Sportpálya
X-Men Reneszánsz :: Reneszánsz - Központi helyszínek :: New York :: Brooklyn :: Aréna és stadion > Brooklyn Heights
8 / 9 oldal • Megosztás
8 / 9 oldal • 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9
Re: Sportpálya
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano
Következő körváltás: 2013. január 4. (szombat)
A teremben Zield hallott mindent, így már pontosan tudta, hogy véget ért a harc odakint és ő maga is kimehetett körbenézni, nem volt veszély, és csak három halott volt, azok akik az egyenruhát viselték, illetve még Darren orra volt véres, kaphatott egy nagyobb ütést.
Darren érezhette az újabb fájdalmat az orrában csak úgy magától, ez volt az a pillanat, amikor az egész helyreugrott, a vérzés pedig ezzel egy időben maradt abba. A fájdalom is kezdett alábbhagyni, amit korábban tapasztalt, hogy regenerációt kapott a nőtől most dolgozni kezdett és rendbe hozni a törését.
A többiek pedig jellemzően Aegis felé indultak, hogy megnézzék és lefogják az utolsó megmaradt ügynököt. Albert ért oda először, hogy felszólítsa az alakot, hogy adja meg magát, Aegis pedig éppen csapott volna, amikor megérezte, hogy valami eltűnt alóla. Konkrétan egy egész ember volt ez. Az eltűnéssel járó villanást mindenki látta, teleportáció volt, ezt könnyedén ismerte meg mindenki, az AIM ideje alatt meglehetősen népszerű közlekedési forma volt. A páncélos alatt levő holttest a földre zuhant, saját maga pedig rá erre. Az egyetlen életben maradt ügynök pedig nem volt már sehol sem.
A holttestek átkutatása nem igen hozott sok sikert, csak a fegyverek voltak náluk, német gyártmányú pisztolyok, gránátok, az, ami egyébként is látszott rajtuk. Megkötözni meglehetett őket, ha pedig valaki fáradt azzal, hogy levegye a maszkjukat megnézni, hogy ki is van alatta, kik haltak meg, akkor láthatták, hogy egy teljesen átlagos kopasz kékszemű férfi volt, mindhárom. Ugyanaz a személy volt a mind a három. A harc után pedig most csönd ereszkedett a társaságra, úgy tűnt, hogy biztonságban vannak éppen a bennük levő vírust nem számítva.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Sportpálya
~ Néha nem tudom eldönteni, hogy egyszerűen ostobák a civilek vagy hülyének néznek. ~ fut át a gondolat Victor agyán, miközben megközelíti a Darren által földön hagyott fegyvert. Amit felemel, majd a saját pisztolyát elteszi és a gépfegyverrel folytatja az útját a következő elejtett fegyverhez. Közben, csak fél vállról veti oda Dannynek.
- A börtönök ártatlanokkal vannak tele, az emberi természet nem ismeri az ölés fogalmát, ahogy az árulás, beépülés, megtévesztés műintézményeit sem. - folytatja beszerző körútját. Még egy gépfegyvert vesz magához. A gránátokat egyelőre hagyja. Amolyan "bizalom" jegyeként vagy éppen tesztként, hogy ki repül rájuk nagyon hamar. A további elejtett pisztolyokat egy-egy gyors kézmozdulattal szétszedi és kiveszi belőlük a helyretoló rugót. Ezeket zsebre teszi, majd a fegyvereket újra összerakja és ott hagyja. Így már úgyis használhatatlanok. Ha talál még gépfegyvert, azoknak a tárait kiveszi és elteszi. Ahogy kiveszi a töltény űrből is a "csőben" bennmaradt lőszert, de azt a földre dobja. Végül Alberthez sétál és átadja neki az egyik plusz automata fegyvert és egy plusz tárat.
- Bravo kész. - Victor felkészül az út folytatására, olyan picire próbálja összehúzni szárnyait, amennyire csak tudja.

"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
Andrew lassan, de magabiztosan lépett ki a folyosóra ismét. Már nem várt az orvosi szakvéleményre, csak elkezdte megkötözni a halott, vagy halottnak hitt egyenruhásokat a nála lévő kábelekkel. Várt egy kicsit, hogy szünet álljon be a kommunikációban, majd feltette azt a kérdést, ami másodpercek óta foglalkoztatta.
- Miért kell megkötözni a halottakat?
- Amikor utoljára olyan szárnyakat láttam, mint Victoron, gyógyító képesség is társult mellé. Nem akarok kockáztatni. Bárki kaphatott ilyesmi kisugárzást. - Az életben maradt ellenfél eltűnése nem igen hatotta meg. Elég nagy hatalmú szervezetet és személyt látott már a saját embereit kimenekíteni hasonló módszerrel ahhoz, hogy tudja, valószínűleg vége a játéknak. Egyelőre. Azonban ébersége nem lankad. Arra a falon nyílt résre figyel elsősorban, amin át támadóik érkeztek. Illetve védekeztek, mert valójában ők támadtak. De nem megy bele filozófiai fejtegetésekbe. A földön heverő és Victor által begyűjtött fegyverekre csak gyors pillantást vet, miután átveszi a felkínált eszközt. Nem tulajdonít komoly jelentőséget a származási helyüknek. A rendőröknél osztrák fegyverek voltak, személyes kedvence is német gyártmányú. Körülbelül ennyire nem foglalkozik az idegen, valamilyen európai, valószínűleg német szónak sem, amit hallhatott (vagy nem) az összecsapás alatt. A globalizált világban a fegyverek és a zsoldosok vándorolnak. Az arcokat egyelőre nem látta.
- Azok akik tudtak telefonálni, térjenek vissza abba a helyiségbe és jelentsék a kintieknek, hogy mi történt. Ha valaki látja még a pincérünket, kötözzék meg őt is. Benne bízom a legkevésbé. Jah igen. - azzal elfordul a réstől, mert már Victor ott áll és figyeli tovább. Elveszi Victor sokkolóját és a sajátját is előhúzza. Elindul visszafelé és az első személy kezébe nyomja az önvédelmi eszközöket, aki nem Zield, Aegis vagy Magnus. - Ezekre szükségük lehet. - Majd visszafordul Aegis felé. - Nos ügynök úr... - a visszafelé úton felveszi a földről Aegis elgurult sisakját és mikor mellé ér, átnyújtja neki. - ...szerintem mehetünk tovább előre.

Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
A doktor felkészült arra, hogy a csata elér a műszaki szobáig is, de a hangokból kiderült, hogy még odakint vége lett. Mikor Forge kiabálta, hogy "Mindenki megvan?", akkor már Zield is kiment. A poroltót is vitte és a csavarhúzók is nála voltak a sokkoló mellett, amit még korábban kapott. A társai gyorsan megoldották a dolgot. Három halottat látott és oda is ment hozzájuk, hogy megnézze őket. Mivel ő már a robbanáskor behúzódott a szobába, most látta először a páncélokat is. Nem ismerte fel őket, de a koponya miatt beugrott neki a Hydra jele. Ez még mindig titkos információ volt, így nem akarta világgá kürtölni. Forge amúgy is nyilván tisztában volt mindennel és ügynökként tudhatta a dolgát.
Andrew kérdése jogos volt, bár Zield azt sejtette, hogy Albert még nem biztos a halálukban. Ha sikerült leszedni róluk a páncélt és a doki hozzáfért a csuklójukhoz, akkor megállapította a tényt:
- Ha szükségét érzik, kötözzék meg őket, de valóban halottak.
Nem akart vitába szállni a biztonsági szakértőkkel, hiszen nyilván tudták, mit csinálnak. Mikor már egyértelmű volt, hogy a katonáktól nem kellett tartani, akkor nézett végig a többieken. A gránát túl sok nyomot nem hagyott, talán Albert tűnt megviseltebbnek és persze Forge, akin már nem volt fent az arcpáncél. A doki meglátta Darrent törött és vérző orral. Odament hozzá, de látta, hogy az orr helyreáll. Ha tudott vizet szerezni valahonnan, akkor borogatást készített és odaadta Darrennek, hogy tartsa az orrán. Ha regenerálódik is, a fájdalmat enyhíteni kell.
A negyedik katonát a doki nem látta sehol. Mivel még nem volt kint, amikor a teleportáció történt, ezt a tényt nem ismerhette.
- Ebben a szobában is van telefon, de kellene valaki, aki mindent látott. Én végig bent voltam.
Ha valaki ment vele, akkor Zield megint tárcsázta a 911-et és hagyta beszélni azt, aki segít neki. Ő csak akkor szólt bele, ha a korábbi beszélgetéssel kapcsolatban kellett valami, amit ő tudhatott.
Ezután pedig összeszedte a vérmintákat egy szatyorba. Nem tudta, hogy a többiek számára mit jelent az előre, de ő azt a helyiséget közelítette meg, ahonnan a katonák kijöttek. Jó lett volna, ha marad egy, akit ki tudnak hallgatni. Körülnézett a kiütött ajtajú helyiségben. A katonákon védőfelszerelés volt, hogy ne lélegezzék be a vírust, de ha igazán biztosra akartak menni, akkor kellett hozniuk ellenanyagot. Ilyet keresett odabent.

Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
A helyzet hamar megoldódott. A megadásra felszólított katona eltűnt. A vámpír ennek módját nem a technológiában kereste, mert ahhoz nem értett. Mágiával, vámpírképességekkel ismerte csak a teleportációt vagy az eltűnést. Sajnálta, hogy nem lehet kihallgatni az illetőt. Próbálta összerakni a tényeket. Koponyás páncél és német káromkodás. A nácizmusnak valami új ágára gondolt, de hogy miért fertőznek meg embereket válogatás nélkül, azt nem értette.
Mellette Long és a szárnyas férfi vitába keveredtek. Lerois értette, miről van szó, de nem szólt bele. Mikor már minden lenyugodott, leengedte a varázsgyűrűt és felállt a földről. Gyakorlatilag egy karcolás nélkül megúszta az egészet, bár a fény elvakította és a füle is kapott egy adag megterhelést a gránátok koppanása után.
Figyelte, mit csinál a két férfi. Mikor meg akarták kötözni a nemrég talált, szaftos ruhájú embert, annak nem látta értelmét. Ő kiszagolta, hogy nem hazudik a fickó. Nem akarta elárulni az inkognitóját, így nem szólt erre semmit. Mikor kínálgatták a fegyvereket, nem vett el egyet sem, kivéve ha valami egyszerű ütőeszköz is volt. A modern technika vívmányaitól tartott.
