Sportpálya

7 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Albert Shear Szomb. 14 Dec. 2013, 23:58

Magnus sikeresen távol jut a robbanás epicentrumától. A földön csúszott előre és ott is maradt néhány másodpercig, talán fél percig. Aztán körbetekintett azon a szinten, ahol feküdt. Hátra tekintett és nézte, ahogy ad-hoc társai még szana és szét fetrengenek. Egyelőre kevesen reagáltak. Akit észrevett, az az imént megkötözésre szánt fickó. Menekülni szándékozott. Úgy dönt, hogy túl kevés információ áll a rendelkezésére, ezért nem veszi üldözőbe. Ellenben gyorsan egyéb ajtót keres vagy további menekülő utat. Ő is a nyúlcipőt választja egyelőre. A nyílt konfrontáció bárkivel, akinek fegyvere van ha neki nincs, veszélyes lehet számára. Nem emelkedik fel, kúszva próbál fal mögé jutni.
Albert már majdnem eléri testével a gránátot, amikor az felrobban. Eszébe sem jut, hogy idő előtt, csak azt érzi, ahogy teste az ellenkező irányba repül, int ő tervezte eredetileg. Azon meglepődik, hogy még mindig vannak gondolatai. Fájdalmaival együtt, de az elméje még megmaradt. Ez azt jelenti, hogy még nem haldoklik. Vagy akkora a mellkasi sérülése, hogy már nem is érez fájdalmat. Azonban ezen nincs ideje rágódni, keresi a fegyverét. Amint kezébe érzi újra az éles pisztolyát, azonnal emeli a lyukon át érkező férfiakra és lead egy-egy lövést. Ha nem találja időben a fegyverét, akkor egyelőre beéri a kábító pisztolyával. Csak elég gyorsan tudjon cselekedni.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Danny Long Vas. 15 Dec. 2013, 03:25

Sikerül elég távol kerülnöm a gránátoktól mire azok felrobbannak, így nem sérülök meg, de a hang elől nem tudok elmenekülni. Már egy helyben fekszem, amikor betölti a teret. Szörnyű fájdalmat okoz, és reflexből a fülemhez kapok. Ha a tűz nem égeti meg a kezem, akkor nem is gondolok erre, de ha igen, akkor rögtön elkapom onnan és felordítok a fájdalomtól. A felvillanó fénytől elvesztem a látásom, és csak remélhetem, hogy nem véglegesen. Gunny szerint az ilyesmi nem szokott maradandó lenni, de engem nagyon megijeszt, hogy nem látok. Hason fekve várok, reménykedve hogy visszakapom az érzékeimet. A fülem rettenetesen cseng, de lassan a látásom kezd visszajönni. Bő egy perc múlva már látok annyit, hogy érdemes legyen megfordulni és körülnézni. Arra nincs időm, hogy megállapítsam, hogy ki sérült meg a csapatból, csak annyi látok, hogy mindenki fekszik, mert a falon keletkezett lyukon négy zöld-sárga egyenruhás alak lép ki. Élőben még nem láttam ilyeneket, de képen már igen. Ezek Hydra katonák! De mit csinál itt a Hydra? Miért jó nekik, hogy összekeverik a mutánsok képességeit? Eddig még nem lőnek, csak célra tartanak, de ki tudja, hogy meddig várnak. Nagyon messze vagyok tőlük, nem tudom úgy megközelíteni őket, hogy ne legyen idejük ötször lelőni előtte. Kénytelen vagyok megvárni, hogy mit csinálnak, mert egy hosszabb menekülést nem kockáztatnék meg, hiszen nyilvánvalóan nem fogják hagyni. Amennyire csak jelenlegi állapotomban tudok, figyelek, hogy mire készülnek, hogy ha esetleg lőnének, ki tudjak térni, ha felállva nem is, de gurulva.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Vas. 15 Dec. 2013, 08:56

Következő körváltás: 2013. december 20. (péntek)
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano

Viktor sajnos nem látott meg semmilyen helyet, ahol be tudott volna menni a folyosóra. Ahhoz nem voltak eléggé nagy ablakok ott fent. Így kénytelen volt ahhoz folyamodni, hogy gyalog teszi meg az utat és úgy rohan fel az emeletre (a kör végére érkezel fel).

Danny-nek nem égette a tűz a kezét, így könnyedén be tudta tapasztani a fülét még korábban minden gond nélkül.
Dumbon használta a képességét, egyelőre úgy tűnt, hogy sikerrel, révén amikor az egyenruhások feléjük néztek, úgy tűnt, hogy nem vették őt észre és egyenesen átnéztek rajta és csak a másik három társát vették észre.
Vektor megpróbált hátrafelé mászni, amivel igencsak felhívta magára a figyelmet, a négy katonából az egyik kivált és a Dumbon, Darren, Vektor és Danny négyese felé indult el. Nem lőtt egyelőre, csak amikor megérkezett igen hamar egy határozott lépéssel lépett rá Vektor hátára megakadályozva azt, hogy a férfi menekülni tudjon.
A hátramaradt háromból az egyik igencsak erősen rúgta fejbe Aegis-t, aminek köszönhetően a működésképtelen páncélsisak leesett a férfi fejéről és még kisebb zúzódásokat is okozott a lerúgás.
Ezalatt Magnus sikeresen beérkezett Zield mellé a hátsó szobába, de az ő menekülése is felhívta a figyelmüket és még egy katona kivált az immáron hármasból és elindult feléjük.
Alberttel együtt a fegyvere is hátrébb repült, ugyan nem volt a kezében a pisztoly, de ki tudott nyúlni érte észrevétlenül és tüzelt. Az első, akit le tudott lőni az az a személy volt, aki közeledett felé és a hátsó szoba felé. Mivel nem volt felkészülve rá, így könnyedén le lehetett lőni és elterült a földön. Majd egy újabb lövés a másik kettő irányába. Azok már készültek és hátrébb ugrottak fedezékbe. Az egyik maga elé rántotta Aegis-t és a fejéhez szorította a fegyvert jelezve a szokásos dolgot.
A másik pedig három lövést eresztett el Albert felé.
Akkora kezdett mindenkinek teljesen tiszta lenni a tudata, noha a fülük még némileg csengett, de látni már láttak teljesen és a fájdalom multával gondolkodni is tudtak.

