Törzsek Földje (Valamikori USA)

Nagy Atya
A medvemutáns szavaira a nép mozgolódni kezdett, gyülekeztek és nem csak ők. Megjelent a többi törzs közül néhány. Erős sereg gyűlt össze, mint a régi időkben. A Nagy Atya szagolta, figyelte a szándékokat. A gyűlölet és a félelem kéz a kézben együtt járt, mindent elöntött. Mást nem érzett. Morsus megjelenése és a Holocaust kivetítése felbőszítette a mutánst. Becsapták. A volt Nagyúr járművére felnézett. Annak még megvolt a tekintélye. A Celestial technológia mindennel felért, az tette En Sabah Nurt dicső hadúrrá. A medve morgott, mikor látta, hogy átejtették. Zavarta, hogy nem tudott kiszagolni egy hologramot.
A hang remegtette meg. Apokalipszis! Hát ezt is túlélte, Galactus sem volt képes elpusztítani őt. A Nagy Atya már más szemekkel nézett a Nagyúrra. A bomlasztást belülről lehet elindítani legjobban. Később kellett ezzel foglalkozni, most játszotta a szerepét, a hithű Főpapot. A megtépázott En Sabah Nur mellett ott volt az, akiből trónörökös lett, a fia, Nemesis, Holocaust.
~Honnan szerzett Halálmagot? A Fészek Királynőt elpusztította, mikor szétlőtték a Holdon a magot. Elmentek a Celestialokhoz? Milyen erők mozogtak itt a háttérben?~
A Nagy Atya másként nézett mindenre, amióta tudta az igazi múltját. A hatalom íze viszont édes volt, kellett neki egy szelet abból. Kettős játékot akart játszani. Élvezni az új Nagyúr tiszteletét, hatalmat kapni tőle és ahol lehetett, ott szervezkedni a maga hatalma megerősítésére. A Varázslónő nem lesz ellenség, En Sabah Nur gyermekeinek apja. Nehéz döntések előtt állt és kicsivé vált előttük, mint egy kisegér. A medvemutáns letérdelt és nem szólt. A Nagyúrnak kellett beszélnie, cselekednie és elmondania, mi volt az igazság, mi volt az ő története.

Mikor mind meghajoltak Holocaust kivetítette a helyszínt. Utána az őrszemeket, amik ott lesznek. A gép harmincat számolt. Képeket kapnak a célpontokról is (lásd Necropolis). Senkit sem kell élve elhozni. Utána a sereg felszáll a hajóra. A medvemutáns láthatja, hogy Apokalipszis gyenge és öreg, úgy fest átadta a fiának a halálmagot. Holocaust higgadt és koncentrált. A sereg a hajón teljesen készen áll, de egy valaki nincs már ott: Sinister. Valamikor a tervezés során távozott. Nem tudja miért, és ha fel is hozza senki sem méltatja válaszra, mintha sokaknak nem tetszene az, amit tesz az őrült zseni.

Folyt:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2466-necropolis-wakanda#49179

JK: Steph, Thorhalla, Einar, Castle, Ronin, Bamf, Nagy Atya, Szürke Eminenciás
NJK: Holocaust, Pusztulás, Max Power, Forge, Judas Slade, törzsharcosok, felszabadított mutáns rabok és elkapott martalócok

Varázslónő nem kap választ Köpenytől, csak kellemes simogatást érez, mint egy baráttól vagy szeretőtől. Nemezis tűri Thorhalla ütését. Vérző arccal borul a falnak majd kihúzza magát és letérdel a nő elé.
- Igazad van, megérdemlek minden csapást, vállalom is a felelősséget a tetteimért, de először a gyermekek legyenek biztonságban aztán önként állok bíróság elé.
A hajó közben megérkezik és Slade zavartan ébredezve nézi az utasokat.
- Ez.. így... helytelen...
Súgja, de csak Ronin hallja meg az empata és érzelem manipulátor halkan elfojtott szavait.
A hajó egy hegyen álló hatalmas celestalerőd fölött áll meg. Ahogy az ajtó kinyílik Holocaust szinte kiugrik. Sötét Bestia értetlenül nézi a sereget.
- Nagyúr?
- A gyermekek McCoy! Jól vannak?
- Mér ne lennének uram?
Kérdi az ében szőrmés mutáns.
- Amiatt!
Mutat Max az égre, ahol kree őrszemek közelednek. Legalább harminc.

