Sportpálya

Egyre nagyobb lesz a káosz a tömegben. Oldalra nézek, és meglátok egy ismerős alakot. Az egyik srác az X-suliból, aki valamiért mindig egy tökfej alakú sisakot hord. A többiek valami olyat mondtak, hogy a képessége miatt kell neki. Csak fél füllel halottam. Arról is beszéltek, hogy a SHIELD Angyal programjában is benne van, valószínűleg ezért lehet most is itt. Amikor mellém ér, ő is a mellkasához kap, és összeesik. Én még mindig csak a bizsergést érzem, így leguggolok hozzá, de ötletem sincs, hogy mit lehet ilyenkor kezdeni. Felnézek, és látom, hogy egyre többen lesznek rosszul. Valami járványos dolog, akkor viszont nem lenne szabad itt lennem! Bár valószínűleg már én is elkaptam, mert a bizsergés már előjött. Akkor bármelyik pillanatban én is rohamot kaphatok! Én kéne legyek a hős, aki nyugtat mindenkit, ha már én jöttem az X-mentől, de egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy pánikba essek. Ha nem zavar meg a mentősnő hangja, valószínűleg nagyon belelovalom magam. Szerencsére a nő felbukkanása kizökkent, gyorsan fel is állok, és hagyom, hogy odaférjen a fiúhoz. A következő pillanatban viszont azonnal meg is ragadom, és elrántom, amikor a fiú sisakjából lángok csapnak fel. Még odaszólok neki, mielőtt a srác után erednék.
- Őt én majd leállítom, foglalkozzon a többiekkel!
Ötletem sincs, hogy hogy fogom csinálni, csak azt tudom, hogy valamit tennem kell, különben teljesen lebénulok a félelemtől. Ez legalább elvonja a figyelmemet arról, hogy valószínűleg egy halálos betegség fertőzött meg. Miközben követem a tökfejű fiút, hallom, hogy egy gépies hang bemondja, hogy karanténban vagyunk. A francba! Amikor hallótávolságba érek a fiútól, utána kiáltok:
- Állj meg! Senki sem akar bántani! Meg kell nyugodnod, vagy még nagyobb lesz a baj!
Nem tudom, ez mennyit fog használni, de hirtelen ez jön a számra. És ha lángolva fog rohangászni a tömegben, akkor tényleg tovább fog rontani a helyzeten.

A doktornak nem kellett már szólnia senkinek, az események valószínűleg már régebben kezdődtek. Épp ezért az épület lezárult, hogy egy esetleges fertőzés továbbterjedését megelőzzék. Zield tudta, hogy erre szükség van, mert sokkal nagyobb károkat okozhatnak az emberek, ha kimennek és minden járókelőnek átadják a vírust vagy hasonlót. Az emberek viszont nem szeretnek bezárva lenni. Sokan meg fogják próbálni áttörni a falakat és a pánik sokszor olyan erőket mozgósít az emberekben, amikről nem is tudnak. Ha a gátlások leomlanak, akkor pokoli világ szabadulhat el itt. Az energiafallal biztos nem bírnak, de egymásban kárt tehetnek. Az őröknek és esetleg a jelen lévő hatósági személyeknek kulcsszerepe lehet, hogy ne történjen nagyobb baj. 

Zield sem tudta elkerülni, hogy megérintsék és utána bizsergést érzett, ami az ujjaitól kezdett terjedni a test többi része felé. Ilyesmit kisebb mértékben a vérellátásban jelentkező problémák, az idegek nyomása esetleg fémmérgezés szoktak okozni. Most viszont csak egyszerűen hozzáértek egy páran. A doki arra gondolt, hogy a klónok ütőereit belülről vágták fel, ahogy a patológus mondta a sunnyside-i örsön. Ez megint valami nanotechnológiai trükk lesz. Megpróbált keresni egy mentőst vagy egy hatósági személyt. Ha nagyon nagy szerencséje van, de tényleg ritka nagy, akkor belefuthat egy olyan S.H.I.E.L.D. ügynökbe, aki ott volt a tárgyalóban és így félszavakból is tudtára adhatja, mit sejt. Így nem szegné meg a titoktarási kötelezettséget, de ha azóta megtudtak valamit a Hydra-ról, akkor talán itt is többet tudnának segíteni. Körülnézett, hogy lát-e ilyet és ha valakit kiszúrt a Miller-féle tájékoztatáson korábban jelenlévők közül, akkor odament hozzá. Üdvözölte és ennyit mondott:
- Attól tartok, ennek köze lehet ahhoz, amiről ott szó volt.
Ennyiből értenie kell az ügynöknek.