A nyilvánvalót még nem kérdezte meg senki, így ő próbálkozott rájönni: odalent egy tucatnyi személyről volt szó, akik a negyediken vannak. Az ájultakon és a lelőtteken kívül még kell lennie néhánynak. Kiélesítette az érzékeit, hogy hall-e, szagol-e újabb, egészséges lényeket valahonnan. Ha támadás érte, akkor viszont ezzel leállt és megint elmondta a védőgyűrűs igét.

Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
- Mi van?- kérdezek rá a latin férfi "válaszára". Nem értem mért viselkedik egy pöcs módjára. Még ha neki logikusak is voltak a tettei, másnak, egy civilnek például nem biztosan. A másik meg az hogy elég hülye választ adott. Nem sokáig gondolkodhattam ezen, hiszen egy villanást látok, a többiek felől. Lassan felállok elkezdek odasétálni, megnézni, hogy mi folyik ott. Megint feloszlunk, lesz egy telefonálós csapat meg egy aki tovább megy. Hirtelen hatalmas fájdalom hasított az orromba. Rögtön odakaptam a kezemmel, felszisszenve a fájdalomtól. A kezemmel érzetem ahogy az orrom lassan visszapattan a helyére. A doktor odalépett hozzám, gondolom megvizsgálni az orromat. Hamarosan múlni kezdett. Ezután ellenőriztem a katonákat, mivel kíváncsivá tett a német szó, és levettem a maszkjukat is. Ekkor láttam meg, hogy ugyanaz a személy mindhárom. Úristen.
- <Úristen.>- kiálltok fel, véletlenül németül.- Ezek... ugyanaz a személy. Kik vagy mik ezek!? - Kíváncsian várom a válaszom, de nem hiszem, hogy bárki is tudja és ha mégis valószínűleg titkos. Ami igazából mindenkit veszélybe sodor és nagyjából a legidiótább dolog amit tenni lehet. Ám bárhogy is, még van dolgunk. Viszonylag sokat láttam, így jelentkezem a doktorhoz.
- Nos nem láttam mindent, de elég sokat. Ha csak nincs valaki aki mindent látott.-. Ha én megyek a doktorral, akkor beszámolok mindenről. Az ügynök fogságba eséséről, a katonák haláláról a latin és a kopsz által valamint a klónokról. Ha csak valaki nem szól, hogy ez maradjon titkos. Ezután is követem a doktort, hiszen nincs jobb ötletem.

Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain- 5. szint - 12 kredit
- Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31
Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
- Francba! – károm egyett amikor az utólsó náci csak úgy eltűnik a semmibe.
~ Tetves A.I.M. teleporter, meg hogy csak azoknak jut belőle akiknek nem kellene.’
Miután véget ért a rövid túszdráma Aegis-nek is sikerül felülnie, ahogy az adrenalin hullám hatása kezdett múlni a páncél is egyre inkább ólomsúlyúvá kezdett válni. Amikor Albert odaér hozzá a sisakkal azt gyorsan átveszi tőle.
- Köszönöm! – Mondja közben néhányszor megnyomja a sisakban lévő „reset” gombot hátha sikerül életet lehelni a páncélba. Ha nem sikerül újraindítani a páncélt akkor inkább használja az ilyen esetekre beépített vészkioldót amitől a páncél kagylóhéj szerűen szétnyílik, hogy könnyen ki tudjon szállni belőle és felkapja az egyik halott HYDRA-s fegyverét.
-Persze… Igen, menjünk. – válaszolja Albertnek. Közben neki is van ideje megszemlélni a támadók maradványait.
- Klónok. Megint. – mormogja magában. Közben az egyik férfi, Darren egy „Mein Goethe” felkiáltást hallat. A német szóra elsőre ugyan felkapja a fejét, de amint látja, hogy az egyik társától jött, nem pedig egy újabb támadótól, nem tulajdonít jelentőséget neki. Inkább a falon ütött lyuk felé indul.

Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Az angyalszárnyas forma szavaira nem igazán tudok reagálni. Azt értem, hogy bizalmatlan, de itt se volt, és most meg hirtelen úgy tesz, mintha ő valami vezér lenne itt, akinek joga van gyanúsítgatni. Látom, hogy a fehérhajú fickó is hozzám hasonlóan reagál. Ha egymásra nézünk, csak grimaszolok egyet, és megvonom a vállam, jelezve, hogy én se vágom, hogy ki ez és miért csinálja, amit csinál. Csak azért nem foglalkozom vele tovább, mert a kopasz láthatóan ismeri. Ezután én is odalépek az utolsó ügynökhöz, aki abban a pillanatban eltűnik. Hogy micsoda?! A villanásból azonnal felismerem, hogy egy AIM teleport volt, ami kivitte innen. De hogy kerül ez a Hydrához? Ez nagyon nem néz ki jól. A következő meglepetés akkor ér, amikor a fehérhajú leveszi a katonák sisakját. Mindhárom arc ugyanaz! Klónok? Ez egyre rosszabb. Összerezzenek egy pillanatra, amikor a fehérhajú németül kiált fel, de gyorsan rájövök, hogy nem minden német dolgozik a Hydrának. Akárhogy is, ez nem sokat segít a gyanú eloszlatásában. Persze én nem kezdek rá gyanakodni, hiszen végig a közelében voltam a harc során, és semmi jelét nem láttam annak, hogy ellenünk akart volna fordulni, sőt! De ha az angyalszárnyas arc hallja... Akárhogy is, ha mindenki összeszedi magát, én is kész vagyok továbbmenni.
_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ:
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora:
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano
Következő körváltás: 2013. január 9. (csütörtök)
A fegyvereket sikerült összeszedni és kiosztani is utána, annak akinek szerették volna. Három gépfegyver és három pisztoly volt az eredménye az egésznek. A holtak nem kezdtek el regenerálni és ahogyan Albert kimondta, hogy már látott olyat Aegis-nek is leeshetett, hogy kicsodát, a SHIELD-nél említettek egy ilyen férfit még a démontámadás alatt, aki a felrobbant Madison Square Gardennél ezzel a képességgel mentett meg sok más életet. Vektor nem igen tud védekezni, így őt magát is meg lehet kötözni, ha valaki megteszi.
Aegis páncélja nem üzemelt, a restartra sem, valószínűleg ki kell majd a teljes elektronikát cserélni ahhoz, hogy mindez újra működőképes legyen. Danny abban a pillanatban, ahogyan az AIM-re gondolt rájött, hogy az nem lehetett, hiszen az AIM technológia csak a korábbi műholdrendszerrel működött és az a Bukáskor elpusztult, így ennek valami másnak kellett lennie, vagyis más cégtől származó technológiától. Mivel már az X-men tagja volt tudta, hogy manapság csak fix pontok között úgymond teleportkapuval lehet közlekedni csak.
Zield innen lentről nem tudja felhívni a 911-et, ahhoz fel kell mennie neki és valakinek az emeletre, az 5.re, ahonnan eredetileg is telefonáltak Andrew-nak hála. Ha ezt megteszi vele valaki, akkor a kapcsolat létrejön a központtal és ettől kezdve lehet tájékoztatni a kintieket.
Akik mentek a falon ütötte lyukhoz, nem érkezik onnan már semmi, egy párhuzamos folyosó húzódott végig azzal, ahol a csapat most volt. Az első, ami látszott, hogy innen közvetlen hozzáférés volt a szellőzőrendszerhez és leginkább egy szervizfolyosóra hasonlított az egész. Az egyetlen különbség, hogy azok általában üresek szoktak lenni a csöveket leszámítva. Ez nem volt, több vegyvédelmi szimbólummal ellátott nagyobb doboz is volt benne, illetve láthatóan a folyosó végén még egy holografikus interfaceű tablet is volt, ami rá volt innen csatlakoztatva az épületre.
Következő körváltás: 2013. január 9. (csütörtök)
A fegyvereket sikerült összeszedni és kiosztani is utána, annak akinek szerették volna. Három gépfegyver és három pisztoly volt az eredménye az egésznek. A holtak nem kezdtek el regenerálni és ahogyan Albert kimondta, hogy már látott olyat Aegis-nek is leeshetett, hogy kicsodát, a SHIELD-nél említettek egy ilyen férfit még a démontámadás alatt, aki a felrobbant Madison Square Gardennél ezzel a képességgel mentett meg sok más életet. Vektor nem igen tud védekezni, így őt magát is meg lehet kötözni, ha valaki megteszi.
Aegis páncélja nem üzemelt, a restartra sem, valószínűleg ki kell majd a teljes elektronikát cserélni ahhoz, hogy mindez újra működőképes legyen. Danny abban a pillanatban, ahogyan az AIM-re gondolt rájött, hogy az nem lehetett, hiszen az AIM technológia csak a korábbi műholdrendszerrel működött és az a Bukáskor elpusztult, így ennek valami másnak kellett lennie, vagyis más cégtől származó technológiától. Mivel már az X-men tagja volt tudta, hogy manapság csak fix pontok között úgymond teleportkapuval lehet közlekedni csak.
Zield innen lentről nem tudja felhívni a 911-et, ahhoz fel kell mennie neki és valakinek az emeletre, az 5.re, ahonnan eredetileg is telefonáltak Andrew-nak hála. Ha ezt megteszi vele valaki, akkor a kapcsolat létrejön a központtal és ettől kezdve lehet tájékoztatni a kintieket.
Akik mentek a falon ütötte lyukhoz, nem érkezik onnan már semmi, egy párhuzamos folyosó húzódott végig azzal, ahol a csapat most volt. Az első, ami látszott, hogy innen közvetlen hozzáférés volt a szellőzőrendszerhez és leginkább egy szervizfolyosóra hasonlított az egész. Az egyetlen különbség, hogy azok általában üresek szoktak lenni a csöveket leszámítva. Ez nem volt, több vegyvédelmi szimbólummal ellátott nagyobb doboz is volt benne, illetve láthatóan a folyosó végén még egy holografikus interfaceű tablet is volt, ami rá volt innen csatlakoztatva az épületre.
