Éden

Többen is odasietünk a Mesterhez, hogy segítsünk neki és a trónjába sikerül vissza ülnie is. Viszont, nem boldog, hogy segítettünk vagy úgy egyáltalán nem is "kedvel" most minket hanem épp ellenkezője, dühös ránk, nagyon is. Ahogy megvetően nézett ránk egyáltalán nem értettem, hogy miért hiszen csak segíteni siettem ide. És mégis idegesen zavar minket el onnan magától. Az engedetlenségünk meg az értetlenségünk fárasztja. A...gondolataink? Figyeli a gondolatainkat folyamatosan? Miért? Még mindig értetlenkedek és kérdéseim vannak, de hát mégis mit kéne csinálnom? Nem tudok csak úgy nyugodtan elfogadni mindent. Végig gondolni se volt időm még mindent amit eddig hallottam és a mostani újat se amit mond, parancs szóra ragadom meg a saját nyakamat meg én is és teljes erőmből szorítani kezdem azt. Nem kezdek el fuldokolni, hiszen nem veszek levegőt amiért kapkodhatnék viszont ettől függetlenül fáj ahogy szorítom a saját nyakamat. A vállaim pattognak párat, rémültség miatt is, hogy ilyen egyszerűen csak mondta és már fojtom magam, hogy ilyen könnyen tud irányítani is, ez teljesen más mint a letérdelni, meg nem vissza beszélni! Minden, az egész helyzet. Még az előbb tényleg azt hittem, hogy akár még akarhattam is ide jönni meg ezt az egészet, de kizárt, hogy ilyenért én jöttem volna ide, hogy nem is emlékszek semmire sem belőle is biztos vagyok. Csak mikor int a kezével, hogy már hagyjuk abba engedem el a nyakamat. A "ne kelljen kétszer mondani" más fogalmat nyert a Mester jelenlétében. Így arra sem kell sarkallni sokat mikor a lift felé vagyunk meglódítva, hogy most már menjünk és Jubilee pedig majd megmutatja a szobáinkat, pihenjünk meg igyunk.
A lift felé sétálás közben a nyakamat kezdem meg kapargatni a balommal az ujjaim nyomán. Nem is haraggal, inkább morcossággal nézek fel Jubilee-re amikor elkezd így hirtelen nagyon is meglepően ugyan olyan kedélyesen mint eddig beszélni, kérdezni minket a szoba elosztásunkról. A többiek kezdik mondani, hogy egyszemélyes szobákat akarnak majd, nem kettőt. Nem tudom, hogy hogyan akarok most lenni. Magamban is lennék és nem is, ahogy azt se tudom, hogy egyáltalán bármelyikük akar-e valaki mással egy szobában lenni ezek után amik történtek meg, hogy nem is ismerjük igazán egymást. Ebből az zökkent ki, hogy Lilith odafordul hozzám és megkérdezi, hogy akarok-e ugyan abban a szobában lenni mint ő. Abba hagyom a nyakam kaparását most már észbe kapva, hogy még mindig csináltam.
- Ih-Igen.
Kicsit bele akadva az első szóba mert nem jött ki a hang elsőre rendesen és elég rekedtes is lettem. Így belegondolva még nem nyitottam ki a számat eddig, mármint nem is mert még levegővétellel sem kellett foglalkoznom így teljesen elment a hangom is közben és ki tudja mióta feküdhettünk azon a szaron ott még vissza ahol keltünk.

