Sportpálya

Dr. Zield Jones elkezdte a vérvételt. Danny volt az első, aki vállalkozott rá. Ha a többiek is hagyták, akkor tőlük is levette a mintát. Ha Albert is engedte és így eltörött egy tű, akkor Zield egyelőre nem mondott semmit, csak csodálkozva nézett a férfira. Hogy ez a vírus okozta mutáció lenne vagy eredetileg is rendelkezik valamilyen képességgel, azt nem tudhatta és egyelőre nem is kérdezte meg. Lehet, hogy az ő "vérpáncéljába" is beletörne egy injekciós tű, de ő már a kezdetekkor mintát vett magából.
Az ajtóval nem jutottak sokra. Darren a kutatáskor talált mágneskártyát, de az is csak arra volt jó, hogy a kódtábláig eljussanak. Az már kifogott rajtuk. Danny módszere nem vált be, bár együttes erővel talán be tudnának hatolni. A páncélból viszont hangosan érkezett az információ, ami szerint ez szinte fölösleges is lenne. Nincs bent senki, hanem a túloldalon vannak egy titkos ajtó mögött. A rendszert zavarta valami, azért nem tudta lokalizálni az átjárót.
A doki úgy gondolta, hogy a behatolás nem neki való. Forge a páncéllal könnyen át tudná törni a falat. Egy dolgot próbált még meg. Elkezdte halkan, finoman ütögetni a folyosó szemközti oldalát a lépcsők felől a vége felé haladva. Ha valahol üreget érzett, akkor szólt, hogy ott kéne próbálkozni. Ha azz átjáró helye meglesz, akkor a páncél rendszere talán megtalálja a bejutás módját. Ha nem, akkor be kell törni, készen arra, hogy ott még fegyveres harcra is sor kerülhet.

A vámpír vizsgálódása hozott egy kevés eredményt. Véggigondolta, amit megtudott. A fehérhajú férfi, akinek csontkinövései voltak, szintén mágiát sugárzott. A doki vele volt fent, tehát a mágikus képességek megmaradását rajta tapasztalta. Egy másik férfi volt még érintett, de ő talán csak a mágikus tárgyaknak köszönhette a kisugárzást. Nem olyan volt, mint amikor belülről jön, csak ereklye lehetett nála. Ez védhette meg a fertőzéstől is. Lerois ugyanis nem észlelt benne betegséget, vírust. A folyosó végén érzett még valakit, aki egészséges volt. A robotot félig érezte élőnek és ezt már végképp nem értette. Olvasott róla, hogy időnként pótolnak testrészeket gépi alkatrészekkel, de ez neki már túl modern volt. A robottal vagy hasonlóval nem is foglalkozott tovább, viszont az kérdés volt, miként adja a többiek tudtára a hasznos információkat. Harci helyzetben a mágiához fog nyúlni, abból nem is csinál olyan nagy titkot, mint a vámpírlétéből. Úgy döntött, körmönfont módon közli, amit megtudott.

- Szerintem ha meglesz az átjáró, négy embernél több nem igazán lehet ott. Nincsenek itt akkora helyiségek. A folyosó vége felől viszont zajt hallottam. Jön velem valaki, hogy megnézzük?

Ezzel nem árulta el, hogy ő pontosan tudja, hányan vannak a falon túl, de mégis adott valami támpontot. Ha elvetik, mert csak feltételezésnek tartják, akkor legfeljebb elbizakodottnak fogják őt gondolni, de nem vámpírnak. Ez pedig még most is számított neki. Ha akadt társa, akkor vele együtt ment a folyosó felé és az érzékeit továbbra is élesen tartotta. Próbálta kiszagolni és a hallásával a szívverést figyelve kitalálni, hogy agresszív-e az illető vagy ideges, netán fél. Ha támadásra kerülne sor, akkor igyekszik kitérni és lefegyverezni az illetőt. Ha nem történik ilyen és szemtől szembe kerülnek, akkor pedig megvárja, mit mond vagy mit tesz az ember. Ha menekül, akkor utánaered, hogy elkapja, de a lángokkal vigyáz. Ha ez az ismeretlen tud valamit, akkor nem szabad bántani. Amíg nem muszáj.