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Sportpálya
Darrennek köszönhetően megdöbbentő felfedezést tehettek. Az összes katona ugyanúgy nézett ki. A vámpír ezt nem értette. Játékkatonákat lehet gyártani ugyanúgy, már az ő idejében is működött ez, de azt nem tudta elképzelni, igazi emberekkel hogy lehet ezt megtenni. Kizártnak tartotta, hogy hármasikrek lennének. A fehérhajú segített a doktornak is. A vámpír erre nem lett volna hajlandó. Szinte mindent látott, de a felét sem értette az egésznek és a telefonnak nevezett készüléket nem vette volna a kezébe. Ahogy hallotta Forge-ot, úgy érezte, az ügynöknek illene megosztania velük, amit tudott.
- Forge Úr! A közelmúlt történelmének mely pillanatát akarja felidézni azzal, hogy "klónok megint"? Mindannyiunk érdekében áll, hogy ha a maradék katonával is találkozunk, akkor tudjuk róluk, amit lehet. Miféle kopírozott fajvédők ezek?
A vámpír is elment a falba ütött lyukig és benézett. Egy másik folyosót lehetett ott látni. Mivel a technikai eszközökkel nem tudott mit kezdeni, inkább arra koncentrált, hogy melyik irányból érez/hall élőket. Egészséges élőket kell éreznie, akik valószínűleg hamarosan támadásba lendülnek, követve előző társaikat. Ha ez bekövetkezik, akkor Philippe fedezéket keres és elmondja a védőgyűrű varázsigéjét.
- Forge Úr! A közelmúlt történelmének mely pillanatát akarja felidézni azzal, hogy "klónok megint"? Mindannyiunk érdekében áll, hogy ha a maradék katonával is találkozunk, akkor tudjuk róluk, amit lehet. Miféle kopírozott fajvédők ezek?
A vámpír is elment a falba ütött lyukig és benézett. Egy másik folyosót lehetett ott látni. Mivel a technikai eszközökkel nem tudott mit kezdeni, inkább arra koncentrált, hogy melyik irányból érez/hall élőket. Egészséges élőket kell éreznie, akik valószínűleg hamarosan támadásba lendülnek, követve előző társaikat. Ha ez bekövetkezik, akkor Philippe fedezéket keres és elmondja a védőgyűrű varázsigéjét.
_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
Végül még egy meglepetés következett Darrennek köszönhetően. Zield látta, hogy megint klónokról van szó. Amiről Miller beszélt, az elkezdődött. A Hydra hadat üzent a világnak és most tesztel egy fegyvert. Ha még voltak használható eszközök, akkor igyekezett a három katonától is vért venni, amíg ez lehetséges.
Ahogy a morgó ügynökre nézett, eszébe jutott egy dolog és feltette a kérdést úgy, hogy semmi konkrétumot ne áruljon el arról a kevésről, amit tudott és amire titoktartást fogadott:
- Mi van, ha ez az egész csak félig kísérlet? Lehet, hogy valami sokkal rosszabbra készülnek valahol máshol és ezzel csak a figyelmet akarják elterelni?
Ha a fehérhajú, csontkinövéses felment vele az ötödikre, akkor a doki sietve visszament a fenti szobába és tárcsázott, majd hagyta Darrent beszélni. Útközben figyelt, hogy nem éri-e őket támadás, mert ha igen, akkor fedezéket keresett. Ha fent sikerült végeznie, akkor igyekezett visszajönni, amilyen hamar csak tudott. Az ellenszert minél előbb meg kellett találni.
Zield nézte a folyosót és már értette, hogy itt juttathatták be a kórokozót a rendszerbe. Nézte a dobozokat, de azokban a mérget sejtette. Tüzetesen megnézte a tárolókat, hogy valamelyiken lát-e ellenszerre utaló nyomot. Nem nyitotta ki egyiket sem, csak vizsgálódott. A tablet felkeltette az érdeklődését, de úgy gondolta, jobb, ha egy igazi szakemberre bízza.
- Andrew, meg tudja nézni, hogy mit lehet kezdeni azzal a géppel? Ha be tudna hatolna a rendszerbe, akkor sok mindent megtudhatnánk.
A doki nem akart parancsolgatni, csak kért. Ha Andrew-nak jobb ötlete volt, Zield azt sem vetette el. Ő biokémikus volt, a kékbőrű meg valami műszakis vagy ezermester.
Ahogy a morgó ügynökre nézett, eszébe jutott egy dolog és feltette a kérdést úgy, hogy semmi konkrétumot ne áruljon el arról a kevésről, amit tudott és amire titoktartást fogadott:
- Mi van, ha ez az egész csak félig kísérlet? Lehet, hogy valami sokkal rosszabbra készülnek valahol máshol és ezzel csak a figyelmet akarják elterelni?
Ha a fehérhajú, csontkinövéses felment vele az ötödikre, akkor a doki sietve visszament a fenti szobába és tárcsázott, majd hagyta Darrent beszélni. Útközben figyelt, hogy nem éri-e őket támadás, mert ha igen, akkor fedezéket keresett. Ha fent sikerült végeznie, akkor igyekezett visszajönni, amilyen hamar csak tudott. Az ellenszert minél előbb meg kellett találni.
Zield nézte a folyosót és már értette, hogy itt juttathatták be a kórokozót a rendszerbe. Nézte a dobozokat, de azokban a mérget sejtette. Tüzetesen megnézte a tárolókat, hogy valamelyiken lát-e ellenszerre utaló nyomot. Nem nyitotta ki egyiket sem, csak vizsgálódott. A tablet felkeltette az érdeklődését, de úgy gondolta, jobb, ha egy igazi szakemberre bízza.
- Andrew, meg tudja nézni, hogy mit lehet kezdeni azzal a géppel? Ha be tudna hatolna a rendszerbe, akkor sok mindent megtudhatnánk.
A doki nem akart parancsolgatni, csak kért. Ha Andrew-nak jobb ötlete volt, Zield azt sem vetette el. Ő biokémikus volt, a kékbőrű meg valami műszakis vagy ezermester.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
A német szót bár felismeri, nagyjából, de nem foglalkozik vele. Eddig sem volt a bizalom megtestesült jóságos szobra. Ugyanakkor a nemzetiségeket és a beszélt nyelveket már nem párosítja. Jelenleg is "zsoldosokkal" foglalkozik és világ életében nemzetközi színtéren mozgott. A következő folyosón elé táruló látvány nem nyugtatja meg. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy cselekednie kell. Előtte azonban még megüti a fülét egy-két apróság.
- Klónok? Máskor is? Biztos valami nemzetbiztonságos dolog. - veti még oda félvállról, majd a többiek fedezete mellett próbál átjutni a szerviz folyosóra, ahol gyorsan körbepillant. Ellenséget keres, ajtókat, beugrókat. Fedezéket magának vagy a feltételezett ott tartózkodóknak. Egy utóvédnek. Majd ha épp nincs veszély, szeme a dobozokra is rásiklik. ~ Már mindegy. Megfertőztek. Ennél rosszabb már nem lehet. Bár remélem valami plasztikai sebész leoperálja majd a hátamról ezeket a szarokat. Vicces dolog repülni, de nincs rá golyóálló mellényem. ~ elmélkedik helyzetéről már kissé derűsebben, ugyanakkor figyelme nem lankad.
- Klónok? Máskor is? Biztos valami nemzetbiztonságos dolog. - veti még oda félvállról, majd a többiek fedezete mellett próbál átjutni a szerviz folyosóra, ahol gyorsan körbepillant. Ellenséget keres, ajtókat, beugrókat. Fedezéket magának vagy a feltételezett ott tartózkodóknak. Egy utóvédnek. Majd ha épp nincs veszély, szeme a dobozokra is rásiklik. ~ Már mindegy. Megfertőztek. Ennél rosszabb már nem lehet. Bár remélem valami plasztikai sebész leoperálja majd a hátamról ezeket a szarokat. Vicces dolog repülni, de nincs rá golyóálló mellényem. ~ elmélkedik helyzetéről már kissé derűsebben, ugyanakkor figyelme nem lankad.
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
Magnus maga is érdeklődést mutat a falon nyílt hasadék, még inkább a mögötte feltáruló folyosó iránt. Természetesen csak a kötözéseket követően. De hamar visszakozik. Bár Zield felajánlja az ő szolgáltatásait kvázi, de fájdalmasan torzul az arca és ezt meg sem kell játszania. A doktorra néz, majd a biohazard szimbólumokra, majd a többiekre és újra a doktorra.
- Doktor úr. Az addig oké, hogy már kék vagyok és egészen biztosan fertőzött. De az biztos, hogy nem megyek be azok közé a dobozok közé. Inkább telefonálnék, hogy mi a helyzet. - Majd ha nincs ellenvetés el is indul. Nem az, hogy fél, csak zavarják azon veszélyek, amelyek ellen éppen nem tud védekezni.
Albert Darren kezébe nyomja a sokkolókat, innentől nem az ő felelőssége. Aztán gyorsan vet egy pillantást a Victor által tönkretett fegyverekre és Aegis kezébe nyomja a megmaradt gépfegyvert, mert látja, hogy nem működik a páncélja. Reméli ez nem nagyon fogja gátolni a későbbi harcokban, mert komoly taktikai előnyt jelent még a férfi. Victor után ő is behatol a folyosóra, majd ketten együtt, egymást fedezve, lassan megindulnak a terminál felé. Albert abban bízik, hogy Aegis ért az ilyen elektronikus kütyükhöz.
- Doktor úr. Az addig oké, hogy már kék vagyok és egészen biztosan fertőzött. De az biztos, hogy nem megyek be azok közé a dobozok közé. Inkább telefonálnék, hogy mi a helyzet. - Majd ha nincs ellenvetés el is indul. Nem az, hogy fél, csak zavarják azon veszélyek, amelyek ellen éppen nem tud védekezni.
Albert Darren kezébe nyomja a sokkolókat, innentől nem az ő felelőssége. Aztán gyorsan vet egy pillantást a Victor által tönkretett fegyverekre és Aegis kezébe nyomja a megmaradt gépfegyvert, mert látja, hogy nem működik a páncélja. Reméli ez nem nagyon fogja gátolni a későbbi harcokban, mert komoly taktikai előnyt jelent még a férfi. Victor után ő is behatol a folyosóra, majd ketten együtt, egymást fedezve, lassan megindulnak a terminál felé. Albert abban bízik, hogy Aegis ért az ilyen elektronikus kütyükhöz.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
~ Ulysses, mikor tanulod már meg befogni azt a nagy szád!? ~ fut át az agyán amikor Dumbon a klónokról kérdezi, úgy tűnik a férfinak jobb a hallása mint a legtöbb embernek.
