13-as katonai bázis

Végül a maci nem kerül hozzám vissza hanem ezermesternél marad, aki a jelek szerint ura a helyzetnek. A hely hirtelen formálódni kezd a talpunk alatt. Én a meglepetéstől fenékre is huppanok.
A végtelen homoktenger aszfalttá alakul át. A dűnékből dobozok lesznek és a távolban egy raktárépületet pillantok meg. Ekkor veszem csak észre, hogy nem látom sehol sem ezermestert.
~ Biztosan odabent lesz.
Mutatok a raktárra és már el is indulok felé, hogy belépjek és megkeressem ezermeter, hogy visszakérjem/szerezzem tőle a macit.

Sikerült úgy ugranom, hogy elkapjam ezt a csodamacit. Senki nem állt az utamba, felfogták, hogy ha tankkal állunk szemben, akkor én vagyok a megoldás. Meg is láttam harckocsit és megcsináltam a rakétavetőt. Vállra, céloz és tűz! Már most elememben vagyok, pedig még épp csak belekezdtem. Bingó! Berobban a tank és az a madárszerű valami lemészárolja a katonákat. Adjunk nekik is! Még egy rakétát betöltök és a seregbe lövöm. Miszlikbe aprítom őket. Látom a győzelmet és ez elégedett mosolyt csal az arcomra.

Ekkor történik valami furcsa dolog. Mintha a föld változna meg a lábam alatt, ezért lenézek. Nem én süllyedek, hanem a homok velem együtt és betonná alakul. A sivatag eltűnt, most egy sötét helyen vagyok. Tapogatózok és ismerős érintésbe futok: fegyverek! Ez az, beindult az élet! Szeretem, amikor történik valami. Mikor hozzászokik a szemem a sötéthez, meglátom, hogy a fal végig van rakva fegyverekkel. Akkor lássuk, mi kell. Ha el tudok ennyit helyezni magamon, akkor két gépfegyvert akasztok le, hozzájuk megtöltött tárakat, három betárazott pisztolyt és két kést. Egyelőre elég lesz. Utána elkezdem keresni a kijáratot és ha ki tudom nyitni az ajtót, akkor kimegyek és megnézem, hol is van az a konténer, amibe kerültem.

Hát az elterelésem beválik, igazából az élőhalott forma nem nagyon foglalkozik velem, én szépen könnyítek magamon és igen nagy foltot hagyok a szakadt fekete ruházatán, meg azért a csontjaira is ment egy kevés, de semmi gond, legalább nem lett övé a plüss. Helyette az ezermester vette magához a medvét, simán lerendezi a dolgokat, bár én még egyszer sem voltam kint biztosra veszem, hogy valami nagy harc van a másik oldalon, igen! Én annyira nem kedvelem a harcokat, a kikapcsolódás vagy egy izgalmas nyomozás mindig jobban vonzott. Amint megváltozik a környezet kíváncsian körbe nézek, majd körbe is járok a hatalmas raktárban.
~ Ez bizonyára egy újabb rejtély, ami csak arra vár, hogy a végére érjek és fényt derítsek az igazságra. Ideje munkához látni.
Felnyitok találomra néhány ládát, ha van hozzá eszközöm, vagy simán kézzel is meg tudom tenni. Ha nem, akkor a konténereket próbálom sorban kinyitni és megnézni, hogy mi van bennük. A padlót is nézem lábnyomok után kutatok.
- Semmilyen nyom nem maradhat rejtve a hatalmas Lev Hudson elöl.

Fegyverekkel alaposan felszerelkezve kinyitottam a konténert. Jó, hogy nem volt bezárva, mert akkor szét kellett volna lőnöm és az zajjal jár. Ki tudja, hol vagyok egyáltalán és kik vannak itt? Gondolom, a többiek is ide kerültek, a nagydarab, a gyerek, a csontváz, meg a részeg, aki lehugyozta.

