Morsus óvoda

Zack megsimogatja a kislány fejét.
- Hadd jöjjön vissza. Mi hátsón rúgjuk az ilyen kis lángoló lényeket és haza küldjük őket. Mi vagyunk a jófiúk és a jó lányok.
Mondja mosolyogva.
- Minden rendben lesz kölök. Te csak tanulj és játssz. Főleg játssz. Csak Serena néninek ne mond, hogy ezt mondtam.
Kacsint egyet.

Zack megsimogatja a lány fejét.
- A gonosz mindig olyat mond, amit te is gondolsz vagy amitől félsz. Fenyeget és játszik az érzéseiddel. Csak te sokkal jobb vagy nála és érzed, hogy a szavai hazugak.
Mondja kedvesen.
- Ezek csak átverések. Anyukád lehet, hogy él, ezt nem tudom, de megfogjuk tudni és megfogjuk őt keresni. Mert a jók ezt teszik. Rendben?
Kérdezi a kislányt.

Csak bámulok ki az ablakon.
Ó, mi ez a furcsa, torz vég, mely ránk leselkedik?
Eljött volna a rémálmok kora, mikor az emberiség eltűnik, s a világ pusztulásba merül?
Nem, ezt nem hihetem. Mindig is voltak, és lesznek emberek, akik a világvégéről szónokolnak. De ők sosem akarják megélni az. Én sosem szónokoltam róla. Miért kell mégis megélnem, hogy torz kreatúrák ostromolják az otthont, ahol a kicsit félelemmel bújnak össze, és a szeretet köti össze az embereket? Mint egy rossz filmben... Remélem nem hívnak fel a "Hét nap" szöveggel.
Glori... kedvesem. A lányomra nézek. Túlságosan nyugodt. Túlságosan sápadt. Ilyenkor mindig elgondolkozom, mennyit fog vajon fel a világból? Lát-e olyasmit, amit én nem?
Behúzom a függönyt, és elmosolyodok. Minden kicsire, akinek szüksége van rám.
-Jól van cseppek. Nincs semmi baj. Mit tanultunk a földrengésről? Igen.. biztonságba kell mennünk. -szisztematikusan megyek végig az ablakokon, behúzva a függönyt, kizárva a riasztó, undorító színű eget. Nyugodtnak kell lennem, nehogy még jobban megriadjanak. Egy veszett gyereksereg menthetetlen, márpedig most óvnom kell őket. Elgondolkozom, van-e ennél biztonságosabb hely, de lányomra nézve, megtorpanok.
-Glori kincsem, jól vagy?- rám emeli szemeit, és lassan biccent. Mosolygok. Szeretem őt, és ha kell, ha bármelyik gyerekért kell, vadabb leszek, mint egyszeri bige a kiárusításon.

A gyerekek még nyugisak. Tudják, hogy baj van, így nem megy az önfeledt játék, de körbe ültetem őket, és elindítom a Móka labdát. Az be szokott válni, ha nevetni kell, így talán most is oldja a feszültséget. Nem lesz itt baj. A hőseink elintézik a kinti szörnyeket.
Aztán veszély újabb üzenetet küld.
-Jól van srácok, hallottátok, itt maradunk, és hagyjuk a nagyokat játszani.-mondom nagy mosollyal. Nem kell a képességemhez nyúlni, még elég a személyes varázsom, és a bizalom, ami kiépült köztünk.
-Na, kinél van a Móka labda?- nem indulok lefelé. A kicsikre kell vigyáznom. Úgysem hiszem hogy hasznom vehetnék. Ilyen izék ellen biztosan nem. De legalább a harcosok tudhatják, hogy a kicsik jó kezekben vannak.
A labda csörömpölve gurul, és közben egy történet kel szárnyra démonokról, akik vattacukorrá és más finomsággá változnak, és a gyerkőcökről, akik az édességvilágban mindet megeszik. Hm.. undi.