Victor ekkor érkezett fel az emeletre.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Sportpálya - Page 7 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Victor Montano Hétf. 16 Dec. 2013, 00:06

Leírt egy nagy kört a levegőben, de nem talált megfelelő áthatolási pontot, ezért a lehető legközelebbi kijáratnál landolt és futva indult meg az emeletek felé. Útközben előhúzta éles lőfegyverét, mert a robbanásokból arra következtetett, hogy kénytelen lesz használni. Néhány másodpercig zavarták a földi mozgásban a szárnyai, de hamar hozzájuk szokott és olyan helyzetbe hozta őket, hogy könnyen futhasson és manőverezhessen talpalva is.
Amikor közeledik a többiek által elért emelethez, lassít léptein. Bár nem megfelelő ehhez a cipője, mégis a lehető leghalkabban halad tovább, hála a sokéves képzésnek és gyakorlásnak. Óvatosan halad fokról-fokra. Mielőtt elérné az utolsó fordulót, amiről már rálátna a folyosóra, megtorpan. Gyanúját, hogy az ellenség már a folyosón is van, csak alátámasztja a leadott lövések hangja. Kétrét görnyed, majd le is térdel. Baljával előveszi a mobiltelefonját. Aktiválja rajta a kamerát, majd a földre teszi és a falnak támasztja. Óvatosan kidugja a telefonja tetejét a sarok mögül. Így a kamera veheti a folyosót, míg ő a képernyőn láthatja, hogy merre állnak és mozognak a feltételezhető ellenségek és barátok.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 16 Dec. 2013, 01:31

A vámpír számára úgy tűnt, sikerült behatolni a katonák elméjébe és elhitetni velük, hogy ő nincs ott. Csak a többiekre néztek és azok felé indultak, akik mellette voltak. Az egyik rálépett a nemrgé megismert férfi hátára. A közelben volt még Darren is, aki a kilőhető csontokkal egyáltalán nem volt esélytelen. Lerois nem tudta, merje-e használni a tüzet, ami a szájából jött. Abban sem volt biztos, hogy egyáltalán érne-e valamit a katonák ruházata ellen a tűz. Egyelőre fenntartotta az álcát és figyelte az eseményeket.
A páncélos fejberúgták és túszul ejtették, mialatt a gránátnak ugró Albert kilőtte az egyik katonát. Ekkor már a vámpír is kezdte érezni, hogy valamit tennie kell. Ha a többiek elbuknak, nem szívesen nézne szembe három, modern fegyverekkel ellátott katonával. Ha Forge-ot lelövik, akkor Albert bizonyosan lőni kezd rájuk. A kékbőrű és a doktor eltűntek a szobában. Az előbbieken kívül a Szürke Eminenciás igazán harcképesnek csak Longot, az X-Men tagot tartotta. Ő elintézheti vagy megzavarhatja ezt a hátsó katonát itt a vámpír mellett.Philippe-nek pedig már nem négy, hanem csak három ember ellen kellett fenntartania a látszatot. Nem is tett mást egyelőre, de ha mégis kiszúrták, akkor igyekezett a támadás elől elugrani és biztos helyet találni.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Albert Shear Hétf. 16 Dec. 2013, 03:27

A második lövés után Albert mozdul is. Oldalra. Próbálja elhagyni az előző helyét, hogy a várhatóan válaszul érkező lövedékek ne találják már ott. Próbál lehetőség szerint a nagyobb tér felé, azaz nem a közelebbi falhoz gördülni, majd onnan felpattanni. Közben felméri a terepet. Ajtót, menekülő útvonalat keres vagy legalább fedezéket. ~ Páncélos, shieldes. Emlékszem, bemutatkozott még a teremben. Most vagy kiszabadul, vagy feláldozza magát. Erre fel kellett készülnie. ~ fut át az agyán, de már menekül is amerre rejtekhelyre lelhet. Ha közben látó és célzókörzetébe kerül a negyedik figura, aki lábát egy "jófiún" pihenteti, akkor rálő. De fölöslegesen nem kockáztat. Nem akarja jobban felidegesíteni ellenfeleit sem.
Magnus bár örült, hogy élve eljutott az ajtóig és a következő helyiségig, nem adott időt magának az ünneplésre. Egyből felpattant és az ajtó melletti falrésznek feszítette a hátát, majd guggoló helyzetbe csúszott. Tudatosan próbálja csökkenteni a légzésszámát és a pulzusát. Aztán gyorsan felméri a szobát. Milyen eszközöket lát, esetleg további menekülő utat. Mit használhat fegyvernek? Ellenőrzi az övébe csúsztatott zsinórokat, hogy megvan-e még, mert azokkal is harcolhat, ha arra kerülne sor.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 16 Dec. 2013, 10:52