Hát nem lettem sokkal okosabb idekint sem. Egy nagy raktárépületben voltam, ahol sok olyan konténer volt, mint amibe én is kerültem. Lépések, nyikorgás. Itt vannak. Fülelek, hogy merről közelednek. Megnézem, hol lehet az épület kijárata és arra indulok, de úgy, hogy lehetőleg ne vegyenek észre. Ha észrevesznek, tüzelek. Most már van mivel. A mackó és az események irányítása pedig az enyém. Ez az! Harc!

Kutatok és keresek, nyitom a ládákat, pásztázom a padlót, de sehol nem találok semmilyen nyomot. Már megtanultam a többi ilyen ügy alatt, hogy soha sem szabad feladni, mindig van tovább. Az egyik zsebemben kutatok a kis jegyzetfüzetem és tollam után, ha megtalálom akkor elkezdek jegyzetelni arról, hogy milyen különös események történtek eddig, és hogy semmi nyom sincs itt a raktárban. Roppant izgalmas. Csak állok, nézek magam elé és próbálom összerakni a kirakós darabjait, de sehova nem jutok. Végül elteszem a cuccom és elkezdem tovább nyitogatni a ládákat, jó hangosan fütyörészek közben, hogy ezzel is oldjam a feszültséget, engem nem izgatnak annyira a kinti események, úgyis lerendezik a többiek, meghalni nem tudok, feltámadok, isten vagyok, innentől kezdve csak a ládákra és konténerekre koncentrálok, hátha találok valamit. Ha meglátom az ezermestert vagy mást a többiek közül integetek neki, majd folytatom tovább a munkám. Kell itt lennie valaminek.

Megváltozott a környezet, igencsak gyorsan és megmagyarázhatatlanul, de ez engem nem érdekel különösebben... Továbbra is szükségem van arra a macira, véget vethet a szenvedésnek, nekem csak ez számít, semmi más, s már az is megmagyarázhatatlan, hogy minden egyben van körülöttem s nem pusztulnak el, ez a kevéske tér változás már nem érint oly furcsán. Nem is foglalkozok vele igazán, nézelődök, természetesen, hiszen keresem azt a plüsst, de más nem érdekel, egyszerűen csak csoszogok előre, mint egy élőhalott, szépen lassan, s keresek, mást tenni nem is igazán tudok, talán tanácsos lenne egyszerűen megállni egy helyben, s várni valamiféle csodára, de már megtanultam egy ideje, hogy csodák nincsenek, vagy ha vannak is, akkor azok nem járnak nekem, mert még mindig rothadok... A lényeg az, hogy bár nagyon vonzz a megállás gondolata, megerőltetem magam és bár iszonyatosan fáj, mégis megyek tovább és keresem azt az átkozott plüssállatot, mert itt van a lehetőségem és nem fogom ilyen könnyedén hagyni elúszni, persze semmit nem tehetek, csak a szerencsében bízhatok, ami nekem nincs, legalább is nem sok, de jobb reményem akkor sincs.

El is érkezem a raktárhoz és gyorsan be is surranok a bejáratán. Hatalmas konténereket látok mindenütt, melyek számomra nem mondanak semmit.
~ Ez a hely unalmas, nincs benne semmi szín vagy élet. Minden csupa szürke.
Jegyzem meg, majd ha esélyem van rá felmászok a legközelebbi konténer tetejére, hogy onnan nézzem a többiek mozgását. Ha pedig nincs ott semmi, aminek a segítségével felmászhatnék, akkor csak sétálgatok a konténerek között, a többieket igyekszem kerülni, főleg a félhullát, aki olyan ijesztő volt.
Ha véletlenül szembejönne velem ezermester, akkor megrémülök a sok fegyverétől és egy menedéket nyújtó konténer mögé húzódom.
Ha rám lőne, vagyis a helyemre, akkor próbálok a gyermeki hangommal a férfi érzelmeire hatni.
- Ne tessék bántani ezermester bácsi én csak játszani akartam.
Mondom, majd ha nem válik be a szövegem, mert hallom a további lövedékeket, vagy a válasz nélküli lépteit, akkor nem tehetek mást, minthogy futok és bújócskázásba kezdek.