~ Ha beípítettem volna azt az átkozott heckelő modult a múlt héten, most simán fel tudnám törni azt a vackot. Akkor nincs más hátra mint a régi jól bevált módszerek.~
A többiekkel együtt Aegis is megvizsgálta az ajtó melletti biztonsági panelt.
- Van valakinek egy csavarhúzója? – Teszi fel a kérdést bár gyanítja hogy senkinél se lesz, de hátha van egy bicska fetisiszta a csapatban. Ha van ilyesmi a csapat valamelyik tagjánál azzal próbálja meg felnyitni a szerkezetet, ha nincs akkor viszonylag óvatosan megpróbálja lefeszíteni a fedőlapot anélkül, hogy  kárt tenne a szerkezetben. Ha sikerül neki megpróbálja rövidre zárni a rendszert, hogy kinyíljon az ajtó. Ha ez sem sikerül, akkor káromkodik egyet magában és hátra lép egyet.
- Félre az ajtóból! – Csattan fel majd a régi jól bevált fizikai erőszakkal nyitja ki az ajtót. Berúgja. Miután bejutottak utasítja az M.I.-t hogy pontosan mérje be a rejtett helyiségben lévő társaságot.
- A.T.H.E.N.A. különítsd el a rejtett helyiségben lévő társaságot és a többi életjelet tüntesd el a képről és a skennerek  adatai alapján készíts vázlatot a hely alaprajzáról, majd vetítsd a mini térképre. – Ha a mesterséges intelligencia megteszi amit kért akkor a rejtélyes  társasághoz legközelebbi falhoz megy és elkezd ajtót vagy kapcsolót keresni amivel bejuthat.
- A.T.H.E.N.A., skenneld! – parancsolja mejd keresés közben a többiekkel is megosztja a felfedezését.
- A társaságnak akiket keresünk valahol a fal túloldalán kell lennie, úgyhogy kezdjen mindenki rejtett ajtókat keresni.

A doki vért akart venni tőlem, amit természetesen megengedtem. Kétlem, hogy bármilyen bajom származna belőle és valószínűleg segíteni fog a doktornak. Remélem. A robot mond valamit arról, hogy fölösleges is kinyitni azt az ajtót, nincsen ott senki és hogy van egy titkos átjáró. Közben úgy tűnik az ajtó végleg kifog rajtunk. Nem tudtam kinyitni, a lángoló-fejű nem tudta betörni, így én magamban fel is adtam. Még a robot is megpróbálja. Csak a fejemet rázom a csavarhúzóra és utána hátra ugrok, hogy belerúghasson egyet az ajtóba. Nyilván megpróbálja betörni. Ezután parancsot ad, hogy keressük a titkos átjárót. Nagyon örülök, hogy ilyen bölcs vezérünk van. Magamtól sosem gondoltam volna rá. Zield el is kezdi keresni, még a másik lángoló-fejű szerint pedig lehet valaki mögöttünk. Ha más nem jelentkezik, akkor én megyek. Mégsem lenne jó ha hátba támadnának. Ha jelentkezik más is, akkor viszont a falakat kezdem vizsgálni. Megkopogtatom őket, hallgatózok rajtuk és még a földet és plafont is megvizsgálom. Ha egyik sem működik, akkor megpróbálom mágikusan érzékelni, hogy merre kell menni vagy hol van az átjáró. Még sosem csináltam ilyet és igazából nem is tudom, hogy mit kéne csinálnom, de ha két öklömet összeteszem és szilárdan megállok, akkor úgy tűnhet, hogy fontos dolgot csinálok.

A kopogás nem vált be, de ez nem okoz hatalmas csalódást. Aegis páncélja csak ezután szólal meg, jelezve, hogy nincs senki az ajtó mögött. Viszont egy titkos átjáró van itt valahol, ami mögött ott vannak azok, akik felelősek ezért az egész káoszért. Legalábbis remélhetőleg ők, és nem egy pár bezárt civil... Amíg a többiek megoldásokat keresnek arra, hogy hogy találhatjuk meg az átjárót, az idősödő férfi, akinek ugyanúgy lángol a feje, mint nekem, hangot hallott. Nem sok ötletem van, hogy hogy lehetne átjutni a falon, azon kívül, hogy áttörjük, azzal meg Aegis többre megy mint én, szóval inkább vele tartok.
- Én megyek, nézzük meg! - mondom, és elindulok vele. Óvatosan haladunk, nem akarjuk felhívni magunkra a figyelmet. Lehet, hogy nem volt semmi, vagy talán egy rémült civil, de az is előfordulhat, hogy valami veszélyes, esetleg valami nyom a titkos járathoz. Akárhogy is, érdemes megnézni, és legalább addig is csinálok valamit.

