Sportpálya

Ide tartozik a futball- és futópálya. Amerikai futballpálya, műfűvel ellátva. Ezen a részen szoktak különböző rendezvényeket is tartani, mert nagy és tágas a hely.

Kellemes délutáni nap. Végre nincs meleg. Bár a tömeg nagyobb mint szeretném. Az se segít hogy már pár órája a jótékonysági árverésen ülök. Az Old but Gold-ot képviselem és egy kis ingyen reklám miatt jöttem ki. Felajánlottam egy pár viszonylag értékes tárgyat az árverésre. Nem csak hogy a potenciális vásárlók megláthatják mennyire rongyrázósak vagyunk meg, hogy miféle tárgyakra számíthatnak de nekem is hasznos az árak beállításában. A legtöbb árum jó pénzért ment el ami jól esett. Persze, ha nekem jött volna a pénz jobban esett volna. De nem kaphatunk meg mindent amit akarunk. Én magam is megpróbáltam venni pár dolgot, csak úgy magamnak, de mindig túllicitáltak. Na, mindegy, erről lemaradtam. Az utolsó tárgyam is elkelt. Leírtam a telefonomba a vég eredményt és azt elküldtem Tobiasnak. Amint kész vagyok, úgy gondolom itt az ideje körül nézni a standokon.
Van itt minden. Felsorolni is sok lenne. Elmentem a rendőrség standja mellett és vetettem egy pillantást a fegyverekre. Megint eszembe jutott, hogy mennyire nem értek ezekhez. A legtöbb történelmi fegyverről szinte azonnal megmondom, hogy mikorról és honnan származott és mennyire volt sikeres, de a modern halálosztókról szinte fogalmam sincs. Képzeletbeli „muszáj” listámra a modern fegyverek megismerését. De nem ma. Tovább indultam keresni valamilyen árust ami megragadja a figyelmemet.   Egy két árus volt, aki érdekesnek tűnő portékát hozott, de vagy csak másolat volt, vagy hamisítvány, vagy olyan állapotban, hogy a kutyának se kellett. Miután végig jártam minden árust csalódottan sóhajtok egyet. Közben még egy vihar is támadt. Szuper. Legalább a modern stasdion működött, így nem fogunk megázni. Ekkor valami történés kezdődik a pódiumon. Egy férfi lép ki akinek isten negatívra állította a kinézetét. Legalább nem csak nekem van fehér hajam. Mindenki tapsol és én nem akarok kilógni a tömegből, hát én is tapsolok. Az összegyűjtött összeg hallatára elmosolyodok. Azért mégis jó érzés, hogy én is segítettem benne. A férfi beszédjéből még csak pár szót mondott amikor a mellkasához kapott.
- Na, ez egy látványos megnyitó. – mondom csak úgy magam elé.

Raten unottan sétálgatott a rendezvényen. Az autót az arra fenntartott mélygarázsban hagyta, és bár esteledett, a nyakék is ott pihent a nyakában – elővigyázatosságból szerette magánál hordani. A jótékonysági eseményen semmi kedve nem volt részt venni, de úgy gondolta, az csak jót jelenthet, ha látják az emberek, hogy itt van, és adakozik – vigyáznia kellett a hírnevére. Sőt, úgy vélte akár még kapcsolatot is építhet egy ilyen alkalomkor, ami szintén jól hangzott. Nem akart megállni egy Clubnál, terjeszkedni akart, befektetni, ezáltal többet keresni, és még gazdagabbá válni. Bár úgy nézett ki, hogy erre évszázadok álnak a rendelkezésére, még nem volt rá jellemző az idősebb vámpírok nyugodt, higgadt gondolkodása – fiatal volt, heves, szinte mindent most azonnal akart, de legalábbis minél előbb. Zsebre tett kézzel, kihúzott testtartással szemlélte a többi unatkozót, illetve az árusokat, amikor hirtelen erős szél söpört végig a rendezvényen, néhány árusnak fel is kapva a portékáját. Szerencsére pánikra nem volt ok, mivel egyből működésbe lépett a stadion szerkezete, és lassan kupolaként zárult be fejük felett az épület, nem hagyva esélyt az időjárásnak, hogy elrontsa ezt az estét.
Nem sokkal ez után elcsendesedett minden, és a tömeget a pódiumon megjelenő férfi szólította meg. Elmondta, hogy mennyi pénzt gyűjtöttek eddig, és megköszönte mindenkinek, hogy eljöttek. Raten a tömeggel együtt tapsolt, de inkább kényszerből, mint őszinte lelkesedésből – nem akart kilógni, hogy másnap az újságok valami félremagyarázásként feketítsék be a paparazzik segítségével. Bár a mutáns még beszéde elején járt, hirtelen elhallgatott, és a mellkasához kapott – mintha szívroham érte volna.