- Nem lényeg, csak egy régebbi eset.– zárja rövidre a klónokról szóló beszélgetést. Jelenleg semmi kedve nem volt előadni a néhány hónappal ezelőtti esetet amikor a rendőrség azzal állított be hozzá, hogy holtan fekszik az egyik New york-i hullaházban.
- Ezek nem fejvédők, hanem a valódi arcuk. Mindegyikük egy és ugyan annak az embernek a másolatai, de azt leszámítva ezek is csak emberek, nincs semmilyen különleges bennük. – Magyarázza el a vámpírnak a három férfi eredetét, bár nem igazán érti hogy a férfi hogy nem hallott soha a klónozásról, legalább valami agyament sci-fi alkotásból.
Inkább foglalkozzunk a jelenlegi problémákkal. – Jelenti ki es óvatosan belép szerviz folyosónak kinéző helyiségbe és szemügyre veszi az ott lévő felszereléseket. Látszólag innen juttatták be a vírust a szellőző rendszerbe. Ez nyilván való volt, ahogy a doboz tartalmát is sejtette, de egyelőre nem nyitotta fel helyette inkább a tabletet kezdte vizsgálgatni egyelőre.
- Akinél a telefon van hívja a kintieknek és kérje a kagylóhoz a rangidős S.H.I.E.L.D.-est. Mondja el neki, hogy megtaláltuk a fertőzés forrását, és mondja el nekik hogy hol vagyunk az épületben. – kiált ki a folyosóra a többieknek.
- Nem lényeg, csak egy régebbi eset.– zárja rövidre a klónokról szóló beszélgetést. Jelenleg semmi kedve nem volt előadni a néhány hónappal ezelőtti esetet amikor a rendőrség azzal állított be hozzá, hogy holtan fekszik az egyik New york-i hullaházban.
- Ezek nem fejvédők, hanem a valódi arcuk. Mindegyikük egy és ugyan annak az embernek a másolatai, de azt leszámítva ezek is csak emberek, nincs semmilyen különleges bennük. – Magyarázza el a vámpírnak a három férfi eredetét, bár nem igazán érti hogy a férfi hogy nem hallott soha a klónozásról, legalább valami agyament sci-fi alkotásból.
Inkább foglalkozzunk a jelenlegi problémákkal. – Jelenti ki es óvatosan belép szerviz folyosónak kinéző helyiségbe és szemügyre veszi az ott lévő felszereléseket. Látszólag innen juttatták be a vírust a szellőző rendszerbe. Ez nyilván való volt, ahogy a doboz tartalmát is sejtette, de egyelőre nem nyitotta fel helyette inkább a tabletet kezdte vizsgálgatni egyelőre.
- Akinél a telefon van hívja a kintieknek és kérje a kagylóhoz a rangidős S.H.I.E.L.D.-est. Mondja el neki, hogy megtaláltuk a fertőzés forrását, és mondja el nekik hogy hol vagyunk az épületben. – kiált ki a folyosóra a többieknek.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Szinte semmilyen reakciót nem váltanak ki a klónok a többiekből. A páncélos úgy tűnik már hozzászokott. És persze nem mondja el nekünk, mert szuper-titkos kormányzati cucc. Vagyis valószínűleg. Egy pillanatra felvetődik bennem, hogy egy illúzióval rábírom hogy beszéljen, de most nagyobb gondunk is van. Például a rengeteg veszélyes vegyszert tartalmazó tároló. Mondjuk már üresek, hiszen valahonnan jönnie kellett a méregnek, bár ki tudja. Ezzel és a többi információval felszerelkezve indultam fel az emeletre Még kapok egy sokkoló pisztolyt is, nagyon elkényeztetnek engem. Láttam, hogy Zield készen áll a támadásra, ez engem is kissé feszülté tett. Ha felértünk és sikerült beüzemelnünk a telefont, akkor a megbeszélt módon elkezdenem a helyzet felvázolást.
- Jó napot. Mr. Cain, vagyok a Brooklyn-Heights-i Arénában még talpon lévők egyike. Van egy helyzet jelentésünk. A 4. emeleti folyosó mellett futó szerviz alagutakban megtaláltuk a fertőzés forrását, és azzal együtt az azt őrző négy fegyverest. Ezek az emberek zöld páncélt viseltek, rajta egy sárga koponyával. És valójában nem négy ember volt, hanem maximum kettő. Ugyanis három közülük klón volt. Ezek elhaláloztak a harc során. A negyedik elmenekült, teleportálással. A kis csapatunkban súlyosabb személyi sérülés nem történt. - Miután végzek az összefoglalóval, várom a további kérdéseket. Ha nincsenek, akkor elköszönök és visszamegyek a 4. emeleti szervizfolyosóra. Ha vannak, akkor készségesen megválaszolom őket.
- Jó napot. Mr. Cain, vagyok a Brooklyn-Heights-i Arénában még talpon lévők egyike. Van egy helyzet jelentésünk. A 4. emeleti folyosó mellett futó szerviz alagutakban megtaláltuk a fertőzés forrását, és azzal együtt az azt őrző négy fegyverest. Ezek az emberek zöld páncélt viseltek, rajta egy sárga koponyával. És valójában nem négy ember volt, hanem maximum kettő. Ugyanis három közülük klón volt. Ezek elhaláloztak a harc során. A negyedik elmenekült, teleportálással. A kis csapatunkban súlyosabb személyi sérülés nem történt. - Miután végzek az összefoglalóval, várom a további kérdéseket. Ha nincsenek, akkor elköszönök és visszamegyek a 4. emeleti szervizfolyosóra. Ha vannak, akkor készségesen megválaszolom őket.
_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain- 5. szint - 12 kredit
- Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31
Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano
Következő körváltás: 2013. január 14. (kedd)
Végül Zield és Darren mentek fel az emeletre, ahol hála Magnus korábbi ügyködésének ismét sikerült kapcsolatba lépni a külvilággal és tárcsázni. A 911-el lehetett újra elsőként kapcsolatba lépni, majd utána ők kapcsolták a SHIELD-et. Darren, alighogy belekezdett a beszédbe az ügyeletes ügynöknek a vonalat valaki átirányította kérdezés nélkül, ott abban a pillanatban, amikor a páncélt kezdte taglalni. Pillanatokkal később egy gépies hang szólt a vonalba, Darren bizonyára médiát szokott nézni, hallgatni, így felismerte a hangot, Vízió volt az, a Bosszú Angyalok egyik tagja, és a pletykák szerint a SHIELD védelmi rendszere, megkerülhetetlen és feltörhetetlen. A beszélgetést a továbbiakban Darren vele folytatta, igazából, néhány dologra még rákérdezett, hogy pontosítsa a férfi. (Nem húzom az időt, elég a következő reagodban összefoglalni, hogy mit is mondtál még el pluszban) Amint megkapta a válaszokat néhány pillanat türelmet kért, majd úgy két-három perc múlva hallatszott fel ismét a hangja.
- A bent lévő ügynökeink nem elérhetőek, juttassa el a következő parancsot egy olyan személynek, aki még ébren van, utoljára Forge ügynök még magánál volt. Ha már nincs a civileknek adja át, a parancs közvetlenül Miller ezredestől jött, semmilyen esetre ne lépjenek a folyosóra, a SHIELD erői megtörik a karantént és ők vizsgálják tovább az ügyet!
Ha Darren mondja, hogy megértette a parancsot, akkor az android bontja a vonalat és Darren, illetve Zield is visszamehetnek a többiekhez. Zield eddig is tudta a korábbi események miatt, de már Darren is rájöhet, hogy valami nagyon komolyba tenyereltek bele, ha a SHIELD feje maga ad parancsot.
Odalent miután a páros eltávozott telefonálni a többiek megkezdték azt, hogy behatoljanak a folyosóra. Victor és Albert mentek előre, könnyedén betudtak menni a folyosóra, hála Aegis korábbi munkájának és végül ő maga is belépett a folyosóra. A többiek egyelőre kint maradtak és ott figyeltek, de nem történt semmi. A folyosón sem, Lerois nem érzett senkit továbbra sem magukon kívül, de azért fenntartotta a gyűrűjével mindazt az aurát, hogy érezzen másokat is, ha mégis megjelennének.
Odabent a hármas, akik bementek megérkeztek a tablethez, minden gond nélkül beértek oda, nem volt semmilyen csapda, vagy titkos dolog itt bent. Igazából sok extra kütyü sem, csak a dobozok, lezárva, a biohazard jellel, így, hogy minden oldalról meg lehetett nézni azokat sem látszott rajtuk semmilyen más jel. Még sorozatszám, vagy egyéb utalás sem, hogy mi lehet benne. A tablet pedig egyszerű tabletnek tűnt, a ma is használatos legmegbízhatóbb és legmodernebb fajtából. A társaság szerencséjére még nem zárta le magát, így a jelszó, ha valamilyen jelszó is kellett hozzá megúszták azt, hogy fel kelljen törni. Elsőre ami látszott az a hely volt tervrajz szinten, és azt mutatta, hogy a stadion milyen arányban fertőződött, több ilyen kép is volt, amennyire látszott nagyon gyors volt a levegőben a bomlása az anyagnak, bármi is volt ez, az elmúlt úgy fél órában amióta az események kezdődtek 80%-al csökkent a levegő telítettsége és fertőzöttsége. Ha így megy tovább, akkor talán öt-hat perc kellett ahhoz, hogy már egyáltalán ne legyen fertőzött és ez egy zárt terület volt lényegében.
Ha erről elvált Aegis, akkor látható lesz, hogy három dokumentum van a tablet főlapján, a kísérlet várható eredményei, „emberi erő”, illetve a tervrajzok, ez volt az, ami most is nyitva volt.
A telefonáló páros csak ekkor érkezik vissza, így nem volt idejük arra sem, hogy beszéljenek lent másokkal. (Sry, nehogy az legyen, hogy valaki 5-6 percet cselekszik és minden megtörténik, amíg a lentieknek eltelt 2 v 3. és csak fele annyi idejük volt bármire.)