Lusy és Elisabeth gondtalanul vezette Adam-et az épületben, nagyjából össze vissza. Eltelt némi idő így ők nem is látták a kinti felhőket és időjárás váltást. Mikor elérkeznek az óvodához a függönyök már be vannak húzva így itt se látják meg, hogy mi is történt odakint. A szobában Lusy most már elengedi Adam kezét akit eddig végig így vezetett és a körben ülőkhöz sietve ő is leül közéjük játszani szótlanul. Elisabeth kicsit más, ő még a hangosbemondóban megszólaló hangra felnézett a hangszóróra majd egy mesekönyvvért ment el amit elkezdett utána nézegetni. Láthatóan mindketten hirtelen megfelejtkeztek Adamről.

előzmény első emeleti folyosó
Végig sietős léptekkel haladtam a folyosón míg el nem értem végre a célomat. Az ajtónál megállok és a falnak dőlök egy kicsit, hogy megnyugodjon a szívverésem és kifújjam magamat egy kicsit, nem szeretnék lihegve és aggódva belépni az óvodába. Pár perc kell de sikerül megnyugodnom is és nem az arcomra festve minden elképzelhető rosszra számítva végül belépnem a helységbe hanem egy nyugodt és kicsit mosolygón. Körbenézek gyorsan, a tekintetem végig suhan a bent lévőkön. Lusy a többi kicsivel egy körben ül, Elisabeth pedig egy kicsit arrébb egy könyvet olvas. Adam is itt van. Jólvan, legalább együtt maradtak ha már szegényt nem a szobájához vitték. De a fő lényeg, hogy együtt maradtak. Szerencse, bár nem meglepő, hogy van itt valaki. Sweety felé fordulok és némán, mosolyogva intek neki köszönés képpen. Nem akarom megzavarni a játékot azzal, hogy kiszakítom őt akár csak egy pillanatra onnan. Most tényleg csak az a fontos, hogy a gyerekek itt vannak és jól vannak.

Újabb érkezők. Meglepetten néztem fel a nyíló ajtóra, majd elmosolyodtam, meglátva a jövevényeket.
Az ismerős arc kissé aggódónak tűnt, vissza biccentettem neki, hiszen itt nem volt baj, elejét vettük a hiszti katasztrófának is. A kicsiket jobban szemügyre vettem. Kezdeményezőek voltak, ami a korukbeli fiataloknál kimondottan jó jelnek számított. Szerettem volna jobban megismerni őket, de nem akartam megtörni a játékot oda nem illő szavakkal. Gloriban bezzeg nem volt ilyesfajta gátlás, feltápászkodott, és az új, a játékba csatlakozó gyerek mellé sétált, kicsit óvatosan, nagy szemeivel figyelve őt. Aztán letelepedett, és kissé fontoskodva oda súgta:
-Ha megkapod a labdát, te folytatod a történetet, aztán tovább gurítod-avatta be a szabályokba, miközben a labdát nézte, majd látva hogy van egy kis ideje, végre illedelmes kislány lett.
-Gloria vagyok- súgta oda, majd sorra bemutatta a többieket is. Jó kislány. E pillanatban is büszke voltam rá, mint oly sokszor más alkalmakkor is. Így, hogy mindenki jól szórakozott, a másik gyerkőcre néztem, aki a könyvek közt keresgélt, és úgy döntöttem, hagyom a kicsiket játszani, és megismerkedek vele.
-Szia, Sweety vagyok.-és vetek egy pillantást a könyvére.
-Ez a kedvenced?- a labdás játék története már egészen átalakult, a kezdeti démonos helyett most épp egy xmen lovag, a Hős Zam mentette meg a szépséges hercegnőt a vasorrú bábától, valamint három buta és nagyon nagyon nagyon szőrös majomszerű fiától, Puppyn, a gyerkőcök kedvenc kutya pajtásán lovagolva. Zam időről időre eszükbe jutott. Hiányolták a kicsik.

Lusy csendben ülve hallgatta Gloriat majd a végén mosolyogva bólogatott. Illedelmesen megvárta, hogy Gloria befejezze de picit izgágán már nézett.
- Lusy vagyok. - Mutatkozott be aztán ő is, halkan súgta majd az oldalt ülő testvére felé mutatott. - Ő a tesóm. - majd az egészet egy mosollyal zárta és a labdára figyelt, nézte, hogy merre jár és a történet hol áll.
Mikor Sweety odaért Elisabeth-hez ő feljebb emelte a könyvet mikor a nő szólt, de csak annyira, hogy a száját takarta, a nagy szemeivel a nőt nézte de nem szólalt meg. Egy kis tétovázás és egy kipillantás után szólalt meg nagyon halkan.
- Elisabeth. - kinézett megint oldalra és úgy mondta utána. - ezt még nem ismerem.
Aztán tétován les vissza a kislány.
Sweety vissza biccent és rajta is és a gyerekeken is látszik, hogy minden a legjobb. Belépek most már rendesen becsukva magam mögött az ajtót és az ajtó mellett balra dőlök neki a falnak. Furcsa, hogy ahhoz képest ikrek mennyire másképp tudnak viselkedni. Bár ez már lehet miattam lehet vagy ki tudja. Fáradni viszont fáradok de egy kicsit meggyömöszölöm az arcomat, hogy éberségre sarkaljam magam és máris jobb egy kicsivel. Semmi képp nem akarok kidőlni míg nincs ennek vége. Kicsit a limitekkel játszom ezzel de csak többet fogok aludni, illetve többet fog Gina aludni. Remélem, hogy nem lesz nagy kavarodás majd ebből a végén.