Könnyedén megszereztem a kislánytól a macit, de nem sokáig maradt nálam, mert valamelyik fürge mitugrász kitépte az övemből. Megpróbáltam utána kapni, és visszavenni a játékot, de nem voltam elég gyors, és a tolvaj elszökött előlem. Néhány perc ugrálás és szaladgálás következik ez után, amiben én nem akarok részt venni, úgyhogy inkább várok egy kicsit, de lassan kezd elfogyni a türelmem. A többiek arról magyaráznak, hogy össze kell fognunk, és át kell engedni valakinek a macit, de ebbe én nem egyezem bele.
Az egyik fickó már viszonylag hosszabb ideje bitorolja a bábut, úgyhogy már éppen úgy döntenék, hogy újra beszállok a játékba, amikor a minket körülvevő világ megváltozik. Egy sivár, szürke épületbe kerülünk, ami tele van dobozokkal. A bábu bitorlója valahol a ládák között rejtőzhet, a többiek egyből el is indulnak az átláthatatlan labirintusban, hogy megkeressék. Én inkább az egyszerűbb megoldást választom. Felkapom a hozzám legközelebb eső ládát, és a terem másik vége felé hajítom.
- Gyere elő, mert ha én talállak meg, akkor sokkal rosszabbul jársz!- kiáltom, és elkezdek utat törni a dobozok között. Időnként megragadok egyet-egyet, és elhajítom, hátha kiüldözöm a plüss birtokosát a rejtekhelyéről.

Az egyik szürke bőrű nemlegesen bólint:
< - A hajó szét szedhetetlen madárasszony. A vörös királyok évszázadokon át próbálták eltörni, de nem lehet, kétlem, hogy ez a civilizáció megtette volna pár nap alatt. >
< - Akkor meg kell keresnünk. >
Mondja az egyik rovar. Közben Ezermester haját vizsgálják a gyerekek, akik mellette sétálnak. A Shi'ar érzékeli, hogy valami közeledik, légi járművek.

Mentális világ: /Utolsó figyelmeztetés, aki nem írja ki a karaktere nevét a reag elejére azt nem fogom figyelembe venni./
Daibhead felveszi a hatalmas ládát és eldobja őket az egyik majdnem eltalálja Dough-ot, aki csak azt látja, hogy a hatalmas viking fém ládákkal támadja őt. Mindenki erre a zajra lesz figyelmes. Közben Ezermester látja Gaia-t a sorok között lopakodni és őt hívogatni, a lányt veszi észre a másik sorból Hudson.

Ezermester:

Fizikai sík:
Amíg Ezermesternél van a mackó, Légió keresi a kiutat. Arra sejti, ahonnan a rovarok jöttek, ezért elindul az őt vizsgálgató gyerekek mellett. Egyelőre nem bántja őket, mert ők tudják az utat.