Ha nem talált ismerőst, akkor a mentősöket célozta meg. Felajánlotta a segítséget biokémikusként és elmondta, hogy valami sejtszintű kórokozó lehet a háttérben, valószínűleg olyan, amivel eddig még nem találkoztak. Ha engedték, hogy mintát vegyen és kapott is ehhez eszközt, akkor saját magából vett mintát.

A Szürke Eminenciás már egy kicsit beljebb került. Feltűnt neki, hogy nagyon sokan igyekeznek kifelé, de mire kiderült, hogy miért, már késő volt. Bizseregtek az ujjai és lassan az egész élőholt testére átterjedt ez. Nem értette a jelenséget, de a stadion lezárásával világos lett, hogy itt valami kór ütötte fel a fejét. Ha még egy vámpírt is képes volt megfertőzni, pusztán érintéssel, akkor valami nagyon veszélyes lehetett ez.
A vámpírnem akart mentősök vagy virológusok kezére kerülni, ezért inkább azon gondolkodott, hogy lépjen meg. Az energiafal blokkolta. Ha a szellőzőkön keresztül akarna kijutni, nem biztos, hogy sikerülne. Ha nagyon elővigyázatosak voltak, akkor azokat is lezárták. A vámpír ehhez a technológiához sem értett, de abban reménykedett, hogy van kiskapu. A Társaság megtalálná a módját, hogy ellenszert kerítsenek, az a pár ember, akit pedig megérintene útközben, nem számít. A nagy tömegben talán nem tűnne fel, hogy valaki egy szellőzőt választ kiútként. Végül elvetette az ötletet, mert hiába a vámpírérzékek, nem biztos, hogy ki tudná szagolni, merre kell menni.

Megpróbálta kivenni, hogy mi a tömeg epicentruma, hogy honnan özönlenek ki. Ezután arra indult és az éles hallására támaszkodott. Megpróbálta kiszűrni a mentősök szavait és azokét, akik furcsa módon változtak meg. Ha valamit kihall így, abból talán össze tudja rakni a képet.

Miután a tőlem telhető legjobb módon eltakartam a szabad bőrfelületemet, egy gyors helyzet felmérést csináltam. Megpróbálhattam volna elhagyni a stadiont, ám félő volt, hogy felrobbantok egy-két ért valaki agyában. Amúgy sem jutottam volna sokáig. Az eljárásoknak megfelelően egy energiafal emelkedett pár másodperc alatt. Ezzel végleg karantén alá helyezve a stadion területét. Ahogy ott álltam, láttam hogy egy nő közelít felém. Épp szólni akartam neki hogy maradjon távol, amikor megláttam az orrából kifolyó vörös folyadékot. Eleresztettem magamban egy káromkodást és megpróbáltam odaugrani hozzá, hogy segítsek. Ám ahogy el akarnék indulni, fájdalom hasít a könyök- és térdhajlatomba valamint a csuklómba. Először nem tudom mi történik, de nem kell sok idő hogy rájöjjek, a nő is mutáns. Legalábbis valószínűleg. Mindegy is, a fájdalom csak fokozódik és már furcsa kinövéseket is érzek növekedni. Egyszerűen szuper.

Magnus csak nézte az embereket, akik furcsa tünetekre még furcsább reakciókat adtak. Nem igazán értette, hogy mi történik körülötte. Először arra gondolt, hogy valamilyen gáztámadás érte a helyet és az embereket. De magán nem észlelt semmilyen tünetet sem. Aztán nekiment valaki. A személy akár menekülhetett is volna, de a kontaktust követően elkezdtek bizseregni a végtagjai. A különös érzés pedig egyre jobban terjedt szét a testében. Először csak az ujjait kezdte egymáshoz dörzsölni, hátha elmúlik az érzés, aztán folytatta a végtagjaival, amiken futkosott a hideg a szokatlan bizsergéstől. Aztán ráeszmélt, hogy már-már kezdte elveszíteni az önuralmát. Ezért gyorsan rendezte gondolatait és megpróbálta kiűzni elméjéből a bizsergés zavaró tényezőjét. Gyorsan az után a személy után fordult aki meglökte. De látta, ahogy az emberek tömegei próbálnak kijutni. Már hiába. Szemivel a tömeget pásztázta, hátha felfedezheti mégis. ~ Talán nem jutott ki... ~ fut át a gondolat az agyán és nagyon reménykedik. Miközben elméjével küzd a teste reakcióinak hatásai ellen.