-Lusy, örülök, hogy megismerhettelek- Glori rám pillantott, ha épp rá figyeltem volna, most el kellett volna gondolkoznom, hogy csak miattam ilyen kis illedelmes, vagy magától is megtenné. Persze erre az utóbbira tippelnék, ha választanom kellene, mert néha felnőttebb a felnőtteknél.
-A tesód? Hűűűű! Nekem nincs tesóm. -Glori hangjából érződött, hogy kicsit sajnálja a dolgot. Lemondóan szólt, mintha úgy érezné, nem is lesz.
-De van sok barátom.. Először is van Namor, ott, meg Zam, aki nincs most itt, de... róla mesélünk, mert biztos sok kalandja van, aztán...-sorra vette a gyerkőcöket, kislányosan mutogatva rájuk. Természetes mozdulat volt, és nem is nagyon neveltem le róla. Aztán megkapta a labdát, és egy pillanatra bár megilletődött, de bele kezdett abba a pár mondatba, amivel folytatnia kellett a mesét.
-Zam Lovag körül nézett. Az erdő sötét volt, és azt hitte, eltévedt, de kicsi.... ööömmm... szentjánosbogarak! Igen, azok kezdtek körözni. De igaziból pici tündérek voltak. Az egyik rákacsintott, és integetett neki, hogy kövesse. Zam lovag és Puppy pedig elindult a színes kis fények után...-Glori Lusy-re nézett, és neki gurította a labdát. Az erdő is visszatérő motívum volt, hiszen Zam eltűnésekor kirándult mindenki.

-Szóval Elizabeth, nagyon szép neved van- biccentettem barátságosan. Kicsit emlékeztetett az én leánykámra.
-Ha szereted a meséket, itt rengeteg szépet fogsz találni. Igyekeztünk mindenből a legjobbakat, és néha a legkevésbé ismerteket megtalálni. Van hogy csapatostól találjuk ki, mi is kell még ide- mosolygós hangon mesélek. Szeretném picit megismerni őt, látni a határait és hogy miként lehet majd boldogulni vele.
-A könyveken ívül szeretsz még valamit? Festeni, rajzolni, zenélni?-találomra kezdtem felsorolni gyerkőcöknek való hobbikat, hátha telibe találok.

Elisableth egy pillanatra teljesen elcsendesedik és tekintete kereső lesz ami Sweety arcán futkározik majd amilyen hirtelen jött tova is száll és nagy mosoly jelenik meg az arcán mintha elgondolkodott volna aztán megtudott volna valamit amit nem kellett kimondani sem.
- Olvasok csak. Nagyon szeretem a könyveket. - Mondja vidáman.

Lusy mosolygott először aztán kicsit lejjebb hajolt a szája sarka mikor mondta, hogy neki nincsen. De volt sok barátja amire megint mosolygott már aztán hallgatta, hogy ő mit mesél már. Érdeklődve hallgatja ám mikor hozzá kerül a labda megfogja és megszeppenve nézi. Nem ismeri őket de szeretne hozzá tenni ő is. Kicsit félve de belekezd ő is végül.
- A pici tündérek boldogan vezették Zam lovagot és Puppyt az erdőben. A sok pici fény pedig nagyon szépre szinezte őket.
Monda végig bizonytalanul és félve de végül tovább is gurította a labdát és odahajolt gyorsan Gloria-hoz és kezével is takarva a száját kezdett el neki súgni valamit.
- Kicsoda Zam lovag? - kérdezi meg félősen, gyorsan.

-Értem-bólintok. Úgy tűnik a gyerkőc egyetlen szenvedélyt talált, egynek él, és ez, jó szenvedély. Ha olvas, több lesz. Tetszik nekem a lányka, és most már tudom mi az, amiért rajong. Elég az arcát figyelni, a hangjában bujkáló örömet hallani.
-Akkor hagylak is olvasgatni. Ha bármire szükséged lenne, vagy kérdésed lenne, akkor gyere hozzám bátran.-ezekkel a szavakkal hagyom magára, s néhány lépés távolságból szemügyre veszem a játszadozó kicsiket. Ők még most is rendben vannak, és úgy tűnik, a másik kislány is megleli a helyét.

