A birtok

4 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Jenna Collins Szomb. 06 Szept. 2014, 14:35

Jaj de jó, igazán nem kéne fáradozni a profnak, kedves tőle hogy nem szeretné ha unatkoznánk de nyár van, ki a franc nem talál magának valami elfoglaltságot. Nagyon jó, azért vártam a nyarat hogy ki tomboljam magam, ezer meg egy tervem volt erre, lesznek fix programok, remélem azért engednek elég szabad időt és nem kell korán kelni, úgy jöttem ide hogy kivételesen jó diák leszek és alkalmazkodok, a nyári utolsó banzáj után! Minden iskolában szabad a nyár ez egy szabály, vagy nem az? Nem izgat, akkor asszem a tervezésemnek annyi, nem leszek példás diák, rákényszerítenek megint hogy lázadjak, nem mintha nem ez lenne a lét elemem, valahol örülök is ennek, senki nem veheti el tőlem a nyaram, bár fesztiválokra ilyen külsővel asszem nem megyek, meg igazából a birtokot se biztos hogy úgy elhagyom, biztos lehet itt is csinálni valamit. Húzom a szám, látom azért vannak más lázongónak tűnő arcok is, zsír itt legalább nem vagyok egyedül, hátha ők is ellenkeznek majd. A prof szava megállt és a mosolya se olyan barátságos már, úha hangosan gondolkodtam volna? Á tuti nem, csak figyelek hogy mi történik, biztos mondják nekünk is ha gáz van.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 14 Szept. 2014, 17:40


Ez az ajándék felvillanyozta a hetemet is. Most az se érdekelne ha rögtön neki kéne állni beülni a padokba vagy valami dög uncsi bármi. Most mindent vigyorogva ülnék végig. De most egyenlőre fel a pódiumra és ott még mindig mosolyogva hallgatom a professzor előadását és beszédét. Meg persze a meglepettségeket és értetlenségeket. Jonah-ra terelődik meg el a figyelmem amikor súg valamit és hát nem tudnék kevésbé egyet érteni vele. Bár őt a dolgok többsége untatja szóval várható volt, hogy a professzor nem tud sok mindent előhúzni amivel le fogja tudni kötni őt.
Az viszont meglep mikor a Professzor elhallgat egyszer csak. Az arckifejezése sem tetszik túlzottan. Lehet, hogy történt valami?
Jonah megjegyzésekor finoman oldalba bököm őt, hogy ne most.
- Valami történhetett...
Teszem hozzá ha nagyon rosszallóan néz rám aztán elkezdek koncentrálni csendben a közel jövőre, hogy mi lehet amitől a professzor így elhallgatott. Bár remélem, hogy semmi extra lesz a dolog.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Crimson Kestrel Vas. 14 Szept. 2014, 21:47

A Vércse elégedett volt a páncélzattal, éles teszten bizonyította hogy a kifejlesztésére szánt erőforrások nem lettek elpazarolva, a ritka levegőben is megfelelő aerodinamikai tulajdonságokkal bírt, a beszélgetők hangjait felvevő és szétválogató eszközök már-már zavarba ejtően kiváló munkát végeztek. Ha valaki egy fiatal Shi'ar második életére lenne kíváncsi, és ilyen technológia áll a rendelkezésére, valószínűleg semmilyen titok nem volt előtte. A gondolat mély ilyen távolságok megtétele után is – vagy pont ezért, bármekkora is legyen az pontosan – nyugtalanító. De a megváltoztathatatlanon keseregni fölösleges, főleg amikor van elég tennivaló.

Iskola. Nyári időszak. Szabadidős programok. Képességek fejlesztése. Élvezetes időtöltés, kirándulások, versenyek, játékok, amik maguk az unalom. Opcionális órák. Feladatkijelölés megkérdőjelezése kor alapján amikor itt mindenki ránézésre 14 felett van a bestiábbakat nem számítva, rajtuk mindig nehéz megállapítani.
Ennek így semmi értelme... Itt egy épület, aminek a passzív védelmeiért gyengébb hírszerzési szervezeteknek nem kéne szégyenkezni, látható aktív védelem nélkül. Katonai díszszemlének tűnő felvonulás rendetlen civilekkel, akik nem tudják a csőrüket befogni ha a ceremóniamester beszédet tart. Felnőttek, akik ennek ellenére az iskolában nem a személyzet tagjai. Programszervezés, aminek a célja nemhivatalos ...”időtöltés”, melyben nem hisznek az alanyai, de valahogy mégis több-kevesebb köze van a kiképzésükhöz. Mire akarnak kiképezni még felnőtteket? Selejtesek voltak és visszautasították őket? Ahhoz képest a morál túl magas, látszólag mintha mindenki eltávon lenne. Szabadidős programok... most akkor ez egy intézmény vagy egy üdülőtelep? Utóbbinak van értelme, a magánszférájuk féltése miatt a passzív védelem, a nyugalmuk elősegítésére az aktív elrejtése. De akkor mi köze van az egésznek holmi iskolához? Hasznosnak minősített másodlagos kiképzéseket kaphatnak, vagy a fő képességeik a pihenés alatt történő berozsdásodását meggátolandó készülhetnek az aktív szolgálatba való visszatérésre. Csak így van értelme! Furcsa népek. És továbbra sincs fogalmam hogy kik és mik ezek.
< Páncél! Milyen jeleket fogsz? Milyen következtetéseket tudsz belőlük levonni, hol vagyunk, még A Birodalom területén, vagy egy másikéban? Senki földjén?  ...A technológiai szintjükről mik árulkodnak? > Elvégre ha ez itt hosszabb küldetések utáni kikapcsolódást elősegíteni kívánó  pihenőközpont, bármi következtetés levonása az egész bolygóra végzetes lehet.
A ceremóniamestert vajon mi zavarja? Most jelezték a behatoló létét számára, és hogy egyre közelít? Akkor ideje röppályát módosítani, átfedő körívek helyett kígyózva kifelé, közben még figyelhetem a fejleményeket, de ami fontosabb, lerí róla hogy nem tervezek további agressziót.
Ha nincs semmi drasztikus változás, landolhatok az eredetileg kijelölt kapunál, a fogadóbizottságomra várakozva szortírozva az éterből áradó információkat. Azért érdemes lesz résen lenni, lehet hogy valaki túlzásba vinné az itteniek védelmét hogy visszanyerje a becsületét, amit a hirtelen megérkezésem és légtérsértésem megakadályozását meggátolandó lépéseiknek késése miatt szenvedett el.

Drasztikusan romló helyzetek túlélésére kellően ki van képezve, ha ez a kis malőr az életébe kerülne, az erdőben tudná a legdrágábban adni. Ki van rá képezve, ha arra kerül a sor sokkal tisztább helyzet mint az aktuális, csak csinálnia kell amit tanult. Remélem a fák nem tiltott övezet amit nanobotfelhőkkel védenek. Azért csak-csak jobb lenne egy kevésbé csúnya vég, de remélhetőleg a páncél időben észrevenné őket, kés meg van nálam. Kalandoznak el a gondolatai egy pillanatra.