- Anyám, óvd a gyermekeket! Forge készíts valamit a robotok ellen! Mindenki más velem marad feltartani őket!

//Előzmény: Necropolis (Wakanda)//

~ Einar Thorson ~
Einar végig Halla mellett volt, amíg megérkeztek oda, ahova tartottak. Még nem látta a gyermeket korábban, mostanra pedig annyit tudott, hogy kié volt. A saját világában nem volt gyermekük, még a halandó énjeiknek sem, így ez még számára roppant furcsa volt, Thori is. Eléggé sokban különbözött a két hely egymástól, azt már tudta, de itt sokat lehetett harcolni, így annyira nem zavarta. A megérkezés után az őrszemekre pillantott.
- Fegyvert merre találok? – kérdezte Holocaustot.
Mivel jelenleg a pörölyét nem volt képes használni és semmilyen más fegyvere nem volt, nem került át vele ebbe a realitásba, így roppantul örült volna annak, ha nem puszta kézzel kell majd ezekkel a monstrumokkal harcolnia. Ha kap valamilyen általa is használható fegyvert, akkor oldalról készül nekimenni a legközelebbi őrszemnek, arra figyel, hogyha azok támadnának és próbálnának rálőni, akkor kitérjen előlük.

~ Stephanie Miller / Varázslónő ~
Ugyan tényleges választ nem kaptam Köpenytől, de a simogatást éreztem, hogy itt volt most is és nem halt meg. De akkor miért nem felel? Emiatt aggódtam érte, de a képességünk révén tudtam, hogy most már rendben kell lennie, mert ha voltak is sérülései, azok is rendbejöttek. Halla reakcióját megértettem, hogy nem akarja, hogy Donald velem maradjon tovább, ezt a büntetést is megértettem, akár kész lettem volna a fiamért el is fogadni, bármilyen nehéz is volt. A megérkezés után még a gyermekek sem lehettek biztonságban, sem más, mert az őrszemek is megérkeztek. Fiam szavaira bólintottam, bár szívem szerint a harcból is kivettem volna a részemet.
- Megyek – bólintottam. – Bestia, hol vannak?
Ha megmondja, hogy merre vannak a komplexumon belül, akkor attól függően, hogy futva, vagy repülve vagyok gyorsabb úgy igyekszem a gyermekekhez.

~ Thorhalla Lokidottir / Valkűr ~
Az ütéseim tűrte, bár jobb lett volna, ha még védekezni is próbál, de még így is kellően kielégítő volt mindez. Mikor letérdelt elém, a levegőt kapkodtam már s szavaira bólintottam.
- Oda jutsz, ne aggódj, s bizton számíthatsz rá, ha rajtam múlik börtönben töltöd életed hátralevő részét!
Szívem szerint megöltem volna, de az nem lett volna büntetés, csak megváltás számára, a lelkiismerete nagyobb büntetést szabott ki rá s a szerint fog szenvedni. Megérkezésünk után azonnal rohantam volna a fiamhoz, hogy megnyugtassam s láthassa az anyját, hiszen engem tartott annak, de a hatalmas gépezetek közbeszóltak a megérkeztükkel. Ezek a Királyságok tulajdonában voltak, az emberi felső tanács kezén. A fiam s Doria küldhette őket? Ő rajtuk is segíteni kellett volna, de most a gyermekek voltak a legfontosabbak. Mikor a monstrumok megérkeztek megpörgettem a pörölyöm s az egyik első felé szálltam, ha érkezett irányomba támadás, akkor a pöröllyel próbáltam félreütni, s ha megérkezem az ellenfelemhez teljes erőből villámokkal együtt igyekszem megcsapni, lecsapni a fejét a helyéről.