Mentális sík:
Ahogy keresem a raktár kijáratát, egy nagy zajt hallok. Mintha egy ládát hajítottak volna el. Jó erőben lehet az illető. Ha azok vannak itt, akiket a sivatagban is láttam, akkor ezt csak a nagydarab fickóból nézem ki. Megyek a sorok között, hogy végre megtaláljam az ajtót, ami kivezet erről a helyről.
Az a kislány, aki velünk volt, integet nekem és megkér, hogy ne bántsam, mert ő csak játszani akart. Ha ő itt van és észrevett, akkor egy sikoly és jönnek a többiek is. Pontosan kell céloznom.
Ha találtam hangtompítós fegyvert, akkor azzal próbálom meg fejbelőni úgy, hogy azonnal meghaljon. Ha nem sikerül és elfut, akkor még mindig figyelem, hogy merre van a kijárat. Ha arra, amerre a kislány, akkor megyek utána és megpróbálom megölni. Ha elég közel kerülnék hozzá, akkor puszta kézzel akarok végezni vele úgy, hogy kitöröm a nyakát vagy elvágom a torkát. Vagy ha nem is hal meg, legalább csöndben lesz. Nem kellenek nekem az ilyen kis idegesítő, nyivákoló gyerekek. Csak felhívják a figyelmet tök fölöslegesen.
Ha a kijáratot a másik irányban látom, akkor hagyom futni a gyereket és igyekszem kifelé az épületből. Közben figyelek és ha más is előbukkan, akkor igyekszem lelőni, agyonszúrni, leütni vagy bármit csinálni vele, amivel harcképtelenné teszem. De a legjobb, ha meg tudom ölni. Azt szeretem igazán.

~Gaia~

Milyen jól tettem, hogy biztonságot nyújtó fedezékből kukucskáltam csak ki és csalogattam a férfit. Amint meglátom, hogy a fegyveréhez nyúl, vagy a kezében lévőt mozdítja visszahúzom a fejem a konténer mögé egy gyors sikoly keretében.
- Ííííí.
Mázlim volt, mert még éreztem a menetszelet amikor a töltény elszállt mellettem.
Ekkor oldalra pillantok, hogy futásnak eredjek. ott van az a Hudson, vagy ki, az akit csak a buli érdekel.
Felé kezdek el futni, hiába nem is arra van a kijárat. Legalább leköti azt a nagydarab lelketlen lövöldözőset, míg én cikázva ugrálva át a dolgokon, futok. Ha pedig sikerül valami rejtekhelyet találnom, és meggyőződtem arról, hogy a többiek nem látnak, akkor elbújok a fedezékben. Lehetőleg egy üres dobozba bújok és magam felé tolom a tetőt annyira, hogy levegőt kapjak azért. Bár ha van más búvóhely akkor az is megteszi. Meg persze jó messze akarok lenni az izom kolosszustól, nehogy véletlen az én dobozom is eldobja.
Ha pedig nincs búvóhely, akkor továbbra is cikázva futok, hogy ezermester még véletlenül se találhasson el, lehetőleg a konténerek takarásában.

/Az édes jó égre! A felszínen vagytok gyerekek! Olvassátok mi történik a valóságban is! Nem volt egy tank a folyosókon! Az épület összeomlott és a romok közül kiemelkedett Légió most a felszínen vagytok az idegen lényekkel!/

A csoport követte a nő parancsát és a zavartan sétálgató Légió is velük ment. Pár kisebb sakaari vonszolta magával, hogy gyorsabban menjen. Ám ez sem volt elég és a helikopterekből kettőnek a reflektora célba vette a furcsa hajú mutánst és a két gyermeket. A tömeg lassan hallotta a fémes zümmögést, ami az propelleres ősi technológiás gépezettek adtak ki.

Mentális Sík:
Ezermester futva a sorok között kezdi el keresni a kijáratott és lőni a többieket. Gaia sikeresen elmozdul a lövések elől, Diabhead pont az egyik ládát dobja a golyók útjába. Ez már elsodorja Dough-ot, akinek hatalmas kín áll a bal lábába és alig tud felállni. Hudson vállát súrolja a golyó és a képzelt isten vére kiserken. Bohóc az egyik ládán ülve látja mindezt. Ezermester akarata szerint az egyik falnál megjelenik az ajtó, amin ha kilép olyan helyre kerül, amilyet csak elképzel.

A Bohóc

Peter Faraday szokásos bohócos arcfestésében, kalapjában és piros, felgumizott bohócorral ül egy láda tetején. Szép nagy épület ez, hatalmas épület. Sok lehetőség van a mókára és arra, hogy megnevettessen másokat. Például kitűnő lehetőség a bújócskázásra. Vagy ki lehet bukkanni egy láda mögül és bábbal a kezén szórakoztathatná a közönséget.