Albert késve érkezik a fogadásra. Zavarja ez a tény, mivel szeret pontos lenni. Ha nem az, mások életébe kerülhet. Mielőtt elindulna befelé, még igazított egyet öltönyén. Aztán felsietett a lépcsőn. Most nem volt nála kapitányi hacukája s a kardját sem tudta volna előrántani a semmiből. Ma este szórakozni, jótékonykodni és ismerkedni jött. Szívesen vett részt mostanában ilyen rendezvényeken. Főleg azért, mert mióta Victor barátja elkezdett önállósodni, neki is meg kellett jelennie társadalmi eseményeken. Ő pedig katonaként eléggé feszélyezve érezte magát az "előkelő civilek" ilyen csoportos összejövetelein. Ez pedig felettébb mulattatta Albertet, amit nem is rejtett véka alá. Ezzel a gondolattal s egy mosollyal az arcán lépett be Albert az épület belsejébe, ahol egyből barátját kezdte keresni, hogy üdvözölhesse. Már elkezdődött a beszéd, amire valójában oda sem figyelt. Nem úgy a zavarra, ami a tömegben keletkezett. Aztán ő maga is kezdte érezni a különös bizsergető érzést. ~ Sugárzás? Gáztámadás? ~ Vetődtek fel benne a kérdések és azonnal fordult is vissza a bejárat felé, amit kijáratnak akart használni. Azonban akkor már a tömeg megpróbált kitülekedni a kapukon, de az energiamezők már elzárták az utat az emberek elől. ~ Csapdába kerültem! ~ Futott át az újabb gondolat az agyán, aztán újra a terem belseje felé fordult és elkezdte keresni Victort.

A doktor körbenézett és látta azt a fiatalembert, aki egy lángoló töklámpást viselt a fején. Épp odament hozzá egy mutáns és furcsa dolgok történtek velük. Mintha külsőt cseréltek volna. A mutáns farka eltűnt, a tökfejűé viszont kinőtt és az egész teste szőrösödni és nőni kezdett. A mutáns viszont tűzbe burkolózott. Dr. Zield Jones végül eljutott egy férfihez, akivel egy S.H.I.E.L.D. ügynök beszélt. Az ügynök rögtön kapcsolt és a doki halkan megerősítette.
- Igen. Akkor is ilyesmik jutottak a tudomásomra. Nincs valami előrelépés? Dr. Zield Jones vagyok egyébként, jó estét kívánok!
A bemutatkozást az ügynök már nem tudta viszonozni, mert elájult a stadionban jelenlévő legtöbb emberrel együtt. Maradt az az alak, akivel beszélt. Ha Zield jól látta, egy S.H.I.E.L.D. igazolványt mutatott fel az előbb. Ha az ügynök előtte kiejtette a Hydra nevet, akkor ő is beavatott lehet. Így a doktor vele folytatta a beszélgetést, ha lehetett. Halkan szólt, nehogy illetéktelenek meghallják. A nevét már közölte úgy, hogy a másik férfi is hallhatta.
- A nanotechnológiájukat gyanítom itt is. Mikor érnek a helyszínre a szakértők?

A doktor közben mozgatta az ujjait és az egész testét, hogy lehetőleg elmúljon a bizsergés. Ha itt vírusról van szó, akkor nem lesz ilyen egyszerű, de megpróbálta.

/Aegis páncélban volt a tárgyalóban, itt viszont civilben, ezért nem ismerem meg./