A doki hallotta a robbanásokat és a lövéseket, ez megerősítette abban, hogy jól döntött. Verekedni tud, de egy szál sokkolóval nem szívesen bocsátkozna harcba olyanokkal, akik komoly felszereléssel bírnak. Az asztal alól figyelte, hogy valaki behatol a szobába. Szerencséjére csak Andrew volt az. Ebből leszűrte, hogy a csapatuk nem áll túl jól, hiszen a férfi nyilván ezért menekült. Látta, hogy a férfi körülnéz és mivel tapasztaltabbnak vélte, megkérdezte, mit lehet tudni:
- Hányan vannak? Milyen fegyverekkel lőnek?
Tartva attól, hogy egyszer ide is elér a harc szele, ő is megnézte, van-e valami, amit ütő- vagy szúrófegyvernek használhat. Hiába vásárolt be a fegyverboltban, ha megint olyankor lenne szükség a cuccaira, mikor le kellett adni. A golyóálló mellény legalább még rajta van az elegáns öltözet alatt.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Darren Cain Csüt. 19 Dec. 2013, 16:19

Sikerült lerántanom az új barátunkat a földre magammal együtt. A robbanást nagyjából túl éltem, csak egy-két kis karcolás szereztem. Meg egy okot, hogy új ruhát vásároljak. Ekkor robban fel a második, ami villanásból ítélve, egy elég durva villanó gránát volt. Persze nekem fel kellett pillantanom az robbanás után, megnézni, hogy mi történt a többiekkel. Jutalmam az előbb említett villanás volt, ami egyenesen telibe talált. Több perc telt el mire kibogozódtak a gondolataim. Még egy-két pillanat telik el, amíg elkezdtek tisztulni az érzékszerveim. Ekkor veszem észre, hogy pár zöldruhás katona érkezett meg. A mellettem fekvő megpróbál hátrálni mire egyik katona a hátára lép. Egy másik zöldruhás gyorsan elterül, amikor az egyik férfi lelövi őt. A robot fejéről leesik a sisak és még túszul is ejtik. Szegény. Nem ártana megmenteni. Az fegyveresek közül egyiknek vége, egy van itt mellettem, egynél van egy túsz, de háttal van nekem és még egy van fedezékben, de szintén más fele figyel. Miután elrendeztük a dolgokat az ittenivel, remek helyzetben leszünk. Na mi legyen vele. Mielőtt bármit is tennék, nem lenne jó, ha a páncélos kapna egyet a fejébe, ezért gyorsan kell cselekednem. A megfelelő kézjelekkel egy félelmetes illúziót keltek, mondjuk nem is tudom rovarokkal teli barlangról ahol a rovarok hangjai meg látványa tölti be. Hátha megijed és elejti a fegyverét. Ebben az esetben megpróbálom elvenni a fegyverét és azzal túszul ejteni a katonát. Ha nem ejti el, akkor is valószínűleg megdermed egy időre és akcióba léphetek. Megpróbálom túszul ejteni. Persze az érintés rögtön kiejti az illúzióból így gyorsan kéne kikapnom a kezéből a fegyvert. Ha ez megvan, akkor már elég nagy zűrzavar keletkezhetett. Remélhetőleg a többi zöldruhás felénk fordul, és remélhetőleg nem lőnek le és talán még elég időt is adtam a folyosó túl oldalán állóknak, hogy elintézzék a maradék két fegyverest.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Danny Long Pént. 20 Dec. 2013, 02:26

Hamar világossá válik, hogy a katonák nem akarnak megölni minket. Nem is bánna finoman a többiekkel, de nem is lőnek. Persze azt nem hiszem, hogy nem változik meg rögtön a hozzáállásuk, amint elkezdünk ellenállni, de legalább egy fokkal jobb helyzetből indulunk. Az egyikük indul csak el felénk, mert új társunk menekülni kezd. Gyorsan meg is állítja azzal, hogy a hátára lép. Gyorsan kell cselekednem, ha ártalmatlanná akarom tenni, de a pozícióm nem a legjobb. A tigrisbukfenc miatt //gondolom// én kerültem a legmesszebb a robbanásoktól, így viszont még a katona előtt vagyok. A háta mögül nem hiszem, hogy problémát okozna meglepni. Amikor felpillantok, viszont látom, hogy a fehérhajú fickó már cselekszik, így csak akkor avatkozom közbe, ha valami gondja akad. Akárhogy is, ha megkezdi az akcióját, felugrom, és rögtön oldalra is vetődöm, mert arra számítok, hogy lőni fog. Ezzel talán el tudom terelni a figyelmét annyira, hogy társamnak könnyebb dolga legyen. Ha őt sikerül elintézni, akkor lesz csak időm részletesebben megfigyelni, hogy a többiekkel mi történik. Annyit láttam eddig csak, hogy az egyik katona a másik irányba ment, a többiek pedig valaki mással foglalkoznak, Aegis viszont nincs túl jó helyzetben. A lövéseknek már csak a hangját hallom, de nagyon nem örülök nekik. Persze várható volt.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Aegis Pént. 20 Dec. 2013, 02:55