_________________
Csak még egy dolgot írok át a reagomban, aztán alvás...
Crimson Kestrel
Crimson Kestrel
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 78
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 26.
Tartózkodási hely : Elveszve

Karakteradatok
Főkarakter: Crimson Kestrel
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 16 Szept. 2014, 02:16

~Mopeteu Zakataka, elektromosság generálás. Előzmény, Egyiptom~

Elkésve rohantam ki a birtok udvarára, ahol már gyülekeztek diáktársaim. Nem igazán ismertem még senkit, de terveztem megismerni őket. Egyrészt, még mindig össze voltam zavarodva Apokalipszissal és a küldetésemmel kapcsolatban, másrészt jó lett volna barátokat szerezni. Persze, Egyiptomban találkoztam elég külföldivel, de sose volt alkalmam igazán megismerni őket. Most viszont itt az alkalom… vagyis, itt lesz, egyelőre ugyanis a professzor beszélt. Xavier, aki idehozott, és befogadott – és ha lehet, még jobban összezavart. Sokkal egyszerűbb lett volna, ha békén hagy, szépen elintézem a várost, visszamegyek Apokalipszishez, és elmondja mit tegyek. Mindig is ezt tettem eddig – parancsokat hajtottam végre, megtettem amit mondtak, és nem gondolkodtam, nem kérdőjeleztem meg semmit. Erre jön ez a férfi, és azt mondja, hogy választhatok, követhetem őt. Nem értettem, hogy miért engedi ezt meg, ha az ő felfogása szerint rossz, amit tettem. Egyszerűbb lett volna, ha lelőnek, nem? Na mindegy, most figyelnem kéne…
A férfi ismertette a nyári terveket, ez már tetszett, végre megmondták hogy mi lesz, és nem nekem kellett döntenem. Persze, valamilyen szinten azért önálló vagyok, sőt… de a parancsok végrehajtása akkor is kényelmesebb. A szabályok pedig lefektetnek egy utat, amin könnyű járni. Szeretem a szabályokat, bár nem félek átszegni őket, ha nagyon muszáj. Főleg ha emberi törvények… Felsőbbrendű vagy, mint egy ember, egy mutáns… visszhangzott a fejemben. Eközben a prof elhallgatott, mire kérdően néztem körbe- látszólag ez másokat is meglepett. Ez talán jó alkalom ismerkedni? Az egy… patkány? Fujj. Annak meg milyen a haja? Na jó, egyelőre hagyom őket.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Morsus Szomb. 27 Szept. 2014, 00:03

Hood nyugtalanul várja mi lesz és közben nézi a diákokat.
- Nagyon remélem, hogy a prof tervez valami fesztivál látogatást a srácoknak, mert ha nem nagyon hamar lincselés lesz.
Mondja Serenának csendesen. Xavier szótlanul vár majd Serenára néz.
- Valaki van a főkapunál. Nem ellenséges, de jobb vigyázni.
Ha mindenki megindul oda a Vércse már landolva várja őket. Hood Serenáre bízza Xavier, mivel a lány úgyis sérült és jobb, ha hátra marad.
- Még sosem éreztem... ilyet.
Mondja a professzor koncentrálva. Mikor mindenki megérkezik láthatják a shi'ar harcost.
- Nincs akkora mázlink, hogy ő csak egy cosplayer mutáns, ugye?
Kérdi a többieket Hood.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 27 Szept. 2014, 10:01

Akaratlanul is elmosolyodtam azon, amit Charlie mondott, még kamaszok voltak és ez nem volt egy cserkésztábor, ahova a szülők küldték őket. Mások voltak és nekik több idő kellett ahhoz, hogy megszokják, hogy kicsodák is valójában, mint például én, aki több mint másfél évtizede tudtam, hogy ki és mi vagyok. Legalább is abban az értelemben, hogy mutáns vagyok.
- Én bízom benne, hogy erre önmagától is rájön – feleltem halkan.
Utána jött, hogy a Professzor furcsán kezdett viselkedni, meglepetten néztem rá, valami érkezett, valami olyasmi, amit még ő sem észlelt soha. Kellemetlenül éreztem magam emiatt, nem nagyon tudtam, hogy mit is kéne tennünk. A kapunál? Biztosan jó ötlet az, hogy mi oda akarunk menni? Egyelőre arra sem éreztem magamban sok erőt, hogy talpon maradjak, így bólintottam Charlie-nak, hogy maradok hátra a Professzorral együtt. Ha mindenki más elindult, akkor aggódva néztem utánuk. Valamiért mégis örültem, hogy hátra maradhattam, nem szerettem a harcmezőn lenni, első sorban, inkább hátulról támogattam a társaimat, ha lehetséges volt.
- Mit érez Professzor? – kérdeztem. – Egy másik mutáns?
Nem tudtam, hogy mi lehet a más, amit mond, talán egy nagyon erős mutáns, vagy hozzá hasonlóan másik telepata, nem tudtam, hogy olyannal találkozott-e már korábban. Egyelőre kissé aggódva ugyan, de az épület sarkát figyeltem, hátha feltűnik valaki, kicsit bántam, hogy a hátsó részen voltunk és nem láttam, hogy mi van a többiekkel.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Tyranis Szomb. 27 Szept. 2014, 10:24

Ahogyan Gail oldalba bökte nyűgösen nézett Jonah oldalra nézett és végül elvigyorodott.
- Legalább nem múlunk ki végzetes unalomban! – mondta lelkesen.
Chucknak épp csak annyit kellett mondania, hogy nem tűnt veszélyesnek az alak, aki megjelent a kapuban és Jonah már indult is. azonnal koncentrálni kezdett és jégcsúszdát teremtett saját maga alá, ott megfagyasztva a levegőben levő párát, hogy így közlekedjen a főbejárathoz. Sokkal jobb volt neki ez, mint a teljesen átlagos kutyagolás a földön és így még azt sem vághatják a fejéhez, hogy nem gyakorolja a képességét. Nem mintha érdekelte volna, hogyha rászólnak emiatt. Ha a többiek is jöttek, akkor sem nagyon várta be őket, majd csak a megérkezés után hallotta meg Hood hangját. Addig ő maga is furcsán méregette azt a fura valamicsodát hegyes füllel, páncélban. Mit keresett ez itt?
- Ez a Warhammer 40k-ból szabadult? – kérdezte ő is.
Hood kérdése után már sejtette, hogy valóban nem ússzák meg olyan könnyedén, hogy csak valamilyen cosplayes ürge legyen, aki eltévedt errefelé. Ha tudta volna, hogy itt ebben az uncsi városban sci-fi con van, akkor már régen ott lett volna a hülye és dögunalmas eligazítás és felsorolások helyett.
- Hé haver! – kiáltott oda az ismeretlennek. – Nem tévedtél el egy kicsikét?!
Végtére is legalább húsz percnyi sétára volt Salem ide, úgy véletlenül elég nehéz volt ide kikeveredni.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Jenna Collins Csüt. 02 Okt. 2014, 21:31