Az itt levő emberek még nem vették észre. A Bohóc szeret a figyelem középpontjában lenni és ezt most is el akarja érni. Nézi, hogy mi történik. Egy állig felfegyverzett ember lő egy kisgyerekre és nagyjából mindenkire, akit meglát.
~Ez borzasztó! Nincs neki szíve? Hogy lehet egy ilyen aranyos kislányt megtámadni?
A csöppség elbújik és nem lesz baja, erre a Bohóc is fellélegzik. Egy óriási termetű fickó ládát dob a golyók útjába. Akár az erőművészek a cirkuszban, ahol Peter dolgozott. A láda nekiesik valakinek, aki etől össze is dől. Furcsa alak. Olyan, mint egy csontváz. Egy másik ember pedig golyót kap a vállába.
~Ezt nem szabad nézni! Odamegyek és segítek.
A bohóc leugrik a ládáról. A cirkuszban az artisták megmutaták neki, hogy kell magasból leugrani úgy, hogy ne legyen baja. Ha ez most is sikerült, akkor hangosan kiáltozva szalad az emberek felé.
- Hahó, hahó! Egy kis vidámságot kérünk! Fagylaltot tessék vagy cukrozott málnát! Nincs nálam egy sem, pedig nem dörög az ég! Bimm-bumm! Piff-paff! Hó-hó-hóhó-hóhóhóó!
Meglátja azt a macit, ami már sokszor előkerült itt. Mindig jó dolgok történtek, amikor ezt megkaparintotta. A Bohóc imádja a gyerekeket, mert őket a legkönnyebb megnevettetni. Odafut a kislányhoz és megszólítja:
- Szia kislány! Te is szeretnéd azt a macit, ugye? Gyere, szerezzük meg a csúnya bácsitól, aki lövöldöz!
Aztán odamegy a csontvázszerű alakhoz, akit eltalált a láda.
- Nagyon jó a jelmezed! Na, gyere, segítek menni!
Ezzel megpróbálja megfogni és felemelni, hogy ketten (és ha a kislány is jön, akkor hárman) botorkáljanak a fegyveres után. Nem tudja, mit fog tenni a lövedékek ellen, de a nevettetés eddig még mindig bevált. Hátha jobb kedvre tudja deríteni azt a mogorva katonát is.

/Ezermester/

Fizikai sík:
Légió úgy látta jónak, hogy a rovarokkal együtt hagyja el a helyszínt arra, amerre ezek a lények mentek. Lassan haladt, mert amíg Ezermester uralta, úgy érezte, hogy nehéz, alkatrészekkel teli ruha van rajta. Néhány rovaralak megragadta, hogy igyekezzen, hiszen a hadsereg már úton lehetett. Ha robbanás történik egy ilyen jól őrzött helyen és már egy tankot és egy komplett őrséget is elintéztek, akkor mindjárt jönnek a komolyabb erők. És így is történt, helikopterek jelentek meg. Kettő már ki is szúrta őket és odavilágított.
A shi'ar magyarázott valamit olyan nyelven, amit Légió nem értett. Ha a nő az egyik helikopter köré védőpajzsot csinált, akkor Légió összerakott egy rakétavetőt, aminek a lövedéke követi a beprogramozott célpontot és a másik helikopter felé küldte. Ha szerencséjük van, olyan robbanás történik, hogy a többi helikopter is megsérül, amíg a kis csapat elmenekül.

Mentális sík:
A gyerek elbújik előlem és sikít. Hogy a nyavalya törné ki, most mindenki erre jön. Nem baj, tűzerő van. Lövök, akire tudok. Ott van az a ficsúr, ő is kap egyet. Vállon találtam, bingó! A nagydarab megint ládákat hajigál, így ő megússza. Azt a démonnak látszó lényt viszont ezzel ledönti a lábáról. Örülök, hogy az ellenfelek segítenek és egymás ellen is harcolnak. Így van nekem a legjobb dolgom.