A vámpír nem tudta meg, hogy milyen klónokra gondolhatott az ügynök. A médiában foglalkoztak már klónokkal, de Lerois-nak a technológiáról fogalma sem volt, ezért nem tudta a helyzethez igazítani a korábbi híreket. Azon csak elmosolyodott, hogy Forge félreértette és fejvédőkről kezdett magyarázni a saját fajukat más fajoknál többre tartó, a köznyelvben inkább nácinak nevezett, de régies kifejezéssel élve "fajvédő" társaság helyett.
Ahogy a latin-amerikai férfi is mondta, ez nemzetbiztonsági ügy lehet és ezért a nagy terelés és hallgatás, gondolta magában a vámpír. Nem nyugodott meg igazán attól, hogy meg kell várni a hatóságot. Ki tudja, mikor érnek ide és mit tudnak egyáltalán tenni? A doktornak meg kellene találnia az ellenszert és beadni mindenkinek, az lenne a legfontosabb. Philippe nem észlelt újabb támadókat, senki nem bukkant fel az érzékei határán belül. Nézte, ahogy a csapat bement a folyosóra. Ő maga nem tartott velük. A dobozoktól nem félt igazán, pedig azokban több veszély volt, mint a villogó tabletfelület és a bonyolult csőrendszer együttesében. Kint várakozott és nézegette a klónokat, közben az érzékeit még mindig élesen tartotta.
Ahogy a latin-amerikai férfi is mondta, ez nemzetbiztonsági ügy lehet és ezért a nagy terelés és hallgatás, gondolta magában a vámpír. Nem nyugodott meg igazán attól, hogy meg kell várni a hatóságot. Ki tudja, mikor érnek ide és mit tudnak egyáltalán tenni? A doktornak meg kellene találnia az ellenszert és beadni mindenkinek, az lenne a legfontosabb. Philippe nem észlelt újabb támadókat, senki nem bukkant fel az érzékei határán belül. Nézte, ahogy a csapat bement a folyosóra. Ő maga nem tartott velük. A dobozoktól nem félt igazán, pedig azokban több veszély volt, mint a villogó tabletfelület és a bonyolult csőrendszer együttesében. Kint várakozott és nézegette a klónokat, közben az érzékeit még mindig élesen tartotta.
_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás- 9. szint - 20 kredit
- Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.
Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
A doktorral mentünk fel az emeletre és minden gond nélkül kapcsolatot tudtunk létesíteni a 911-el, akik rögtön tovább irányítottak a S.H.I.E.L.D-hez. Viszont még mielőtt igazán elkezdtem volna magyarázni a dolgokat, megint átirányítottak. Ezúttal egy gép-hang szólt bele a telefonba. Először azt hittem, hogy egy automata válaszolóra raktak. Aztán rájövök, hogy ismerős. Persze! Vízió a tévéből. Úristen egy igazi Bosszú Angyallal beszélek. Vidáman nézek Zieldre. Majd rögtön elszörnyedek. Mibe keveredtem, hogy egy Bosszú Angyal kell. Bármilyen reklámot is kap a bolt, biztos nem éri meg. Mindegy is. Elmondom Víziónak a teljes történetet, és amikor rákérdez pár dologra akkor ezeken pontosítok. Például, hogy ki lőtte le a támadókat. Ezt nem nehéz kitalálni, csak a kopasznál meg a szárnyasnál voltak fegyverek. Mondjuk a nevekkel nem voltam tisztában és ezt meg kellett kérdeznem Zield-től. Pontosítás kér a fegyveresek páncéljáról is, amit megadok. Megemlítem még az általam tapasztalt kiképzési szintet is. Ezután párperc szünet következik, majd megkapom a parancsokat.
- Forge ügynök szerezte talán a legsúlyosabb sérüléseket és amennyire a szak-avatatlan szemem meg tudta mondani, a páncélját is tönkrement. Mindezek ellenére jól van és szerintem képes lesz a megfelelő intézkedéseket hozni. A parancsot megértettem, uram.
Ezután a vonalat a másik fél bontotta és én aggódó képpel néztem a doktorra.
- Úristen mibe keveredtünk...- ezután egy kis szünetet tartok, amíg feldolgozom a történteket. Egy ezredes adott parancsot. Ekkor jut eszembe, hogy ezt netán teljesíteni is kéne.- Menjünk gyorsan doktor. Parancsot kaptunk.- Amint ezt kimondtam, rögtön megindultam lefelé. Ha Zield rákérdezett a parancsra, megismételtem neki, joga van tudni. Most így belegondolva mindenkinek.
- Maradj ott ahol vagy. Megkeresem a többieket is. - mondom mindenkinek, akivel találkozok. Annyit még halottam, hogy be akarnak menni a folyosóra. Ha nem találtam meg mindenkit akkor a szervizfolyosóra is bemegyek. Ha nincs mindenki a közelben, akkor utánuk megyek. Próbálok olyan halk lenni, amilyen csak tudok. Ha megtalálom az eltévedt embereket, akkor kopogással vagy valahogy jelzek nekik, majd mutatom, hogy jöjjenek velem. Addig mutogatok, amíg nem jönnek velem vagy megkérdezni, hogy mi van. Ha találkozok Forge-gal, akkor csak annyit mondok, hogy parancsot kapott. Megpróbálok mindenkit összeterelni és csak akkor kezdem el a mondandómat.
- Gondolom érdekli magukat, hogy miért hívtam össze ezt a gyűlést. Most beszéltem Vízióval és Miller ezredes parancsát közvetítette. A S.H.I.E.LD. mindjárt áttöri a karantént és majd ők vizsgálják ki a helyzetet. Közölünk senki sem teszi be a lábát abba a folyosóba. Hamarosan itt lesznek a profik és minden rendben lesz.
- Forge ügynök szerezte talán a legsúlyosabb sérüléseket és amennyire a szak-avatatlan szemem meg tudta mondani, a páncélját is tönkrement. Mindezek ellenére jól van és szerintem képes lesz a megfelelő intézkedéseket hozni. A parancsot megértettem, uram.
Ezután a vonalat a másik fél bontotta és én aggódó képpel néztem a doktorra.
- Úristen mibe keveredtünk...- ezután egy kis szünetet tartok, amíg feldolgozom a történteket. Egy ezredes adott parancsot. Ekkor jut eszembe, hogy ezt netán teljesíteni is kéne.- Menjünk gyorsan doktor. Parancsot kaptunk.- Amint ezt kimondtam, rögtön megindultam lefelé. Ha Zield rákérdezett a parancsra, megismételtem neki, joga van tudni. Most így belegondolva mindenkinek.
- Maradj ott ahol vagy. Megkeresem a többieket is. - mondom mindenkinek, akivel találkozok. Annyit még halottam, hogy be akarnak menni a folyosóra. Ha nem találtam meg mindenkit akkor a szervizfolyosóra is bemegyek. Ha nincs mindenki a közelben, akkor utánuk megyek. Próbálok olyan halk lenni, amilyen csak tudok. Ha megtalálom az eltévedt embereket, akkor kopogással vagy valahogy jelzek nekik, majd mutatom, hogy jöjjenek velem. Addig mutogatok, amíg nem jönnek velem vagy megkérdezni, hogy mi van. Ha találkozok Forge-gal, akkor csak annyit mondok, hogy parancsot kapott. Megpróbálok mindenkit összeterelni és csak akkor kezdem el a mondandómat.
- Gondolom érdekli magukat, hogy miért hívtam össze ezt a gyűlést. Most beszéltem Vízióval és Miller ezredes parancsát közvetítette. A S.H.I.E.LD. mindjárt áttöri a karantént és majd ők vizsgálják ki a helyzetet. Közölünk senki sem teszi be a lábát abba a folyosóba. Hamarosan itt lesznek a profik és minden rendben lesz.
_________________
Reneszánsz: Darren Cain
X-diák: Tarzan
Exiles: Hektor Burroughs
Fagyos Sötétség kora: Baku Albani
Darren Cain- 5. szint - 12 kredit
- Hozzászólások száma : 414
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 31
Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
A doktor felment, tárcsázott és hagyta beszélni az illetékest. Ő maga megúszta egy karcolás nélkül, viszont nem látott semmit az egészből. A doki csak akkor tudta nevekkel kisegíteni Darrent, ha a médiából ismerte Albertet és a szárnyast, hiszen ők ketten eddig nem mutatkoztak be. A végeredmény így is magáért beszélt. Darren átadta az üzenetet, de Zield nem maradt nyugodt. Kellett az ellenszer, de ki tudhatta, mikor ér oda a S.H.I.E.L.D. és hogy tűzharc esetén nem lövik-e szét az egészet, lehetetlenné téve az azonnali gyógyítást. Sietett lefelé és morfondírozott, hogy mi legyen. Mindenképp szét akart nézni odabent.
Amikor leértek, látta, hogy ketten már bementek és a tabletnél voltak. Dumbon kint maradt, látszólag nem tudott mit kezdeni magával, az új túlélő pedig meg volt kötözve. Zield most nem ezzel foglalkozott. Sokkal rosszabb dolgok jutottak az eszébe. Hangot le lehet utánozni a modern technológiával és el lehet játszani a telefonközpontost is. Mi van, ha nem is a S.H.I.E.L.Ddel beszéltek? Az egyetlen hiányzó láncszem az volt, hogy Forge-ot név szerint említették a vonal másik végén. Zield az első beszélgetéskor ügyelt rá, hogy ne mondja ki, melyik ügynök van a helyszínen. Mikor ezt végiggondolta, akkor lélegzett fel. Majd még rosszabb dolog jutott az eszébe. Ez már akár az üldözési mánia kórképét is felvethette volna egyesekben, de Zield arra gondolt, mi van, ha a terroristáknak beépített emberük van a S.H.I.E.L.D-nél is. A tégla elmondhatta, hogy Forge ügynök van talpon és így egy igazán felkészült ál-Vízió állhatott a rendelkezésükre. Nem merte ezt így előadni, mivel nem értette minden részletében, hogy lehetne megvalósítani, de megkereste Andrew-t és ha tudtak beszélni, akkor megkérdezte:
- Lehetséges, hogy a terroristák át tudták irányítani a vonalat máshova? Gyanús, hogy most kellene leállnunk, mikor már talán közel vagyunk az ellenszerhez.