Csupa uuunalmaaaas hülyeség, na mindegy úgy is csinálok magamnak mókát, ha nem más a birtokon belül. Majd a prof furán kezd viselkedni az arcán látszik hogy nem egészen van minden úgy ahogy ő azt megálmodta, mond valamit a többieknek és éles hallásomnak hála elér hozzám is gyengén a hang. Hívatlan vendégünk van, nem igazán tudom itt mi a szokás úgyhogy egy helyben toporgok és kapkodom a fejem. Igazából azt mondta a prof nem ellenség, így nem igazán aggódok, amúgy se ismerek itt senkit ha valaki arcoskodik max megkapja a pasi/nő/tudom is én ami érkezett, az már jobban érdekel hogy kezdek keményen pangni és ott van egy kis remény hogy nem veszik észre hogy hátra sompolygok amíg eltanácskoznak az emelvényen. Aztán meg is indul az egyik srác, meg úgy jó formán a diák sereg, remek, ennyit az esélyeimről. Elindulok hát én is a kapu felé, végülis az épület takar, a prof a helyén marad, és csak a "kísérők" vagy kik, az idősebb diákok vannak itt, szóljon be valamelyik nyugodtan. Ahogy beértünk az épület takarásába már gyújtok is, oh jee, pillanatnyi felüdülés, mint a friss hegyi levegő, olyan jót tesz ez most. Ez után tűnik fel hogy az idegen tényleg egy idegen, most ez mi a p*csa? Hogy keveredik ide egy ilyen? Vagy nagyon tehetséges és ügyes a keze ezért úgy gondolta csőbe húzza a "sulit" vagy ez tényleg egy idegen és az állam szép lassan kezd leesni közben szép lassan engedem ki a füstöt . Na hát otthon ilyet nem lehetett látni, azért csodálkozó jó kedvemben megszólalok.
-Mond hogy ez egy szívatás, ezt nem veszem be! Azt a mocskos ku....mindenit!
Lekel szoknom a káromkodásról, az már haladás hogy nem mondom ki a "k" betűs szót, ügyi vagyok, kapok kekszet? Végül háttérbe vonulok és csöndben maradok és tágra nyílt szemekkel csipázok tovább az alienizére és élvezem a nyugalmasan füstölgő halálpálcám.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Crimson Kestrel Szomb. 11 Okt. 2014, 00:04

A landolás gond nélkül ment a kerítést megerősítő tákolmányra. Aztán vártam. Előbb hallottam a fogadóbizottságom, minthogy láttam volna. Ami megnyugtató volt, elvégre profik nem jelzik ha támadni jönnek, viszont naiv optimizmusomat hamar letörte, hogy az első aki közeledett valami jégfegyvert használt fel rá másképp mint azt kreálója valószínűleg tervezte. Azaz reméltem hogy így van, de aztán észrevettem hogy se szerkezetet nem látok nála, se bármilyen jelét hogy a fagysugara az alap fizika törvényeit betartaná. Valami voodoo, vagy hipertech.
Csodás.
Ez most megfélemlíteni jön, vagy mi? Egy Shi'art ilyen olcsó bűvészmutatvánnyal?! Gyors leltár után az ételmelegítőm a második leghatékonyabb fegyverem ellene, előveszem hát, beállítom magasabb fokozatra, majd fő az illedelmesség hagyom a kezemet céltalanul lifegni. Nem úgy mint a lábaim, a kerítés egyenetlenségeibe próbálok úgy elhelyezkedni, hogy probléma esetén minél gyorsabban a struktúra fedezékébe vonulhassak. Elvégre ha nem talál el, nem kell a hőkütyü, mely valószínűleg egyébként is elégtelen lenne a feladatra. De ezt nekik nem kell tudniuk.

Az alap mormogáson az egyik ránézésre idősebbnek tűnő hangja kerekedik elöbb felül, nem tudományos dolgokat emleget mint szerencse, valószínűleg a megjelenésemmel kapcsolatban, és valamit szeretne de tudja hogy nem valószínű szintén e témában. Lelke rajta, amíg nem a társulata nevében beszél. Rajtakapom magam, hogy nemtettszésem esetleg a mimikám elárulhatja, igyekszem visszanyerni a katonákhoz illő márványból faragott semleges arckifejezést, ha a "szerencse" emlegetésére véletlenül némileg rosszalló fintort mutattam volna.

Következő megszólaló a fagyos fickó, gondosan farkasszemet néztem vele eddig is hogy tudja nem félemlít meg ilyen egyszerűen. A megszólítás, amit használ - ha az univerzális fordító jól értelmezte – kellően udvariatlan ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassam, ráadásul a kérdése értelmetlen számomra, mégis hogyan tévedhetnék el amikor méterre pontosan a megadott koordinátákon vagyok?

A harmadik megszólaló se tűnik hivatalos szóvivőjüknek, vagy diplomáciában csak egy homokszemcsényit is jártasnak, a fordító az ottoni barátságtalanabb bandák nyelvezetén tolmácsolja hitetlenkedését. És állítólag mindenem mocskos? Egy pillanatra nem a fagyos szeme mögé fókuszálok hogy végignézhessek magamon, de azért periférikus látásomon belül tartom őket. Mindenesetre megjelenésemmel állításom szerint senkinek se lehet baja, a páncél tökéletesen rám szabott, és nem az a fajta, ami ráncos lehetne.

Várom tovább, hogy a tömegből kiváljon valaki, akiről elhiszem hogy rangidős, és a szavának súlya van. Megmagyarázhatná miért nem kapom meg a dicső Shi'ar Birodalom hű katonájának kijáró tiszteletet, vagy az ezzel járó gyűlöletet. Esetleg hogy ismertessék velem a légtérsértés konzekvenciáit, de az csak egy ártalmatlan csíny volt, csak nem veszi senki zokon.