Á, látom az ajtót! Gyorsan oda is megyek és ha senki nem akadályoz meg, akkor kilépek rajta. Valaki kurjongat a háttérben, de úgy, mintha a Stan és Panból jött volna. Tuti, hogy nincs ki a négy kereke, nem is foglalkozok vele. Az ajtó mögött egy szobát látok, benne íróasztallal. Egy hájfejű alak pöffeszkedik mögötte és fényképeket mutat. Meg kell ölnöm egy pár embert és 500ezer dollárt kapok. Fogamra való feladat, állok elébe és meg is kérdezem, hogy merre menjek, hol találom őket.

~Mentális világ - Lev Hudson~

Miközben nyomozok megpillantom egyik oldalt a lányt, intek neki köszönés képen, de több időm most nincs, folytatnom kell a nyomozást. Éppen azon gondolkodom, hogy hogyan juthatnék tovább, mikor érzem, hogy valami eltalálta a vállam. Azonnal arra fordulok és meglátom Ezermestert, ahogy őrült módjára lövöldözik. Legszívesebben azonnal a vállamhoz kapnék és fájdalmasan felnyögnék, de nem tehetem, a hatalma és dicső Lev Hudson nem alacsonyodhat le ilyen szintre. Egy ideig nézem a sebet, közben erősen összeszorítom az állkapcsom, végül mutatóujjammal letörlöm a vér egy részét. A kezem magam elé emelem és másodpercekig csak nézem a csillogó vörös nedűt.
~ Hát persze, halhatatlan vagyok, de nem sebezhetetlen, ha meghalok feltámadok, de ettől még megsebesülök. Hogy is volt? A vérem olyan mint a sárkányoké, valamilyen mágikus szer... örök fiatalságot nyer az, aki megfürdik benne. Nem, az valami más... nem kellett volna részegnek lennem, akkor jobban. Megvan! Hát persze, ha valaki iszik a véremből az sebezhetetlen lesz. A halhatatlanság gyengébb verziója. De ha én iszok a saját véremből...
Szemeim megvillannak, ahogy az ujjam az számba dugom és lenyalom a saját vérem. Ezzel meg is vagyok és most jöhet a bosszú! Nagy lendülettel indulok meg a fegyveres Ezermester után, próbálok úgy mozogni, hogy a vállam ne akadályozzon. Megpróbálok mögé kerülni, ha ez sikerül nagy lendülettel hátulról p.csán próbálom rúgni.
- Hé srác. Rossz istennel kezdtél!
Ezzel próbálom lekapni róla az egyik saját fegyverét, kézbe fogni és hátba lőni, vagy ha nem tudok lőni akkor simán leütni valamilyen, róla leszedett fém tárggyal. Nem érdekel ha támad, én hiszek a saját természetfeletti képességeimben, már nem tud kárt tenni bennem. Ha sikerrel járok, magamhoz veszem a mackót.

~Gaia~

Sikerült elbújnom ezermester elől aki mint aki megveszett lövöldöz mindenfelé. A Nagydarab férfi pedig dobozokat dobál így védi meg magát, de közben eltalálja a sétáló csontvázat is.
~ Ú ez aztán fájhatott.
Majd ezermester vállon találja a bulizós csávót.
~ De ez még jobban.
Bár rejtekemből épp csak kikukucskáltam, de még így is remekül láttam mindent. Azt hittem senki sem vett észre, de tévedtem. Egy bohóc odajön hozzám. Először furcsán nézek rá, de aztán mivel tetszik amit mond vele megyek, bár ha meglátom ezermestert akkor a bohóc takarásába ugrok, elvégre még mindig nem vagyok halhatatlan, hiába adok életet mindennek körülöttem.
A bohóc felsegíti a csontvázat. Kissé tartok tőle, de amíg nem bánt engem, én sem fogom bántani őt.
Megyek tovább a bohóc mellett és egyelőre kivárásra játszom és védekezésre. De amint alkalmam nyílik rá, megszerzem a macit.