Egy újabb puccos jótékonysági est ahol New York krémje megint megpróbálhatja elhitetni a jónéppel, hogy őket igenis érdekli szerencsétlenebb embertársaik élete. Ez különösen igaz volt az egykori maffia tagokra, persze semmi bizonyíték nem volt róla de mindenki tudta. Ulysses szívből gyűlölte ezeket, de fent kellet tartani a Forge Defense Systems „emberbarát fegyvergyár” imázsát és ehhez neki is itt kellet lennie és jópofát vágni az egészhez. Nem sokkal hat előtt érkezett meg a sportpályához, a kocsiját leparkolta az épület mélygarázsában csomagtartóban a páncéljával minden eshetőségre. Arcpirítóan drága öltönyben és egy igen figyelemle méltó adománnyal érkezett a cég promóciókra szánt alapjából. A következő bő egy órában a New York-i üzleti élet krémjével csevegett és egy csinos újságírónőt próbált rávenni, hogy szökjön meg vele az estéről. Sajnos egy váratlan esemény félbeszakította a dolgot, Gérome Dupris váratlan összeesése a beszéde közepén. Az újságíró nő persze azonnal odarohant a story-ért Aegist faképnél hagyva. Persze ő is igyekezett rájönni hogy mi történt. Valódi szívrohamnak ez egy kicsit túl hirtelen volt, de ismerve a férfiről szóló pletykákat a mérgezés inkább volt valószínű. De miért éppen most, és miért éppen itt?

~ Úgy látszik mégis tévedtem, még húzhatja egy darabig az öreg maffiózó. ~ Gondolja amint kiderül hogy nincs tényleg baja Dupris–nek. Utána neki is feltűnik hogy a teremben többen is rosszul lettek, van aki csak a kezét bámulta de voltak akik szívükhöz kaptak. Ulysses teljesen jól volt ahogy a tömeg nagyobb része is. Akik rosszul lettek azok között szinte semmi közös nem volt első látásra így csak még valószínűbbnek tűnt, hogy nem véletlenül történtek a dolgok. Nem csak idősek hanem fiatalok is rosszul lettek, talán az utóbbiak többen is voltak ami még furcsább volt.
~ Mi folyik itt?~ teszi fel magában a költői kérdés és elkezdi figyelni a rosszul lévőket hátha felfedez valami közöset rajtuk. Ha nem talál semmi különöset rajtuk, akkor megpróbálja megkérdezni az egyik S.H.I.E.L.D-est megkérdezni arról, hogy ők tudnak e valamit arról hogy mi folyik. Persze elöte felmutatja nekik a jelvényét is hogy tudhassa hogy közéjük tartozik.