_________________
Csak még egy dolgot írok át a reagomban, aztán alvás...
Crimson Kestrel
Crimson Kestrel
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 78
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 26.
Tartózkodási hely : Elveszve

Karakteradatok
Főkarakter: Crimson Kestrel
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 15 Okt. 2014, 16:42

~Mopeteu Zakataka~

Unatkozva hallgattam a megnyitó beszédet, amikor az igazgató hirtelen elhallgatott. Beszélt arról, hogy van itt valaki, amitől összerándultam - lehet, hogy Apokalipszisék jöttek értem? Nem, az nem lehet, hiszen még csak most kezdtem beépülni, azt mondták évekig maradjak és figyeljek. Akkor nem lehet hozzám köze, elméletileg. Lassan mindenki elindul, úgyhogy én is így teszek, a többiekkel tartok. Ahogy közeledünk a fura figura felé, többen odakiabálnak neki, vagy megjegyzést tesznek rá - sajnos nem ismerek senkit, így nem tudom, hogy ki kicsoda. Végül csöndben maradok, és próbálok a háttérbe húzódni, miközben feszülten szikráztatom az ujjaimat - na nem nagyon, csak egy kicsit, hogy bármikor, a lehető leggyorsabban tudjam használni a képességem. Nem mintha úgy érezném, hogy szükség lenne rám - nálam sokkal erősebbek is vannak jelen, akiknek szerintem a közelébe se érek - meg amúgy is, legalább el tudom kezdeni azt, amiért küldtek, és fel tudom mérni hogy ki milyen erős, ki mennyire méltó a figyelemre. Nem szabad elfelejtenem, hogy miért jöttem.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 24 Okt. 2014, 16:27


Már előre sajnálom azt a szerencsétlent aki érkezett mert elnézve a szitut egy falka kivonul elé.
Kicsit később indultam el mint a többiek ezért már csak arra érek ki a kapuhoz, hogy mindenki "körbe" veszi azt aki jött. Lehet, hogy azt mondta a professzor, hogy nem jelent veszélyt, hogy nem agresszív de ha ezek így fojtatják hamar az lesz...
Ahogy beérem őket látom, hogy nem csak körülörülik szerencsétlen akárkit de már valaki bagózik külön. Az eszem megáll. Odamegyek először a dohányzóhoz (Roxan) és kiveszem a kezéből a cigit és eltöröm azt. Nem mondok semmit csak egy szúrós tekintetet adok majd megyek tovább, hogy odaérjek a kapuhoz még mielőtt valakit meglincselnek ezek.
Mikor odaérek már elég közel mindenkihez akkor elkezdek előre menni közöttük közben beszélve úgy mindenkinek.
-Megtennétek, hogy nem lincseltek azonnal?
Kicsit haragosan mondom majd végre csak előre jutok és látom az új érkezőt. És már látom is, hogy miért mondta a professzor, hogy jobb vigyázni mert szinte a ravaszon az ujja. Átvitt értelembe. Hasonló a tartása mint mielőtt megkezdesz harcot, már a boxolási tapasztalatok után.
- Helló és bocs a fogadtatásért. Nem igazán szokott látogatónk lenni. Az én nevem Gail.
Remélem erre majd fog válaszolni és bemutatkozni szóval nem kérdezek rá külön. Jonah-tól teljesen érthető a viselkedése, de Hood-tól azért többet vártam volna.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Morsus Csüt. 30 Okt. 2014, 02:15

Hátul Xavier és Serena lassan haladnak előre. Serena kénytelen tolni a profot, mert az nagyon fájdalmasan koncentrál.
- Nem mutáns... sosem éreztem még ilyet. A vendégünk nem emberi lény.

Elől a csapat felsorakozott a shi'ar előtt. Senki se támadta a másik felett, de a madárember harcra készen állt. Hood is kihúzta magát és követte Gail példáját.
- Én pedig Hood vagyok, ez pedig az iskolánk és az otthonunk. Te ki vagy?
Kérdezte a lehető legnyugodtabb hangon némi kimértséggel, ami inkább aggodalomból jött, mert felkészült arra, hogy az alak bármikor támadhat. Közben a tömeg mögött lassan megérkezik Xavier és Serena. Vércse érzékeli, hogy valaki megpróbál a fejébe jutni. Shi'arként ismeri a telepátiát és katonaként kiképezték ellenállásra. Nem tudja kiemelni kiteszi és a tömeg eltakarja még Xaviert így nem látja, hogy ő koncentrál. Ám a telepatikus letapogatás nem offenzív. Inkább csak felmérés, mint sem megszállás.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 30 Okt. 2014, 11:23

Mivel a Professzor erősen koncentrált, így kénytelen voltam én megfogni a tolókocsi két fogóját és előrefelé tolni őt. már néhány lépés után éreztem, hogy elkezdek fulladni és fáradni, azonfelül a hasam is fájni ott, ahol megműtöttek. Normális esetben nem lett volna szabad neki, de mivel perforált a vakbelem így nem csak laparoszkópiás műtéten estem át, hanem rendesen fel kellett szabdalniuk. Így viszont a fáradtságom és gyengeségem miatt tényleg nagyon lassúak voltunk és többször meg kellett állnom amiatt, hogy kifújjam magamat. A kapott válaszra elkerekedtek a szemeim, nem mutáns. Nem tudtam, hogy miért lepődöm meg, hiszen Einar és Thorhalla sem voltak éppen emberek és Miss Medúza sem volt elméletileg az.
- Olyasmi, mint Miss Medúza, vagy nála is másabb?
Elvileg ő sem volt ember, sem mutáns, se nem isten. Nem tudni, hogy mi volt, most pedig még egy ilyen személy bukkant fel? Aggódtam emiatt, minket is éppen hogy csak most fogadtak el, sokan még mindig gyűlölnek és akkor újabb és újabb lények, fajok bukkannak elő. Úgy véltem, hogy ők is rejtőzködtek és most, hogy az emberek között a mutánsokat elfogadták mertek színre lépni ők is. Úgy jó fél perc után indultam ismét előre, így ilyen lassan tényleg nagyon sokára fogunk a főkapuhoz érni. Most nem szerettem, hogy ekkora a birtok és ilyen sokat kell sétálni benne. Vágül lassanként megérkeztünk, noha még nem láttam, hogy kit figyelnek a többiek, de próbáltam úgy helyezkedni és oda tolni a tolószéket, hogy a Professzor és én is láthassak.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Tyranis Csüt. 30 Okt. 2014, 11:41

- Ki lincsel? – nézett a barátnőjére. – Csak megkérdeztem, hogy kicsoda és hogy került ide…
Jonah hangosan ásított fel arra, hogy Gail és Hood bemutatkozott és mondott. Naná, a másik nem mond semmit, de ők azonnal áruljanak el mindent, ami még titkos, azt is. mintha valamilyen ócska képregényben, vagy éppenséggel filmben lennének.
- Jah persze minden jöttment orrára kössük rá, hogy hé mutánsok vagyunk és ez a titkos bázisunk és a világmegmentő X-mené is! – mondta cinikusan. – Hahó emberek a világ nem így működik!
Valamilyen titkos kísérleti személy is lehetett volna a fickó, akinek a feladata az, hogy felmérje az iskolát és megtámadja, vagy még sorolhatta volna ezer éven keresztül, hogy mit tehetnek az efféle alakok. Ha pedig diáknak jön, akkor roppant jó kérdés, hogy miként került ide, révén senkinek sem kötötték az orrára, hogy ők maguk itt vannak. Szóval az egész roppantul bűzlött Jonah számára. A szeme sarkából látta, hogy Chuck is végre megérkezett, így most már a telepata igazán átvehetné az irányítást, csak egyetlen egy dolgot kérne tőle, ne kiabáljon!