Damien


A Mester hirtelen erővesztése elég rémisztően hat rám, akárcsak a többiekre is. Az azonban sokkal félelmetesebb, mikor a Mester a segítségre elég haragosan reagál. Szinte tombol, tele gyülölettel az irányunkban, mert szerinte kételkedünk benne, gyanakszunk, szervezkedünk ellene. Ez is biztosan a többi féreg, meg az ostoba kérdései miatt van. Főleg Cass, az a keménykedő, makacs ribanc. Nem képes felfogni semmit se, akármilyen választ is ad a Mester, csak tovább jártatta a száját. Idióta, de nem csak ő, majdnem mindegyik ilyen.
Mikor a Mester megparancsolja, hogy fojtsuk meg magunkat, reflexszerűen el is kezdem. A karmaim miatt az erős szorítás még kínzóbb, hiába nem fulladok meg. Nem figyelem, okozok-e magamnak sebeket, csak arra tudok fókuszálni, hogy minél erősebben szorongassam a torkomat. Csak jobban, és jobban, és jobban, egyre erősebben...majd a Mester intésére abbahagyhatom.
Térdre is rogyom a nyakamat dörzsölve, miközben csak a Mester ereje nagyságára tudok gondolni. Egy szavába kerülne, hogy megöljük magunkat, ezt épp most bizonyította. Még sose éreztem magam ennyire kiszolgáltatva, sose éreztem ennyire a hurkot a nyakam körül, ami bármelyik pillanatban kivégezhet. És nem a Mester miatt érzem ezt, hanem a kis "családom" miatt, azok a tetves férgek miatt. Egy család vagyunk sajnos, a Mester pedig mindegyikünkel végezhet, ha valaki még egyszer hibázik. Rohadt, alávaló férgek. Mindegyikük!
Cass, Cain, a gépagyú, meg a többi. Mind a rohadt múlttal vannak elfoglalva, nem értékelik az ajándékot, feleselnek a Mesterrel. Még Luna, meg Malik is ilyen, az egyik a túlzott gyengeségével, a másik meg a primitív agyával. Szerintem fel se fogják, mit tesznek. Miért nem kaphattam normálisabb rokonokat? Inkább ezer Jubi, mint ezek közül egy.
A Mester elküld minket, a szobámban majd végre lesz időm kigondolni valamit, mert hogy én nem megyek vágóhídra pár nagyszájú miatt, az tuti.
~ Értettem, Mester. ~ felelem gondolatban, erősen a Mesterre gondolva. Megszólított. Engem, és csak engem. Mert én vagyok ebben a társaságban az egyetlen, aki elfogadta az ajándékot. Mindenben egyetértek a Mesterrel, a többiek valóban gyanúsak, kiszámíthatatlanok, és veszélyesek. Igaz, nem tudok még annyit az Édenről, de amit eddig megtudtam és láttam, abból világosan látom a Mester kemény munkáját. És ha itt fogok ezentúl élni, akkor pláne nem hagyom, hogy néhány marha csak úgy tönkretegye.
- Egyágyas. - felelem kurtán a szobakérdésre, a többiekre azonban már jobban odafigyelek; ez a feladatom. Figyelni és jelenteni a Mesternek, meg tudom tenni.

Malik


Malik nem tudja, mit is gondoljon a Mestere hirtelen rosszullétéről, de mikor a Jubilee nevű emberkorcs rájuk parancsol, azonnal ott terem segíteni. A Mester azonban korántsem úgy reagál rá, ahogy azt Malik hinné. Kiakad, nyílván a felsőbbrendűségét akarja bizonyítani azzal, hogy aggresszíven viselkedik. Aztán, ahogy azt Malik sejtette, a Mester támadni kezd, de nem a saját kezeivel. Parancsot ad arra, hogy fojtsák meg magukat, Malik pedig akarva akaratlanul el is kezdi. Nem tehet mást, nem is akar mást tenni, csak fojtogani saját magát. Nem érzi közben a levegő hiányát, de a fájdalmat már annál inkább. És megaláztatást. Malik, aki a Mester szerint egy csodálatos teremtmény, most pont az Alfája parancsára okoz kárt magában, akár egy szánalmas korcs.
A Mester intésére abbahagyja, a szavaira pedig nem is fordít figyelmet. Túlságosan is haragos, ezt pedig le kellene vezetnie valakin. Ha a Mester nem lenne olyan hatalmas, akkor kivégezné őt, méghozzá kegyetlenül. Aztán mindenki mást is.
- Egyágy. - felel a feltett kérdésre, ugyanis alapból nem osztaná meg a vackát ezekkel a korcsokkal, a mostani után meg pláne nem. Eszik, aztán pihen, most csak ennyit akar tenni.

