovagot játszani Jonathan, hagyd meg a vőlegényemnek – vicsorodtam el. – Mikor lettél ily erős, hogy így elbírj s a hangom…>
Döbbenten akadt el a hangom, ez közel sem a sajátom volt, a kezemre néztem, törékeny karok s hosszú vörös haj ölelt körbe. Odin fél szemére! Ellöktem magam a férfitól s mi ez a ruha s törékeny alkat? S a hajam, vörös?! Ez ez… ez nem a saját testem volt s nem éreztem őt sem Asgardinak. Mi… mi történt velem? Körbenéztem, börtön? Hol vagyok s mi történt?
< - Mi történt, miért nem érezlek asgardinak s mi ez a test, mi történt velem?! – emeltem a tekintetemet a férfira. >
- Ki maga? – nézett Jonathan döbbenten a nőre mit sem törődve a többiekkel.
< ~ Ahogyan beszél, mintha… de az nem lehet. ~ >
< - Mi az, hogy ki vagyok?! – kiáltottam rá dühösen. – Thorhalla Thordottir! Nem ismertek meg. Én vagyok… >
- Hol találkozott először Einar-ral és mi történt akkor?
< - Gyermekek voltunk, a családja eljött hozzánk, nem mertem előjönni a nevelőanyám mögül, míg ő mosolyogva a karját nyújtotta, hogy kezet csókoljon. Az első pillanatban egymásba szerettünk… >
< ~ Ő az, ezt mást nem tudja ~ >
Zavartan néztem újra körbe, megpróbáltam varázsolni, rúnákat rajzolva a levegőbe s a megfelelő szavakat elsuttogva, de nem történt. Könnyek kezdték csípni a szemem miközben remegve néztem fel Jonathan-ra. Tudtam, hogy Einar is hall.
< - Mi történt velem, hol a testem, s hol van Stephanie? – kérdeztem már sírva. >
< - Nem tudjuk, az utolsó emléke Einar-nak, hogy lelőttek téged, próbál óvni, de a SHIELD-esek lelőtték. Eddig azt sem tudtuk, h… hogyhogy hol van a feleségem?! - most már nem is próbálta titkolni, hogy ő Einar halandó énje. >
< - Nem látom s nem érzem, ahogyan titeket sem, én… én… >
Nem bírtam tovább s zokogva bújtam hozzá.
Jon szorosan magához ölelte a síró nőt, a szívébe közben jeges félelem hasított, hogy a feleségével mi lehet és hova tűnt. Volt egy olyan szörnyű balsejtelme, hogy már nem fogja látni a lányt.
- Hogy áll a kiút keresése? – kérdezte idegesen. – Ha nincs más, akkor a szellőző rendszer, vagy a csatornarendszer térképe kell, hogy kijussunk innen, a lehető leggyorsabban!
Még Tyler-re nézett, majd a lánynak súgta halkan.
< - Ha kijutunk innen megkeressük Blake-t és kiderítjük mi történt. Csak addig tarts ki Halla, csak tarts ki! – mondta, és saját magában is ezzel próbálta az erőt tartani. >

Első a húgom. Senkinek nem akartam válaszolni addig, míg vele le nem rendezem a dolgot, de persze csak nem hagytak békén erre a kis időre.
- Még egy ilyen és visszaduglak a celládba. – Kiáltottam rá arra a férfira, aki pokolfajzatnak hívta a Sarah-t. Már kétszer is elvették tőlem és istenemre esküszöm, harmadjára már nem fogom engedni, hogy bárki akár egy ujjal is hozzá nyúljon. Amit Sarah mond azt hittelenkedve hallgatom, valószínűnek tartom hogy megint kísérleteztek rajta, és annak az eredménye a farkinca, de majd ezt máskor megbeszélem vele. Egyenlőre most egy kiberzombi az, aki félbeszakítja a beszélgetésünket, és elégé erőszakosan akar választ kapni.
- Valóságban. 2018-t. Nem tudom. Kijutatni minket innen. – Válaszoltam hasonló gyorsasággal ledarálva neki, miközben kiszabadítom a kezemet a szorításából. Ezután az utolsó előtti cella is kinyílik, amelyben valamilyen mágneses erővel rendelkező mutáns lapult. Elég hatásosan zárta le az ajtót, a gond csak az, hogy valószínűleg arra felé kell kijutnunk is. Ezután kinyitják az utolsó cellát is. Gépekre kötve egy öregemben volt bent, de a sok dróttól ne lehetett felismerni. Legalább is addig, míg a mágneses krapek meg nem szabadította őt a fölösleges fémtől. Charles Xavier volt az.
- Nos ez relatív, de határozottan szabadabb mint pár pillanattal ezelőtt. Válaszoltam neki. – A páros beszélgetése nem igazán kelti fel a figyelmemet, pláne hogy idegen nyelven zajlik.