Ha senki nem fogta le, nem gáncsolta ki, akkor Zield bement a többiek után a folyosóra. Nem érdekelte a parancs. Megnézte a dobozokat és igyekezett ő is rápillantani a holografikus felületre. Őt "a kísérlet várható eredményei" rész érdekelte volna, de nem szólt bele. A harchoz értőknek fontos lehet az „emberi erő” is és a tervrajzokat is jó lehet látni a támadók szemszögéből. Ha arra jutottak, hogy elindulnak valamerre, a doki vitte magával a vérmintákat. Figyelt és ha támadás érte a csapatot, akkor igyekezett fedezéket keresni.
Amikor leértek, látta, hogy ketten már bementek és a tabletnél voltak. Dumbon kint maradt, látszólag nem tudott mit kezdeni magával, az új túlélő pedig meg volt kötözve. Zield most nem ezzel foglalkozott. Sokkal rosszabb dolgok jutottak az eszébe. Hangot le lehet utánozni a modern technológiával és el lehet játszani a telefonközpontost is. Mi van, ha nem is a S.H.I.E.L.Ddel beszéltek? Az egyetlen hiányzó láncszem az volt, hogy Forge-ot név szerint említették a vonal másik végén. Zield az első beszélgetéskor ügyelt rá, hogy ne mondja ki, melyik ügynök van a helyszínen. Mikor ezt végiggondolta, akkor lélegzett fel. Majd még rosszabb dolog jutott az eszébe. Ez már akár az üldözési mánia kórképét is felvethette volna egyesekben, de Zield arra gondolt, mi van, ha a terroristáknak beépített emberük van a S.H.I.E.L.D-nél is. A tégla elmondhatta, hogy Forge ügynök van talpon és így egy igazán felkészült ál-Vízió állhatott a rendelkezésükre. Nem merte ezt így előadni, mivel nem értette minden részletében, hogy lehetne megvalósítani, de megkereste Andrew-t és ha tudtak beszélni, akkor megkérdezte:
- Lehetséges, hogy a terroristák át tudták irányítani a vonalat máshova? Gyanús, hogy most kellene leállnunk, mikor már talán közel vagyunk az ellenszerhez.
Ha senki nem fogta le, nem gáncsolta ki, akkor Zield bement a többiek után a folyosóra. Nem érdekelte a parancs. Megnézte a dobozokat és igyekezett ő is rápillantani a holografikus felületre. Őt "a kísérlet várható eredményei" rész érdekelte volna, de nem szólt bele. A harchoz értőknek fontos lehet az „emberi erő” is és a tervrajzokat is jó lehet látni a támadók szemszögéből. Ha arra jutottak, hogy elindulnak valamerre, a doki vitte magával a vérmintákat. Figyelt és ha támadás érte a csapatot, akkor igyekezett fedezéket keresni.
_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin
Kree jövő:
Dr. Zield Jones
Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Néhányan belépnek a frissen "kinyílt" folyosóra, de valakinek kint is biztosítania kell a terepet, így én végül kinn maradok. Úgysem igazán tudnék segíteni, ha valami a vírussal kapcsolatos infóra bukkannak. Amikor fehérhajú társunk végül visszatér, elég feldúltnak tűnik, és mögötte a doktor is érkezik. Nem tudom, hogy mi ilyen meglepőt hallhatott, de nincs okom ellenkezni, amikor azt mondja, hogy maradjak ott, ahol vagyok.
- Mi történt? - kérdezem, de ő a többiek után siet. A doki is megy utána a folyosóra. Ha nem maradnak bent nagyon sokáig, akkor megvárom őket idekint, bár egyre jobban izgat, és kezdek aggódni amiatt, hogy mi lehet ez a hirtelen jött dolog.
Ha kijönnek, végighallgatom, amit a német -lehet, hogy már időszerű lett volna megkérdezni a nevét- mondd. Bejön a SHIELD?
- Biztonságos ez? -kérdezem. - Nem kockázatos, hogy esetleg kiengedik a vírust? Kitaláltak valami megoldást? Vagy ennyire fontos, hogy valamit ne mi találjunk meg?
Még mindig nem tudok teljesen megbízni a SHIELD-ben, szóval egyértelműen felmerül bennem a kérdés, hogy valamit titkolnak előlünk. Nagyon hirtelennek tűnik ez a karanténtörés. Azért kívácsi vagyok a többiek véleményére.
- Mi történt? - kérdezem, de ő a többiek után siet. A doki is megy utána a folyosóra. Ha nem maradnak bent nagyon sokáig, akkor megvárom őket idekint, bár egyre jobban izgat, és kezdek aggódni amiatt, hogy mi lehet ez a hirtelen jött dolog.
Ha kijönnek, végighallgatom, amit a német -lehet, hogy már időszerű lett volna megkérdezni a nevét- mondd. Bejön a SHIELD?
- Biztonságos ez? -kérdezem. - Nem kockázatos, hogy esetleg kiengedik a vírust? Kitaláltak valami megoldást? Vagy ennyire fontos, hogy valamit ne mi találjunk meg?
Még mindig nem tudok teljesen megbízni a SHIELD-ben, szóval egyértelműen felmerül bennem a kérdés, hogy valamit titkolnak előlünk. Nagyon hirtelennek tűnik ez a karanténtörés. Azért kívácsi vagyok a többiek véleményére.
_________________
Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ:
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora:
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Aegis kezelésbe vette a tabletet ami egyáltalán nem tünt semmiben másnak mint a legtöbb gyári modell, mint ami neki is volt otthon, legalábbis a hardweret tekintve. A kijelzőn éppen megjelenített adatokat végigfutva örömmel konstatálta, hogy legalább a város többi része nem volt veszélyben.
~ Legalább voltak olyan értelmesek, hogy programozott élettartamot adtak ennek a valaminek. ~ gondolja magában, de ez a bent lévő fertőzötteken már nem igen fog segíteni ezért inkább tovább lépett a következő megnyitott alkalmazásra, mégpedig a „ A kisérlet várható eredményei „ nevűre hátha ebből kiderül valami lényeges, majd ha ezt is végig olvasta rátér az utolsóra az „emberi erőre”. Közben, ha Darren is befut, ő is végighalgatja a férfit.
- Nos szólhattak volna előbb is. – Jegyzi meg amikor a férfi elmondta a S.H.I.E.L.D.-től jött utasításokat – Mindenesetre ha már így is bent voltunk, nem kellene hagyni azt a tabletet leállni. Sokkal könnyebb adatokat kinyerni belőle ha nem kel feltörni. A karantént meg már fell lehet oldani, a vírus 3-4 percen belül inaktívvá válik, tehát aki eddig nem kapta el az biztonságban van.
~ Legalább voltak olyan értelmesek, hogy programozott élettartamot adtak ennek a valaminek. ~ gondolja magában, de ez a bent lévő fertőzötteken már nem igen fog segíteni ezért inkább tovább lépett a következő megnyitott alkalmazásra, mégpedig a „ A kisérlet várható eredményei „ nevűre hátha ebből kiderül valami lényeges, majd ha ezt is végig olvasta rátér az utolsóra az „emberi erőre”. Közben, ha Darren is befut, ő is végighalgatja a férfit.
- Nos szólhattak volna előbb is. – Jegyzi meg amikor a férfi elmondta a S.H.I.E.L.D.-től jött utasításokat – Mindenesetre ha már így is bent voltunk, nem kellene hagyni azt a tabletet leállni. Sokkal könnyebb adatokat kinyerni belőle ha nem kel feltörni. A karantént meg már fell lehet oldani, a vírus 3-4 percen belül inaktívvá válik, tehát aki eddig nem kapta el az biztonságban van.
_________________
Aegis- 4. szint - 10 kredit
- Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28
Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Magnus mellett elrohannak az események. Hárman bemásztak a folyosóra, többen elindultak vissza telefonálni. Ő meg ott maradt a hullákkal és azokkal a személyekkel, akik nem tudták mitévők legyenek. Egyelőre figyelt csak. Ennél jobban nem akart belekeveredni az eseményekbe. Csak a saját bőrét akarta visszakapni, azt is minél hamarabb. Ugyanis nem volt meggyőződve, hogy olyan könnyen meg lehetne oldani a problémáját, mint az angyalszárnyak eltávolítását. Aztán a doki érkezik hozzá a kérdéssel. Ezen elgondolkozik egy kicsit.
- Nézze doktor. A lehetőség megvan rá. De nem hiszem, hogy ilyen előfordulhatott volna. Olyan erős antennánk és ezáltal frekvenciánk volt, hogy olyat csak ipari jelvadásszal tudtak volna befogni és eltéríteni. Lehallgatni sokkal könnyebb, mint eltéríteni. És arra is csak akkor lenne lehetőség, ha arra a mobilra rákészültek volna, aminek megint kicsi az esélye. - kezdi el fejtegetni, majd zárja gyorsan. De Zield már indul is befelé, Magnus pedig hagyja.
Albert nem igazán zavartatja magát a többiektől. Egyszerűen biztosítja Aegist, ameddig az a tableten molyol. Amikor Darren érkezik, nem emeli rá a fegyvert, de izmai megfeszülnek és szűk szemeivel figyeli minden mozdulatát. Mivel Aegis bent marad, Albert sem mozdul el. Biztosítja a SHIELD ügynök tevékenységét.
- Nézze doktor. A lehetőség megvan rá. De nem hiszem, hogy ilyen előfordulhatott volna. Olyan erős antennánk és ezáltal frekvenciánk volt, hogy olyat csak ipari jelvadásszal tudtak volna befogni és eltéríteni. Lehallgatni sokkal könnyebb, mint eltéríteni. És arra is csak akkor lenne lehetőség, ha arra a mobilra rákészültek volna, aminek megint kicsi az esélye. - kezdi el fejtegetni, majd zárja gyorsan. De Zield már indul is befelé, Magnus pedig hagyja.
Albert nem igazán zavartatja magát a többiektől. Egyszerűen biztosítja Aegist, ameddig az a tableten molyol. Amikor Darren érkezik, nem emeli rá a fegyvert, de izmai megfeszülnek és szűk szemeivel figyeli minden mozdulatát. Mivel Aegis bent marad, Albert sem mozdul el. Biztosítja a SHIELD ügynök tevékenységét.
_________________
Quis custodiet ipsos custodes? ~ Britannia kapitány ~
Az igazi férfi nem hősködik a fegyverrel, hanem diszkréten viseli, és bölcsen használja. - B.G. ~ Albert Shear ~
Just keep your head down a few more minutes and you're out of this. ~ Mallory Danica Walsh ~
Rendszerben látni és gondolkodni. Az a modern művészet. ~ Madeleine Eleanor Delacourt ~
Kiss, kiss, bang, bang ~ Tariq Kudrjawizki ~
Albert Shear- 8. szint - 18 kredit
- Hozzászólások száma : 730
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Oct. 07.