Philippe Lerois már nyakig benne volt a mérgezési vagy fertőzési eseményben. Jól ki lehetett venni, honnan indult a tömeg kifelé, ő pedig arrafelé indult. Rengeteg ember volt és mindenféléket beszéltek. Szokás szerint a legkülönbözőbb dolgokat találták ki és sejtették az események mögött. Egy dolog volt, amit többen is emlegettek, a "retrovírus". A vámpír idejében ez még nem volt ismert, de mivel olvasta a napilapokat, tudta, mit jelent a szó. Olyan kórokozókat jelöltek vele, mint például az AIDS-et terjesztő HIV-vírus. Bár ő alapjaiban a genetikát sem igazán értette, mégis közelebb állt hozzá, mint a technológia. A cikkekből annyit mindenképpen megértett, hogy ezek a vírusok olyan valamik, amik az embert alkotó legapróbb összetevők szintjén tudnak módosítani másokat. Amit úgy hívnak, hogy "sejt", az módosít egy másik testben lévő "sejtet". A vámpír tudomása szerint ezeknek az eredete szinte ismeretlen, egyszercsak felbukkantak. Egyes elméletek szerint biológiai fegyvereket próbáltak ki a titkos társaságok, de ez egy kissé a valóságtól elrugaszkodott elméletnek tűnt a számára.
Továbbra is nézelődött, hogy lát-e valakit, akit ismer. Látatlanban nem akart senkit megszólítani egy ilyen helyzetben. Észrevett egy férfit, aki a magasba nézett, mintha ott keresett volna valamit. Sok minden volt ott beépítve, modern, ijesztő masinák, amiket a vámpír nem értett. Utána pedig az az ember kifelé indult. Lerois úgy gondolta, megkérdezi a negyvenes éveiben járó, mexikói kinézetű férfit, hátha tud valamit. Megvárta, amíg a férfi a közelébe ér és feltette neki a kérdést:
- Elnézést, megkérdezhetem, mit látott odafent? Onnan jönne ez a fertőzés, amitől megváltoznak az emberek?
Ezután a vámpír arra gondolt, hogy most használhatná a gyűrűt, amit a Társaságtól kapott. Koncentrált, hogy a körülötte levő emberek egészségi állapotáról megtudjon egy kicsit többet. Talán tisztábban fog látni, ha tudja, hogy mi ment végig a szervezetükben. Több emberrel is megpróbálkozott és addig csendben összpontosított.

A fájdalom éppen akkor múlt el, amikor kezdett volna őrjítővé válni. Lassan nyitottam ki szemem amint elmúlt a fájdalom, nem tudva mire számítsak. Kicsit reménykedtem csápokban. Az annyira idegen és szokatlan volt az átlagembernek. De én imádtam volna ha csápjaim lennének. Persze nem lettek. Helyettük szemeimet pár csont darabon legeltethettem. A csukómból, könyökömből és térdemből kiálló csontdarabok, olyan természetesnek látszottak, mintha mindig ott lettek volna. Bár átütöttek a bőrömön, mégse véreztek. Ezen kívül elég menőn néztek ki. Már majdnem elmélyülök az „új” képességem csodálatában, amikor eszembe jut a nő, akitől eredetileg „kaptam” őket. Oda rohanok hozzá, hogy megnézzem hogy van. Elájult, ami alapból nem tesz jó senkinek és ő még agyvérzést is kapott. Ekkor doktorért üvöltök, csak azért, hogy pár másodperc múlva a stadionban lévő emberek nagy többsége összeessen. Oda kiabálok azoknak akik állva maradtak, hátha van köztük orvos. Persze a hangom valószínűleg elveszik a stadionban. Dühömben a földbe csapok az öklömmel. Nem hiszem el, hogy miattam meghal egy másik mutáns. Vagy is valószínűleg mutáns. Mindegy. Ha nem jön oda senki, akkor megpróbálok valami azonosítót keresni, amit elteszek. Ha megúszom ezt az egészet, akkor felkeresek majd valami hozzátartozó-szerűséget. Ez a minimum.

Nem tévesztem szem elől a fiút a tömegben, és már majdnem utol is érem, amikor egyszer csak elvesztem az egyensúlyom. Botladozva állok meg, hajszállal kerülve csak el, hogy elessek. Érzem, hogy valami nincs rendben. Egy pillanatra azt hiszem, hogy nekem is valami rohamom kezdődik, és azért szédültem el, aztán rájövök, hogy mi a gond. Hátranyúlok, és megbizonyosodom róla, hogy a farkam nincs ott. Egy pillanat alatt a teljes pánik határára sodródom. Hogy lehetséges ilyen, hogy egyszerűen megszűnik a képességem?! Mi a fene folyik itt? Ez a gondolatmenet egy töredékmásodperc alatt fut végig az agyamon, többre nincs is időm, mivel a számból lángok csapnak ki. Biztos vagyok benne, hogy egy pillanaton belül meg fogok halni. Mióta csatlakoztam az X-menhez túl gyakran érzem azt, hogy nem értek semmit abból, ami körülöttem történik. Gyűlölöm ezt az érzést, és nem akarok ezzel meghalni! Minden kilégzéssel újabb lángnyelvek csapnak ki az orromból és a számból, de hamar észreveszem, hogy engem nem égetnek. Amikor ez tudatosul bennem, a pánik egy kicsit alább hagy, észreveszem, hogy mi történt Tökfejjel. Úgy néz ki, mint én, amikor átváltozom! Na ne! Innentől már nem kell szuperzseninek lenni, hogy rájöjjek mi történt. Kicserélődött a képességünk! De hogyan és miért? És ami a legfontosabb, hogyan cserélhetnénk vissza? Még egy perce sincs, hogy elvesztettem, és máris hiányzik! Már szinte nem is emlékszem, hogy milyen volt a képességem nélkül, és nem akarom most újra megszokni. Közben egyre jobban kezd zavarni, hogy lángol a fejem, még ha nem is éget. A majommá változott Tökfejre nézek, és rájövök, hogy van itt még egy gond, amivel nem számoltam. Amikor átváltozom, akkor általában nem vagyok a magam ura. Így hát gyorsan felkészülök arra, hogy Tökfej esetleg megvadul és támad.
- Jól vagy? - kérdezem tőle, hogy ellenőrizzem.