A gyerektársaság figyelmesen hallgatta, hogyan alakul a mese, majd egy kisebb csetepaté keveredett abból, kihez is kerüljön az oly szelíden guruló labda. Közbeavatkozni persze nem kellett, a győztes hamar a magasba emelte a szerzeményét, a többiek pedig elcsendesülve ültek vissza, hogy hallgassák a győztes további meséjét.
-Jó volt- suttogta Glori. Ő nem kételkedett abban, hogy új barátnője gyorsan bele fog tudni rázódni a játékba, és most vidám vigyorral vette tudomásul, hogy igaza lett.
-Zam.. őt mindenki ismerte itt. Magas fiú volt, és sokat olvasott.. kicsit öregebb, mint mi-kezdte a jellemzést kicsit hadarva, majd egy pillanatnyi szünetet tartva nézett Lusyra, ahogy visszatért a mese kezdetekor még használt rémmese stílushoz.
-Senki sem tudta, milyen szörnyű lesz az a nap, mikor kirándulni vittek minket-csendben mesélt, de Lusy észre vehette, hogy a társaság többi tagja is csendesebbre vette a játékot, majd felhagytak vele, ahogy az érdekesebbnek tűnő sztorira füleltek.
-Mindenki vidáman dudorászott a buszon, majd kiválasztotta a szobáját... Aztán egyszer csak... - nem számított, hogy időben pontosan hogy is történt, Glori mesélt.
-A felnőttek összevissza kezdtek rohangálni, és mindenkit összetereltek... Zam pedig nem volt velünk.. sem velük... és azóta sem láttuk. Gondolhatod, mi történt.-fejezte be gyorsan, majd a többiekre nézett.
-Mi van? Nem játszunk?

Elisabeth csak boldogan biccentett még majd kinyitva a könyvet rögvest bele is vetette magát. Annyira belemélyült, hogy észre sem vette az ajtó nyílását. Lusy mosolygott rajta, hogy megdicsérte Glori majd figyelmesen hallgatta amit mesélt. A többiek is inkább ide figyeltek és kicsit megállt a játék de Glori rögvest tett érte, hogy beindulhasson megint.
- Igen! Fojtassuk a mesét. - mondta Lusy is Glori után aztán az ajtó felé tekintett egy pillanatra majd mosolyogva integetett a belépőnek.

Kicsit már elbóbiskoltam a falnak támaszkodva amikor az ajtó nyílása miatt felébredtem megint. Az ajtóban állóra nézek. Felismerem a lányt rögvest és mint egy reflexszerűen hajolok előre kilépve és nézek ki az ajtón, hogy áll-e valaki mögötte. Mikor látom, hogy a nagy kék gárdistája nincs vele láthatóan megkönnyebbülök egy pillanatra. A telepatát viszont nem tudom. Talán Sweety-re gondolhat. Rámosolygok Lilandra-ra de feltűnhet a lánynak, hogy más mint amikor kint volt a kapunál.
- Szerbusz Lilandra.
Köszönök neki végül. Tudok mindent amit Gina is de jobbnak látom így szólítani most. És most nincs itt a védőszentje, hogy letépje érte a fejemet.

Figyelmesen hallgatom Glori meséjét. Nem szakítom meg félreértett jóságból, mint talán más tenné. Zam eltűnése, szívem szomorúsága nem volt titok... nem is lehetett volna, hiszen megosztották a mindennapjaikat. De a meséken kívül eddig nem sokszor hallottam, mit is gondolnak a dologról. Hiányzott nekik, az nyilvánvaló volt, de nem kellett a képességemhez nyúlnom, hogy jobb kedvet hozzak nekik, így most, ez a kis mesélés nem veszélyforrás, hanem információ volt. Glori persze zseni volt a maga fiatal fejével, és az új kislány fantáziájára bízta a mese végét... Szerencsére nem vágott mellé vészesen borzasztó arcot, így talán az új lány sem gondol rosszabbra az eltűnésnél. Nem.. a kislány rendben volt, és a mese is lassan újra indult. Vagyis mindenki kész volt rá, hogy folytassák, de nyílt az ajtó, s a már így is megakadt történet miatt minden szempár a belépőn függött.
Új arc.
-Szia... Isten hozott az oviban. Sweety Love vagyok. Téged hogy szólíthatunk?- mosolygok az új érkezőre. Nem tűnt megfelelőnek a ruhája az ittléthez, de természetesen viselte, így nem is tettem szóvá, a tollak pedig, annyi érdekességet láttam már, hogy először fel sem tűntek... finom szálú hajnak hittem, s csak pár pillanattal később jöttem rá, mit is látok.
-Telepatát? -meglepetten néztem rá. A gyerekeknek még nem lehettek képességei, s amennyire én tudtam, mi, mutatóban itt felejtett felnőttek sem rendelkeztünk telepatikus erővel.
-Sajnálom, de azt hiszem, tévedsz... Nincs telepatánk. Én is csupán az érzéseket tudom manipulálni... Talán összekeverted a telepátiával.- szóltam kedvesen. Nem csodálkoztam volna azon, ha a fiatal lányt félrevezetik friss képességei.