Morgana, at Árny Szülöttje

Sikerül a Mestert felsegíteni, aki a segítségre eléggé durván reagál, és nem hálásan, ahogy Atyánktól várható lenne. Bűntetni azt aki segíti és aggódik érte? Nyakamat szorongatom, a parancsára, de nem szenvedek tőle. Mitől is kéne? Nem élek, ahogy a többiek se.
Szavai visszhangoznak elmémbe, amik több fájdalmat okoznak, mint az amit most teszek.
Eleresztem a nyakamat, mikor megtehetem. Tekintetem elfordítom, majd mikor Jubi megindul, akkor csendesen haladok a lift felé, majd szállok be a hátamat a lift falának támasztva. Mi volt ez az egész? Tényleg csak ezért fáradt és képtelen mozogni rendesen, mert kimerült, vagy más miatt? Ha ő legyengül, akkor mi lesz velünk? Még sok kérdés lenne ami kavarog bennem, de úgy se lesz rá könnyen válasz, annyi biztos, azonban van ami világos: Ha nem sikerül új testvéreimmel összeszoknunk, akkor csak rosszabb lesz a dolog. Nem szólok senkihez se egy kis ideig míg a gondolataimba merülök jobban. Akkor el kéne döntenünk hogyan is leszünk, és egy ideig még várok, míg mindenki elmondja mit szeretne, majd Jubira pillantok.
-Ha van akkor egy kétszemélyes ágyast egy főre... köszi.... – teszem hozzá, majd a többiekre pillantok. – Hátha később még jól jön... Ha nem akkor is kényelmesen alszok – tekintek vissza Jubira, majd várom a reakcióját, bár most nem nagyon érdekel. Az előbb történtek hagytak egy nyomot bennem. Talán hálát adok a parancsnak, hogy senkiben se tehetek most kárt... talán jobb is. Így egyenlőre nincs más dolgom, mint kapjak egy szobát, ahol el lehetek egy kis ideig legalábbis.

Talán reflex szerűen de ugyan úgy vissza mosolyogtam Lilith-re ahogy ő is rám mikor elfogadtam, hogy legyünk egy szobába. Megnyugtató, hogy legalább nem mindenki akar teljesen elhúzódni mindenkitől. Bár az állatosak meg színesek... hát meg kell majd még őket szokni, nagyon is. Az, hogy választhatok ágyat elsőnek nem igazán érdekes. Kétlem, hogy lennének ablakai a szobánknak. Meglátom majd úgy is, hogy hogyan néz ki a szoba de annyira sokat nem számít, de majd úgy is meglátjuk a szobák milyenek lesznek, lehet, hogy még megváltozik a véleményem rá addigra.
A lift megállt kis idő után és mi meg végig sétálunk egy folyosón egy pár percig csak. Ugyan úgy néz ki ez is mint a többi amin eddig sétáltunk csak ez még extrában, mintha a semmibe nyúlna el végig a folyosó. Két oldalt pedig végig ajtók, kilincs az nincs hanem érintős olvasós a bejárat nyitása. Végig mondja és mutogatja Jubilee, hogy kinek melyik lesz majd a szobája, jobbra az első amire mutat lesz a miénk. Az egyik szobába be is megyünk, hogy körbemutassa a dolgokat Jubilee, hogy mi merre van mert az mindegyik szobában meglesz. Persze, mint mindenhol itt is sötét van, már kezdek hozzá szokni is valamennyire de mostanra már csak az egyetlen egy indokom, hogy nem sétáltam el az első villanykapcsolóért az az, hogy fogalmam sincs, hogy van-e egyáltalán bárhol egy. Meg a többiek is nagyon rám figyelnének akkor ha odasétálnék egyhez és felkapcsolnám.
Fürdő megmutatva, hogy merre, nincs tükör sehol mert úgyse látszódunk benne. Remek! Úgy se akartam soha többé látni az arcomat ugye... Az hogy főzhetünk nem hat meg, érzésre valahol a müzli és a dobozos kávé között érzem a szintemet, hogy tudnék bármit is csinálni. Viszont amikor kinyitja a hűtőt és megmutatja, hogy már fel van készítve nekünk vérrel a látványára össze fut a számban a nyál. Aztán már inkább elfordulok és a szobát nézegetem, bár úgy is sokat fogom látni úgy fest.
Egy váltogatható fali képen kívül van még tévé filmezéshez meg a konzolok, ha akarunk játékot akkor meg kérhetünk. Nincs internet, se hírek... kezd dezsavűm lenni, teljesen mintha, szobafogságba raktak volna.
Lilith kérdésére vissza zökkenek.
- Kártyát?
Hirtelen nem jut eszembe semmilyen társas, pláne nem, hogy valamelyik fajtát kedveltem-e vagy volt-e kedvencem így elég fél lelkesen válaszolok neki. Fúh, na ez is elég béna válasz lett. Na meg annál is bőbb... Még elég feszengős az egész attól függetlenül, hogy már egy ideje ébren vagyunk meg császkálunk fel alá sokkal többet nem tudtam meg... Majd ha mehetünk a szobánkba és végre magamba tudok szállni egy kicsit akkor remélem jobb lesz. Vagy legalább a fejemet kicsit rendezni tudom.