Albert, miután észlelte, hogy a földön fekvőkkel mi a helyzet várakozó álláspontra helyezkedik. Azonban látja, hogy egy marék hőssel hozta össze a sors, sehol egy vezető. Egyelőre nem érzi úgy, hogy a saját vagy más élete veszélyben lenne, nem teszi ezt szóvá. Hagyja magát megbökni, azaz legalább megpróbálni. Amikor a tű eltörik, ijedten próbál nézni Zieldre, mintha nem értené a dolgot. De nem szól. Viszont megfordul és arra a folyosóra, lépcsőfeljáróra kezd figyelni, ahonnan érkeztek. Felméri a belövendő távolságot. Ha úgy véli, a kábító pisztoly nem tudná átlőni a felbukkanó ellenség és a köztük lévő teret, éles fegyverre vált. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy számára elég a nem halálos eszköz, úgy marad annál. Az egyik férfi hall valamit, Albert fülel, hátha ő is. Mikor azonban ketten megindulnak, megszólal.
- Csak óvatosan, lehet, hogy csapda. Ne öljék meg, de hozzák ide. De fő az óvatosság. Ha csapdát sejtenek, jöjjenek utánunk. - közben, szinte meg sem rezzen, amikor a fémember nagy zajjal nekicsapódik az ajtónak. Pusztán a végeredmény érdekli, ezért sandít hátra egy pillanatra.
- Általában a hasonló létesítményekben azzal nem foglalkoznak, hogy a falakat is megerősítsék. Csak az ajtókat. Talán könnyebb lenne ott átjutni... - veti fel, de Aegis már neki is ront a bejáratnak. Magnusnak feltűnik, hogy nem csak ő gondolt erre, amikor a doki elkezdi kopogtatni a falat. Arra gondol, hogy a tömörséget próbálja kitalálni. Ő azonban egyelőre nem segít. Vár a fejleményekre. Nem akar kitűnni, bár engedi a vérvételt.
Victor feladata pedig egyelőre még mindig az, hogy figyelje a csarnokot és várjon. Bár észlelte az emeleti mozgást, a parancs számára parancs és még nem érzi magát életveszélyben.

Dr. Zield Jones kezében gyűltek a vérminták. Amíg hárman elindultak hátra valamilyen zajt megnézni, Forge bejutott a lezárt szobába. Albert pedig parancsokat osztogatott és a doktor egy pillanatra felkapta a fejét, mikor arról volt szó, hogy mit csináljanak az illetővel, akit hátul találnak. Ez a "ne öljék meg" úgy hangzott, mintha a legtermészetesebb dolgo lenne végezni az illetővel, de most valamiért kivételt kell vele tenni. Egy biztonsági cég vezetője nyilván máshogy kezeli az ilyesmit, de a doki még nem ölt embert. Verekedős korában sokan jutottak az intenzív osztályra, de nem tud róla, hogy bármelyik is belehalt volna. Úgy érzi, hogy ha itt kell, akkor viszont meg tudja tenni. Az élete és a többiek élete a tét, nem is beszélve arról, hogy terroristák ellen kell fellépni. Ez túlmutat rajtuk és ahogy Forge ügynökkel is megállapították, ez csak egy kísérleti zóna lehet. Ha itt sikerrel járnak, egész országokat támadhatnak meg.
A fal kopogtatásával Zield nem ért el semmit. Mindenhol ugyanolyan volt, nem érzett üreget, ajtót vagy bármilyen különbséget. Andrew szavai ismét arról árulkodtak, hogy taasztalt és komoly műszaki ismeretekkel rendelkező emberről van szó. A doki elmondta, amit tapasztalt.

- Sajnos mindenhol ugyanolyan a hangja, nem éreztem különbséget. Ettől függetlenül jó ötlet lehet az ajtó mellett betörni. Nem tudom, mennyire várnak minket odabent, de ha várnak, akkor sem a falból számítanának behatolásra.

A doki innentől átengedte a terepet azoknak, akik képzett harcosok, ügynökök és hasonlók. A vérmintákat letette a műszaki szobában, nehogy megsérüljenek. Azon gondolkodott, hogy Albertbe miért törhetett bele a tű. A férfi meglepettnek látszott, bár ezt akár tettetni is lehet. A hangja viszont a dokit emlékeztette valakire. Mintha már hallotta volna ezt a hangot és beszédstílust, pedig nem emlékszik arra, hogy korábban találkoztak volna. Gondolkozott, hátha eszébe jut, honnan ismerős.

A vámpírnak akadt társa, aki elkísérte, a háttérből pedig a parancsolgató férfi megmondta, mit csináljanak. Lerois nem válaszolt neki. Ő nem volt hozzsázokva ahhoz, hogy parancsokat kapjon. A céljaik nagyjából egyeztek. Ész nélkül amúgy se akarta megölni az illetőt és persze, hogy óvatos volt. A férfi nem tudhatta, hogy egy több évszázada élő vagy inkább élőholt emberrel beszél, aki ennél nehezebb helyzeteket is túlélt már.
Akit találtak, az ellenséges szándéknak semmilyen jelét nem mutatta. A jelvénye szerint a rendezvény személyzetéhez tartozhatott és falatozott is, amiről a ruháján levő pecsét árulkodott. Kissé tanácstalannak tűnt. Mivel egészséges volt, lehetett egy álcázott, beépülő terrorista is vagy akár egy civil, akire rejtélyes módon nem hatott a szer. A vámpír a szaglásával és a gyűrűvel próbált rájönni, hogy a férfi ideges, fél vagy agresszív lenne. Tettetni sok mindent lehet, de a test folyamatai elárulhatják. Ha nem érzett semmi zavarót, akkor megszólította az embert:
- Üdvözletem, Uram! Szabadna megkérdeznem, milyen okból kifolyólag rejtőzködött a fal mögött, figyelve a kompániánkat? Úgy látom, Önt nem érintette meg a fertőzés, melynek ármánya betölti ezt a helyet.
Philippe figyelte a reakciót és ha kellett, kitért a támadás elől. Ha a férfi menekült, akkor ő utánaeredt és a ráugrova a földre terítette, vigyázva, nehogy felgyújtsa.

