Attilan

Leszedegette a gyerekeket a kábelekről és mehettek is. Elég komoly harc nyomait látták, de látszólag semmi veszély nem leselkedett rájuk. Cody viszont továbbra is figyelte a környezetüket. Egészen addig míg Slava ki nem zökkentette őt valami olyasmi cselekedettel amire Cody sem számított és ami az által, hogy a lány tíz évesnek nézett ki csak durvábbnak tűnt.
-Hát...Öhm...Kérdezd meg a tanárnőt ő jobban ért hozzá.
Majd visszafordult a környezetük megfigyeléséhez.
~Azt, a rohadt ez a csaj nagyon goth. Valami baj van a fejével az tuti. Ezt otthon majd átbeszélem valami pszichológussal, hogy mi ilyenkor a teendő. Hű csessze meg ilyet se láttam még. Te jó isten.~
Elég bizarr volt az biztos. Igyekszik ki is verni a fejéből és reméli, hogy a tanárnő akire áthárította le tudja rendezni. A szobrok látványára elismerően bólint. Szép hely az biztos. A két őrző látványára kicsit megfeszült. Látszólag egyelőre nem tűnnek veszélyeseknek. Cody-nak fogalma sem volt róla, hogy mik azok. Mindenesetre sokatmondóan Godlaw-ra nézett. Most a másik tud majd segíteni neki.
-Üdv! Ti valami biztonsági őrök lennétek? Remek. Mi Serena Davidson-al érkeztünk és a Xavier intézettől vagyunk. Ott fent eléggé elszabadult a káosz hullahegyek mindenütt, a király is harcol meg ilyenek szóval szükség lehet rátok is. Nekünk viszont ott volna dolgunk arra. Van egy sérültünk ott. Odamehetünk? Ti is jöhettek felügyelni, hogy tényleg csak erről van szó.
Reméli, hogy elég értelmesek ahhoz, hogy ez beváljon. Ha semmi jelét nem mutatják annak, hogy meg lehet velük egyezni akkor Cody is más módszert választ. A többiekhez fordul.
-Szóval ilyen egy sírkamra. Az elhunyt uralkodóknak állít emléket az idők végezetéig. Az ilyesfajta halálkultusz a földön is felfedezhető az agyagkatonák vagy a piramisok képében.  Ha megnézitek a szobrokat megfigyelhetitek, hogy méreteikben mennyire hasonlítanak mivel ekképp adják meg a hely egyedi hangulatát. Bizony ezt a termet minden bizonnyal már így tervezték. De gyertek nézzük meg a szobrot így hátulról is. Ez egy olyan nézőpont amit ritkán szoktak megnézni pedig érdekes dolgokat lehet megállapítani például, hogy ATKINSON!
Mennyire bölcs dolog a harci üvöltés miközben az ember egy négyméteres szobrot hozzávág két kétméteres valamihez? Talán nem túlságosan, de mindenképp menő. Ha sikerül a csél és sikerül időt nyerniük akkor Cody a többieket tereli is maga előtt amilyen gyorsan csak tudja.
-Futás, futás, futás nincs sok időnk haladjunk.

Augustus csendben haladt a többiekkel. Nagyon nem tetszett neki a látvány, ami körülvette. Mint egy háborús helyszín. Kicsit fel is kezdett fordulni a gyomra. Az egyik gyerek, aki fiatalodás előtt is úgy nézett ki mint azok akik a temetőkbe járnak Poe-t olvasni és eret vágni olyasmit tesz amivel már nem bírja tovább. Elfordul a többiektől, előre görnyed és odarókázik az egyik hullára. Nem túl kellemes dolog. De megkönnyebbül. A szövetzsebkendőjébe megtörölközik, reménykedik, hogy a haja nem lett olyan és azt a zsebkendőt ott is hagyja. A rossz ízt viszont nem tüntette el a szájából. Jól esne egy pohár víz amivel öblögethetne. A szobrok látványa most hidegen hagyja. Szereti a művészetet és más körülmények közt el tudna itt időzni, de jelenleg nagyon elege van ebből és csak túl szeretne rajta lenni. A két őrszemre kikerekedett szemekkel néz. Abban biztos, hogy ezek egy pillanat alatt ketté tudnák őt tépni. Az-az Atkinson megpróbál velük tárgyalni. Augustus nagyon reméli, hogy sikerülni fog neki. Tény, ami tény furának tűnnek, de hogy veszélyesnek is, azt nem mondaná. Ha nem sikerül a szép szó akkor az igazgatóhelyettes reakciójára döbbenten néz a másikra. Nem tudja mit akar a másik vagy, hogy egyáltalán van-e terve vagy most adta fel az egészet. Azért követi, hogy megnézze a szobrot majd a harci üvöltésre és a hatalmas szobor könnyedén felemelésére rémülten felkiált. Akár le is sokkolódhatna, de az igazgatóhelyettes nem hagy neki időt. Szalad az irányba ahonnan a vonzást érzi.