Damien


Szinte hihetetlen az egész. Még mindig alig hiszem el, hogy a Mester bízik bennem. Persze ez várható volt, hiszen csakis én fogadtam el az ajándékot. De hát ki lenne olyan ostoba, hogy ne örülne a halhatatlanságnak? Bolondok mind, de ez most már nem számít. Feladatom van, amit tökéletesen tervezek végrehajtani.
Mialatt a szobák felé tartunk, összefoglalom magamban a gyanús elemeket.
Elsőként Cassandra, na ő határozottan gyanús. Már az elejétől kezdve, a kérdésein át, az állandó pofajártatásig. Határozottan gyanús, szóval rá oda kell figyelnem. Aztán Cain, Lilith, meg Morgana, ők is gyanúsak, de nem annyira. Talán Cainra jobban oda kell figyeljek, de ők nem elsődlegesek. A Sosemérző is gyanús, nem hinném, hogy poénból akar annyira tudományoskodni. Végül ott van a maradék, vagyis Luna és Malik. Ők nem igazán gyanúsak, Luna inkább gyáva, Malik meg primitív. A kutya szerintem hozzá fog szokni a helyzethez, de Luna sajnos gyanús elemmel került egy szobába, szóval ő lehet, hogy később veszélyes lesz. Ez persze majd kiderül, de a szög előbb, vagy utóbb kibújik a zsákból.
A szobák nagyon tetszenek pláne, mert a fő gyanúsított, Cass közelében van az enyém. A vérkészletek is tetszenek, amint lehetőségem lesz rá, befalok egyet. Nyami.
Amíg a szobák végérvényesítése meg nem történik, a karmaimat bámulom, közben persze odafigyelek a többiekre.

Malik


Nem törődik vele. Se a szobákkal, se az állítólagos falkatagokkal, semmivel se. Túl sok dolog történt már vele ezen a napon ahhoz, hogy bármi is érdekelje az ölésen kívül. Sajnos azonban nem ölhet meg egyetlen emberkorcsot se, mert a Mester megtiltotta. A Mester, aki nevet adott neki, erőt adott, célt. A Mester, aki úgy esett össze, mint egy kártyavár, aztán a segítségre fojtogatással reagált. Tisztelnie kellene a Mestert, de egy falkában egy gyenge Alfát nem lehet tisztelni. Egy hálátlan Alfát nem lehet tisztelni, hiába hasznos az erődemonstráció egy falkában. Ha egy Alfa képes megölni az összes követőjét, mert azok segíteni akartak rajta, akkor az Alfa nem méltó a pozíciójára. Malik ezek tudatában nem tudja, hogy álljon a Mesterhez. Gondolkodnia kell, az pedig nem szokása.
A szobák beosztása nem érdekli, se a felszereltségük, egyedül a vérkészlet ami kíváncsivá teszi. Vajon vámpírként milyen lehet az íze? Mennyire laktat? Mikor ehet már belőle?
Amíg meg nem kapja a szobáját, addig csak várni tud. Csak várni.