előzmény: itt

~Bamfok(70)~

Bamfok sérüléseit az út közben ellátták így ők a továbbiakban vidáman játszottak a hosszú út alatt. Főleg piros pacsiztak és most már a színük változása miatt meg is tudták állapítani végül ki nyerte a játékot. Mert a régi eleve piros bőrükön a végtelenségig játszhatták volna ezt a játékot eredménytelenül.
A gép lassan megállt a levegőben, a megannyi kis Bamf mint megannyi izgatott kisgyerek nyomódott az ablakhoz, hogy lássák mi is van kinnt, bár a látványtól hamar hátra is hőköltek.
- Őrszemek! Őrszemek!
Hallatszott kórusban a szájukból azoknak, akik látták őket az ablaknál. A többi kis bamf erre a társaság többi részéhhez sietett, hogy kérdezzen valamit a maguk kis egy-két szavas mondataival?
- Bamf segíthet?
kérdezték kórusban a kis kékségek, mert jelenleg tanácstalanok voltak, hogy mihez kezdjenek a kint látott 30 őrszemmel.

Frank Castle
Az egykori katona csendben volt az utazás alatt végig. Nem találta a helyét ebben az új világban. Olyan hirtelen történt minden. A béke költözött be a lelkébe. Megbocsátás és béke. Thorhalla és Nemezis harcába nem akart beleszólni. Végre el tudta fogadni, hogy a bíróság ítéljen és ne ő maga kezdjen bosszúhadjáratba. Csak ült és nézett, nézte a verekedést, ezekutána az erődöt, kifelé bámult az ablakon.
~Vajon mit fogok csinálni, mihez fogok kezdeni? Megmentjük a gyerekeket. És utána mi lesz~
Az érkező kree őrszemek láttán végiggondolta, mit lehetne most tenni. A sereget nem ismerte pontosan, elfogadta, hogy itt egy közlegény lesz, akinek parancsolnak a védelemért.

Ronin

Sikeresen fellopakodok a hajóra, ami el is indul. Bár tudnám hova megyek. Gondolom valami titkos erőd félébe. Lehet lesz várbörtön, amiben tartja a foglyait! Vagy nem, mert az már nem menő. Mondjuk a Holocaust név inkább feltételezi, hogy megöli az ellenségit, de ki tudja. Csendben várom, hogy megálljunk. Mikor megállunk éppen kinéznék a legközelebbi ablakon, amikor meghallom az egyik útitársam szavait. Nos, bárki is ez, fején találta a szöget. Az egész helyzet helytelen, de ez van.
- Micsoda? A kiszolgálás? Szerintem is hagy maga után némi kívánni valót.- súgom én is halkan a férfinak. A kis manók pedig őrszemeket kezdenek kiabálni. Egyre jobb ez a nap. Nem tudom mennyi jön, de biztos nem kevés. Ha a szőke izomagy nem kap fegyvert, akkor odadobom neki az egyik kardomat. Nem maradhat szegény fegyver nélkül. Miféle férfi lennék, ha nem adnám a kardomat másik férfi kezébe. Várjunk, ez rosszul jött ki. Mindegy. Csak akkor teszek valamit az őrszemek ellen, ha más is nekik támad. Nem megyek ki egyedül, hülye azért nem vagyok. Ha viszont már a többiek elég szépen lefoglalták a robotok olyan 90%-át, akkor nekem sincs kifogásom. Persze, csak ha új barátom nem mond még több nyilvánvaló dolgot.

