Exiles - Száműzöttek

Na, visszajöttem, és le is csapok a lehetőségre! Íme AoA Tao, aki már jó ideje halott (elvileg). Az előtörténet még a nagyon régi verzió, meg a végén egy rövid kiegészítés, ami kalandként le is volt játszva (pontosabban mesélve). Képességet és szakértelmeket meg egészen lerövidítettem, úgyis mindenki ismeri már, hiszen ez lesz a harmadik (!) Tao Reneszánsz világban. Tao spam!


Név: Tao
Egyéb neve(i): Jet Li Tao (ezt a nevét már nem használja), Impulzus
Faj: Mutáns
Nem: Férfi
Jellem: Apokalipszis párti
Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: 1991. március 7. Franciaország, Lyon
Kor: 33 éves
Családi állapota: Egyedülálló
Foglalkozás: Zsarnok
Testmagassága: 183
Testsúlya: 85
Szeme színe: teljesen fehér
Haja színe: fekete
Bőre színe: sárgás, kissé sötét
Különleges ismertetőjel: tetoválások felsőtestén, egyedi harci ruhája
Egészségi állapot/ betegségek: Egész

EZ A RÉGI ELŐTÖRTÉNET, AMI ADDIG MUTATJA BE ÉLETÉT, AMÍG MÉG FŐPAP

Életrajza:
*Egy holoprojektor lép működésbe, melyen megjelenik Tao egy karosszékben ülve, a hangfelvétel kissé rosszminőségű, de érthető.*
Ha ezt az üzenetet hallgatod, elég ügyes voltál, hogy betörj a főpapi rezidenciámra, és elég kíváncsi, hogy az értéktárgyak helyett egy emlékiratot vizsgálgass, de bátorságod jutalmául, megkapod, amire vágysz.
Innen elég messze, a franciaországi Lyonban születtem, 1991. március 7-én. Anyám és apám a divatszakmában dolgoztak, így ismerkedtek össze, más kérdés, hogy bár a munkájuk ugyanaz volt, anyám kínai, apám brazil. Lyon külvárosában éltem, és tanultam, gyerekkoromban talán semmiben nem különböztem bármelyik játszótársamtól, azt leszámítva, hogy apám kiképzésének a capueiraban és anyám tanításainak a kung-fuban, már 17 éves koromra mesterévé váltam a két harcművészetnek. Gyakorlatilag napjaim csak az iskolából és az edzésből álltak, egészen addig, míg a francia kormány úgy nem döntött, hogy nincs helye mutánsoknak az országban. Sajnos, mivel szüleimen és egyértelműen látszódtak a mutánsság jelei, nem maradhattunk tovább, így visszagondolva, nem is nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynom azt az emberek lakta tanyát.
Bár szüleim nem beszéltek nekem sokat eddig a mutánsságukról, ezután jócskán szidni kezdték az embereket, és ez adta meg a kezdő lökést pályámon, hogy aztán idáig elérhessek. De visszatérve, mikor elköltöztünk, New York lett az új otthonunk, azon belül is egy kis queensi házat vettünk, nem volt túl fényűző, egy kert és 3 szoba, amennyi kellett, én mindenesetre már éreztem, hogy itt sem maradhatunk sokáig, mivel a mutánsüldözés nem volt idegen dolog az amerikaiaktól sem. Itt folytattam tanulmányaimat, bár elég sok nehézségem volt, kezdve a bőrszínemtől, egészen az akkori angol tudásomig. De legfőképpen talán mégis az zavart be, hogy csak kedvtelésből vertem meg az engem körülvevő embereket. Párbajokat vívtam, utcai harcokban vettem részt, bár ekkor még nem is tudtam, hogy mutáns vagyok-e, de szüleim miatt kész voltam végig verni egész Queenst. Pár nagyobb hal azonban megelégelte az akcióimat, és véget akart vetni a tevékenykedésemnek, megvallva az igazat, meg tudom érteni őket, elég sok tagot hagytam helyben, úgy, hogy többet nem