Slava valamilyen lemetszett részre számított és azért akarta el venni, mert ezeket a lényeket különlegesnek tartotta. Gyilkológépnek, lelketlen szörnynek, akik a halállal nem törődtek, csak hódítani akartak. Ezt gonoszságnak is tartotta, de vonzónak is és meg ijedt a gondolattól, de azért el tette azt az ékszert, ha engedték neki. Meg érezte, hogy az igazgatóhelyettes nem helyeselte, amit tenni akart. Máskor nagyon frappánsan tudott szólni és határozottan is, ha rosszak voltak a gyerekek, most mégsem tette, sőt mintha zavarban lett volna. A lány a tanárnőre nézett. Nem kérdezett, mert a tanárnő is hallotta, amit beszéltek. Ha nagyon rá parancsoltak, akkor vissza tette az ékszert. A bajszos férfi hányásán fanyalgott, nagyon undorítónak találta és nem sokra becsülte, hogy egy érett férfi ennyit nem bírt, mikor eddig rengeteg halotton és sebesülten át kellett jönniük. Most kezdte furcsállni azt is, hogy gyerek létére ő tűrte jobban, az iskolai felkészülés és a gondolkodása miatt.
A képessége nem működött. Lassan le esett neki, hogy most a teste abban a korban volt, amikor még ennek semmi jele nem volt. Atkinson úgy beszélt, mint aki tárgyalni akart. Sajnos ki derült, hogy nem lehet. Vagy nem értették vagy ellenkezett a programjukkal. A törióra sokkal érdekesebb volt, Slava sejtette, hogy figyelemelterelés, csak azt nem tudta, mit akart ebből kihozni a tanár. Egyik kedvenc témája volt mindez, még az agyaghadseregről is olvasott, ha nem a tananyagban, akkor a könyvtárban vagy a neten, mert a halálkultuszok nagyon érdekelték. Figyelt az őrökre és Atkinsonra is. Mikor kiáltott, Slava megint meg ijedt, össze rezzent, utána azonnal futásnak eredt. Nem érezte magát erősnek, hogy bárkin is segítsen. Itt szobrokat dobáltak és éltek túl, ehhez képest ő sehol sem volt, visszafiatalodás nélkül sem. Lenézett és látta, hogy robotok voltak az őrök. Futott, ahogy csak tudott, a gyermeki energia, a könnyű test most jól jött.
Mindenki rohant és a hívás mutatta az utat egy nagy sírterembe. Slava riadtan nézett körbe, hogy volt-e itt valami különleges, hol volt a jel, fent vagy lent, valami mögött. Most érezte igazán a halálfélelmet, mert az őrök pontosan rájuk vadásztak, nem másra és nem ismerték pontosan az erejüket.
- Nincs ezeken kikapcsoló gomb? - kérdezte fátyolos hangon.
Ha meg volt az irány, akkor a jel felé futott, kivéve, ha ez az őrök felé mutatott. Egyébként pedig Godlaw után eredt, mert inkább kereste ő is az időutazót, minthogy harcoljon.

A csapat ügyes volt. Senki nem fagyott le viszonylag jól is haladtak bár tény, hogy Cody egyedül hamarabb odaért volna, de az jelenleg nem számított. A terembe érve megállapította, hogy itt nincs olyan feltűnően földbe csapódva mint múltkor és hogy a robotok beérték őket. Godlaw-nak felesleges volt mondania mi Cody dolga mert ő tudta magától is. Szinte sugárzott az öröm a hangjából mintha épp a nyakörvet lengetnék előtte, hogy viszik sétálni.
-Bízzátok csak rám. Végre valami kihívás! WOOOOOOHOOOO!
Tény! Ritkán találkozik ilyesmivel. Most személy szerint azt, is kétli egy szinten, hogy ezeknek ő kihívás lenne, de idegességnek nem mutatja jelét. Ha van valami nagy dolog amit hozzájuk vághat most is ezzel a trükkel akar élni. Amennyiben nincs és valami kicsi, de nehéz sem amivel legalább az egyiküket feltarthatná úgy az ajtóban igyekszik őket bevárni.. Ha van rá ideje akkor a karmával oldalt kikarmolja a nadrágját, hogy ne akadályozza a magas rúgásokban mert ha elég közel érkeznek akkor egy olyannal tervezi az egyiket fogadni. Lehetőleg úgy, hogy nekirepüljön a másiknak. Nem tudja mennyi kárt tud ezekben okozni. Annyit biztosan tud, hogy ezek nagyobb sebeket tudnak okozni mint amit ő el tud viselni szóval óvatosnak kell lennie.