Glori élvezte a hatást, amit új barátnője arcán látott, azt pedig még jobban, hogy a lány merészen folytatásra kérte a társaságot. Volt egy-két srác, aki talán éljenezve folytatta volna a fantázia kalandot, de nyílt az ajtó, s Glori meglepetten, elcsendesedve kapta arra a fejét, épp csak hajszálnyival előbb, mint a többiek. Nagy szemei alaposan szemügyre vették az érkezőt, s ahogy anyja beszélgetni kezdett vele, ő lassan feltápászkodott. Pár pillanatig bizonytalanul billegett a sarkán, majd óvatosan elindult a ismeretlen, tollas lány felé.
A többiek is bámészkodtak, de nem is annyira a tollak, hanem az ismeretlenség miatt. Olyan házban éltek ahol sokaknak látható különlegességei voltak, és a felnőttek igyekeztek is elfogadóvá nevelni őket.
Glori talán időközben már oda is ért a lányhoz, s akkor kis keze felnyúlt, hogy kicsit megrángassa a köpenyét, és felhívja a figyelmet magára.
-Szia, Glori vagyok!

Hát nem egyszerű ő sem. Egyre több az olyan gyerek aki sokkal idősebb mint amennyi. Viselkedésileg ha az lenne még nem zavarna engem se de az, hogy a jellemük is már a felnőttekét, már már az öregeket közelíti meg. Egyre kevesebb a gyerek gyerek és az öt hat évesek is már úgy beszélnek mint a felnőttek. Hálát adok az égnek, hogy Lusy és Elisabeth nem ilyen hanem tényleg gyerekek. Fáradság viszont rám tör és érzem azt is, hogy Gina is ébredezik már. Mindenki rendben van itt így nem félek attól, hogy bármi gond adódna, a behúzott függönyöknek hála meg még őt sem fogja leverni a víz rögtön. Még tudnék maradni, van annyi energiám rá de most nincsen baj de ha később adódna valami akkor meg jó ha elő tudok jönni. leülök a földre miközben figyelem a kicsiket, Lilandra teljesen felnőttes a szavaiban és a mozdulataiban is egyaránt és hogy a telepata akit érzett az a kicsi Glori nagyon meglep. Nem hittem volna, hogy az oviban van olyan akin már jelentkezett bármi is. Energiát viszont nem akarok vesztegetni tovább, jó nem is annyira vesztegetés lenne de így is hallani fogok mindent. A szememet lecsukom és a háttérbe lépek vissza.
A szememet lassan nyitom ki, elég faratkásan nézek körbe. Az oviban vagyok, a picik is itt vannak és a lány is itt van aki azzal a kék férfival érkezett meg. Azt hiszem elájultam lent, de akkor hogy kerültem ide fel? Biztos valaki felhozott ide, egyszerű. Körbenézek megint. Mindenki nyugodt és láthatóan jól érzik magukat. A röpke kis féltés eltűnik s a tekintetemben nyugalom van újra és úgy figyelem a piciket, a földről sem kelek most fel, fáradt vagyok egy kicsit, nem tudom miért érzem így de majd ledőlök később.
Elisabeth nagyon elmerült a könyvében, fel sem tekintett belőle azóta, hogy Sweety eljött onnan, Lusy viszont érdeklődően figyeli az új érkező Lilandra és Glori beszélgetését bár nem minden szót ért ami elhangzik.