//Tökfej, Danny nem teljesen van még tisztában azzal, hogy hogy működik az átalakulása, mert nem tudta még kitapasztalni de önmagában nem jár megvadulással, szóval tudatodnál maradsz.//

Ahogy ott áll, és nézte a szenvedőket, nem vette észre, hogy valaki hátulról nekiment. A nő, aki ütközött a vámpírral lassan továbbtántorgott, majd kétrét görnyedt, és elhasalt a földön. A vámpír még látta, ahogy az arcára fagyott fájdalom véglegessé válik, és így lépett be a túlvilágra. Szívesen vizsgálta volna még a hullát, nézte volna a szemét, illetve a groteszk, furcsa pózt amit felvett, de nem tudta, mert bizseregni kezdtek az ujjai. Emlékezett, hogy a többieknél így indult el az egész, ami kétségekkel töltötte el – nem lehet, hogy betegség, hiszen vámpírként immunis kellene legyen az ilyenekre. Érezte, ahogy lassan végigterjed a testén a fura érzés, az ujjaiból elindulva felment a karján, egészen a mellkasáig, majd onnan teljesen szétterjedt, mintha az egész teste elzsibbadt volna. Ha ez nem lett volna elég, még be is zárták a helyet – a vámpír elszörnyedve szemlélte, ahogy záródnak a kijáratok, és mind bent ragadtak. Ösztönösen keresni kezdett egy menekülő utat – nem tudta, hogy reagálna egy orvos, ha megvizsgálná a vámpír testét. Bár nem igazán követette a modern orvostudományt, de amennyire tudta, a mai napig furcsaságnak számított, ha egy emlős szívverés nélkül mozgott és gondolkodott. Tekintete lassan a mennyezetre, és a szellőzőkre siklott – bár nem igazán félt attól, hogy megfullad, hiszen nem volt szüksége légzésre. Ellenben észrevett másokat is, akik a szellőzőket vizslatták – sőt, az egyik ilyen ember egy vámpír volt, méghozzá a Társaság tagja – ezért ösztönösen elindult fajtársa felé. Úgy gondolta, a legjobb, ha mindketten elkerülik a mentősöket, és együtt talán több esélyük is van erre – sőt, lehet, hogy még ki is jutnak valahogy. Ekkor azonban az emberek többsége összeesik – mintha hirtelen mind meghaltak volna. Raten furcsán nézett végig a még talpon lévőkön – és meglátott egy tagot, akinek megannyi csontszerű tüske állt ki a testéből. Épp dühöngött, és egy halott nő ruhái közt matatott – úgy döntött, hogy elkerüli inkább ezt a látszólag szociopatát. Egy másik férfi lángolt – mivel ösztönösen irtózott a tűztől, ezt a lehetőséget is elvetette, és úgy döntött, az eredeti tervénél marad – vámpírtársát célozta meg, próbált odaérni hozzá.