JK: Steph, Thorhalla, Einar, Castle, Ronin, Bamf, Nagy Atya, Szürke Eminenciás
NJK: Holocaust, Pusztulás, Max Power, Forge, Judas Slade, törzsharcosok, felszabadított mutáns rabok és elkapott martalócok

Holocaust Bamfokhoz fordul.
- Teleportáljatok a robotokba és belülről szaggassátok szét őket.
A keze átalakul egy nagyobb fallá felfogva a lézereket. Majd Halla Viharhozója megékezik az égen két őrszem fején átszáguld a nő kezébe. Utána megpergetve ismét kiküldi az asgardi a fegyver újabb robottal végezz. Pár mutáns lőni kezdi a robotokat és a valkűrök repülve támadják a gépeket. Tíz őrszem zuhan le elsőre. Forge parancsol a távolsági fegyverrel rendelkezőknek, ameddig Pusztulás vezeti a repülőket és valkűröket. Mikor a pöröly repül vissza három őrszem is lő Thorhallára, de Nemezis kirántja őt a tűzfolyamból és kezét nem csak derekára tekeri, de egy falat is épít. Balja megég, de ő nem is törődik vele mikor Halla már mellette van biztonságban a jobbjával sugarat lő tovább.
Ronin átnyújt egy kardot Einarnak, furcsa könnyű fegyver, de szívósnak tűnik. Megtorló és a két férfi előtt landol két őrszem majd lőni próbálnak a trióra.
Bestia mutatja az utat és ugrálva, fut a repülő Varázslónő mellett.
- Jól kell lenniük úrnőm! A monitorjaim jeleznék a bajt.
A gyerekek egy szobában labdázta és örömtelien látják meg Stephet.
- Mondtam. Most elmagyarázná mi a csillagos ég történik itt? Hol van a nagyúr? Miért ilyen Holocuast? Mi ez a szövetség?

~ Einar Thorson ~
Egyelőre Einar nem kapott fegyvert, így még türelmesen várakozott, nem mintha gondja lett volna azzal, hogyha puszta kézzel kellene nekimennie az őrszemeknek. Egyetértően bólintott Ronin szavaira, aki hozzá intézte a szavait. Végül ugyanezen férfi adott neki fegyvert is.
- Köszönöm – mondta. – A csata végén visszaadom fegyvered.
Mindezek után nem is várt túl sokáig, hanem azonnal próbálta belevetni magát a harcba. Azt ugyan nem tudta, hogy mennyire ellenálló a kard, amit kapott, noha annak tűnt, de mégsem annyira, mint egy asgardi fegyver. A harcra sem kellett sokat várnia, főleg, hogy két őrszem pontosan eléjük érkezett meg. Egy elégedett vigyor kúszott fel Einar ajkaira, próbált először félreugrani a lövés elől, majd a fizikai erejét kihasználva felugrani először az őrszem karjára, ami hozzá a legközelebb esett, majd onnan feljutni a vállára. Itt próbálta azonnal felmérni, hogy mi tűnt gyengébbnek az őrszem nyaka, vagy a karja. Attól függően, hogy melyik volt az, azt próbálta elsőként levágni, vagy épp letépni a helyéről.

~ Stephanie Miller / Varázslónő ~
Annak ellenére, hogy Bestia bíztatott, hogy jól vannak, nem akartam ebben hinni addig a pontig, amíg meg nem láttam őket. A szemeimet könnyek kezdték el csípni, ahogyan megláttam a fiamat. Határozottan éreztem az Asgardi jelenlétet benne, és jól volt. Azon nem csodálkoztam, hogy nem ismert meg, még egy éves sem volt, amikor utoljára láttam, és ő is engem. Egyre jobban hasonlított az apjára és ez örömmel töltött el. Nehéz volt megállnom, hogy ne öleljem meg, de Halla volt a tényleges anyja, ő nevelte és nem én. A gondolataimat Bestia zavarta meg, kissé összerezzentem és rápillantottam.
- A másik realitásból a hódító megpróbálta ismét elpusztítania a világot – kezdtem. – Külön csoportokban érkeztünk meg, az felkészült volt. Jómagam, Skarlát Boszorkány és Rorschach egyszerre varázsoltunk, mindhárom mágia összeért és minden kifordult. Akik korábban jók voltak megromlottak, akik gonoszok jókká váltak. Röviden így tudnám leírni. Ami a fé… - képtelen voltam így hívni. – Apokalipszist illeti elvitték a Királyságokba azt hiszem, meg akarják ölni, savba mártva, ami lassan emészti fel úgy, hogy még él közben. Most a gyermekekért jönnek. Van hely, ahol elmenekülhetünk velük?