A robbanás nagyobb volt mint Ulysses gondolta és néhány kritikus pillanatra ki is ütötte. A kábulatból egy erős rúgás ébresztette fel, és egyben a sisakját is lerepítette a fejéről. Normál esetben ez nem történhetett volna meg hisz rögzítve van, de valószínűleg az EM-nek köszönhette ezt a kellemetlen fejleményt. Közben pár lövés is eldördül, az egyik támadó elterül de még mindig hárman voltak.
- Ááá…- nyög fel fájdalmában de többre már nem igen volt ideje mert az egyik fegyveres felrángatta és fegyvert nyomott a fejéhez. Nem éppen az a helyzet amiben szivesen kerül az ember. Aegis próbál valamennyire úgy helyezkedni hogy a páncél súlya ellenére is gyorsan tudjon reagálni ha alkalma nyílik rá de egyelőre amíg fegyvert tartanak a fejéhez inkább nem próbálkozik ilyesmivel csak ha feltétlenül muszáj. Ha mégis lehetősége nyílna rá, ha a fickó elvenné a fegyvert a fejétől és a másik HYDRA-s figyelmét is leköti valami akkor megpróbálja elkapni a férfi fegyvert tartó karját és kicsavarni belőle a puskát miközben az arcába fejel.

_________________
Sportpálya - Page 7 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Pént. 20 Dec. 2013, 10:04

Következő körváltás: 2013. december 25. (szerda)
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano

Victor sikeresen kidugta a telefont a sarkon és így láthatott mindent, ami a folyosón van (egyrészt amit az előző körben leírtam a többieknek, illetve ami most jön).

A telefonnal látta Szürke Eminenciást is, akit meglepő módon a katonák sem vettek észre, az egyik úgy sétált el mellette, mintha ott sem lett volna az alak, és ezt a férfi továbbra is fent tudja tartani, nem bukott le.
Albert a folyosó jobb oldalán – a balon van a lyuk a lépcsőház irányából nézve – több ajtót is látott, ahova veszély esetén be lehetne húzódni, ezek jellemzően irodák voltak, mert mindegyik oldalán egy, vagy több név is fel volt táblán tüntetve. Kettő ajtó meglehetősen közel volt hozzá néhány méteres távolságban. A negyedik alak igencsak távol volt tőle, így egyelőre hacsak nem akarja szándékosan, akkor nem került célkeresztbe. Albert kitudta nyitni az egyik ajtót, igaz erővel kitépni a helyéről, mert zárva volt, de az irodába be tudott húzódni, más menekülési, vagy rejtekhely nem volt a közelben.
Darren kockázatos tervet eszelt ki, de a kézjelek után létrejött az illúzió, a férfi profi lehetett, mert csak egy halk, „mi a…” kérdés szakadt ki belőle, de még a legkevésbé sem rezzent meg a félelemtől, vagy meglepettségtől nemhogy kiejtette volna a kezéből a fegyvert. De szerencsére a rovarok felé kapkodta a fejét, igaz nem lépett le Vektor hátáról, de valóban volt Darren-nek ideje arra, hogy cselekedjen. Sikeresen kiverte a katona kezéből a pisztolyt, ami csörömpölve esett a földre ekkor, miután kiesett az illúzióból az illető egy gyors és profi ütéssel csapott Darren felé és találta el az ősz hajú orrát, ami egy reccsenéssel tört el. Emiatt összegörnyedt és ez mentette meg az életét, mert a Nerron mögött levő másik katona rálőtt és így a golyó a feje felett szállt el. A saját katonája pedig már lendült előre, nem a fegyver felé, pusztakézzel esett neki Darren-nek és egy rúgással támadott a férfi torka felé.
Danny oldalra vetődik, amikor Darren cselekszik, de a katona mintha őt észre sem vette volna – révén mit sem tud az illúzióról, ami a katonára hatott –, amikor oldalra vetődött akkor belátta ő is a teljes folyosót már, hogy merre mi van és mit lehetne tenni.
Aegis tudott úgy helyezkedni, bár a páncélja sem könnyű így magában, hogy csak úgy mozogni lehessen benne főleg a robbanás és az agyrázkódás után. Pozitívum, hogy eddig legalább nem lőtték fejbe.

A szobában Magnus-t nekilátott Zield faggatni a jelenleg kékbőrű férfi pedig hamar megtudta magát nyugtatni az általa korábban tanult módokon. Odabent a teremben körbenézett és ellenőrizte a drótokat. A drótok megvoltak a teremben pedig talált mindkét férfi még csavarhúzókat, kamerákat, amik monitorozták az épületet, több ilyet is, bár ezek főleg az elektronikai helységeket tették. További drótokat lehet találni, elsősegélycsomagot, illetve poroltót. A kommunikációs rendszer meglepő módon itt ebben a helységben élt, az egyik valóságshow ment élőadásban az egyik tévén és ha ellenőrzi a telefonvonalak is éltek.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Sportpálya - Page 7 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Szürke Eminenciás Vas. 22 Dec. 2013, 21:20