Valóban elmerengett, nem tudta eldönteni, mi tévő legyen. A helyzet ahhoz nem tűnt egyértelműen veszélyesnek, hogy rögvest tovább álljon. Most viszont már késő, felé tartanak, tehát észrevették. Kicsit megrezzen, de ha kinyitják a lépcsőház ajtaját, csak pár lépést hátrál. S mert elég illedelmesen szólnak hozzá, -bár elég szokatlanul ódivatúan-, ezért hebegve bár, de válaszol:
- Öhm... én csak egy hontalan vagyok, kérem, ne bántsanak! - emeli fel kezeit, egyezményes jeleként, hogy nincs nála semmi és távol áll tőle minden ártó szándék. Egyébként sem tudja, mi folyik itt.
- Miféle ármányról, fertőzésről beszél? - kérdi a többiektől is, ha követik a gyűrűs férfit, s magyarázólag még hozzáteszi:
- Én csak nem rég tértem magamhoz, egy lenti öltözőben. Eddig azt hittem, valaki leütött... - osztja meg a már elvetett korábbi feltételezését. Reméli, talán végre megmagyarázza valaki, mitől dőltek ki az emberek, s tán kisegítik, miként lehetne meglépni erről a rémes helyről.

Vért vesznek tőlem, ami nem nagy cucc. Mondjuk remélem bizalmasan kezelik majd azt. Egy másik férfi karján meg egyszerűen eltört a tű. Elég érdekes dolog. Hárman indulunk el a lépcső feljáróban lévő emberhez, aki elméletileg ott van. Kaptunk egy hasznos tanácsot, hogy ne öljük meg őt. Nem mintha bármelyikünk is olyan gonosz pszichopatának nézne ki. Mondjuk az is igaz, hogy a háromból ketten tüzet okádnak belőlem meg tüskék állnak ki. Bárki aki ránk nézz simán valami gonosz csoportnak nézhet minket. Nem csodálnám, hogyha futásnak eredne, ahogy odaérünk hozzá. Szerencsére nem így történik és csak ijedten mentegetőzni kezd.
- Nyugi, nem kell félni. Egyenlőre. Mindannyian megfertőződtünk egy...nos... igazából nem tudom, hogy pontosan mivel. A lényeg, hogy nem kellemes és még csak nem is hasznos. Nincs véletlenül valami plusz képessége, ami eddig nem volt?- kérdezem a hajléktalantól.

Albert a felmerülő rálövési távolság miatt egyelőre élesre cserélte a kábító fegyverét. Megvárja, míg társai visszaindulnak és felfedezik az ismeretlent. Vár néhány másodpercig, amíg a másik két férfi bájcsevejbe kezd a felfedezett úriemberrel. Ekkor nagyot sóhajt, de közben kezei járnak. Visszaveszi az elektromossággal kábító fegyverét és helyére teszi a lövedékeset.
- Uraim. Ugorják át a barátkozós részt. Invitálják meg körünkbe, és beszélgessünk vele itt, meg út közben. - közben körbepislant. A többség vagy előre halad végre, vagy a hátsóval van elfoglalva. Kivéve a kék bőrű férfit. Ezért odasúg neki, fojtott hangon, nehogy mások is meghallják. - Hozzon egy zsinórt, amivel lehet kötözni.
Magnus először nem érti, hogy mit mond neki a férfi. Egészen eddig az orvossal, meg az ajtó kinyitásán ügyködőkkel volt elfoglalva. Aztán végigtekint a folyosón és meglátja a harmadik férfit. Némán bólint. Elindul előre a számítógép terembe. ~ Nem fogok segíteni. Ha vallatni, faggatózni kell, meg kell állnom, hogy a kiképzésemen tanultakat használjam, vagy csak utaljak rá.~ Szögezi le magában gyorsan. Helyre is teszi Andrew Standish alteregóját. Katonai tanácsadó, aki nem csak a fielden, de azon kívül is hatásos. Akcióban erős, gyorsa, taktikus;  azon kívül pedig stratégiában gondolkodik. Szinte önmagát alakítja. A különbség a motiváció. Először egy monitor kábelt keres. Azt is fel akarja mutatni Albertnak, mintha még sosem kötözött volna meg senkit. Aztán persze egy telefon, vagy más vékony, nem létszükséges, pót rendszerhez kötött kábelt keres, olyat aminek már-már szövet szerű a belül futó vezetékelése. Mikor talál, visszatér velük Alberthez, de úgy, hogy az új vendégük egyelőre ne vegye észre az általa szerzett kábeleket. Az öve mögé csúsztatja őket ráhúzza a zakóját.