//Paci kért egy nap haladékot, hogy ma tudjon írni, így Ti holnap kaptok új kört és nem csúszunk 3 napot.//

~ Különös... ~ kezdett gondolkodni a nagy beömlőnyílásokat szemlélve. ~ Ezeknek már nem kéne működniük. Egy karantén lényege, hogy se ki, se be ne jusson senki és semmi. Pláne egy olyan helyzetben, amikor vegyi anyag kerülhetett az elvileg izolált területre. ~ A gondolatmenet befejezésekor lép hozzá egy számára ismeretlen férfi, aki meg is szólítja. Victor először gyorsan végigméri, majd visszatekint a szellőzőkre és fejével feléjük bök.
- Nem kéne már működniük. Elvileg. Illetve akik tudnak repülni, azoknak remek menekülési út lehet. - Az utóbbiban nem biztos, de hát valami nagyon okosat kell mondani és azért be kell látnia, hogy ez nem hülyeség. Miközben a vele szemben állóhoz beszél feltűnik neki Albert, aki minden bizonnyal őt kereste, hiszen most biccent neki és elindul felé. Victor nem lesz udvariatlan, nem hagyja magára a férfit aki megszólította. Egészen addig, amíg a tömegen magát átverekedni próbáló Albert körül és nem mellesleg Victor mellett is, össze nem esnek az emberek. Victor önkéntelenül is féltérdre húzódik. Majd mikor meglátja, hogy ő maga, barátja és az őt megszólító férfi sem esik össze, körbetekint még, majd feláll. Értetlenkedve néz az emberekre, majd a kijáratok irányába és végül újra a szellőzőkre.
- Mi a fene történik?!

//Nem gond nem is terveztem, de majmollak egy kicsit ha nem gond //

Dr. Zield Jones-nak nem tudott válaszolni a S.H.I.E.L.D. ügynöke, mert összeesett. A férfi, akivel az ügynök beszélt, pedig csak állt és nem szólt egy szót sem. A doktor látta, hogy már csak nagyon kevesen álltak a talpukon. Volt négy férfi, akik együtt voltak, beszéltek valamiről. A lángoló fejű kölyök majomformát öltött és aki mellette volt, az pedig lángra kapott, de belülről. Zield ilyet még nem látott. Testet cserélnek a képességek. Érintésre az egyikből eltűnnek és kicserélődnek a megérintett képességével.
~Hihetetlen! Egy érintéssel eljutnak a sejtszintekig a nanorészecskék és kicserélik két személy adatbázisát. Ebből mintát kell vennem.
A doktor fantáziája beindult és mivel itt nem jutott semmire a beszélgetéssel, megközelítette a mentősök felszerelését. Keresett mintavételre alkalmas tűt és tárolót, meg fertőtlenítőt. Ha szerencséje volt, akkor talált is ilyet. Ekkor feltűrte az ingujját és a vénájából vérmintát szúrt, aztán rászorította a sebellátóval átitatott anyagot. Ha át tudta tölteni jobb tárolóba, akkor azt zsebre vágta. Biztos nem engednék meg neki, de most az összes mentős elájult. Körülnézett, hogy kik vannak még. A kölyköt látta a tájékoztatón, de azért egy kamasszal mégsem kezdene. Mikor meghallotta a gyereket visongani, rájött, hogy jól döntött. Nem ő lesz az embere. Egy dolog viszont eszébe jutott. Ha ők ketten képességet cseréltek, akkor szerencsés helyzetben vannak, mert ez visszakövethető és talán vissza is fordítható. Csak újra meg kell érinteniük egymást. Akiket viszont a sodró tömeg hányt és vetett, azokon nem lehet így segíteni. Odament inkább azokhoz, akik a szellőzőt bámulták.
~Milyen okos ötlet onnan beszennyezni az egész légteret! De mekkora szervezés is kell ehhez. Be kellett épülniük a stadion vezetői közé is vagy legalábbis a karbantartók között kellett ezt véghezvinni.
A doktor átevickélt az összeesett emberek testei között, figyelve, hogy lehetőleg ne érjen hozzá egyikhez se. Ez biztos nagyon nehéz volt, hiszen sokan megjelentek ezen az estén. Ha odaért, köszönt a négyesnek és rögtön a tárgyra is tért.
- Jó estét! Dr. Zield Jones vagyok. Ha onnan fújnak be ide valami ismeretlen fertőző anyagot, akkor mielőbb le kéne állítani a gépeket. Eljön velem valaki, hogy megkeressük az irányítótermet?

A vámpír látta, hogy itt volt a Társaságtól még egy fajtársa. Tudta azt is, hogy nem fogja elárulni, mert annál okosabbnak kell lennie, akit a Társasághoz bevesznek. Nézték azt a két szerencsétlent is, akik közül az egyik tüzet okádott, a másik pedig majomként ugrált. Lerois nem értette, miként lehetséges ez, hogy milyen retrovírus képes ilyenre. Igyekezett távol maradni és most már senkit nem érinteni. A gyűrűjétől azt remélte, hogy meg fogja tudni, mi bajuk van pontosan ezeknek az embereknek. Szív-, agyprobléma vagy bármi más. De azt megmondták neki, hogy mutánsokon és egyéb lényeken nem működik olyan pontossággal. Akkor itt már senki sem ember, ez a vírus mutánssá vagy hasonlóvá tett mindenkit. Ez nagyon rossz előjel. Borzasztóan rossz dolgokat sejtet a jövőre nézve, ha még egy vámpír sem tudott ennek ellenállni.