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Crimson Kestrel Csüt. 30 Okt. 2014, 18:37

Némi várakozás után megérkezett egy egyed, mely legalább viselkedésében rangidősként cselekedett, először a társaságot kérte meg, hogy a lincseléssel még várjanak, majd bemutatkozott. A Shi'ar főhajlítással vette tudomásul az általa elvárt gesztus érkezését, de még mielőtt nyugodtan válaszolhatott volna valaki megsürgette egy a személye utáni érdeklődéssel, majd egy másik is közbeszúrt hangot adva a protokoll stratégiailag hibás mivoltával való elégedetlenségének. De legalább közben elárulta, hogy embereknek hívják magukat, ironikus módon így több információt szolgáltatva mint a többiek együtt. A katona ezt önkénytelen vigyorral és jókedvvel nyugtázta a maszkja mögött, majd eszébe jutott a telepata, mire igyekezett rendezni sorait az elméjében.
<Páncél, jelents, mi a helyzet a légköri információs áramlások elemzésével? És mit tudsz az Emberekről, mindkettőnél lényegre törően maximum öt-öt mondatos jelentést várok most.>
A cinikusságában ironikus mód legjobb információforrás felé fordulva kezdi: - Nos, a diplomácia már csak ilyen, nem lehet mindig harci képességeket brillíroztatva felvonulni és aztán szívélyes hangulatot elvárni új és még ismeretlen ismerősünktől nem a legszűkebb elvárások közé sorolható. Persze behatolók ellen a határozott fellépés iránti elkötelezettség nem meglepő. De hol is tartottam... á igen, Gailnek akartam válaszolni miután visszacsatoltam ez a vackot az övemre. - csak miután ezt kimondtam kezdem lassú, nyugodt és kimért mozdulatokkal eltenni a kézisütőt, és a tartásomat lazítani. - Vércse vagyok, a Shi'ar Birodalom Vércséje. Örömömre szolgál, hogy megismerhetem Önöket, és a Fajukat. A titkos bázisuk létét nem kívántuk kompromittálni, álcázott hajóval érkeztem, és csak kis magasságban repültem önmagam, ha úgy érzi ez elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelent az önök számára, akkor elnézést kérek amiért a Birodalom rosszul mérte fel az itteni viszonyokat, és biztosíthatom hogy nem tudok, és egy esetleges ilyen irányú szándék létezését is erősen kétlem, elvégre mi hasznunk származhatna belőle. És bár ilyenkor ezt megemlíteni tán kissé merészség, de határozottan egyetértek azzal az írással ott, a telepaták valóban kiabálhatnának némileg halkabban, preferálom ha van egy-két karnyújtásnyi fizikai távolság is ha egy kapcsolat nem privát, valamint ugyanez a békés távolságtartás mentálisan sincs ellenemre, a jelenlegi egyébként elismerem nem különösebben agresszív tapogatózás helyett. De persze ez csak szerény magánvéleményem, nem kívánok hivatalos munkát akadályozni.

_________________
Csak még egy dolgot írok át a reagomban, aztán alvás...
Crimson Kestrel
Crimson Kestrel
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 78
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 26.
Tartózkodási hely : Elveszve

Karakteradatok
Főkarakter: Crimson Kestrel
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Jenna Collins Csüt. 06 Nov. 2014, 14:06

Persze hogy akadt egy rendfenntartó aki nem tűri meg a hú de brutál fellázadásom hogy rá mertem gyújtani. Épp emeltem a kezem amikor ide viharzott egy csaj és kivette a cigit a kezemből és eltörte, nem tudom mit hitt mit fogok csinálni a szúrós tekintetére, finoman fogalmazva egyáltalán nem hatott meg. Csak álltam pislogtam rá unottan a kezemet abban a pózban tartva amikor kivette belőle a cigit, szobros szisztéma mintha meglepődtem volna hogy elvette, majd kuncogtam.
-Váó, még a vérem is megfagyott ettől a nézéstől!-mosolyodtam el kissé gúnyosan és készültem elő venni még egy szálat de hallottam hogy a prof is közeledik,  úgyhogy vissza süllyesztettem a zsebembe a dobozt.
Egy másik diák szava, tőlem lehet rangidős, elszáll mint a bagó füst, nem érdekel, ő is csak egy diák, esetleg ha szépen kér megpróbálok oda figyelni.  Jobb híján zsebre vágom a kezem és lassan lépkedve közelítem meg a kis csapatot, amit kivettem az idegen szavaiból, amit tökéletesen hallok innen is a kifinomult érzékeim miatt,  azaz hogy nincsenek pusztító szándékaik, nehéz elhinni de jobb híján nincs más. Mint ahogy említette én se szeretem ha a nyakamra állnak szval megtartom a csapat mögött a saját kis távolságom.
-Eddig tök király ez a kis ismerkedés meg minden, amúgy Roxan vagyok hali...-intézek egy rövid intést -na tehát az fontosabb kérdés hogy akkor hogy kerültél ide és milyen céllal, mert ha egy birodalomhoz tartozol és ahogy látom valami katonaszerűség lehetsz, biztos kaptál valami parancsot vagy feladatot, ahogy tetszik.
Mert épp mindenről szó van és lehet hogy burkoltam már elmondta a felénél még nem figyeltem mert el voltam foglalva saját magam pusztításával, úgyhogy gondoltam rá kérdezek egyenesen egy konkrét válasz reményében.
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Ammon Einarson Szomb. 08 Nov. 2014, 20:51

Bevágja a drámát az akitől elvettem a cigi, hogy fú de szúrós szemmel néztem rá. De nem állok most ezen le erősködni. Nem ereszkedek le arra a szintre, hogy most nekiálljak kötözködni vele.