A Szürke Eminenciás álcája eddig bevált, nem vették észre a katonák. Egyre fogytak az emberek a folyosóról, már Albert, Andrew és a doktor is fedezékben voltak különböző helyiségekben. A vámpír mellett viszont dúlt a csata. A fehérhajú férfi sikeresen kiverte a másik katona kezéből a fegyvert és közelharcra került a sor. A vámpír nem akarta, hogy őt magát találja el egy eltévedt puskagolyó és úgy gondolta, ideje beszállni a harcba. Feladta az illúziót és odaugrott a katonához, hogy amikor az Darren felé rúg, megragadja és egy karatéban tanult dobással a másik katona felé hajítsa. A vámpírgyorsaságát nem vetette be, de a vámpírerejét a dobáskor igen. Ha sikerrel jár, a másik két katonának ki kell majd térnie a felé repülő társa elől és addig nem tudnak tüzelni. Így a többiek közül kilőheti őket valaki, akinek van lőfegyvere vagy ilyen képessége.
Közvetlenül a dobás után a vámpír a földre feküdt, hogy biztonságban legyen és a megfelelő igék mormolásával igyekezett újra felvonni Raggadorr Hét Gyűrűjét maga köré.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Victor Montano Kedd 24 Dec. 2013, 02:31

Victor vár néhány másodpercet még. Amíg megnézi ki, merre és mit cselekszik. Nem igazán ért minden eseményt, de a szárnyaira gondol egy pillanatra. Aztán pedig arra, hogy biztos van a fentiek között olyan mutáns, aki az elmét tudja befolyásolni. Aztán már újra a folyosóra koncentrál. Az egyik férfi megpróbálja megvédeni társát és a maszkosokra támad. Így most nem lőhet. A másodperc tört része alatt végigpörgeti a korábbi eseményeket és számol. Néhány másodperc múlva Albertnak elő kell tűnnie és lőnie kell. ~ Smoke and mirrors...fuss és üss. ~ Megvárja amíg az eminenciás kikerül a képből majd talajszinten becsúszik a folyosóra de csak addig, amíg a legközelebbi álló, vagy éppen társai felé repülő jelmezes támadóba ereszt két lövést. Had zavarja össze a fenti támadókat. Majd újra felméri a terepet és ha támadólag fordulnak ellene felül, így kerül újra a sarok takarásába.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Albert Shear Kedd 24 Dec. 2013, 02:57

Magnus gyorsan a szájához emeli kezét és kinyújtott mutató ujját, jelezvén, hogy nem szeretne beszélgetni. Közben gyorsan jár az agya. A TV-re most nem figyel. Viszont előhúzza a leghosszabb és legkönnyebben hajlítható drótot az övéből. A két kézfejére hurkolja, hogy jobban tudja tartani. Marad a falnál. De az ajtótól távolabbi lábát elcsúsztatja a fal mellett, hogy kitámasszon. Ezzel párhuzamosan, a lövésekkel egy időben az ajtó felé fordul, de takarásban marad. Az a terve, hogy ha belép egy kosztümös ellenségük belép, akkor a drótot ráhurkolja a kezére, közben berántja és olyan irányba húzza, hogy a fegyver az Magnusnál maradjon az ellenfelük pedig a helyiség belseje felé zuhanjon.
Albert betöri az ajtót és így bejut egy irodába. De ott nem teketóriázik sokat. Már fordul is. Lefekszik a földre, majd kitámasztja a lábát. Kirúgja magát és amikor kicsúszik, céljai szerint lelövi az egyik még talpon lévő támadót. Két lövést szándékozik megereszteni felé. A másikra pedig fegyvert akar fogni, hogy újra lőhessen. Minden erejét és gyorsaságát összeszedi, mert szándékában áll minél hamarabb semlegesíteni a két ellenséget.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 24 Dec. 2013, 03:16

A doktor nem kapott választ, helyette Andrew valami fegyver- vagy csapdafélét készített magának drótból. A harc zajában talán nem hallanák meg az ő beszélgetésüket, de Zield értette a kékbőrű üzenetét. Úgy gondolta, telefonálni most nem fog, az előbb sem volt túl nagy haszna. Ha túlélik és meglesz az ellenszer, amit befújhatnak a légtérbe, azután kell majd a telefon. De először túl kell élni, ami itt folyik. Magához vett két csavarhúzót és a poroltót maga mellé tette. Náluk is kötelező volt a tűzvédelmi oktatás, így szerencsére tudta, hogyan használja úgy, hogy magában ne tegyen kárt, de szükség esetén meg tudjon vele zavarni egy katonát, aki behatol a helyiségbe. Ezekkel megpróbált elhelyezkedni, egy asztal mögött fedezékben.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Danny Long Kedd 24 Dec. 2013, 16:11

Felugrom és oldalra vetődöm, de a katona abszolút semmit nem reagál rám, mintha nem is látna. Valahogy fura az egész viselkedése, ide-oda kapkodja a fejét, mintha kísértetet látna. Nincs időm azonban nagyon meglepődni, mert a fehér hajú fickó támadásba lendül. A fegyvert sikerül is kiütnie a katona kezéből, de ezután elfogy a szerencséje, és bekap egy ronda ütést az orrába. Nagyon csúnyát reccsen, valószínűleg eltört. Amikor fájdalmában összegörnyed, elsüvít a feje felett egy golyó is. Ezt nem fogja bírni egyedül. Nem is késlekedem, egy újabb gyors mozdulattal a fegyvertelen katona felé vetem magam. Nem tudom, hogy miért nem vett észre az előbb, de most háttal van, úgyhogy remélhetőleg most sem fog. A támadás előtti utolsó pillanatban veszem észre, hogy az idősebb férfi már megtámadta. Így csak akkor lépek akcióba, ha ő nem jár sikerrel. Ez esetben megpróbálom hátulról átkarolni a nyakát, és egy hirtelen rántással a földre vinni. Megpróbálom amennyire tudom, nem megégetni a fejemmel, de teljesen nem fogja megúszni, úgyhogy remélem a ruhája védi valamennyire.
Ha a közelebb levő katonával nem kell foglalkoznom, akkor a másik katonára figyelek inkább, aki a fehér hajú fickóra lőtt. Ha sikerült felé hajítani a társát, akkor vele sincs sok dolgom, de ha nem, akkor cikázva elindulok felé, hogy nehezebb legyen eltalálnia. Ha lő, oldalra vetődöm. Ha már őt is sikerült elintéznie a többieknek, akkor arra figyelek, hogy nem kerül-e elő újabb ellenfél.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Darren Cain Kedd 24 Dec. 2013, 18:54