Mikor a dagi átadja a fényképet és meglobogtatja a lóvét, épp indulnék is az utamra, de egy óriási rúgást kapok hátulról. Melyik volt az, kérdezném, de utána tarkónvágnak valami naggyal. Hú, a rohadt életbe. Ez csontot ért rendesen. Tiszta vér a fejem, szédülök és marhára fáj. Amíg ezzel megzavart, a pökhendi ficsúr el is veszi tőlem a mackót. Hát ő volt. Majd rendbe jövök, de túl sok itt a zavaró tényező. Egy valakit nem szabad lelőnöm, a kövér fickót, mert ő adja a pénzt. Mindenki más mehet a levesbe.
Lekapok a hátamról egy sorozatlövőt, betárazom, aztán hadd szóljon. Nem célzok nagyon, csak körbefuttatom a golyókat, hogy lehetetlen legyen elugrani. Először a támadót, aztán azt a dilis bohócot és utána a kislányt nyírom ki, ha sikerül. Engem ne zavarjanak meg a munkában! Valószínűleg össze-vissza tüzelek, mert szédülök, de erre jó, ha nem egyes lövéseket használok. Egyből hat vagy még több golyó megy ki, csak eltalálok valamit így is. Nem hiába szolgáltam Vietnamban.

A Bohóc


/Mentális sík/
Peter Faraday odamegy, hogy felsegítse a csontvázat, de az akkor már teljesen elhagyja magát. Talán a fájdalomtól ájult el. A bohóc kis pofonokat ad neki, vicces mesél, énekel és táncol, de hiába. Ráadásul az sem kerül elő, aki dobálózott az előbb. A kislány viszont odajön és a bohóc be is mutatkozik.
- Peter vagyok.
Együtt indulnak az ajtó felé, amin a lövöldöző távozott. Mikor belépnek, azt látják, hogy a katonának vérzik a feje és a macit elvette a fiatalember, akit az előbb láttak. Oda is megy és megpróbálja elkérni a plüsst.
- Kérem, ideadná a mackót a kislánynak? Nagyon örülne neki, tudja, még fiatal és a kicsik szeretik az ilyen játékokat!
Aztán meglátja, hogy a bevert fejű előveszi a fegyverét és ekkor megpróbálja menteni, akit lehet. Ha a kislány mellette van, akkor igyekszik berántani őt is valami fedezékbe.
- Őrült! Ez teljesen megőrült! Lő mindenkire, akit lát. 
A mackóért nem harcol, de közben leesik a plüss, akkor felveszi és elkezd vele bábozni.
- Brumm, brumm, brummabrumm, téli álmot alszom, nyáron mézet eszem, éhes vagyok nagyon, segítsetek nekem!
A cirkuszban megszokott, de itt eléggé idiótán hangzó gyerekdal talán tetszik a kislánynak. Miután a bohóc ezt elénekelte, oda is adja a medvét. Ha nem sikerült megszerezni a macit, akkor csak lapul, nehogy eltalálják. Ha nincs fedezék, akkor beugrik a gyerek elé.



/Fizikai sík/
Ha egy rövid időre a bohóchoz kerül a maci, akkor Légió látva a helikopterek pusztulását, a térkapu megnyílását és a rejtélyesen, de érthető nyelven beszélő idegeneket, akkor muszáj elmondania egy viccet:
- Az öregedésnek három fő jele van: a memóriazavar, a másik kettőt pedig elfelejtettem. Hahahahahaha!
A képességét használva talán mindenkit nevetésre tud bírni.