Egy nagyon ijesztő figurát látott. Egy gép, ami egy kicsit hasonlított felépítésében az emberre. A vámpír számára egy zseblámpa is maga volt a rejtély és a kockázat, de egy ilyenből bármit kinézett. Lép egyet és felrobban minden. Nem bízott a technikában, a drótok és kapcsolók világában. Még ijesztőbb volt, amit a masina mondott. Mintha belelátna az emberekbe és mindent tudna a környezetéről.
~Talán még előre is látja az eseményeket? Akkor miért nem tett valamit, hogy megakadályozza a fertőzést? Vagy ez a masina okozta az egészet. Ezek veszélyesek, el kéne pusztítani az összes ilyet.
A mexikói közben válaszolt. Azt mondta, hogy azokat a gépeket odafönt már ki kellett volna kapcsolni. A vámpír nem értette, hogy miért. Azt sem tudta, hogy mik azok. Sokszor idegesítette már, hogy olyan dolgokat használnak manapság a mindennapokban, amikről neki fogalma sincs, hogy mire valók. Arra viszont felfigyelt, hogy menekülési útvonal lehet egy olyan gép nyílása.

Egy nagyon fiatal férfi majommá változott és elkezdett kiabálni és ugrálni. A vámpír nézte a nyílást és úgy látta, hogy az a gyerek az egyetlen, aki kiférne rajta. De ha be van kapcsolva a gép, akkor még bele is halhat. Azzal pedig ők sem nyernek semmit. A stadionban szinte mindenki elájult, alig néhányan maradtak állva. Még egy férfi érkezett, majd odajött az a vörös hajú is, aki valaki mással beszélt előtte. Doktorként mutatkozott be. A vámpír remélte, hogy egy orvos talán tud valamit. De ha atomfizikus vagy a filozófia doktora, akkor nincsenek vele kisegítve. Azt mondta, hogy azokból a gépekből valamit fújnak a terembe. De nem volt benne biztos. A vámpír nem értette, hogy ha ezek a gépek ilyet tudnak, akkor minek vannak.
- Michael Dumbon, üdvözlöm! Ön orvos esetleg? Ez esetben volna sejtése arról, hogy milyen kór támadta meg az embereket?

Egyértelműen úgy tűnik, hogy Tökfej nem vadult meg. Fellélegzem, amikor erre a következtetésre jutok. Nem lett volna egyszerű vele, ha az én képességeimmel rendelkezve menekülni vagy tombolni kezd. Az viszont nyilvánvalóan neki is fura, hogy a tűz nem éget engem.
- Nem, semmit nem érzek. - válaszolom a kérdésére. - Te szoktál?
Ezután eszembe jut még valami.
- Megpróbálhatnál visszaváltozni emberi alakba. Csak gondolj rá erősen!
Nem nagyon volt még olyan, hogy teljesen tisztán tudtam gondolkozni, amikor átváltoztam, szóval ez egy új helyzet. Lehet, hogy ilyenkor könnyebb visszaváltozni. Egy próbát megér.
Közben körülnézek, és azt veszem észre, hogy az emberek sorban esnek össze. Az egész tömegben néhány perc alatt majdnem mindenki elveszti az eszméletét. Várom, hogy én mikor következem, de elég stabilan állok a lábamon, ahogy látszólag Tökfej is. Rajtunk kívül még legfeljebb tízen lehetnek, akik talpon maradtak. Ahogy a megmaradók kezdenek egy csoportba gyűlni, intek a fejemmel Tökfejnek, hogy menjünk oda mi is. Óvatosan lépkedek az emberek között, nem akarok rálépni senkire. Odaérve én is bemutatkozom.
- Hello, Danny Long vagyok az X-mentől. Van bárkinek bármi ötlete, hogy mi történik itt?
A doktornak felvetésre így válaszolok:
- Én szívesen segítek. Minél előbb kapom vissza a saját képességemet, annál jobb.