Ennél életuntabb ember nem létezhet. Az összes rovart elintézi egy "mi a.." kérdéssel. Persze lehet, hogy csak sok mindent látott és a hirtelen megjelenő rovarok a legkevésbé meghökkentő dolog az életében. Mindkét esetben sajnálom. Mondjuk lehet, hogy csak simán jól képezték ki. Az nem lenne olyan vicces. Ahogy az sem az, ha eltörik az orrodat. Amit éppen most tett meg. A fájdalomtól egy pillanatra minden elmosódik. Kaptam már pár erős ütést, de ez viszi a pálmát. Összegörnyedek a fájdalomtól és a kezemet is az orromhoz kapom. Érzem, hogy véres lesz a kezem. Remek. Ennek biztos megfog maradni nyoma. Nem beszélve a fájdalomról. Szerencsére gyorsan magamhoz térek és látom, hogy felém rúg. Mivel összegörnyedten állok, ezért nehezen tudom kikerüli. Nem sokat gondolkodok és oldalra próbálok vetődni. Ha sikerül akkor láthatom, hogy már a két lángoló fejű próbál segítenek nekem. Épp időben, még mielőtt valami komolyabb sebesülést szereztem volna... Ja, várjunk csak, eltört az orrom. Mindegy, mondjuk még mindig élek. Ez azért nem rossz. Mondjuk még mindig van pár katona akit el kéne intézni. Ám mivel már ketten rajta vannak a közeli katonán, ezért vele foglalkozni felesleges lenne. Inkább megpróbálom megtalálni az eldobott fegyvert. Legalábbis, ha nincsen nagyon messze. Elsődleges dolgom nem lelövetni magam.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Lady Gaia-Vell Szer. 25 Dec. 2013, 08:52

Következő körváltás: 2013. december 30. (hétfő)
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano

Szürke mozdult először, amikor a katona Darren torka felé rúgott, mivel eddig nem látta a vámpírt, így igazából esélye sem volt arra, hogy felkészüljön a támadásra, ami érte itt ekkor. A rúgás elkerülte Darren-t, vagyis el sem érte egészen pontosan, a vetődés miatt sem tette volna, de az is roppant sokat segített neki, hogy Szürke Eminenciás már megragadta az alakot és a jól irányzott hajítással dobta neki a társainak. Ekkor lehetett két lövést hallani és látni, hogy valaki a repülő ellenfélbe belelő kettőt, aki a lövés irányába nézett megláthatta a megérkező Victor-t, ahogyan becsúszott a folyosóra. Egy német káromkodást lehetett hallani, ahogyan az, aki Darren-re lőtt rájött, hogy felé száll az egyik társa. Lehúzta a fejét, hogy ne találhassa el a repülő test, aminek következtében az a páncélban levő Aegis-nek és a másik egyenruhásnak csapódott.
Ezalatt Danny el is indult ezen személy felé, aki egyelőre a Nerron teste való mögé lehúzódás miatt nem is tudott lőni, így Danny két méterre megtudja közelíteni mielőtt az bármit tehetett volna. Ekkor veszi csak észre a lángoló fejű alakot és emeli rá a fegyvert.
A teremben Zield könnyedén eltudott bújni, és Magnus is elhelyezkedni az ajtóban várva, hogy valaki felbukkanjon.
Albert megérkezett a helységbe és mire megfordult, hogy megnézze mi a helyzet kint már csak a csattanást hallotta, amint kinézett látta, hogy az, aki Aegist tartotta sakkban a földre kerül, mert egy másik, egészen pontosan az, amelyik a folyosó végén levőknél állt elkaszálja őket, mind a ketten a földre zuhantak és rájuk dőlt még a páncélos is. Egyelőre az egyetlen épen maradt alak nem tudott sok mindent tenni, mert takarásban volt. A másik, aki még talpon volt és sértetlen pont a korábbi majommutánsra, most lángoló fejűre emelte a fegyverét, ez tökéletes célpont volt Albertnak, aki meg is húzta a ravaszt.
Danny csak a lövést hallotta, ha ezt rálövik esélye sem lett volna, de nem ez történt, hallotta a lövést, érezte a vért magán, majd utána látta meg a vele szemben levő egyenruhás mellkasán a növekvő vérző foltot, ahogyan oldalba, vagy hátba lőtte valaki, egészen pontosan Albert. Így az egyetlen célpontja megszűnt.
Már csak egy valaki volt magánál és talpon. Az egymáson fekvő két személy közül az alsó, így összességében a legalsó Aegis alatt és így a takarásában bármilyen távolsági támadáshoz..
Darren pedig megtalálja a földön a leejtett fegyvert és feltudja azt venni.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Sportpálya - Page 7 AZMJc6k
Lady Gaia-Vell
Lady Gaia-Vell
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 2530
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 65
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3180-felicia-paran https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Victor Montano Csüt. 26 Dec. 2013, 00:19