~ Akárki is csinálta ezt, jó munkát végzett. Egyáltalán nincs nyoma, annak hogy bármi lennie itt a falon kívül.~ simítja végig a falat az egyik páncélkesztyűs tenyerével. Nem mintha ezzel bármit elérhetett volna~
- Megpróbálhatom betörni, de hogy az ajtónál vagy az ajtó mellet fogom-e tenni, az az jó kérdés, mert fogalmam sincs hogy az hol van. – mormogja maga elé inkább csak hangosan gondolkodva mintsem tényleges információ átadás céljából, de akik közel voltak hozzá hallhatták. – Ha egy kis szerencsénk van, akkor nem az épülettel együtt építették a titkos kamrát, hanem valami javítással vagy felújítással és a álcázás fontosabb volt mint a megerősítés.
- A.T.H.E.N.A. próbálj szerkezeti gyengeséget keresni a falban. – mondja immár az M.I.-nek címezve. Amíg az mesterséges intelligencia dolgozott a feladaton, mostmár hangosan a többiekhez szól:

- Mivel nem találjuk a bejáratot megpróbálok áttörni a falon, akinél van fegyver és tudja használni fedezzen a többiek keressenek fedezéket. – Ezután ha az M.I. talál egy gyenge pontot akkor ott, ha nincs ilyen akkor a kamra közepétől némileg odébb próbálkozik, gyanítva, hogy a terem folyosó felőli oldalának közepére tették az ajtót. Remélve hogy azzal hogy a falon keresztül tör be némileg meglepheti a bent lévőket és nyerhet néhány pillanatot a cselekvésre. Robbantani egyelőre nem akar úgyhogy inkább nyers erővel próbál áttörni a falon. Vesz egy mély levegőt, majd a páncél teljes erejét bevetve a falba üt. Igyekszik minél gyorsabban áttörni rajta.

A doki hallgatott Forge-ra és fedezéket keresett. Egyelőre a mérnöki szobát találta erre a legalkalmasabbnak, hisezn a folyosón nem igazán volt hova bújni. Közben még hallotta, ahogy a talált férfi elmondja, hogy semmit nem tud. Nem hitte el elsőre, de elraktározta a hallott szavakat az agyában.
Zield nyitott ajtó mögül nézte, hogy Forge a páncél fizikai erejével próbálkozott. A fal rendkívül erős volt, hármat is rá kellett ütni, hogy beszakadjon. Hatalmas mennyiségű port vert fel, de hamarosan három koppanás is hallatszott. Amikor meglátta a két gránátot, a doktor bevágta az ajtót és az egyik asztal alá hasalt. Ha ez a fal nem olyan erős és kidől, akkor ott talán megússza komolyabb sérülések nélkül. Az az EMP gránát viszont kiiktathatja a páncélt. Amennyire a doki tudta, ez az elektronikai rendszereket bénítja meg gey bizonyos idő alatt. Ez itt már a csatamező kellős közepe volt és a doki az egy árva sokkolójával nem sokat tudott hozzátenni, ezért ha megtörtént a robbanás, akkor se megy ki. Így nem fogja tudni, mi történik odakint, mi lesz a harc eredménye, de ő legalább túléli. Ha a társai elbuknának, az nagy csalódás és probléma lenne, de a terroristák őt legalább talán nem keresnék itt.