Morgana, at Árny Szülöttje

Felérünk megfelelő emeletre, majd némi séta következik, miközben végig pillantok testvéreimen, majd Jubira, aki talán kissé túl sokat beszél megint, de egyenlőre csak ballagok, a lenti események hatása alatt és csak néha pillantok jobbra-balra a folyosó két oldalára, és az ajtókra, de csak úgy futó pillantást vetve feléjük. Aztán pár perc lassú sétálgatás után megérkezünk oda, ahol szobáink lesznek. Szóval jobb oldalon a harmadik az enyém. Remek. Ráadásul csak én juthatok be oda, meg akit beengedek. Kissé hitetlenkedve vonom fel a szemöldökömet erre. Valahogy azaz érzésem, hogy ez nem lesz teljesen igaz azért, hiszen, a Mesternek biztos mindenhova bejárása van és tuti nem ő itt az egyetlen.
Ezután kezdődik egy kisebb szoba bemutató Cassandra leendő szobáján, ami elég jól fest úgy első pillantásra. Szép tágas, és úgy fest, hogy a kétágyas még nagyobb, szóval el leszek benne, még akkor is ha később valakivel osztozkodnék én is. Egyenlőre figyelem a szoba bemutatását, majd a vér készletet. Azért az jó, hogy még tudunk más kaját is csinálni és így fokozatosan szokhatunk át, mert ha tényleg nem laktat más, akkor úgy is át kell szoknunk a vérre is. Szóval bármit kérhetünk vagy nem... eljön az a rész, ami már kezd egy kicsit bosszantani, de még csak egy enyhe vicsor ül a pofimra kivillantva szemfogaimat. Hogy mi is zavar pontosan? Elég egyszerű, hogy minek felemlegetni azt amit nem lehet ha úgy sincsenek ilyen emlékeink, akkor csak kérdéseket vet fel, na de mindegy. Várok egy kicsit, majd Jubira tekintek.
-Hé Jubi... mi lenne ha befejeznéd ezt és nem emlegetnéd fel a dolgokat, hogy új nevet kaptunk, meg hogy mi az ami nem lehet és miért? Csak egy csomó kérdést vet fel mindannyiunkba, amiért Mester csak minket fog leteremteni folyamatosan... Van mikor a tudatlanság kisebb fájdalmat okoz és kevesebb kérdést. Bocs, de ezek után tényleg ne érezzük azt, hogy csak el akartok zárni minket mindentől? – vicsorgok Jubira már eléggé összeszűkült szemekkel – Jobb lenne ha fékeznéd a pörgő nyelved és gondolkoznál előtte egy kicsit, vagy a családba való beilleszkedésünket nehezíted csak ezzel. De ha már itt tartunk, Alkony? mi a fene az és mi a baja vele a Mesternek? Miértnem nézhetjük, olvashatjuk, vagy tudom is én.. totál jogos kérdés ezek után nem, ami csak újabb szidást okozna a Mestertől. – eléggé hidegen hagy, hogy mit is szólnak a többiek, vagy Jubi az egészhez, mert folytatom, de már nyugodtabban ahogy száll el a mérgem, mert most na, ha már egyszer ne zaklassuk a múltat Atyánk akarata szerint, akkor ne legyünk már visszalökve folyton és ne kapjunk rá alapozást, hogy Cainnek igaza van, szóval jelképes mély levegő vétel után folytatom. - Meg nézhetünk filmeket... oké... őőő van egy kis gond, milyen filmek vannak? Egyre se emlékszem, hogy láttam volna, egy zene se rémlik, ahogy könyv se, azon kívül, hogy tuti olvastam sok műszaki könyvet a tudásom alapján, de ennyi. A következőknek mond azt inkább, hogy Mester majd megmondja a nevüket, nem kell hogy tudják, hogy új vagy sem... és hogy vannak zenék, filmek és könyvek... emlékek nélkül ők se fognak tudni másból kiindulni csak amit ajánlsz, vagy az orruk előtt van. – végére már sokkalta nyugodtabb a hangom és már nem is vicsorgok. Érzelem kitörés, tuti nem az első, és biztosan volt régebben is.