- Jó nem lincsel de ez a beállás nagyon hasonló szitut mutat. - mondom halkan Jonah-nak majd vissza fordulok az érkezőhöz.
Nah, legalább megered a nyelve és elkezd mesélni magáról. Másrészről meg nem igazán értem, hogy miről beszél. Vércse a neve, katona valami másik birodalomból. Háát... oké. Mindegy. Az már csak egy lapát még, hogy most meg már nekiáll jó pofizni is Jonahval. Mert az bármerre is mozdítani fogja.
Szerencsére már a professzor is jön előre és ezt Vércse is érzékelte, már a telepatikus próbálkozását ami meglep egy kicsit. Már az is, hogy érzékeli meg az is, hogy mégis kijön a kapuhoz a professzor. Na de akkor mit is kéne nekünk kezdeni ezzel az alakkal. Mert jó, hogy ide toppant a semmiből, de most mi?
Roxan is nekiáll beszélni, hallhatóan lemaradt az egészről. Már amennyit eddig beszélt az egészről. De jó lenne ha nem állna neki mindenki hangosan kibeszélni a gondolatait meg elmélkedni. Meg ha már itt tartunk igazából nem is érdekel engem az alak, inkább itt hagynám a bagázst és oldják meg. Nem vagyok én diplomata vagy bármi. Szóval nem is kérdezek semmit az után, hogy Roxan már rákérdezett arra, hogy mit is akar itt. Most minek kérdezzem meg tőle megint. Inkább Jonah mellé sorolok, mögé, hogy pontosak legyünk és lábújhegyre állva, megtámaszkodva a hátán súgok a fülébe.
- Le kéne lécelni míg a proff is ezzel van elfoglalva.


_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Michael Nikostratos Vas. 09 Nov. 2014, 03:26

~Mopeteu Zakataka~

Lassan mindannyian a férfi közelében állunk, a professzor is megjött, és elkezdődött a beszélgetés is. Nem igazán akarok beleszólni ebbe, hiszen nem az én dolgom, és amúgy is, én csak egy diák vagyok, hagyom a felnőtteket beszélni - vagyis a felnőtteket, és a patkányt, aki... izé, ő is diák azt hiszem, a beszéd alatt legalábbis köztünk állt. Nem tudom, hogy miért beszél, miért nem hagyja a nála értelmesebbekre, és tapasztaltakra a kommunikációt. Ellenben figyelek, és próbálom megérteni a helyzetet. Az ismeretlen azt mondja, hogy valamilyen birodalmi madár, még sose hallottam ilyesmiről, dehát odahaza nem nagyon foglalkoztunk a külvilággal - a többiek majd leszűrik ebből amit akarnak, számomra elég értelmetlen, amiről beszél. A szavai alapján viszont úgy tűnik, hogy ellenáll a professzor mentális puhatolózásának, ami felkelti az érdeklődésem - vajon különleges képesség, vagy meg tudná nekem is tanítani? Utóbbi esetben jó lesz ha barátságosan közeledem a taghoz.
- Ellenáll a professzor mentális erejének? Hogyan? - szalad ki a számon, mielőtt belegondolnék, hogy hangosan teszem fel a kérdésemet, csodálkozva, és érdeklődve. Újból felmérem a tagot, és más szemmel nézek rá, miközben a választ várom. Szerencsére azt már nem teszem hozzá, hogy tanítsa meg nekem is, az túl gyanús lenne, amit nem szeretnék.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Morsus Hétf. 24 Nov. 2014, 23:30

Xavier végre rendbe jön és békésen előre gurul a diákjai elé.
- Üdvözöllek Vércse. A nevem Charles Xavier Professzor. Tanár vagyok és ez a létesítmény az iskolám, ahol ezeknek az ifjú különleges személyeknek segítem megtanítani az élet leckéit. Kérlek tegyél el minden fegyvert, mert itt senki sem fog ártani neked. Bocsásd meg az előbbi telepatikus letapogatásomat, de még sosem találkoztam veled hasonlóval és nem tudtam mi a megfelelő lépés. Felajánlhatom az otthonunkat, hogy megpihenj és információkat váltsunk.
A gép közben információkat gyűjt össze. Mindenkiről megjelenik a név, amin megnevezték magukat, majd mellé a lehetséges erők, mint Jonah jég képessége vagy a professzor telepátiája, ami a felmérés alapján messze sokkal erősebb, mint elsőre érzékelte a shi'ar. A Hood megnevezésű az egyetlen, akinél fegyvert érzékel a gép, egy primitív fém pengét, a zsebében.
Ekkor egy kocsi érkezik meg abban Wilda és Dean, akiket Sakura most hozott vissza az iskolába. tegnap érkeztek, de ma hazamentek a cuccaikért és dugóban ragadtak.
- Nyugalom, ez csak pár új diákunk, akik most érkeznek.
A gép szerint a járművük primitív, fosszilizált égetésű motort alkalmaz. Ekkor Serena remegve a földre zuhan és Hood éppen hogy elkapja mielőtt a betont érne a feje.
- Serena!
Xavier megrázza a fejét.
- Hood, Gail vigyétek őt a rendelőbe! Többiek mind menjetek be a tornaterembe! Jonah, te gyere velem, körbe kísérjük a vendégünket.
~ Sakura, kérem a diákokat elsőre vezesse a tornaterembe a többiekhez történt egy kis fennakadás.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Serena Davidson Kedd 25 Nov. 2014, 09:38

Egyelőre még mindig hátrébb álltam és kapkodtam a levegőt, a Professzort pedig hagytam, hogy ő vegye kezébe a dolgokat. A másik lény, az a férfi beszélni kezdett, a többiek pedig már, vagyis a többség be is mutatkozott. Nekem szükségem volt néhány mélyebb levegőre ahhoz, hogy mindezt megtegyem még, így egyelőre önmagamat próbáltam összeszedni, hogy utána megtehessem mindezt.
- Serena Davidson vagyok – mutatkoztam be végül én is az ismeretlen férfinak.
Arról még az iskolatársaim, vagyis a diákok sem tudtak, hogy ki volt a biológiai édesapám, egyedül a Professzor és Charlie, de Charlie is csak onnan, hogy ő volt az „apám” egy ideig. Nem terveztem egy ideig egyébként sem, hogy felvegyem a Lensherr nevet, a sajátomat megszoktam és még mindig nehéz volt elfogadni azt, hogy az egész életem hazugság volt. még szerettem volna mondani valamit a bemutatkozáson felül, amikor éreztem, hogy rosszul kezdek lenni. Nem, ez most kivételesen nem a műtétem nyomán volt, hanem valami más. Egy pillanat alatt fordult meg velem minden, mielőtt megszólalhattam volna minden elsötétedett körülöttem.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Tyranis Kedd 25 Nov. 2014, 09:47