Age : 43
Tartózkodási hely : New York
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Sportpálya
Victor egy darabig fegyverének csövével követi Darren érkező mozgását. Nem érti, hogy miért próbál meg lopakodni a férfi egy tisztított és biztosított folyosón. Azt sem igazán fogja fel, hogy hogyan képzeli, hogy itt helyváltoztatásra felszólító utasításokat fog osztogatni "random civilként". Azt azonban örömmel konstatálja, hogy a páncélos nem mozdul el a tablet mellől, sőt, folytatja az adatmentő tevékenységet. Mikor Darren befejezi a folyosón, Aegisnek és kettejüknek, meg a többi bent tartózkodónak címzett mondandóját, félmosolyra húzódik a szája.
- Nos ön is megszegte a "parancsot". - az utolsó szót úgy nyomja meg, hogy kiemelje annak idézőjeles voltát. - Ugyanakkor a helyszínen lévő ügynök tökéletesen kézben tartja a helyzetet. Szerintem kívülről nem tudják megállapítani, hogy mi folyik bent. Ráadásul egy ilyen utasítási lánccal legalább fél tucat biztonsági protokollt megsértenek. Azt, hogy önt mennyre vesszük itt bent komolyan, már nem is firtatom. A legnagyobb tisztelettel. Bár miszter Shear a jogász. - kacsint át barátjára, de fél szemét még mindig a saját tüzelési zónáján tartja.
- Nos ön is megszegte a "parancsot". - az utolsó szót úgy nyomja meg, hogy kiemelje annak idézőjeles voltát. - Ugyanakkor a helyszínen lévő ügynök tökéletesen kézben tartja a helyzetet. Szerintem kívülről nem tudják megállapítani, hogy mi folyik bent. Ráadásul egy ilyen utasítási lánccal legalább fél tucat biztonsági protokollt megsértenek. Azt, hogy önt mennyre vesszük itt bent komolyan, már nem is firtatom. A legnagyobb tisztelettel. Bár miszter Shear a jogász. - kacsint át barátjára, de fél szemét még mindig a saját tüzelési zónáján tartja.
_________________
"Ha erőszak lakik a szívünkben, jobb, ha erőszakosak vagyunk, mintha felöltjük a szelídség jelmezét, hogy azzal leplezzük tehetetlenségünket.” – Gandhi ~ Victor Montano ~
Victor Montano- 2. szint - 6 kredit
- Hozzászólások száma : 132
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. May. 10.
Karakteradatok
Főkarakter: Albert Shear
Főkari/multi: Multi
Síkok:
Re: Sportpálya
Résztvevők: Danny Long, Ulysses J. Forge / Aegis, Michael Dumbon / Szürke Eminenciás, Nerron Ayaska nar Seras, Darren Cain, Magnus Lars Jönsson / Andrew Standish, dr. Zield Jones, Albert Shear / Britannia Kapitány, dr. Victor Cheryankov / Vektor és Victor Montano
Következő körváltás: 2013. január 19. (vasárnap)
A társaság végül úgy döntött, hogy megszegi azt, amit parancsba kaptak (amit egyébként köszönök ^^) és nem állnak le azzal, amit csinálnak. Elsőként a kísérlet várható eredményei nevű menüpont volt, amit megnéztek. Jellemzően orvosi és kutatási adatok voltak, telis tele latin, illetve német szavakkal, nehogy véletlenül könnyedén el lehessen olvasni és értelmezni. Ha Zield-et is behívják ehhez, akkor sokkalta gyorsabban haladnak és sikerül a lényeget kihámozni néhány percen belül. Lényegében mintha egy gyógyszernek a mellékhatásait olvasnák, enyhe fejfájástól, zsibbadástól és bizsergéstől át írnak mindenféle „kellemes” dolgot, többek között szívrohamszerű tüneteket, orvvérzés, szív- és légzésleállás. Ezenfelül azt is, hogy lehet, hogy a szer pontosan az ellentétes hatást váltja ki a mutánsokban, mint kellene, azaz mindenkinek erőt ad, erősíti a meglévőt, cseréket okozhat másokkal, miközben a feladata nem ez lenne. Ebben az esetben teljes és visszafordíthatatlan szervleállásokat okoz és halált úgy egy-két héten belül. A többi is hasonló volt, mint amit itt írt, igazából a többi nem volt túl lényeges.
Az utolsó, az „Emberi erő” volt inkább érdekes. Amire a csapat már kapott információt, valóban az örökség vírus egyik módosított változata volt, csak ennek éppenséggel nem kellett volna megölnie azt, akit megfertőz, hanem csak egyszerűen deaktiválja és kiirtja örökre az X-gént és emberré változtatja a fertőzöttet. Valóban retrovírus volt, aminek a feladata az X-gén deaktiválása és lényegében felzabálása. Mesteri munka volt mindez, akik kivitelezték, az adatok szerint steril körülmények között a Brooklyni Xavier iskola mutáns diákjain végzett kísérletek sikeresek voltak és sikerült mindet emberré előrefejleszteni az alantas mutáns létformából. Ezek után jött a kísérlet itt immáron nem laboratóriumi körülmények között. Innen van a hivatkozás a korábban olvasott mellékhatásokhoz, illetve itt ebben a dokumentumban leírják, hogy a vírus felhasználható élelmiszerben, folyadékban és levegőben is. Az élettartama levegőben a legrövidebb, italban kibontás után, ahogyan a levegővel érintkezik úgy három hónapig marad meg a hatása, az élelmiszerben levő egy hónapig fertőz. A levegőben levő a néhány órás hatású. Mindenki, akit megfertőződik még egy-másfél hónapig képesek továbbadni a retrovírusokat másoknak csupán cseppfertőzéssel, még sima embernek is, így nagyon hamar egy hatalmas járvány eltud terjedni, mert amíg élő szövettel érintkezik a vírus addig életben marad, egy adott fix testben van az 1-1,5 hónapos túlélése. Az ellenszerre egyetlen mondatot írtak csak, módosított örökség vírus ellenszer, amit annak idején Apokalipszis egyik lovasa adott át a kormánynak még 2017-ben.
Amit még tud mindenki és az adatokkal témába vágó lehet, hogy úgy 2 évvel ezelőtt az AIMville is kijött egy Örökség vírus ellenszerrel, ami az Örökség II. betegséget gyógyítja, ez időseket fertőz meg, embereket, akik olyan mutánsok között és közelében voltak, akik a 2017-es Örökségvírusba haltak bele, ez egy egészen új keletű „járvány” volt, de a gyors reagálásnak és ellenszernek köszönhetően hamar vissza lehetett szorítani és azóta is csak egy-egy elszigetelt eset fordul elő. A pletykák miatt, ezt főleg Zield tudja csak, mivel ott dolgozik, hogy az előző vezérigazgató, Susan Jones, Johanne Jones Tao édesanyja is ebben szenvedhetett és ez is közrejátszott a visszavonulásában.
//Elnézést utólag, hogy zölddel írtam Vízióval, nem Hydra-s volt, csak megszokás, hogy androidnak is zöld a színe.//
Következő körváltás: 2013. január 19. (vasárnap)
A társaság végül úgy döntött, hogy megszegi azt, amit parancsba kaptak (amit egyébként köszönök ^^) és nem állnak le azzal, amit csinálnak. Elsőként a kísérlet várható eredményei nevű menüpont volt, amit megnéztek. Jellemzően orvosi és kutatási adatok voltak, telis tele latin, illetve német szavakkal, nehogy véletlenül könnyedén el lehessen olvasni és értelmezni. Ha Zield-et is behívják ehhez, akkor sokkalta gyorsabban haladnak és sikerül a lényeget kihámozni néhány percen belül. Lényegében mintha egy gyógyszernek a mellékhatásait olvasnák, enyhe fejfájástól, zsibbadástól és bizsergéstől át írnak mindenféle „kellemes” dolgot, többek között szívrohamszerű tüneteket, orvvérzés, szív- és légzésleállás. Ezenfelül azt is, hogy lehet, hogy a szer pontosan az ellentétes hatást váltja ki a mutánsokban, mint kellene, azaz mindenkinek erőt ad, erősíti a meglévőt, cseréket okozhat másokkal, miközben a feladata nem ez lenne. Ebben az esetben teljes és visszafordíthatatlan szervleállásokat okoz és halált úgy egy-két héten belül. A többi is hasonló volt, mint amit itt írt, igazából a többi nem volt túl lényeges.
Az utolsó, az „Emberi erő” volt inkább érdekes. Amire a csapat már kapott információt, valóban az örökség vírus egyik módosított változata volt, csak ennek éppenséggel nem kellett volna megölnie azt, akit megfertőz, hanem csak egyszerűen deaktiválja és kiirtja örökre az X-gént és emberré változtatja a fertőzöttet. Valóban retrovírus volt, aminek a feladata az X-gén deaktiválása és lényegében felzabálása. Mesteri munka volt mindez, akik kivitelezték, az adatok szerint steril körülmények között a Brooklyni Xavier iskola mutáns diákjain végzett kísérletek sikeresek voltak és sikerült mindet emberré előrefejleszteni az alantas mutáns létformából. Ezek után jött a kísérlet itt immáron nem laboratóriumi körülmények között. Innen van a hivatkozás a korábban olvasott mellékhatásokhoz, illetve itt ebben a dokumentumban leírják, hogy a vírus felhasználható élelmiszerben, folyadékban és levegőben is. Az élettartama levegőben a legrövidebb, italban kibontás után, ahogyan a levegővel érintkezik úgy három hónapig marad meg a hatása, az élelmiszerben levő egy hónapig fertőz. A levegőben levő a néhány órás hatású. Mindenki, akit megfertőződik még egy-másfél hónapig képesek továbbadni a retrovírusokat másoknak csupán cseppfertőzéssel, még sima embernek is, így nagyon hamar egy hatalmas járvány eltud terjedni, mert amíg élő szövettel érintkezik a vírus addig életben marad, egy adott fix testben van az 1-1,5 hónapos túlélése. Az ellenszerre egyetlen mondatot írtak csak, módosított örökség vírus ellenszer, amit annak idején Apokalipszis egyik lovasa adott át a kormánynak még 2017-ben.