A Szürke Eminenciás hallgatta a férfit és közben vizsgálta a mágikus gyűrűvel. Igazat mondott. Zavart volt és ideges, de tényleg nem tudott semmit. Darren röviden elmagyarázta a helyzetet. Nagyon röviden, de a vámpír nem akarta kiegészíteni. Ezt a többiek majd megteszik, mint például Forge, aki sok mindent megtudott vagy a doktor, aki a vírusokat jobban átlátja.
A férfi odakiabált nekik, hogy ne a folyosó végén beszélgessenek. Ha a vámpír kifinomult hallásával hallotta, amit azok ketten a kötözésről mondtak, arra egyelőre nem reagált. Ő biztosan tudta, hogy ezt az embert nem kell hazugsággal vádolni vagy ha mégis, akkor nagyon erős akaratú és ezért nem olvassa rendesen a gyűrű. Egyelőre csak intett a fickónak a többiek felé mutatva, hogy menjen nyugodtan. Arra még kíváncsi volt, hogy Darren kérdésére mit válaszol az illető. Lerois a férfi háta mögött ment, nem akarta maga mögé engedni. Amikor a páncél betörte a falat és koppanások halllatszottak a felverődő porban, akkor a vámpír két szerkezetet látott. Ezeket nem ismerte fel, mivel modern eszközök voltak. Eszébe jutott viszont, hogy ez a helyzet olyan, mint a háborúkban. A rejtekhelyről gránátot szoktak kidobni, hogy a támadó felet megsemmisítsék vagy megtizedeljék. Már az ő idejében is használtak ilyeneket, sőt sokkal korábban is. Az ókoriak még elég kezdetlegesek voltak, de szépen megmunkálták őket, néhány kiállításon már látott ilyeneket. A modern fegyverek biztos pusztítóbbak és most nem volt mit tenni, védelemre volt szükségük. A folyosón nem igazán lehetett fedezéket találni, így a vámpír a mágiához nyúlt. Koncentrált, hogy felvonja maga köré Raggadorr Hét Gyűrűjét, ami védelmet ad a támadásokkal szemben. Ha valaki beáll a védőgömb mögé, talán az is megússza, de ebben nem biztos, ezért nem is biztatja a többieket.

Érdeklődve vártam a férfi válaszát. Van két lángoló szájú meg egy-két majom. Jogos hogy az utóbbiak már kidőltek, de akkor is. Jó lenne, ha ő is csontos lenne, egymás mellett menőnek néznénk ki. Ekkor az egyik társam a férfi háta mögé ment. Legalább nem ijesztette meg még jobban az amúgy is rémült embert. Nem, biztos, hogy nem. Ahogy így gondolkodok, egyszer csak három ütés hallatszik. Úgy tűnik, hogy a robot eldöntötte, hogy beüti a falat. Ő állapította meg, hogy vannak talpon emberek és most beütötte a falat. Miért? Ha szövetségesek vannak, akkor a fal beütésére ránk támadhatnak. Ha ellenség akkor meg biztos, hogy megtámad. És persze végig sem értem a gondolatban, már támadtak is. Három koppanás és két  gránát. Szuper. Megpróbálhatnám egy csonttüskével  arrébb lökni a gránátokat, de nagyobb az esélye, hogy valakinek a lábába áll. Szemem sarkából látom, hogy a mellettem lévő egyik férfi valamire készül, de nem tudom mire és nem is érdekel. Megpróbálom a közelembe lévőket is magammal rántani a földre. A Bukás alatt tapasztaltam, hogy egyszerűbb a földre bukni, mintsem bármi mást is csinálni.

Magnus nem igazán értette, hogy mit kiabál nekik a folyosó végén álló. Kiváltképp, mert a közvetlen közelében kezdett az ütlegelésbe a vasember ruhás alak. Úgy érzi, hogy az egész épület remeg. A por lassan betölti a teret. Nem tud nem arra figyelni, bár nincs nála fegyver. Olyan helyen marad, ahonnan láthat ezt-azt, de nem igen éri el a törmelék...és a leomló fal túloldaláról érkező fémes csattanások. Oda sem néz, reflexei már mozdulnak is. Ellenkező irányba. Ismeri a robbanás előtt idő korlátot, ahogy a saját képességeit is. Tudja, hogy időben a hatókörön kívül tud kerülni. Az agya pedig már pörög is. Nem csak elrugaszkodott és menekül a gránátok elől. Hanem nézi a padlót, hogy ha ugrana és csúszni próbálna, akkor a gyapjú és műszál keverékű öltönyében és a középkategóriás ingében mennyit tudna előre csúszni, hogy hátha így gyorsabban tudna távolodni a robbanás centrumától. A lényeg számára a menekülés a túlélés.
Albert még mindig célra tartva féltérdre ereszkedve várt. Aegis dörömbölése sem tudta kizökkenteni. A leomló fal és a szétáramló por viszont kicsit zavarta. Arra is fordult, félig, hogy felmérje a helyzetet. A legjobbkor. Először nem látta csak hallotta a földön pattanó gránátokat. Az agya pedig elkezdett pörögni, ahogy teste már mozdult is. Nagyon jól ismeri a gránátok hangját. ~ A súly! A "flashbang" könnyű. Az a becsapódás után magasra emelkedik nagyobbat pattan, később fog leesni. Van még egy nehéz. Tompábban csattan. Talán valamilyen polimer alapú borítással rendelkezik...EMP. De három volt. A középső. Fémes csattanás, közepes súly, másodjára esik le újra. Robbanni fog! ~ Miközben ez a gondolatmenet végigsöpör az agyán már felállt, fordult a leeső gránátok felé és el is rugaszkodott feléjük. A sokéves, folyamatos testedzés és medálja által biztosított erő miatt teheti mindezt magabiztosan és azzal a tudattal, hogy el fogja érni a gránátot. A céljára koncentrálva suhan keresztül a porral átszőtt levegőn s közben elmosódnak mellette azok, akiket meg akar menteni. Mert egyből a robbanó gránátra próbálja vetni magát, hogy az a teste alatt robbanjon. Nem arra gondol, hogy így ő biztosan meg fog halni. Hanem arra, hogy embereket fog megmenteni.
A magasban várakozó Victor abba az irányba fordul, ahonnan a tompa, de egész épületben hallható dörömbölést hallja.