állt talpra. Mindenesetre azt gondolták, hogy, ha végeznek a szüleimmel, akkor feladom a harcot. Tévedtek. Ekkor bukkant elő mutáns képességem. Bár nem tudtam irányítani, mégis nagy szolgálatot tett az életemben, reményt adott, hogy bár egy elhull, de egy másik mutáns lép a helyébe. Elkezdtem edzeni, napokig, hetekig, hónapokig fel sem bukkantam az utcai harcok színterén. Ez alatt az idő alatt testemet halálos fegyverré fejlesztettem, és képességemet is megtanultam annyira kontrollálni, hogy ne törjön ki belőlem váratlan pillanatokban. Ekkor tértem vissza az utcákra, már nem sokan emlékeztek rám, az alvilági harcokban nincsenek nagy emberek, akik korokat élnek túl, csak egy-két mese szólt a kínairól, akit még nem vertek meg. Most azonban ismét elkezdtem harcolni, nem a becsületemért, hanem a mutánsok összességéért. Eddigre képességeimtől íriszem teljesen fehér lett, és képes voltam az fizikai erőket eltéríteni. Az utcai harcokban nem akadt ellenfelem, és nem is ez volt már az életcélom, ugyanis ekkor bukkant fel az Apokalipszis néven ismert En Sabat Nur nevű ősi mutáns.
Minden vágyam az volt, hogy őt szolgáljam, de tudtam, hogy ezt nem lesz könnyű elérni. Rájöttem, hogy az Apokalipszishez vezető út a lovasán, Fájdalmon keresztül vezetett. Elhatároztam, hogy felhívom magamra a figyelmét, de nem a megszokott módon, biztos voltam benne, hogy ezernyi mutáns vágyik arra, amire én. Így ahelyett, hogy szolgálataiba álltam volna, hogy várjam az előléptetést, inkább épp az ellenkezőjével próbálkoztam. Először csak egy-egy helyőrségét iktattam ki, kisebb zavargásokat keltettem, nem túl feltűnőeket, mégis fájdalmasakat. Nem kellett hozzá és szálkává váltam a birodalom szemében, vagy rajzszöggé a talpában, ahogy tetszik. Szerencsémre a nagy hatalmú lovas, ahelyett, hogy elpusztított volna, megértette a célomat, és szárnyai alá vett. Mivel fizikai adottságaimmal nem voltak gondok, csak a képességemet fejlesztette, ekkor lehettem úgy 21. Három éven át éltem a Citadellában, Fájdalom lovas közvetlen kiképzése alatt, tudtam, hogy velem lesz valami terve, hisz nem sokaknak adatott meg a lehetőség, hogy maga Apokalipszis lovasának lehessen a jobb keze. Ígéretes tanítványnak bizonyultam, az évek során képességem olyan magas szintre ért, hogy az fizikai erőket nem csak egyszerűen eltéríteni tudtam, mint korábban, hanem teljes mértékben uralmam alá hajtottam a mozgást. Képessé váltam a mozgási energiát elszívni, és hosszabb ideig magamban tartani, célzottan kilökni, vagy egyszerűen semmivé tenni, illetve hőenergiává alakítani. Ezzel akár repülhettem is, hogy mekkora sebességgel, az csak a környezetemen múlik, az időtartam pedig a kitartásomtól, de minden koncentrációmmal akár egy teljes napig is repülhetek megközelítve a 250 mérföld/órát. Ez persze csak a legszélsőségesebb lehetőség, általában 60-nál sem gyorsulhattam fel jobban, mivel nem volt annyi energia a környezetemben.