Bár a fejemben ez nagyon hősiesnek hangzott (és ha megcsinálnám az is lenne), de a nő még életben van. Kicsit sajnálom, hogy epikus hősi küldetésem még születése előtt meghalt. Mondjuk lehet, megint korán siratom a dolgokat. Ha nem kap ellátást, biztos vagyok benne, hogy a küldetésem ténylegesen elindul.
Mivel minden mentős kidőlt, fölösleges ezen gondolkodni. Fölállok és körülnézek. Velem együtt tizenegyen maradtunk állva. Mindenféle ember, mint hogyha egy  ZS kategóriás író válogatta volna őket össze. Van egy majomember, egy robot, egy lángoló fejű és még pár távolról embernek látszó alak. Lassan mindenki gyülekezni kezdett egy helyen, a szellőzőket fürkészve. Van benne logika. Ott lehetett a legkönnyebben bejuttatni azt a dolgot ami ezt okozta. Én is odalépek és az előzőkhöz hasonlóan bemutatkozok.
- Üdv, Darren Cain, nagyon összezavarodott mutáns.
A lángoló fejű feltette a kérdést, ami engem is foglalkoztatott, úgy hogy fölösleges lett volna ismételni. Egyébként egy Danny nevű X-men. Legalább van egy jó fiú a közelemben. Ezt mondjuk már nem mondhatom el többiekről. Két férfitől a hideg futkos a hátamon. Eléggé nyugtalanít a jelenlétük. Egy másik ott lévőt is igazán különösnek találok. Bár nem is őt magát, sokkal inkább valamit ami nála van. Egyik férfi azt javasolja, hogy állítsuk le a szellőző gépeket. Elég logikusan hangzik, bár a robot ötlete sem rossz. Egy rövid megfontolás után mégiscsak az előbbi mellett döntök. Bármi is okozza ezt, az biztos, hogy nem tesz jót senkinek sem ha továbbra is ömlik a szellőzőkből.
- Ha rám is szükség van, akkor én is szívesen segítek, a szellőzők leállításában. – mondom az ötlet gazdájának.

Magnus egyre idegesebb lett ahogy a foltok kezdtek egyre jobban terebélyesedni rajta. Valamint a színük is megváltozott. Miközben fújtatva figyelte kezeit, gyorsan pörgött az agya. ~ Nyugodj meg Andrew...nyugodj meg.~ próbálta szuggerálni magát, miközben nagy levegőket kezd venni. Felidézi magában azokat a gyakorlatokat, amikre szüksége van ahhoz, hogy lelassítsa a szívverését. Ezáltal akar megnyugodni. Úgy számol, hogy így talán elmúlnak a foltjai. Ugyanakkor megindul a magát orvosnak beállító személy felé. Csak reménykedni tud abban, hogy a doktor, ember orvos. És legalább egy kicsit ért a virológiához, a rögtönzött medicinákhoz. Bár erre sok esélyt nem lát, még azt is megkockáztatja, hogy van nála adrenalin vagy valamilyen fertőtlenítő. Ilyen helyzetben minden gyógyhatású, vagy immunrendszerre ható készítményt jól jöhet. Közben szemeivel elkezd kijáratokat keresni, az erőtérrel lezárt ajtókat leszámítva.
- Hé doktor úr. Meg...megnézné a foltjaimat. Felettébb természetellenesek. Rajtam.

Albert mindeközben felméri a jelenlévőket. Akit ismer annak biccent, bár nincsenek sokan. Kiváltképp, hogy doktor Zielddel Britannia kapitányként találkozott és az alteregóját, vagyis valódi arcát nem láthatta. Victornak először kezet nyújt, de elkapja mielőtt a barátja megfoghatná. Ezt követően elmosolyodik és biccent.
- Még a végén érintéssel vagy azzal is terjed. Nehogy megfertőzzük egymást vagy másokat. - szögezi le gyorsan a körülöttük állóknak, nehogy félreértsék a helyzetet. - Az a véleményem, hogy van egy tudósunk, aki talán tud segíteni. És talán a jelenlévő SHIELD ügynökök is találkoztak már ilyennel. Vagy legalább tudnak rádiózni valakinek. Vagy mi tudunk hívni. - azzal benyúl a zakója zsebébe és előveszi mobiltelefonját. Biztonságos, védett vonal kapcsolódik hozzá. Ha direkt nem zavarják a kommunikációt nem valószínű, hogy bárki meg tudná gátolni vagy le tudná hallgatni a hívását. Azt a számot tárcsázza, amivel elvileg kapcsolatba tud lépni a SHEILD-el.