Amikor megközelítjük a hang forrását, egy szakállas férfit találunk. Olyan ruha van rajta, amit itt osztogatnak, és még egy levesfolt is van az ingén. Nem tűnik veszélyesnek, és amit mond, az is megerősíti, hogy egy hajléktalan. Utcagyerek koromban sokat ismeretem közülük, de inkább Queensben, szóval ő nem ismerős. Valószínűleg egy egyszerű ember, aki valamiért magához tért. A másik lángoló fejű fickó nagyon furán beszél. Fertőzés, melynek ármánya betölti ezt a helyet? Ki használ ilyen szavakat? Nem hiszem, hogy sokat segítene a hajléktalannak az, ahogy a többiek magyaráznak, szóval igyekszem kicsit érthetőbben megfogalmazni:
- Úgy néz ki, hogy valami vírusszerűség összekeverte a mutánsok képességeit, és néhányan olyanok is kaptak képességet, akiknek nem volt.
Ahogy végignézek a fickón, rögtön észreveszem, hogy bár eléggé össze van zavarodva, az csak a helyzettől lehet, nem egy szétesett alkoholista. Valószínűleg nem rég lehet az utcán. Majdnem kezet nyújtok neki, de aztán rájövök, hogy nem lenne jó ötlet, szóval csak bemutatkozom.
- Egyébként Danny vagyok.
Miközben visszakísérjük a férfit a többiekhez, Aegis a páncélja segítségével, hatalmas robajjal áttöri a falat. Úgy néz ki, nem fogunk a meglepetés erejére építeni. Néhány pillanatig csönd van, csak a leomló fal pora száll fel, majd fémes koppanások hallatszanak. Gunny megtanított időben felismerni az ilyen veszélyt, képességem nélkül is reflexszerűen cselekszem. Egy tigrisbukfenccel igyekszem minél távolabb vetődni a gránáttól. Valószínűleg kicsit megpörkölöm a padlót az égő fejemmel, de mindegy. Látom, hogy valaki lerántja a földre a mellettem álló hajléktalant, más meg nincs, akihez odaférnék, hogy segíteni tudjak, így igyekszem minél távolabb kerülni.

A fal sajnos erősebb mint Ulysses hitte, tovább tartott betörni mint gondolta. Mire kisebb porvihart kavarva betörve a helyiségbe, a bent lévők már harcra készen várták, gránátokkal felszerelkezve.
~ Villanó gránát, kellemetlen de ártalmatlan. Robbanó gránát, probléma, veszélyes a többiekre. EMP, nagyon nem jó!~
Méri fel a helyzetet a másodperc tört része alatt és azon nyomban tüzet nyit az EMP gránátosra. Pontosabban a gránátot próbálja eltalálni, megsemmisítve mielőtt kibocsáthatná az impulzust, ha lehet akkor a fickó kezében, de ha már eldobta akkor a földön próbálja szétlőni vagy szét taposni mielőtt detonálna.
- Gránátok! - kiáltja a többieknek, hogy őket se érje a támadás felkészületlenül, közben a testével igyekszik elzárni a nyílást amin az imént ütött a falba, ezzel megakadályozva, hogy ne tudják kidobni a teremből a robbanó eszközöket. Ha az EMP gránátot nem tudja leszedni ezt akkor is megteszi, ő túléli azt is ha a fejére dobják az összes gránátot de a többiek nem. A páncél már más kérdés. Ha sikerült leszednie a EMP-t szorosan behunyja a szemeit és megkapaszkodik a nyílás szélében hogy a robbanás se tudja kilökni a teremből. Ha sikerül átvészelni a robbanásokat és az EM se sütötte ropogósra a páncél elektronikáját és ő se vakult meg a villanástól azonnal célba veszi a a bent lévőket. 
- A.T.H.E.N.A. célra tarts! - Parancsolja és a páncél váll lemezei közül előpattannak a miniatűr rakéta állványok és jól láthatóan célba veszik az összes bent lévőt, a kezein lépő taszító sugarakkal pedig a villanó és a robbanó gránátosokat veszi célba.
- Ne mozdulj!- üvölt rá a bent lévőkre.