A mai jótékonysági rendezvényen én képviselem az X-ment. Nem mondhatnám, hogy túlságosan örülök, hogy csak rám bízták ezt a feladatot. Persze, sokat fejlődtem, mióta csatlakoztam a csapathoz, de azért mégis ott van bennem az az utcakölyök, aki eddig voltam, és eléggé idegen nekem ez az egész. Persze van jó oldala is. Az emberek mosolyognak rám, néhányan oda is jönnek, kezet fognak velem, és gratulálnak ahhoz, ahogy a démoninvázió alatt harcoltam a városért. Néhányan autogrammot is kérnek, és minden lépés után szép lányok kacsingatnak rám, ami elég jó érzés. Csak mindig ott van az az érzés, hogy nem tudom, hogy kell ilyenkor viselkedni, hogy ne hozzam szégyenbe a csapatot. A lényeg persze este hétkor kezdődik, így én is izgatottan várom, hogy a főszervező, Gérome Dupris mivel nyitja meg az estét. Amikor kilép a színpadra, kicsit meglepődöm a külsején. Nyilván mutáns, de nem láttam még hozzá hasonlót. Mintha egy régi fénykép negatívja lenne. Vajon milyen képességet takarhat ez?  Hallgatom a megnyitó beszédet, amiben eddig túl sok érdekesről nem volt szó, bár örülök, hogy ilyen sok pénzt sikerült összegyűjteni. Jó érzés, hogy így is tudok segíteni, nem csak harcosként. Ám miközben ezen kezdek gondolkozni, azt veszem észre, hogy a negatív fickó a szívéhez kap. Mi történhetett? Rohamot kapott? Már az fut át a fejemen, hogy itt fog meghalni, amikor összeszedi magát. Én is sóhajtok egyet megkönnyebbülésemben, mint ahogy a tömegben sokan. Persze ettől még gondolom kéne egy orvost hívni hozzá, viszont ő inkább folytatná a beszédet, de rögtön újra megakad. Az ujjaira néz, és abban a pillanatban én is megérzem a bizsergést. Meglepetten nézek az ujjaimra, és nem vagyok egyedül ezzel. Ötletem sincs, mi történik. Megátok néhány embert, akiknek olyan rohama van, mint Duprisnek volt. Valami nagyon nem stimmel ezzel, de nem értek belőle semmit. Csak nézek körbe, valami választ keresve, de nem számítok rá, hogy találnék bármit.

//Mivel a ketten írtak a 10-ből, így nem kaptok új kört, elnézést attól, aki írt. Körváltás 3 nap múlva, szerdán és akkor nem fogom tovább tolni az időpontot.//

//Bocsánat, kicsit benéztem az időt//

Visszavontam, amit előbb mondtam. Az egész csak egy olcsó reklám-fogás volt. Úgy tűnik nem lesz valami izgalmas, ha ilyen taktikához kellett folyamodnia. Vagy lehet hogy csak egy showmen, aki addig nem boldog, amíg meg nem döbbenti a tömeget. Mondjuk akkor elég lett volna pucéran kiállnia. Nem mintha akarnám, csak az is elég megdöbbentő talán. Bár lehet hogy már eljátszotta egyszer. Na mindegy. Nem törődve elfordulok, hogy ismét körülnézzek, hátha változott valami. Ám mielőtt végleg elvonnám a figyelmemet a pódiumon álló személyről, még észre veszem, hogy az ujait kezdi bámulni. Már éppen gondolkodni kezdenék valami magyarázaton, amikor bizseregni kezdenek az én ujjaim is. Lenézek rájjuk és próbálom elmulasztani a kellemetlen érzést. Körbenézek, hátha valaki másnak is van-e hasonló gondja. És igen. Elég sok ember hasonlóan a kezeit figyeli. Még olyanok is vannak, akik a mellkasukhoz kapnak. Megijedek, hogy velem is ez fog történni. Amint ez a gondolat átfut az agyamon, már meg is érkezik a fájdalom. Zihálva kapok a mellkasomhoz. Reklámfogás, na persze. Most már értem, hogy valami hasonlón mehetett keresztül a pódiumos csóka is.

Nem mintha érdekelte volna a vámpírt, de a férfi hamar kiegyenesedett, és a tömeg elnézését kérte. Raten nem agyalt azon, hogy mi lehetett az egész – nem érdekelte a dolog. Unottan bámulta a férfit, és várta a szövege végét, ami éppen nem zajlott, révén a tömeg gyorsan összesúgott, és találgatni kezdték a hirtelen fájdalom okát. A férfi malmozni kezdett az ujjaival unalmában, és azon gondolkodott, hogy van-e valami, ami feldobhatná ezt az estét, amikor szinte válaszul a tömegben többen is azokat a tüneteket produkálták, mint a negatívban pompázó férfi – mi elég negatív hozzáállás a részükről. A fiatal vámpír viszont egykedvűen szemlélte a társaságot – ő maga nem tapasztalt semmi furcsát, és ahogy nézte, a tömeg többsége sem, viszont egyesek össze is estek, bár a legtöbben csak a mellkasukhoz kaptak. Tömeges szívroham, jobbat nem is remélhetett. Érdeklődve figyelte, hogy mi fog történni – nem mozdult, nem segített senkinek, pedig volt, aki közvetlen mellette esett össze. Inkább lehajolt hozzá, és az arcát nézte, ahogy a sapkás srác a földet markolászta négykézláb, kidülledő szemekkel a fájdalomtól. Izgalom futott végig a vámpíron, maga sem tudta miért.