Jonah hatalmasat ásított, miközben Kestrel beszélt, látványosan unatkozott, a többiek pedig most kezdtek lelkesedni annak ellenére, hogy mit is mondott. ismét rájöhetett, hogy egy nagy rakás idiótával van körülvéve, akiknek lényegében puding van az agyuk helyett. Nem, a puding nem volt jó hasonlat, mert azt szerette, akkor kocsonya, vagy káposzta, esetleg mosogatólé! Igen, ezek a hasonlatok már neki is sokkalta jobban elnyerték a tetszését. Ahogyan Gail megszólalt Jonah-n egy „Nah látod!” arckifejezés volt látható, ahogyan végül a barátnője is belement abba, hogy nem volt lincselési letámadás az, hogy mit is mondott. akkor vigyorodott el szélesen, amikor felmerült az, hogy távozzanak titokban, amíg Chuck a páncélossal foglalkozik. Határozottan támogatta ezt az ötletet.
- Menjünk – mondta halkan.
Már éppen próbált volna lelépni valamelyik irányban, ami ennél csak távolabb van, amikor őszike egyszerűen összeesett. A szemeit kezdte el forgatni, hogy nem hiszi el, hogy pont most, főleg, hogy mi volt a folytatás. Gail a gyengélkedőre lett küldve, ő maga pedig maradt a páncélossal.
- Most komolyan?! – kérdezte. – Mi vagyok én, egy londiner?
Igaz legalább nem kellett az idiótákkal együtt mennie, akik még arra sem voltak érdemesek, hogy embernek nevezze őket, a majom pedig talán sértés lett volna a főemlősökre, még a patkány esetében is.
- Remek – morgott, majd Kestrel felé nézett. – Mit akar először látni? – kérdezte végtelenül unott hangon.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A birtok - Page 4 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Kyle Collins Szer. 26 Nov. 2014, 20:36

--// Dean Winchester -/- Scar //--

Pár nappal ezelőtt aktiválódott csak a képességem. Mely alacsony szintű telepátia, ami inkább az  empátiára hasonlít. Teljesen megváltozott az életem, már előző nap beköltöztem az iskolába csak pár holmim még a szüleimnél maradt ezért haza lettem küldve egy másik diákkal a holminkért. Otthon még igen hamar összeszedtem a cuccaim és a kocsiban vártam, hogy ismét vissza térhessek az iskolába. A kocsiban végig csöndben voltam. A jobb lában egész úton járt, nem tudom, hogy az idegességtől, vagy csak a szokástól de nem tudtam abba hagyni. Egész végig a képességemen járt az agyam teljesen bele merültem ebbe a gondolatba. Még azt se vettem észre, hogy a kocsi útközben dugóba került. Majd csak megszűnt a külvilág a számomra míg úton voltunk. Mindig is gyanítottam, hogy nem vagyok átlagos ember, de arra nem számítottam, hogy mutáns vagyok. Az a gondolat, hogy meg érzem, és irányáthatóm is a kisebb állatokat érdekes fel állás volt. Mert így figyelmeztethetnek a veszélyre, elárulhatják amit tudnak, és rávehetem őket emberek védelmére, a családom védelmére. A családoméra akiket most hátra hagyok, hogy egy új életet kezdhessek mely lehetővé teszi számomra, hogy meg védjem őket. Nem foglalkoztam a mellettem levő diákkal, a sofőrrel, elvoltam a saját kis világomban. Az arcomat takarta a csuklyám, szokásosan a kedvenc öltözékem volt rajtam. Nem is nagyon van más más milyen cuccom csak ilyenek. Az iskola felé bele gondoltam, hogy ez menyire meg változtatja majd az egész életemet.


A hozzászólást Kyle Collins összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 08 Dec. 2014, 22:38-kor.

_________________
A birtok - Page 4 2jb9kqr
"I'm the best there is at what I do, but what I do isn't very nice."

Kyle Collins/Gép Farkas = Caedes
Kyle Collins
Kyle Collins
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 183
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 26.
Age : 31
Tartózkodási hely : Hajdú Bihar megye

Karakteradatok
Főkarakter: Caedes
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Crimson Kestrel Csüt. 27 Nov. 2014, 18:14

- Üdvözlöm Charles Xavier Professzor. A meghívását köszönettel elfogadom. Én sértettem meg elöbb az iskolája légterét, természetes hogy a védelmet szeme előtt tartva cselekedett. - És közben üres tenyereimet mutatom némileg felé fordítva – ki tudja mit jelenthet a teljesen odafordított tenyér, ez semlegesebb mindenhol, amiről hallottam – hogy nincs nálam fegyver, legalábbis kéznél. Elvégre nem csak nálam vannak primitív alkalmatosságok, de igazi fegyverem nincs. A páncél közben sokkal erősebbre becsülte Charles Xavier Professzort, mint amennyivel rám hatott. Akkor kedves volt tőle, hogy nem rögtön teljes erővel koncentrált rám, módfelett kellemetlen vége lehetett volna. Meg nekem is. Jó lesz ezt nem elfelejteni.
Jármű közeledését észlelem, de megnyugtatnak hogy nem támadásról van szó. Pont jókor, mert az egyik nőstény hirtelen összeesik, nem lenne furcsa ilyenkor a legutóbbi változással összekapcsolni, és ellenséges támadásra gondolni. Ami még nem jelenti azt, hogy nem ellenséges támadásról van szó, szövetséges jármű álcáját használni ősi és jól bevált trükk, bár telepaták ellen nehezebb összehozni. Kivéve ha valami nagyon szokatlan elvonja a figyelmüket például... Mindenesetre ideje leugrani a kerítésről, főleg hogy enélkül meglehetősen nehézkes lenne a körbevezetés.
- Hogy mit szeretnék látni? Ahhoz tudnom kéne hogy mi látnivaló van. – jegyzem meg némileg csodálkozva. Ha például tudnám hogy van jól felszerelt hangáruk, érdekelne hogy van-e a figyelmemre méltó szerkezetük –   De az ittlétemhez szükséges létesítmények bemutatása célravezetőnek tűnik ha nem szokás errefelé az újonnan érkezett lenyűgözése, és közben mesélhetnének a kultúrájuk és fajuk viselkedési normáiról, tabuiról melyet még egy vendégnek se ajánlatos megszegnie, a számomra tiltott dolgokról. Hogy minél több esetleges problémaforrást megelőzzünk. – magyarázom gondolatmenetem, hátha nem gondolnak ilyesmire maguktól a gyakorlat hiánya miatt. Nem mintha én doktorandusza lennék idegen kultúrákkal való interakciónak, nem a Birodalom széléről származom, aki eljutott a csillagképemig, az már vagy tudta hogy miként kell cselekednie és min nem szabad felháborodnia, vagy nem volt lehetősége problémát jelenteni számomra.

_________________
Csak még egy dolgot írok át a reagomban, aztán alvás...
Crimson Kestrel
Crimson Kestrel
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 78
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Jul. 26.
Tartózkodási hely : Elveszve

Karakteradatok
Főkarakter: Crimson Kestrel
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 28 Nov. 2014, 21:25

Gail//
Jonah benne van az ötletbe, hogy lépjünk le most hogy a prof is itt van és figyelme asz új érkezőn van de hamar fuccsba de nem az igazán ami most számít. Mert ha csak szimplán a professzor szólt volna ránk akkor pukkancskodni lehetett volna viszont Serena az aki össze esik. Hood épp hogy elkapja mielőtt a földre érne le.
 Amikor a professzor szólít, hogy vigyük Hoodal a rendelőbe őt akkor még egy pillanatra ránézek még Jonah-ra majd oda sietek Serenához és Hoodhoz.
- Elbírod, vagy segítsek?
Kérdezem meg Hood-tól, hogy tudja-e egyedül vinni az eszméletlen Serenát vagy vigyük-e ketten. De szinte biztos vagyok benne, hogy el fogja bírni. De megvárom míg válaszol és akkor utána meg is indulok akkor az orvosink felé, Hood tempóját felvéve meg.