-Isten... istenek- vállat vontam. Soha nem gondoltam bele rendesen ebbe a vallás dologba, mégis, valahogy így volt számomra természetes. Azt hiszem, öntudatlanul őriztem férjem emlékét. Meg a.. nagybácsiét.
-Óvoda, igen... itt vigyázunk a legkisebbekre.- már megszoktam hogy néha magyaráznom kell dolgokat, így most is türelemmel tettem. Lehet hogy az ovi dolog nekünk természetes volt, de a leányzóról sütött, hogy nem kétutcányira született, így nem problémáztam ezen... nem.. már számtalan különféle fajjal futottam össze egyszerűen csak otthon ücsörögve... Kis sarkítással alig pár éve még sci-finek tűnt volna, ha valaki más fajokról, a mutánsokat természetesen leszámítva, beszél, de ma már.. számomra legalábbis hétköznapi volt... Én voltam az új nemzedékek, származzanak bárhonnan is, oltalmazója.. nevelője... és csináltam lelkiismerettel, szeretettel, nem válogatva a kicsikéim között.
Ezt az új lánykát is szívesen fogadtam, bár úgy tűnt, neki már az iskolásokkal kellene töltenie az idejét, de az ovi jó hely volt arra, hogy az első ismereteket, még nagyobb fejjel is, megszerezze a Földről. Mert nem itteni volt..
Zam mesélt sokféle nem földi teremtményről nekem, így bár kicsit gondolkoznom kellett, hogy felidézzem a faj nevét, az árulkodó jeleket észre vettem. Épp csak azt felejtettem el időközben hogy ez a lányka nem olyan gyerek, mint aminek látom.
Alaposan meg is lepett. Szavaira, felnőttes megnyilvánulásaira feszengeni kezdtem. Gyereket láttam és felnőttet hallottam. Nem illett össze e két dolog. Groteszk volt, baljós...
-Lilandra, nos, örülök hogy megismerhetlek.-itt még mosolyogtam, majd az a felnőttes, kissé cinkos, kicsit felsőbbrendű kifejezés költözött arcomra e mosoly mellé, amit a gyerekek nem igen szoktak szeretni.
-Meg tudod.. hát persze.-nem akartam én kételkedni benne, de normális körülmények közt az ő korában épp elég ha a gyerekek részben uralják a képességeiket.. ilyen beható ismeretekkel nem szoktak rendelkezni.
-Itt viszont sajnos akkor sincs telepata... -nem tudtam lehetséges-e, de arra kezdtem gyanakodni, hogy talán valami lenyomatot hagyott itt képességeiből Hannah, és talán azt érezhette, de Glori természetesen, mint színházi végszóra, besétált a képbe. Az új lány kedvesnek és gyerekszeretőnek tűnt, s ezzel végre tényleg jó pontot szerzett nálam, míg meg nem szólalt
-Na várjunk csak!-kezdtem csipetnyi indulattal
-Ő nem telepata. Túl kicsi hozzá, hogy a képességei a felszínre bukkanjanak. -Azt hiszem, megijedtem. Nem tudom mitől, de nem akartam, hogy Glori legyen az emlegetett telepata.. Nem tűnt egészségesnek hogy ilyen kicsi lánynak képessége legyen... nem mintha a telepátia rossz lett volna.. Nem. Erős, ritka kincs volt, ami más körülmények közt büszkévé tett volna, de nem akkor mikor ilyen apró.
Ilyen körülmények közt pedig, ha akartam sem figyelhettem volna a többiekre.

-Lilandra... te.. engem kerestél?- kérdezte Glori komolyan, tökéletesen ejtve a nevet.
-Játszani akarsz velem?- nem húzódott el az érintéstől. Kíváncsinak tűnt, nagyon kíváncsinak, és késznek a játékra egy új baráttal, mert bármit is érzett e lánnyal kapcsolatban, máris barátként tekintett rá. A kérdés viszont egy kicsit összezavarta.
-Mit nem érzett meg senki?-gyermekien utánozta, amit hallott, mert túl meglepett volt ahhoz, hogy saját mondatot alkosson. Eddig nem gondolta, hogy bármit is érezni kellene róla.
-Baj van velem?- picit ijedtnek tűnt, és Lilandra-ról az anyjára nézett, majd vissza az új barátra, csak a kezét nyújtva ki a biztonságért, anyja felé.