25 éves koromra elmondhattam magamról, hogy Fájdalom első embere lettem, de neki ez nem volt elég, és ekkor tudtam meg, mit is tartogatott annyi éven át számomra. Azt akarta, hogy én irányítsam Horussiat, régi nevén Manhattant. Egy körzet teljes irányítása önmagában akkora megtiszteltetés, hogy azt egyszerű mutáns fel sem foghatja, de Horussia nem csak egy körzet volt, hanem az a városrész, amelyben Fájdalom saját Citadellája is volt. És, ha mindez nem lett volna elég, átlagos mutánsból főpappá tett egy pillanat alatt. Ekkor készítettem a saját főpapi ruhámat, melyet kifejezetten azért tartottam fontosnak, mert elsősorban harcra volt kifejlesztve. Ezzel is demonstrálni akartam, hogy a főpapok dolga nem a terpeszkedés, amíg embereik fenntartják az eddigi állapotot, hanem meg kell harcolnunk az újabb és újabb területekért, ki kell takarítanunk az embersöpredékeket a világból, és, ha vannak mutánsok, akik ezt nem értik meg, hát nekik is menniük kell. Hogy miért voltam ennyire buzgó? Nem akartam csalódást okozni Fájdalomnak, éveken át képzett, kötelességemnek éreztem, hogy ezt megháláljam. Ezzel együtt megvetettem a szintén általa kinevezett főpapokat, akik nem tettek semmit a birodalomért.
Hogy mi változott meg mostanra? Semmi, továbbra is harcolok a mutánsokért, és továbbra is tisztelem Fájdalmat. Az egyetlen, ami más lett, az én vagyok, mivel azóta megtanultam, hogy annak is van jelentősége, ha valaki nem harcol minden erejét bevetve a lázadók ellen. Megértem, hogy ezzel magabiztosságot akar sugározni, de én inkább maradok a helyemen, a seregeim élén, hisz ott a helye egy hadvezérnek, nevezzék azt akárhogy, akármikor. Mert ez vagyok én, hadvezér, főpapi rangomat valójában nem érdemeltem ki, csak azért kaptam, hogy legálisan vezethessem Horussiat, valójában egy cseppet sem konyítok a mágiához. De amennyire ért Fájdalom a misztikus hatalom felhasználáshoz, annyira uralom én a terepet, ha mutánsharcokról vagy egyszerű fizikai küzdelemről van szó.
Napjainkba érve, a történetemmel, gyakran járok még ma is arénákba, utcai harcokba, hogy megmutassam, mennyit ér az, ha valaki testileg és lelkileg is életét egy célnak szenteli. Ezeken a látogatásaimon általában egy-egy bátor és egyben botor jelentkezőt választok ki. Öt-hat harcos támad rám egyszerre, én pedig könnyű szerrel végzek velük, a legtöbbjükben sajnos nincs meg a testi erő, vagy a lelki felkészültség. Akik mégis túlélik az ellenem folyó harcot, azokat beveszem a testőrségembe, mely valójában egy tanítvány csoport. Köztük képzem a legjobb mutánsokat, akárcsak annak idején engem is Fájdalom.
Sajnálatos módon, most búcsúznom kell tőled kíváncsi látogató, mert amíg ezt az adást nézted, az őröket riasztották a behatolásod miatt, alig egy perc és beözönlenek a terembe. A mondás ilyen szempontból téves, aki kíváncsi, nem éri meg az öregkort. Sok szerencsét.
*A holoprojektor fénye kikapcsol, a sistergés megszűnik.*

KIEGÉSZÍTÉS

Lásd: korábbi AoA kaland, melynek során Tao már Lovasként igazgatja a várost, egészen addig, amíg a lázadók egy csapata Serena vezetése alatt meg nem támadták. Tao majdnem sikeresen építette újra a kristályt, amely összeköti a multiverzum világait. Ám a M’Kraan kristály megsemmisítésével Serena óriási robbanást idézett elő, ebben veszítette (?) életét.

Képességei: Reneszánsz Tao omega szintű képessége, tehát mozgási és hőenergia molekuláris szintű manipulációja érintés útján.

Szakértelmei: Kiváló harcművész, fizikai ereje, gyorsasága és kitartása az emberi maximum közelében jár.