Victor a két lövés után konstatálja, hogy eldördültek újabbak. A füle csengésén át szűrődő ismétlődés miatt úgy feltételezi, hogy pisztoly volt. Olyan, mint az övé. Szünet állt be a mozgásban. Ebből arra következtet, hogy egyelőre végeztek. Remélte, hogy a lövések Albert fegyverétől származnak.
-
Fel ne vedd! Fegyverhez ne nyúlj! - adja ki az utasítást határozottan Darrennek. Majd még mindig a férfire célra tartva feláll, közben felveszi a telefonját és a zakója zsebébe csúsztatja. Jobbjával célra tart. - Alfa! Itt Bravo! Mínusz egy. Egy fegyveres. - közben még mindig célra tart Darrenra, ha nem tette le a fegyvert. Az a terve, hogy elveszi előle, tőle. A lényeg, hogy ne legyen rajta és Alberten kívül fegyveres a folyosón. Nem tudhatja, hogy mi történt az elmúlt percekben. Azonban ha Darren gyanúsan mozdul, vagy nem teszi le a fegyvert ismét felszólítja.
-
Tedd le és távolodj el a fegyvertől. - Arra is figyel, hogy a többiek se támadjanak rá a folyosón. Látta már az Eminenciást is akcióban. Tudta, hogy számíthat tőle közelharci csapásra, ha elgurul a gyógyszere.

_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.”Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano
Victor Montano
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Albert Shear Csüt. 26 Dec. 2013, 00:42

Albert a sikeres lövések után várt néhány másodpercet. Aztán a beállt csendben lassan feláll és óvatosan kisétál a folyosóra. Nem hátrafelé, hanem a korábbi támadóik felé fordulva. Felméri a halottat messziről és keresi az utolsó támadójukat a szemeivel, majd elkezd közelíteni is hozzá. Ha látja, hogy az a fegyveréért nyúl vagy azzal kezd hadonászni, rálő. Vigyázva a rajta fekvő Aegis testi épségére. Ugyanakkor élve akarja elkapni a fickót. Így remélhetőleg elég ha ráfogja a fegyvert és az megérti, hogy nincs sok választása. De nem fog leállni vele birkózni. Ha úgy hozza a lépés lelövi a zöld ruhás támadót.
-
Bravo! Itt Alfa! Kettő mínusz. 4 volt. A többiek barátok! - azzal egy gondolat fut át az agyán. - Doktor! Ellenőrizze a támadókat, hogy meghaltak-e. Andrew, ha magánál vannak még a drótok, kötözze meg a halottakat. - Lassan oda is érhet a földön fekvőkhöz - Add meg magad! ADD MEG MAGAD!
Magnus kicsit meglepődött amikor kintről az utasításokat és a kiáltásokat hallotta. Várt néhány másodpercet, majd elengedte a hurkokat. Lassan kidugta a fejét és körbenézett. Aztán vár, amíg Zield megvizsgálja a halottakat, majd megkötözi őket.

_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~

Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~

Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~

Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~

Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear
Albert Shear
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Szürke Eminenciás Pént. 27 Dec. 2013, 21:20

A Szürke Eminenciás terve bevált. A katonát tökéletesen meglepte, mivel azt hihette, a semmiből jelent meg, lévén előtte nem észlelte. Meg tudta ragadni és eldobni. Hátulról az eldobott ellenséget két golyó is érte. A vámpír a továbbiakban már a padlón volt és a varázsgömbbbe burkolta magát, így Montano-nak nem kellett fenyegetésre számítania akkor sem, ha feltételezte, hogy Philippe másik oldalon áll. Egy biztonsági cég vezetője nem hihet mindenkinek, muszáj gyakran gyanakodnia. Ezzel magyarázta Lerois, hogy Darrenre ráförmedt a kreol. Aztán belebeszélt abba a szerkezetbe, amit manapság már sokan használnak - kivéve az olyan múltban ragadtakat, mint a vallon.
A vámpír még látta, hogy esnek össze a katonák és hogy esik rájuk a páncélos. Remélte, hogy a fegyverrel rendelkezők észnél lesznek és legalább egy katonát megkímélnek annyira, hogy ki lehessen kérdezni. Hiszen a legfontosabb, hogy meglegyen az ellenszer. Ha itt megölnek négy katonát, de ők maguk is meghalnak, annak nincs értelme. Hallotta a kiabálásokat, amikkel megadásra szólították fel a maradékot. Ő maga a földön maradt addig, amíg az utolsó épségben lévő katona is meg nem lett kötözve, hisz addig veszély volt.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Dr. Zield Jones Szomb. 28 Dec. 2013, 16:22

Zield talált búvóhelynek megfelelő részt és bevette magát oda. Ha hallotta a lövéseket, remélte, hogy nem a társai kapták azokat. és ha azt is hallotta, amit Albert és a többiek kiabáltak, akkor sem ment ki. Nem akarta lelövetni magát. Amíg valakit megadásra szólítanak fel, addig még nem az orvos kell, hanem a harcosoké a terep, gondolta magában. Ő majd csak akkor hagyja el ezt a termet, mikor biztos benne, hogy kint ők győztek. Vagy ha itt nagyobbnak tűnne a veszély valami miatt. Addig csak ücsörög a poroltóval a fedezékben.
Ha ebből az egészből semmit sem hallott, akkor is ugyanúgy üldögélt. Ha Andrew-nak sikerült épségben kijutni, akkor sem akarta követni. Rejtélyes fickó, úgy látszik, sok mindenhez ért és talán nagyobb eséllyel indul odakint is, mint a doki, aki bunyóban jó és lőni is tud valamennyire, de katonák ellen azért nem szívesen állna ki.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Darren Cain Hétf. 30 Dec. 2013, 02:50