Amit még tud mindenki és az adatokkal témába vágó lehet, hogy úgy 2 évvel ezelőtt az AIMville is kijött egy Örökség vírus ellenszerrel, ami az Örökség II. betegséget gyógyítja, ez időseket fertőz meg, embereket, akik olyan mutánsok között és közelében voltak, akik a 2017-es Örökségvírusba haltak bele, ez egy egészen új keletű „járvány” volt, de a gyors reagálásnak és ellenszernek köszönhetően hamar vissza lehetett szorítani és azóta is csak egy-egy elszigetelt eset fordul elő. A pletykák miatt, ezt főleg Zield tudja csak, mivel ott dolgozik, hogy az előző vezérigazgató, Susan Jones, Johanne Jones Tao édesanyja is ebben szenvedhetett és ez is közrejátszott a visszavonulásában.
//Elnézést utólag, hogy zölddel írtam Vízióval, nem Hydra-s volt, csak megszokás, hogy androidnak is zöld a színe.//
_________________
Reneszánsz/alter realitások: Gaia Vell tábornok, Johanne Jones Tao , Reena Reynolds, Felicia Paran,
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
Re: Sportpálya
A doktor látta, hogy Danny-nek is gyanús az eset. Arra gondolt, hogy titkok vannak bent, amit a S.H.I.E.L.D. nagyon félt a civilektől. Ez biztos így is volt, de Zield más miatt gyanakodott. Andrew magyarázata végül azt sejtette, hogy kifejezetten azt a készüléket kellett volna megcélozniuk, amire a hívás át lett irányítva, ezt pedig a doki már nem feltételezte. A Hydra sok helyre beépülhetett és jó forrásaik lehettek, de ez már túlságosan elrugaszkodott dolognak tűnt. Inkább Danny magyarázatát hajlott elfogadni. Bólintott Andrew-nak az információért, majd igyekezett megközelíteni a tablettel foglalkozókat. A vitába nem akart belefolyni. Ha már maga Forge, aki számára a parancsmegtagadás valószínűleg nem csak ordibálást, hanem szervezeten belüli felelősségre vonást és talán még elbocsátást is jelenthet, is megszegte a parancsot, akkor nekik is ez a dolguk.
Ha odaengedték a dokit a képernyőhöz, akkor természetesen segített értelmezni a nehezebb, szaktudást igénylő dolgokat. A német szavak miatt Darren segítsége is kellhetett, ezért a doki intett neki, hogy jöjjön be. Az olvasottak elég szörnyűek voltak. Ami itt történt, nem az volt a vírus célja. A képességek elvétele és a génállomány emberivé formázása volt a cél, de ennek az ellenkezőjével is számoltak. Most már mindenki láthatta, hogy mi a terroristák célja: megszüntetni a mutánsokat, mint fajt és emberré alakítani őket. Ehhez pedig nem átalltak olyan módon kísérletezni, hogy több száz vagy több ezer embert is feláldoznak. A saját fajtájukat sem kímélik. Persze, biztos a magasabb cél érdekében teszikk, ahogy ezt mondani szokták...
Kiderült az is, hogy a hírekben látott X-diák elrablás mögött ez a projekt állt. Rajtuk kísérleteztek. Az AIMVille-nél foglalkoztak hasonlóval és Zield gyomrában megjelent a gyomoridegesség. Lehet, hogy az AIM és az AIMVille összemosása már nem is annyira hülyeség és félreértelmezés. A legtöbb projektjük segítő szándékú, de az elérhető forrásokkal ilyesmiken is lehet ügyködni. Kissé részesnek érezte magát az egészben, de aztán belátta, hogy ez túlzás. Ha egyszer innen kijut és újra mehe dolgozni, akkor mindennek utána akar majd járni. Ha a többiek nem igazán tudták elolvasni a dolgokat, akkor Zield összefoglalta a lényeget:
- Az elkövetők alacsonyabbrendűnek tartják a mutánsok és arra találták ki a szert, hogy embert csináljanak a mutánsokból. A vírus képes örökre kiirtani az X-génállományt, viszont esetenként, mint itt a stadionban is, pontosan az ellentétes hatást váltja ki, mint kellene, azaz mindenkinek erőt ad, erősíti a meglévő képességeket és cseréket okozhat másokkal. Ebben az esetben teljes és visszafordíthatatlan szervleállásokat okoz és halált úgy egy-két héten belül. Ezek nem túl jó kilátások számunkra... Az ellenszer a módosított Örökség vírus ellenszer, amit Apokalipszis egyik lovasa adott át a kormánynak még 2017-ben. Ha van eszük a koponyásoknak, akkor hoztak magukkal belőle. Bár ha csak klónok vannak itt, akkor lehet, hogy feláldozhatóak, velünk együtt...
Zield vett egy nagy levegőt és folytatta:
- A vírus terjeszthető élelmiszerben, folyadékban és levegőben is. Az élettartama levegőben a legrövidebb. Italban kibontás után bomlik, ahogyan a levegővel érintkezik, három hónapig marad meg a hatása, az élelmiszerben levő egy hónapig fertőz. A levegőben levő néhány órás hatású, szóval itt már hamarosan elmúlik. Viszont sajnos minden fertőzött, azaz mi is, még egy-másfél hónapig képes továbbadni a vírust másoknak csupán cseppfertőzéssel. Nem csak mutánsnak, hanem embernek is, így nagyon hamar hatalmas járvány tud keletkezni. Amíg élő szövettel érintkezik a vírus, addig él. Egy adott testben van az 1-1,5 hónapos túlélése.
Ezzel körbenézett a folyosón lévőkön és a dobozokon, majd megszólalt:
- A legfontosabb, hogy szóljunk a S.H.I.E.L.D-nek a karantén feloldásának veszélyéről. Amíg nem biztos, hogy már eltelt az a "néhány óra", addig katasztrófaveszély áll fenn, ha ez elszabadul. És ki tudja, még hány ilyen doboz lehet tartalékban? Én vállalom, hogy leordítják a hajamat és felmegyek telefonálni, de örülnék, ha velem jönne még valaki.
A doki várta, hogy jelentkezik-e a többiek közül bárki. Ha senki nem tartott vele, akkor egyedül indult felfelé, de előtte még ennyit hozzátett az elmondottakhoz:
- A pletykák szerint az AIMVille előző vezérigazgatója, Mrs. Jones hasonló fertőzés miatt kényszerült visszavonulni. Ha ezeknek a keze van a dologban, az nagyon aggasztó következtetéseket enged levonni...
A többi dolgot, hogy mit csinálnak a katonákkal, hogy keresik meg a többit, azokra bízta, akik ehhez értettek. Feltételezte, hogy senki nem fog a dobozokhoz nyúlni vagy ha mégis, akkor valaki időben megállítja. A szatyornyi vérmintát Dumbon kezébe nyomta, hogy vigyázzon azokra. Ő maga pedig a sokkolóval és a poroltóval a kezében indult fel a lépcsőn. Figyelt, hogy nem éri-e támadás és ha kellett, akkor fedezéket keresett. Ha ezt túléli és utólag visszagondol az eseményekre, talán jót fog nevetni azon, hogy képes volt egy poroltóval és a zsebében csavarhúzókkal fel-le járkálni. Ha sikeresen felért, akkor tárcsázott és várt a kezelő jelentkezéséig, de közben is figyelt. Ha sikerült vonalba kerülnie, azonnal Víziót kérte, hivatkozva az előző hívásokra és mielőtt ismertette volna a tényeket, ezzel kezdte:
- Kérem, ne csapja le a telefont! Ne jöjjenek be, mert halálos járvány lesz, ha ez elszabadul!
Ha ordítoztak is vele, akkor is igyekezett a lényeget elmondani és szükség esetén elismételni:
- A folyosón nem voltak újabb terroristák, de találtunk egy tabletet rengeteg hasznos információval, amik az alábbiak: Arra találták ki a szert, hogy embert csináljanak a mutánsokból. A vírus képes örökre kiirtani az X-génállományt, viszont esetenként, mint itt a stadionban is, pontosan az ellentétes hatást váltja ki, mint kellene, azaz mindenkinek erőt ad, erősíti a meglévő képességeket és cseréket okozhat másokkal. Ebben az esetben teljes és visszafordíthatatlan szervleállásokat okoz és halált úgy egy-két héten belül. Az ellenszer a módosított Örökség vírus ellenszer, amit Apokalipszis egyik lovasa adott át a kormánynak még 2017-ben. Egyelőre nem tudunk arról, hogy itt az épületben lenne ellenszer. A vírus terjeszthető élelmiszerben, folyadékban és levegőben is. Az élettartama levegőben a legrövidebb. Italban kibontás után bomlik, ahogyan a levegővel érintkezik, három hónapig marad meg a hatása, az élelmiszerben levő egy hónapig fertőz. A levegőben levő néhány órás hatású, viszont minden fertőzött még egy-másfél hónapig képes továbbadni a vírust másoknak csupán cseppfertőzéssel. Nem csak mutánsnak, hanem embernek is, így nagyon hamar hatalmas járvány tud keletkezni, ezért kérem, hogy ne törjék fel a karantént! Több, vegyvédelmi szimbólummal ellátott nagyobb doboz van itt, bizonyosan bennük a szerrel. Amíg élő szövettel érintkezik a vírus, addig él. Egy adott testben van az 1-1,5 hónapos túlélése. És még egy dolog: a pletykák szerint az AIMVille előző vezérigazgatója, Mrs. Jones hasonló fertőzés miatt kényszerült visszavonulni. Ha ezeknek a keze van a dologban, akkor oda is beépülhettek. Szerintem át kellene világítani az egész szervezetet és megkeresni Susan orvosát is, de ezt maguk biztosan jobban tudják.
A kérdéseket még megvárta és igyekezett megválaszolni azokat. Ha elkísérte valaki és bele akart szólni a beszélgetésbe, Zield természetesen átadta a kagylót. Csak akkor tette le a telefont, ha már mindent tisztáztak. Utána pedig elindult lefelé, bár nem tudta, hogy a csapat még ott lesz-e vagy máshová mennek. Feltételezte, hogy a tervrajzokat még megnézik és hogy hátrahagynak valakit, aki majd eligazítja a visszaérkező doktort illetve azt, aki esetlegesen ment vele.
/ Bocs, de nem ment rövidebben:) /

8 / 9 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|