Az események forgatagában nem sok minden tudok tenni, egy biztos a cellából kint vagyok, ennyi előny már van, mindenki kint van már és Xavier doktort szabadítjuk ki.
~ Mi értelme mindenkit bezárni? Mióta vagyok bolond eretnek?
Minden esetre várom a következményeket, eseményeket, próbálok egy fegyvert is szerezni.

Tao lassan józanodik és Morsus leszedi Xaviert.
- Nyugalom... jó ideje nem járt.
Mondta a férfi és a mutáns tényleg alig képes a lábán megállni. Az ajtón dörömbölés hallatszik és a fehér hajú férfi nyugodtan néz oda.
- Megpróbálják kinyitni. Perceink vannak mielőtt valamivel sikerül berobbantani.
- A hangod... ismerős.
Mondja Xavier mire a fiú vállat von.
- Nem érünk rá erre Charles. Mit szólnak megnézzük kit rejtettek még ide?
Kérdezi és ha senki se ellenkezik a férfi koncentrálni kezd, hogy a nagy ajtót kinyissa. Már izzadni kezd miközben a fal remeg és lassan szétfeszül a fém pedig hajlani kezd.

Miller nem akarta elhinni, hogy senki sem tesz semmit, csak állnak és néznek. Még Tyler is mintha újra lefagyott volna, még mindig magához szorította a nőt, de az agya már lázasan járt. Felnézett, de a szellőzők kicsik voltak, azon esélytelen volt, hogy kijussanak. Bólintott az ősz hajú férfi szavaira, valóban csak percek kérdése, hogy azon átjöjjenek. A legutolsó ajtó mögötti alakot, nem szívesen engedte volna ki, ki tudja, hogy mire képes és valószínűleg okkal volt bezárva. Azonban támadt egy ötlete, egy telapatával voltak összezárva.
- Mr. Xavier – fordult felé. – Ha segítünk önt kitámogatni, vagy kivinni kézben, el tudja érni a képességével, hogy atrocitás nélkül jussunk ki az épületből? – kérdezte. – Illetve megtudja tenni, hogyha az épületben vannak a raktárban a holmijaink egy ügynökkel kitudná őket hozatni nekünk? Szerintem többeknek szüksége lehet a felszerelésére.
Kellett neki a nyaklánca, nem maga miatt, boldogulna Einar nélkül, de Thorhalla-nak szüksége volt a jegyesére. Mert kételkedett benne, hogy a lány az ő szavaira megnyugszik, és tenne bármit is. soha sem volt olyan. És utána még meg kell találni Donaldot is, illetve azt, hogy hol van Stephanie.
< - Nyugodj meg, jussunk ki és megkeressük Stephanie-t és a testedet, meg Donaldot, visszafordítjuk ezt, rendben? – kérdezte. – Erős vagy Halla, tarts ki egy kicsit. Maradj mögöttem. >
- Ketten, akik az őrök méretében vannak, vegyék fel a ruháikat, az álcához nem fog ártani - javasolta.
Ha tudta, akkor elengedte most már az istennőt, majd nekiállt levetkőztetni az egyik őrt, lehetőleg, amelyik a legkevésbé vérezte össze a ruháját, majd a leggyrosabban felvenni annak a ruháját. Közben azért fél szemmel figyeli az ajtót és azt, hogy ki is lehet a túloldalán.

Valami motyogást hallottam a hátam mögül, de nem foglalkoztam vele, ha figyelek csak annyit érhetett volna el az illető, hogy beverem az orrát. Szipogva néztem fel Jonathanra s bólintottam neki. Mikor Rorschach jött próbálni segíteni, gyilkos tekintettel meredtem rá, talán ez a test nem is nézett oly kegyetlenül s gonoszul életében, mint ahogyan most én. Ha gyilkolni lehetett volna ennyivel, ez a féreg már halott lenne.
- Ha még egyszer hozzám mersz szólni, vagy csak megérintesz te féreg, megöllek! – vicsorodtam el. – S ez az utolsó figyelmeztetés, nem érhetsz Asgard hercegnőjéhez soha sem! – mondtam dühösen.
Hagytam, hogy elengedjen, neki hittem, hogy megtaláljuk a módját, hogy visszafordíthassuk mindezt. Mögé húzódtam, nem tudtam a mágiámat használni s furcsa volt ebben a testben mozogni, miért voltunk itt s még mindig megannyi kérdés, mire nem volt válasz. Egyedül a hosszú hajtömeg volt, mi ismerős, hiszen nekem is majdnem ilyen nagy hajam volt, de más nem volt ismerős. Ők voltak a testőreim s míg nem vagyok ennek a testnek tisztában a képességeivel s tulajdonságaival, mire remélem sor sem kerül, mert előbb szabadulok meg tőle addig hagyom, hogy megvédjenek. Jonathan háta mögül néztem ki, hogy miként nyílik az ajtó s ki lehet mögötte, s bíztam benne, hogy hamarosan mindenre választ kapok, hogy mi történt s miért vagyunk itt.