-Semmi baj veled Kicsim... Lilandra- figyelmeztető éllel nyomtam meg a nevét, miközben megfogtam a pici kezét.
-Nem azt akarta mondani. -a tekintetem, ami eddig a shi’ar-on függött, most a leánykámra vándorolt, és rámosolyogtam. Nem akartam, hogy rossz kedve legyen. Nem akartam hogy ez a lány felforgassa a nyugodt életünket a képzelgésével.
-Te vagy a legcsodásabb leányzó a világon. De most mi lenne, ha visszamennél a többiekhez játszani?
Gloria ezt hallva, kicsit bizonytalanul visszapillantott a társaságra, rámosolygott Lusyra, majd újra Lilandra-ra nézett, és ezúttal sokkal felnőttesebben szólalt meg.
-Nem. Hallani akarom, mi a baj velem.

-Ez a nekik fenntartott létesítmény, akkorra, mikor a szüleik nem tudnak vigyázni rájuk- itt még volt türelmem, és jó adag kedvességem is.
-Aztán majd az iskolában tanulnak tovább, míg nagykorúak nem lesznek. Néhányan még tovább... -észre sem vettem hogy átsiklottam azon a tényen, hogy egybemosta a 14 évet és a nagykorúságot. Olyan természetes volt nekem, hogy később válnak felnőtté, hogy automatikusan elválasztottam a dolgot.
De egyre inkább úgy éreztem, ezt a leánykát is le kell választani Gloritól. Valaki figyelmeztethetett volna a problémás gyerekről... vagy eddig oly meglepően lehetetlent súroló idillikus hely lett volna az ovi?
Nagy levegő Sweety és nyugalom. Ha egy hibát vét és megríkatja a lányom, kipaterolom. De talán nem fog.. láttam rajta, hogy érti a pillantást, amit rá vetettem.
És kész. A felcsattanásával átlépett egy határt. Egy kis fruska nem beszélhet ilyen hangon egy felnőttel. Arcom kipirul, testem megfeszül, s csak a kicsik miatt igyekszem uralkodni magamon, hogy fojtottan bírjam távozásra, de mielőtt megszólalhatnék, meglepő fordulat áll be, és mint Galadriel abban a régi filmben, mégis inkább kicsi marad. Én pedig igyekeztem visszanyelni a hirtelen dühöt, s az igyekezetem nem töröm meg szóval, csak biccentek a bocsánatkérésre. Talán nem vagyok jó óvónéni, ha ennyi fel tud húzni, de ahogy láthatóan jobb belátásra tér, én is nyugodtabbá válok. Császárnő... Ahogy figyelme Glorira terelődik, lassan csóválom a fejem, majd enyhén feszülten figyelem őket. Csak a további szavak nyugtatnak meg, és bűvölnek a tomboló boszorkányból tündért újra.. Igen, tündéri vagyok ismét. De felejteni ilyen könnyen nem fogok. A leánykára figyelni kell majd, de most... ideje megtudni Glori valóban átélt-e olyan furcsaságokat, amiről a lány kérdezte. Furcsaságok olykor nekem is szemet szúrtak. Néha mintha szinte előbb tudott volna dolgokat, mint ahogy mondtam... de ezek nem tűntek föl egészen eddig.

Glori érezte a feszültséget a levegőben és szorítani kezdte Sweety kezét, arcára pedig elszánt várakozás költözött. Nem akarta, hogy a nagyok vitatkozni kezdjenek, és ő ne kapjon válaszokat. Az új barát hirtelen kirohanása ugyan kicsit megijesztette, de el nem riasztotta.
-Gloriana... az olyan, mint a Glori!-próbált elébe menni a megnyugvásnak. Hangja óvatosból tisztán csengő jókedvvel telt meg. Érezte a lassú, hűvös megnyugvást, és ez jókedvűvé tette, ugyanakkor még most is ott volt a baj vele...
-Nincs baj?-hinni akarta. Nagyon szerette volna, ha megnyugtatják, s bár Sweety már megpróbálta, most nem tőle kellett hallania. Tudta, hogy ő nem ismeri eléggé ezt a valamit.
-Hangokat?-kérdezett vissza, s bár először furcsának tűnt a dolog, végül lassan bólintott.
-Láttam...-formálta szinte hangtalanul, óvatosan. A lány tudta... de ő nem tudta, hogy ez nem jelenti-e azt, hogy baj van vele, és az sem nyugtatta meg még teljesen, hogy a lány azt mondta, nem baj.