Futnak, futnak, futnak és elérnek egy terembe. A robotok beérték őket, de a testet még mindig nem látják. Valahogy Augustus-nak nagyon nem tetszik ez a helyzet. Mindenki más viszont már feszülten, de elég jól bírja. Kivéve az igazgató helyettest, aki meg mintha kimondottan élvezné. Augustus az izgalmakat csak a sportpályán szereti vagy vadászat közben, de nem úgy ha az élete a tét. Őszinte döbbenettel csóválja meg a fejét miközben a többiekkel követi a vonzást.
-Őrült. Ez már biztos.
Viszont reméli, hogy tényleg olyan jó mint ahogy a tv-ben meg az újságokban beszámoltak róla. Állítólag rosszabb dolgokat is túléltek már mint HYDRA támadás meg idő utazás meg ilyenek. Augustus reméli nem, azt hogy túléli mert az másodlagos hanem, hogy fel tudja azokat a robotokat tartani addig míg ők megtalálják a testet, ami remélhetőleg mihamarabb hazaviszi őket. Látványos lenne, de nem akar itt meghalni.

Slava az X-Men után rohant és jöttek a többiek is, kivéve az igazgatóhelyettest, aki állta a sarat, harcolt a robotok ellen. A lány aggódott érte, nagyon nem szerette volna, ha valami baja lesz.
A hívást egyszerű volt követni, Godlaw ráérzett, ott volt a tárgy mögött.
- Ő az időutazó? - kérdezte Slava, de rájött, hogy másként nem is nagyon kerülhetett ide a férfi, ekkor viszont a tanár oda vágódott melléjük.
- Jól van, tanár úr?
Nem látott rajta nagy sérülést. Egyre zavartabb lett. Ez már nem veszélytermi óra volt, sokkal rosszabb és ijesztőbb.
- Most kéne az, hogy vissza jutunk az időnkbe. Kérem!
Slava elkezdte rázni az időutazó karját, hogy térjen észhez és segítsen nekik. Nem tudott volna hová menekülni vagy ha mégis látott menekülési útvonalat, akkor békén hagyta a szakállast.

A többiek távoztak Cody pedig hátra maradt és a régi trükkel próbálkozott. Vagyis hogy valami nehéz szobrot hozzávág azokhoz a robotokhoz. Ekkor igencsak kellemetlen észrevételeket kellett tennie. A Xavier iskola egykori diákjaként, megfelelő tapasztalok miatt és mert a Xavier iskola igazgató helyettese, elég sokat tud a világról. Jelen helyzetben ezzel, azt éri el, hogy néven tudja nevezni ami történik.
~Energia mező. Ajjaj!~
Hogy a támadás mi lesz arra még gondolni sem tudott mert eltalálta. Miközben repült szokásához híven volt ideje átgondolni a helyzetét, a jelenlegi életét, amiről megfogalmazta, hogy bár nem egyszerű, de végső soron szereti a munkáját és még a termet is megcsodálta. Aztán becsapódott. Felnyögött egy kicsit majd földre került.
-Taszító sugár.
Állapította meg. Majd meglátta az óriás robotokat akik olyasmit tettek amit nem javallott az igazgatóhelyettes közelében. A suli diákjait vették célba. Cody egyből felpattant és most már sem a ruhájával se semmivel nem foglalkozva elkezdett a robotok felé sprintelni. Kívülről talán szemmel követni is nehéz lehetett. Csak az első robothot odaérkezve kiáltott fel, de csak azért, hogy annak az erejét is beleadhassa a könyöklésbe amit a robot feje felé tett meg lehetőleg, úgy, hogy az a másiknak repüljön vagy leszakadjon bár az a szerencsés helyzet még Cody-t is meglepte volna. Ha volt rá ideje és szükség rá akkor egy térdeléssel a másik gépet is megküldte gyomor magasságba.

Augustus követte a többieket és meg is találták az időutazót. Augustus-nak pedig most először valami haszna is volt az út során ugyanis az igazgatóhelyettesen kívül ő volt itt az egyetlen, aki utazott az időben és az ő távollétében csak ő tudta felismerni, azt a fickót.
-Ő az. Én megismerem. Idősebb, de ő az.
~Ezek szerint megtaláltuk. Múltkor mit is kellett csinálnunk, hogy bekapcsoljuk? Magától csinálta, azt hiszem. Vagy nem és az atom volt? Vagy a veszély? Remélem veszély nem kell hozzá.~
Pedig az jött. Az igazgatóhelyettes látványosan szó szerint berepült közéjük. Ez nem tűnt túl bizalomgerjesztőnek. Talán ő mégsem olyan nagyágyú mint mondva volt róla? A robotok pedig jönnek. Ami, pedig ijesztőbbé teszi őket, hogy róluk nem lehet megmondani, hogy haragszanak-e rájuk mert semmi jelét nem mutatják érzelmeknek. De célba tervezik venni őket. Ha Augustus-nak van ideje próbál kikerülni a célkeresztből mondjuk félrevetődik vagy valami, ilyenkor jó újra fiatalnak lenni, de ha nincs ideje akkor bár nem túl tisztességes, de próbál a többiek mögé bújni legyenek felnőttek, nők vagy gyerekek. Az ő élete mégiscsak fontosabb.