A magasban várakozó Victor abba az irányba fordul, ahonnan a tompa, de egész épületben hallható dörömbölést hallja. Vár néhány másodpercet mikor abba marad a fal püfölése. Azonban a robbanás semmi mással össze nem téveszthető hangjára döntést hoz. ~Vete la mierda hermano. Eddig vártam. ~ Azzal nem túl nagy önbizalommal, de az imént begyakorolt mozdulatsorral próbál szárnyra kapni, miután elengedte a tartó állványzatot és a mélybe veti magát. Nem csak megpróbál a levegőben maradni, de el akar húzni az üveggel borított szintek előtt és arra próbál rájönni, hogy látta-e valahol hogy hol villant a robbanás. Esetleg hol lát törmeléket. Abban reménykedik, hogy meglátja, hol tart az épületben a kis csapat, akik nemrég hagyták el a helyet. Ha meglátja, akkor pisztolyát előveszi, tesz egy nagyobb kört, szembe repül a feltételezett hellyel és miközben az üveg felé repül megpróbálja szétlőni, hogy ott hatoljon be.
Ha nem találja meg az üveggel borított helyek közül azt, ahol megközelítheti barátja feltételezhető helyét, akkor bizony ő is a hagyományos útra lép. Leszáll a legközelebbi kijáratnál és rohamvást vagy repülve, elindul a lépcsőház felé, hogy a többiek után siessen és segítsen, ha baj van.

A vámpír sikeresen végrehajtotta a védőgyűrű felhúzását. A többiek vagy a földre vagy a gránát felé ugrottak, kivéve a dokit, aki eltűnt a mérnöki szobában. Őt legalább nem fogják keresni, gondolta magában Lerois. A páncélosból még kinézte a vámpír, hogy kibírja egy gránát erejét, de a másik férfi valamit titkolhatott. Az előbb meglepődött volt, mikor beletört a tű, most viszont bátran nekiugrott a gránátnak.
A hagyományos robbanás után egy olyan villanás következett, amire a vámpír nem számított. Ezeket az újabb fajta gránátokat már nem értette, de a hatásuk sajnos nem maradt el. Az ő szemeit is elvakította a fény és a fülét bántotta az éles hang, így megzavarta az összpontosításban. A kéken vibráló gömb eltűnt. Amikor kitisztult a látása és valamennyire múlt a hatás, akkor látta meg a négy embert, akiket az előbb érzett. Zöld és sárga színű védőruhát viseltek arcmaszkkal. A mellkasukon koponyát lehetett látni. A halál jelképét sokan használják, de Lerois-nak a nácik jutottak az eszébe, mivel itt zöld ruhán, katonai egyenruhán voltak. Annak viszont nem látta értelmét, hogy a szélsőségesek mutánssá tegyenek embereket és így öljék meg őket. Esetleg azt el tudta volna képzelni, hogy a mutánsokat utálják, de itt pont nem őket támadták. ezzel nem is foglalkozott tovább, hanem inkább arra figyelt, hogy túlélje a helyzetet.

Az Elrejtő lepel nevű vámpírképességgel próbálkozott. Ha utólag megkérdezik, hogy csinálta, majd ráfogja, hogy ez is mágia. Tudta, hogy egyszerre négy személyre alkalmazni sokkal nehezebb és kevesebb ideig lehet fenntartani a látszatot. Megpróbálta elhitetni velük, hogy nincs ott, remélve, hogy így őt nem fogják támadni.

/ Zield továbbra is lapít a műszaki helyiségben, nem igazán tudok vele mit írni. /

- Miféle? - kérdezte vissza, talán még Darren rövid magyarázatára, vagy az új képesség említésére. Nem tud semmiről, ő egy egyszerű... maga sem tudja, lehet-e még tudósnak nevezni. Mindenesetre Danny elmondja lényeget, és ez fel is kelti az érdeklődését.
- Egy vírus... - de a következő pillanatban már elveszti a lába alól a talajt, ahogy a lökéshullám végigsöpör a folyosón. Vagy talán még előbb is, hogy valaki védő szándékkal ellökte. A vakító hatás viszont telibe kapja, ahogy próbálná hunyorogva kivenni, mi is történik a túlvégen.
- Nem látok! - rikoltja ijedten, s még a saját hangját sem hallja. Zúg a füle, mintha valami begerjedt mikrofon adná agyába az impulzusokat. Megpróbál a hasára fordulni, a lépcsőház irányában kúszni, ismét kijutni erről a bolondériás helyről. Nem tudja mi folyik, s hogy kik azok a felfegyverzett fickók, de nem is akarja megvárni őket.