//Nincs mentség, hogy nem írtam talán csak az iskola. De hát aki nem tudja tartani a határidőket az ne vállalja //

A doktor a lehető legrosszabb időjárásban kelt át a városon. Az esernyőt csak úgy rángatta a szél, így Zield vörös haja is kissé csapzott lett, mire megérkezett. Megfésülte a lehetőségekhez mérten és odalépett a bejárathoz. Bemutatta a meghívóját és hamar be is engedték.
A doki bent látta, hogy a stadiont már lefedték és bent nem kell tartani a viharos időjárástól. A tömeg viszont egy kissé zaklatottnak tűnt. Többen kaptak a szívükhöz és mentősöket is látott. Azon nem csodálkozott, hogy mutánsok is vannak itt a legkülönbözőbb kinézettel. A jótékonykodásból senkit nem szabad kizárni, aki segíteni akar.
Ha látta azt a jelenetet, ami lezajlott a szárnyat növesztő orvosokkal, akkor igyekezett a tömeget elkerülni. Valamilyen fertőzést gyanított, de hogy az pont egy ilyen tömegrendezvényen szabadul el. Az nem lehet véletlen. Eszébe jutott az, amit Jonathan Miller mondott a S.H.I.E.L.D-nél a Hydra-ról. Talán pont az ő kezük van ebben az egészben. Bár ők az emberi faj felsőbbrendűségét hirdették és azzal nem vág össze, hogy fájdalmakkal járó szuperképességeket adjanak ártatlan embereknek. Talán ez nem merénylet, csak egy kísérlet. A doktor viszont nem akart részt venni benne. Kifelé igyekezett és megpróbált szólni a bejáratnál, hogy hívják ki a járványügyieket és a S.H.I.E.L.D-et is.
Ha valaki hozzáért és ő is elkezdett alakot váltani, akkor igyekezett azt minél kevésbé fájdalmasan megtenni és így indult el olyan helyre, ahol másnak nem adhatja át a vírust.

Továbbra is a fiatalt bámulta, és valahogy lenyűgözte amit látott. A férfi félt, ez egyértelmű volt, szinte érezni lehetett a szagán is, és azt is látta rajta, hogy fáj amit érez. A vámpír egy ideig még bámulta, majd továbbindult, és sorra belenézett a körülötte álló szenvedők arcába. A szemüket figyelte, az íriszük, miközben mellkasuk markolászták. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el így, vagy hogy hány embernek tudott belenézni az arcába – lehet, hogy igazából csak a sapkásat vizsgálta, a többit csak a képzelete szülte – de teljesen elhatalmasodott rajta a felsőbbrendűség érzete, úgy gondolta helyes, hogy mások szenvednek, és neki semmi baja. Elvégre ezek undorító, pitiáner emberek – alantas lények, akiknek csak annyi a szerepük, hogy vérrel lássák el. Már szinte mozdult, hogy megharapjon valakit, hogy igyon abból, ami az övé – de végül megrázta a fejét. Kényszerítette magát, hogy kiürítse a tudatát, és ne gondoljon semmire – főleg ne a vérre. Majd lassan megnyugodott.
A benne rejlő bestia majdnem elhatalmasodott rajta, és ezúttal a szokásosnál is nehezebb volt legyőzni – a kis hang, ami általában csak suttog, halkan szólongatja egy pillanatra átvette az uralmat – és ez megrémítette. Az álcája egyelőre tökéletes volt, és ezt semmivel sem szabad kockára tegye – nem lepleződhet le. Még semmiképp. Leporolta hát a ruháját, kiegyenesedett, és úgy nézett végig a szenvedőkön – méltóságteljesen, megőrizve hidegvérét.