Sakura//

Szépen befut a kocsi végre a birtokhoz. Jó idő elment ezzel a kis kiruccanással, hogy a két diáknak a cuccait össze szedjük. Nem lett volna gond ha nem állunk bele a dugóba. Jól meghúzta nekünk ez az utazási időnkket. Na de mindegy. Csak kiértünk végre a birtokhoz is és már a saját utunkon mentünk befelé a kapukhoz mikor a visszapillantó tükörbe bele nézve vetettem egy pillantást a két kölyökre.
- Már itt is vagyunk. - mondom miközben már a kapu is bőven látható már - Remélem mindenetek megvan. Nem szeretném ha még egy kört kéne menni.
Mondom nekik majd vissza előre nézek, figyelem az utat. Amikor már elég közel értünk szépen le is lassítok, szép kis csoportosulás van a kapuban. Pár új diák és ... Jonah.... Már megint mit művelt. Rá pillantok a kocsi órájára, még mennie kéne a nyitó partinak az új diákoknak.
Csak az enyhén feltűnő figurát is kiszúrom végül aki leugrik a kerítésről közben. Nem diáknak tűnt, de már ki tudja. A professzor számon tartja őket azt az csak elég.
Megállok végül a kocsival teljesen. Nem az út közepén, hanem úgy a szélén. Most jobban érdekel, hogy mi ez a csoportosulás itt a kapuba rögtön. Leállítom a motort majd még behúzom a kéziféket aztán meg kiszállok a kocsiból. Úgy rá is jövök így már, hogy mi van. Hivatlan vendég érkezett aztán rámozdult a csipet csapat rögtön. Elsőre csak a Professzor hangját hallottam meg. Aztán mégegyszer a telepatikus üzenetét.
Egy pillantást még vetek az új jövevényre majd össze csapom a tenyeremet és össze dörzsölöm őket utána.
- Jólvan, midnenki! - hívom magamra fel a figyelmét a csoportnak - Kezdjünk meg mozogni a tornaterem felé.
~ Mi történt Professzor? ~
Kérdezek vissza a prof-tól mert hirtelenjében nem tudom, hogy mi van itt. És most elsős sorban nem az érdekelne, hogy ki a jövevény, hanem, hogy ha nincs teljesen jól még Serena és még össze is esett akkor miért volt eggyáltalán kint, és miért mászkált. Ennyire azért nem volt fontos ez a nyitó buli ... Vissza fordulok a kocsihoz közben, ha még nem száll ki a két diák hátulról akkor kinyitom a kocsi ajtót és behajolva mondom nekik, ha már kiszáltak akkor szimplán feléjük fordulva.
- Egyenlőre hagyhatjátok a cuccotokat a kocsiban. Majd később kiszedjük. Most viszont gyertek ti is.
Aztán ha már mindegyik diák fogta is a vételt és elkezdtek mozogni akkor megszaporázom a lépteimet, hogy a sor elejére kiérjek. Aztán onnan már egyszerű. A legtöbben úgy is ismerik már az épületet, meg azt is tudják, hogy merre van a torna terem. De ettől függetlenül is, akik meg nem egyszerűen csak követniük kell engem. Azért figyelem is őket nehogy lelépjen valamelyik ifjonc menet közbe, hogy "jobb dolga" akadna hirtelen.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Jenna Collins Pént. 19 Dec. 2014, 02:08

Befutott a prof és kezdi is a szívélyes üdvözlést, szerintem itt akkor is bűzlik valami, mindegy rántok is vállat. Azért az egyik hirtelenül őszinte kis elszólás érdekes volt az egyik diáktól, fél szemet vetek rá egy gyors ellenőrzés, nem akarok rasszista lenni de a kis terrorista, hogy felcsillant a szeme, húzódik a számra egy fél mosoly de ennyi a max reakció, van más ami most leköti a gondolataimat. Kivárok kicsit lesz e valami értelmes vége a társalgásnak....aztán úgy döntöttem mégse, nem izgat a dolog, épp hátrálnék halkan amikor egy később érkező csaj megszólal hogy bemutatkozzon, látszik rajta hogy nem egészen van a toppon, alig áll a lábán. Lépek hátra, még egyet, meg még egyet és bumm a csaj kiájul, egyből felfigyelnek rá, zsír, ennyit az ellógásról,jó hogy ne legyek önző, omg szegényke, ha ismerném talán sajnálnám. Egy szemforgatással később Xavier ki is adja a feladatokat, én ahhoz a csapathoz tartozok akik a tornatermet vették célirányba. Közben befutott egy kocsi is két új diákkal, már amit a prof szavaiból kivettem és tadaa kaptunk is egy új kísérőt. Várjunk szépen amíg a banda megindul, a tanár néni úgy is előre megy hisz ő vezeti a kis diákokat és tényleg, szépen haladok hátul a laza tempómban, nyugi csak lemaradok kicsit, eltűnök aztán jövök vissza 3 perc, de ezt azért hangosan nem mondom még ha megkérdezik se. Bámészkodok mint aki nem tudja hol jár, lényegében kajak nem tudom, és micsoda véletlen hogy bambulásomban egy másik irányba tévedek el. Akkor találjunk ki valamit ha elég szemfüles a kísérőnk és el kap, szagot fogtam...nem, eltévedtem...aha és előttem halad a tömeg amit követni kéne, megint nem jó, hmm jobb dolgom akadt...eeez se a legjobb, a legigazabb de nem a legjobb, leszek inkább roppant őszinte, pangok b*szki! Mért kéne kifogást kitalálnom mikor van itt aki könnyűszerrel utána nézhet az igazamnak, egy két lábon já..., inkább két keréken guruló igazság vizsgáló, attól független hogy most nem ránk figyel. Ejjejj blicceljünk csak ki oldalra, nincs kedvem a kötelező iskolai sz@rságokhoz, szóval megeshet hogy nem a nikotinhiány a fő okom csak kellett egy alibi amivel rá veszem magam a sompolygásra, de csak azért mert elvileg nyári szünet van emberek! Ha az a csaj nem rondít bele a békés önpusztításomba talán együttműködőbb lennék és amúgy éhes is vagyok......asszem, hol a kajálda?
Jenna Collins
Jenna Collins
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 680
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Apr. 27.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Jenna Collins
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A birtok - Page 4 Empty Re: A birtok

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 7 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.