Pörög végig a válaszokon egyesével Jubilee, már szeretnék megszabadulni a többségtől mert az ez a családod szöveg ide vagy oda nem sokat ér ha a legtöbb az vagy ijesztő vagy idegbajosnak néz ki de legalább is ha a kettőből egyik sem akkor meg nem embernek. Mármint nem normálisnak néznek ki. Farok meg és egyéb.
Az utolsó dolog amit lehet ebben a légkörben most csinálni az az, hogy csak jobban feszülté tesszük saját magunkat esküszöm. Persze nem azt mondom, hogy nincs igazuk, tényleg zavaró, hogy ennyire lelkes Jubilee miközben azt se tudjuk, hogy mi van velünk meg a világok de azért nem kellett volna így rá förmedni se. Mármint megértem de még is, ahogy nézem elkullogni kicsit sajnálom is, de azért meg is érdemelte és most nem érdekel más baja annyira, hogy azt mondjam neki, hogy persze majd kártyázunk. Most már csak tényleg be akarok menni a szobánkba ezért pedig csak várni kell amíg a technikusok megcsinálják az ajtókat nekünk és akkor be is mehetünk majd leszakadva végre a többiekről. És így is teszek rögtön hogy megcsinálták mindkettőnk tenyerére a leolvasót és Lilith előre engedett. Bemegyek hát a szobába és az ajtótól messzebbi ágyhoz sétálok oda.
- Ez jó lesz.. - mondom majd ha be is csukódott mögöttünk az ajtó akkor sóhajtva egy nagyot hassal ráesek az ágyra. - Miért történik ez velem...
Mormogom magam elé, vagy inkább az ágyba, szóval nem tudom ebből mennyit fog hallani Lilith mondjuk, miután most aztán tényleg lehet arccal feküdve az ágyba maradni, végre valami előny talán, hogy nem kell levegőt venni.

Damien


Mindent összegezve, végeztem. Mára, legalább is. Elég sűrű nap volt a mai, szóval amint bejutok a saját szobámba aludni fogok, persze csak egy kis vérivás után. Meg kell tartanom az erőmet, főleg a megbízásom miatt, valamint ki akarom tapasztalni az új életem előnyeit. Gondolom a többiek majd csak ülnek, fortyognak, bánkódnak, vagy épp tervezgetnek. Számomra még mindig érthetetlen, hogy miért nem képesek felfogni a csöppnyi eszükkel mekkora áldásban részesültek. Úgy viselkednek, mintha levágták volna a töküket, azt pedig biztos, hogy nem én fogom észhez téríteni őket. Nekem csak a figyelem a feladatom, és azt hiszem, szereztem némi hasznos információt. Cassandra, na vajon miért akar annyira netezni? Biztosan nem az emailjait akarja megnézni, vagy vicces videókat keresni. Mondjuk nem értem, mihez is kezdene pontosan, hiszen nincsenek emlékei. Nem tudja a régi nevét, lakhelyét, családját, munkahelyét, szóval biztos más jár a fejében. De vajon mi? Mit akarhat annyira? Mit tervezhet vajon az a szuka?
További információ híjján, amint a szerelők megcsinálják a dolgokat, bevonulok a szobámba, majd egy kis vérivás után ledőlök aludni.

Malik


A nyavajás emberkorcsok már lassan az idegeire mennek. Egyre érthetetlenebbül viselkednek, feleslegesen beszélnek, ráadásul még a túlpörgött egyed is látszólag sarokba szorul. Ezt Malik meg is érti, ugyanis az emberkorcsok kérdései őt is kiakasszák. Fel nem tudja fogni, mégis minek kérdezgetnek ennyit, semmi értelme az egésznek. A fontosabb dolgokra kellene koncentrálniuk, mint a táplálékszerzés, vadászat, falkán belüli szerepek elrendezése, némi szocializáció, de nem ostoba kérdések formájában.
A további dolgok egyáltalán nem érdeklik őt, csak várakozik, amíg be nem jut a szobájába.
Bejutás után rögtön a vérkészleteket veszi célba, majd bevackolja magát az ágy mellé.