Figyeltem őket. Most valami különösen fontos dolog zajlott, és én féltettem a lányomat. Ez az egész életét befolyásolja, és most először nem tudok mellette állni úgy, ahogy szeretnék... pedig szeretnék. Nem akarok lemondani róla, arról hogy vigyázhassam, óvhassam, akkor sem, ha életének most még csupán kicsiny szeletét jelentheti ez a képesség.
Csak néhány pillanat kell, hogy kiderüljön, Lilandra valóban jól érezte. Elsápadtam egy kicsit hallva, hogy látott dolgokat. Remélem semmi szörnyűt nem látott... Az én kicsi lányom.. tudnom kellett volna, hogy ezért olyan komoly.. tudnom kellett volna, hogy minden bájos furcsaság oka egy ilyen képesség....

-Nálatok talán úgy van, nálunk nem-visszafogni.. Ugyan.. lassan ingatom a fejem. Az, hogy vigyáztam a kicsikre, számtalan alkalommal bizonyította már nekem, hogy a szelíd felügyelet mellett tökéletesen tudnak fejlődni.
-Figyelünk rájuk, tanítjuk őket, szeretjük őket. Csak így lesznek egészséges felnőttekké, és így ismerik meg a világunkat - mondom végre megnyugodva. Nem akarom elképzelni, milyen rideg környezet neveli a hozzá hasonló lényeket, de abban biztos vagyok, hogy örülnöm kell, hogy mi boldogabb világban élünk.. mert minden nehézség, szenvedés, mindahány apokalipszis ellenére alapjaiban véve mégis egy boldog világ ez.
-Egy idős.. velem?-ez meglepett... és most ismét arra került a sor, hogy elhelyezzem őt a fejemben lévő nagy kirakósban. Egy gyermekarcú, nagyszájú lányt, furcsa, felnőttnek ható mozdulatokkal, reakciókkal... Mesélt vajon erről Zam? Próbáltam rá visszaemlékezni, s bár nem voltam biztos benne, az a gyanúm támadt, hogy említette... Ettől persze nem lett könnyebb, de úgy döntöttem, megpróbálkozom vele... legalábbis megadom neki azt a fajta tiszteletet, amit ő is megad nekem. Ahogy Glorival bánik.. igen, ennyit megtehetek.
Vidámabbá viszont nem tesz a tény, hogy láthatóan a pici lányom is kezd felnőni, s életének egy szeletét nem oszthatja meg velem... csak remélhettem, hogyha erre a lányra bízom, aki Hannah -val ellentétben láthatóan elnyerte a barátságát, jó döntést hozok...
Várakozón, enyhe félelemmel figyelem őket.

-Ö... mi ez?-nem ijedt meg.. vagyis próbált bátor lenni, ahogy valami egészen szokatlan dolgot érzett meg. Még anyja kezét is elengedte. Nagy akart lenni. Erős. Meglepetését azonban nem palástolhatta.
-Ez .. te vagy- nagy szemekkel nézett a shi’ar-ra, ahogy azonosította a hangot.
-De.. nem mozgott a szád... Miért?- A "hogyant" már nem kérdezte.. próbált koncentrálni, ahogy tanácsolták neki. Egymást követték a gondolatok a fejében. Emlékek, érzések azóta, hogy belépett a lány az oviba. Minden átfutott a fején, amit vele kapcsolatban eddig tapasztalt, ahogy megpróbált rá gondolni. De valahogy sejtette, hogy ez nem jó így. Ahelyett azonban, hogy szóval kérdezett volna, egyszerűben jobban akarta. Jobban és csak a most jelen lévő, most látható Gloriana -t. Be akart kukucskálni a szemek mögé hogy lássa, mi minden jár ott, ez az elképzelt kép pedig talán segítette a dolgot, mert hamarosan furcsa tornyok kezdtek előbukkanni a semmiből, majd reszketeg formái egyre élesebbé váltak. Ahelyett pedig, hogy a meglepetéstől elveszítette volna az irányítást, ráérezve a dologra mind többet és többet akart látni. Szinte már követelte hogy minden kis részlet mutatkozzon meg. Kezdeti óvatossága és félelme már eloszlott. Most szinte sütött a csodálata. Sütött a konok akarat, az elszántság és a boldogság, ahogy féktelen gyermekként rohan a képek közt, egyre kevesebb időt vesztegetve arra, hogy elidőzzön köztük. Egyre csodásabbnak, és egyre igazibbnak látott mindent, és hatolt beljebb, amennyire csak a shi'ar engedte. Aztán hirtelen megtorpant, és óvatosan vissza lesett arrafelé, ahonnan jött. Olyan igazi volt minden körülötte, de szeretett volna még valamit, ami igazivá lesz... Apa?