A S.H.I.EL.D. ügynök se tudott többet mondani mit amit eddig is tudott és a legrosszabb az volt, hogy észrevette hogy neki is elkezdett bizseregni a keze mint azoknak akik rosszul lettek. Bármi is legyen, méreg vagy betegség ami terjed a sport csarnokban, ő is elkapta. Közben az angyalszárnyú mutánsnak segítő mentősök is horribilis átalakuláson mentek keresztül látszólag csak mert megérintették a szerencsétlent. Ő hozzá is hozzá ért valaki amíg átvágott a tömegen és azóta bizsergett a keze is. Az mindenesetre jó jelnek tartotta hogy eddig neki nem nőttek szárnyai de kitudja milyen hatása lehet a dolognak.
~ Ez nem jó. Nagyon nem.~ gondolja közben önkéntelenül a bizsergő kezére néz.
- Hívja a felettesét és azonnal rendeljenek el teljes karantént az épületben. Senki se be, se ki akin nincs védőruha amíg nem tudjuk mi ez az egész. – utasítja az ügynököt utána pedig ő is megpróbálja telefonon elérni a S.H.I.E.L.D. vegyi és biológiai terror elhárítással foglalkozó osztályát (Gondolom van ilyen) és jelenteni nekik a helyzetet.

Mindig is gondoltam, hogy valami vérrel kapcsolatos dolog lesz a halálom. Mondjuk az agyvérzésre tippeltem. De szívinfarktus se rossz.  Persze nem dicső, mint ahogy a germán legendákba elő van írva, de olyan szintű hősi halálról már rég le tettem. Már amikor elbúcsúztam az összes szerettemtől (mint kiderült, ezt egy kezemen megtudom számolni), amikor enyhülni kezd a fájdalom. Pár pillanat alatt szinte teljesen elmúlik. Csak a bizsergés marad mögötte, egy fajta emlékeztetőként. Gondolom, ha nosztalgiázni támadna kedvem. Ezt tanúsítja hogy az érzés szétárad a testemben. Elég fura érzés.
Mielőtt tovább gondolkodhatnék, egy kisebb jelenet bontakozik a szemeim előtt. Egy angyalnak is fájdalmai támadtak (úgy néz ki Isten sem védhet meg), 3 orvos rohan oda hozzá, hogy segítsen. Ahogy hozzá értek, ők is szárnyakat növesztettek. Tehát nem angyal. Mind a három kiáltoznak, hogy ők nem mutánsok, hanem emberek. Tehát az angyal egy mutáns volt és mutálta az embereket, akik hozzáértek. Ez csak egy dolgot jelenthet.Most bárkinek agyvérzést tudok adni! Az élet és halál hatalma van a kezemben. Bár mondjuk eddig is volt nálam egy pisztoly. Ráadásul 15 éves korom óta tudok vérpengéket használni. Na mindegy. Mégse akarok bárkit megfertőzni, ezért megpróbálom a nyílt bőrfelületemet a minimumra csökkenteni. Ezt a pulóverembe való elrejtőzéssel tervezem elérni. Tudom, hogy a sapiensek megérdemelnének egy leckét, de csak ezért megölni őket? Annyira nem vagyok gonosz.

Lerois kivette az aznapi lapokat az ajtó belső postaládájából és letette őket az újságtartóba. Ezután felvett egy elegáns, barna öltönyt és kiment. Sofőrje a megbeszélt időpontban megjelent szolgálatra készen. A vámpír bezárta a házát és hamarosan már úton is voltak. Néhány dolgot még el kellett intéznie a vállalatnál, aláírások, jóváhagyások és egy rövid megbeszélés volt terítéken. Ezután pedig a brooklyni Arénához kellett mennie a jótékonysági rendezvényre. Számos befolyásos üzletember megjelent itt és ő is képviseltette magát és a cégét. Tudta, milyen fontos a társadalmi szerepvállalás, így rendszeres adományokat juttatott alapos megfontolások szerint kiválasztva azok kedvezményezettjeit.
Az épület parkolójában megállt a kocsi. A sofőr kinyitotta az ajtót, majd mikor Philippe kiszállt, visszazárt és beült a helyére. Ott kellett várnia, amíg a Szürke Eminenciás vissza nem jön.

A vámpír elindult a bejárat felé. Érzékeit élesen tartotta, hiszen zsebtolvajok és akár merénylők számára is ideális az ilyen tömgrendezvény. Lehet, hogy a Sötétség Hercege pont itt akar rá lecsapni. Ha ott még nem látszott semmi a pánikból, csak akkor ment be. Ha már az őrök tudták, hogy baj van, akkor kint maradt. Abban az esetben, ha bement, ott is figyelt, fülelt és szimatolt. Ha nem érzett semmi rendelleneset, akkor vegyült el a tömegben, szemeivel ismerős üzletfeleket vagy csinos hölgyeket keresve.