Morgana, at Árny Szülöttje

Szavaim után úgy fest, hogy szavaim keményebben csattantak Jubin, mint ha ténylegesen lekevertem volna neki egy pofont, amit nem tehetek meg fizikailag, de úgy fest, ennek is meg lett a maga hatása. Nem tudom azt mondani, hogy sajnálom. Lehet csak jót akart, de a jelen helyzetben sokkalta több kárt okozott, mint hasznot. Ahogy végig nézek a többieken, valahogy senki se állított meg, vagy csesz le, tehát a többiek is hasonlóan vélekednek, vagy épp csak nem akarnak most ebbe belefolyni. Igaz, hogy nem is lenne mibe, mert Jubi inkább „menekülőre” fogja a dolgot és elhúz igen gyorsan lógó nózival. Nem kísérlek meg utána szólni, vagy bármi más gesztust tenni. A technikusokra pillantok, majd a többieken végig nézek. Gyötör a kétség, hogy össze állunk e egy egységgé, vagy sem. Vannak köztünk harcos, tudós, ráadásul Cain aki az elmondásoka lapján született vezető is, tehát őt szánta a Mester annak aki a kis csapatunkban a követendő, azonban biztos van erre más jelölt is. Talán Cassandra, hiszen őt is erősnek mondta atyánk, de vajon így van ténylegesen?
Visszapillantottam a technikusra, majd a mancsom rátettem a tenyér leolvasóra mikor kérte, aztán ahogy végzett kinyitottam szobámat, hogy bemenjek.
-Jó pihenést testvéreim – fordultam a többiek felé, majd egy lépést tettem hátra. Kicsit vártam míg az ajtó becsukódik és csak ezután néztem körbe a szobámban.
Lassú léptekkel haladtam, majd végig néztem a bent lévő dolgokon.
-Ez az új élet – motyogtam magam elé, miközben megálltam a képes fal előtt a távirányítót magamhoz véve és elkezdtem keresgélni, mielőtt rá nem találtam egy tengerpartos képre, amin a telihold tükröződött a vízen. Sóhajtottam egyet, majd a távirányítót az ajtótól messzebb lévő ágyra dobva a fürdő felé ballagtam ledobva a ruhát amit kaptunk, hogy vegyek egy forró zuhanyt.
Miután beálltam a zuhany alá, egy ideig, csak álltam a forró víz alatt. Kérdések foglalkoztattak belül, gyötört az, hogy mi volt, és legszívesebben most kerestem volna meg és vertem volna meg jó alaposan Jubit. Miért nem volt képes hallgatni... miért kellett olyan dolgokat mondania, ami miatt gyötör a kétely egyre jobban, hogy vajon miért akarnak távol tartani minket a múltunktól? Tényleg foglyok vagyunk? Tényleg megöltek minket? Miért kaptunk új nevet? Voltak társaink?
Vicsor ül ki az arcomra egyre jobban, s összeszűkült szemekkel nézek magam elé a forró zuhany alatt.
Mit keresek itt? Mire kellek, hiszen nem vagyok más, mint egy sofőr, egy autó szerelő... legalábbis amit megkaptam tudást erre utal, s arra, hogy részben képes vagyok a külsőmet változtatni.
Lehunyom a szemeimet, majd veszek pár mély levegőt.. nem mintha szükségem lenne rá, de most jól esik.
Befejezem a zuhanyt, majd törülközőt ragadok, hogy azt tekerjem magam köré, és a fejemre egy kis törülközős után. Lassan ballagok a konyhába és megnézem a hűtő jobban kutakodva, hogy valami ”vérszegény” ital van e benne, majd mivel még nem érzem túl éhesnek magam az ágyhoz sétálok amire a távirányítót dobtam és némi törülközés után a vizes törülközőket bevittem a fürdőbe és felkaptam a köntöst amit kaptunk. Nincs kedvem most ruhát keresni, csak az ágyhoz sétálok, majd belefekve nézem a falra kivetített képet, miközben teljesen lekapcsolom a világítást. Sajnos máris lett egy hátrány, ami miatt perpill még kevésbé tetszik a vámpír lét. Örülnék, ha nem látnék ilyen jól sötétben és meglenne az a hatás, mintha csak tényleg a hold világítana és a szoba többi részét sötétség burkolná teljesen, mintha kint lennék ott, de így inkább egy idő után lehunyom a szemeimet és úgy fekszek tovább. Nem tudom mivel is kéne kezdenem igazán eme új életet, mert egyenlőre úgy fest, hogy a jelen tudásomnak sok hasznát nem fogom venni. Talán egyenlőre magányomban helyre kellene tennem a dolgokat magamban, és talán egy idő után Jubival is kibékülni, hiszen, ha így maradnak a dolgok, mégis csak ő is a testvérem lett.. Igazából a Nővérem, ha mondhatom így, hiszen elvileg idősebb eme létben, mint mi.