Szerencsére a társaim kompetensek, ezért előbb elintézték a legtöbb katonát azelőtt, mielőtt rám lőhettek volna. Az egyik lángolófejű még egy  látványos mozdulattal átküldte a folyosón  azt a fickót, aki eltörte az orromat. Aki repülés közben még két golyót is kapott. Persze, szerettem volna látni, hogy megkapja a magáét, de ez egy kicsit túlzásnak tűnik. Bár nem mondhatnám, hogy sajnálom. Még az elejtett fegyvere is megvan, amit felvennék és máris jobban érezném magam. Ám a fegyveres, aki belelőtt a katonába, felszólít, hogy ne merjek hozzá nyúlni. Megvonom a vállam, hiszen nála van fegyver, nálam nincs és előbb elég jó és gyors célzónak tűnt. Inkább keresek valami fedezéket a közelben. Előtte mondjuk felemelem a kezem, hogy lássa, nem támadok. Bár nem értem mért fog rám fegyvert és mért nem akarja, hogy felvegyem az elejtett halálosztó eszközt. De mindegy is. Nem akarok felesleges harcba keveredni. Elég sérüléssel megyek haza így is. Viszont a német káromkodás megütötte a fülem. Egy olyan helyzetben senki nem káromkodik idegen nyelven. Hm, lehet, hogy az apám barátai végre utolértek? Nem, nem valószínű. Csak miattam egy ilyen volumenű támadás? Amerikában? Ha ilyen erőforrásaik lennének, akkor már elkaptak volna engem. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy kik is valójában ezek.

_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain
Darren Cain
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Danny Long Hétf. 30 Dec. 2013, 03:03

Az események gyorsabban zajlanak, mint hogy érdemben reagálni tudjak rájuk. Ilyen sem szokott történni, ha megvan a képességem! A közelebb levő katonát valaki elhajítja, és még rá is lőnek kettőt. Így az egyetlen megmaradt felé indulok. Kábé két méterre tudok közelférkőzni hozzá, amikor észrevesz, és rám emeli a fegyverét. Én már vetődnék is el, de mielőtt megtehetném, lövéseket hallok, és látom, hogy vérezni kezd, majd összeesik. Körbenézek, és észreveszem, hogy a kopasz fickó lőtte le, aki velünk volt. Félszegen biccentek neki köszönetképpen, de vegyes érzések vannak bennem. Biztos meg kellett halnia ennek a katonának? Nem volt más megoldás?
Közben úgy látom, hogy nem maradt több ellenségünk, de egy latin fickó, akit még nem láttam, a fehérhajútól veszik el épp a fegyverét. A kopasz még közben talált egy életben levő katonát, aki egy kupac alján fekszik. Fölötte az eldobott Hydrás és Aegis. Remélem rendben van. Mivel nem látok több veszélyt, így a latinohoz és a fehérhajúhoz lépek.
- Valami gond van? - kérdezem a latint. - Nem kéne egymást fenyegetnünk, itt az egyenruhásokon kívül mind egy oldalon állunk.
Nem találkoztam még a fickóval ugyan, de mivel minket, többieket nem tekint fenyegetésnek, és mivel nála van a pisztoly, valószínűleg ő lőtt a repülő Hydrásra, azt feltételezem, hogy velünk van. Persze amennyire lehet, készen állok a kitérésre ha meg akarna támadni.

_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ: Bérmajom
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora: Woland
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long
Danny Long
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Aegis Hétf. 30 Dec. 2013, 03:08

Albert akciója végül sikeres volt és a négyből három fegyverest sikerült kiiktatni, az utolsón pedig éppen ő maga feküdt páncélostól. Aegis-ből kiszalad egy megkönnyebbült sóhaj, hogy ő is megúszta épp bőrrel a helyzetet. Ha őszinte akart lenni magához, nem hitte hogy ezt most megússza, főleg amikor a másik férfi akkcióba lépett, biztosra vette hogy le fogják lőni. A megkönnyebbülés pillanatát rövidre zárva, némileg feltápászkodott és az egyik páncélkesztyűs öklével az alatta fekvő még magánál lévő fickó arcába csap, remélve, hogy ezzel egy rövid időre ki tudja ütni, vagy legalább eltörni az orrát és ezzel cselekvésképtelenné tenni egy kis időre.
- Na, hogy tetszik ha a te fejedet csapkodják? - Teszi fel ingerülten a kérdést a HYDRA ügynöknek, de a választ már nem várta ki, már ha a férfi egyáltalán még beszédképes állapotban volt, helyette inkább a fegyverét fegyverétől próbálta megszabadítani. Ha sikerül elvennie a géppisztolyt az eredeti tulajdonostól akkor arcába nyomja a puska csövét és így tartani sakkban amíg megpróbál talpra állni.
- Mindenki megvan? - kérdezi fenn hangon ha sikerül az előbbi művelet,, de közben egy pillanatra sem veszi le a szemét az ellenfeléről.

_________________
Sportpálya - Page 7 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Sportpálya - Page 7 Empty Re: Sportpálya

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

7 / 9 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.