~ Thorhalla Lokidottir / Valkűr ~
A fegyverem megérkezett s végre rendesen harcolhattam, boldogan figyeltem, miként a Viharhozó összezúzta az első három masinát s végül még én magam is leszedtem egyet. Mikor újabbak lőttek volna rám, megéreztem a derekamon a kart s valaki visszarántott. Vicsorogva pillantottam az engem megmentő Nemezisre. Talán, ha nem vitte volna el fiamat, nem haragudtam volna rá ennyire, nem gyűlöltem volna őt. De mit gyermekemmel tett s Lady Doria-val, nem voltam képes megbocsátani, még nem, hiába volt éppen bűnbánó.
- Eressz! – parancsoltam.
Ha megette még nem vetettem bele teljesen magam a harcba, csupán a pajzsa mögött kezdtem koncentrációba, s a Viharhozót az égbe emeltem, próbáltam villámokat gyűjteni, amennyit csak tudtam s végül egyszerre lezúdítani őket az őrszemekre, azokra, melyeknek közelében nem volt senki, nehogy a sajátjainknak ártsak. Ha nem tudnám megtenni, mert áttörik a védelmet, próbálok kitérni a támadások elől.

Frank Castle
Emberként az egykori Megtorló jelentősen elmaradt az itteniektől. A kree őrszemeket lőtték, kaszabolták és neki sem maradt más, minthogy megtegye, amit a haza megkövetelt. A fegyverével megpróbált tüzet nyitni vagy ha nem látta értelmét, mert az őrszemek páncélzatán nem hatolttak volna át a fegyver lövései, akkor fedezéket keresett és gyenge pontokat, megpróbálta megfejteni, honnan jöttek és miért vagy hogyan lehetett volna kikapcsolni központilag az összeset egyszerre. A kreek megérkezése vészjósló volt, űrközi háborúra utalt, amire nem volt szükség most, hogy béke köszöntött a világra és az egykori dühöngő harcosok szívébe.

~70Bamf~

Holocaust válaszol a sok kis bamf kérdésére és feladatot is ad nekik.
- Bamf!
Mondják válaszként a kis lények és a bátrabbak szalutáltak válaszként.
A bamfok közül sokan örülnek, hogy végre hasznossá tehetik magukat, de egyben félnek is, hogy talán a robotok belül annyira nem is üregesek ahhoz, hogy túléljék, így csak a társaság felel indul meg 5 darab 7 fős csapat keretében. Az öt csapat egyszerre teleportál bele 1-1 őrszem belsejébe, miután rámutattak a célpontjaikra és megkezdik őket belülről szétszedni, ah tudják. Minden esetre a kábeleket, csipeket próbálják eltépni, eltörni éles kis fogaikkal és karmaikkal, hogy az őrszemek harcképtelenné váljanak, majd a dolguk végeztével visszatérnek a hajóra, ha túlélték. Erre vár ugyanis a többi bamf, akik féltek bemenni, és csak akkor kapnak lelkesedést a támadáshoz, ha a "testvérkéik" viszonylag biztonságban visszatértek hozzájuk.

JK: Steph, Thorhalla, Einar, Castle, Ronin, Bamf, Nagy Atya, Szürke Eminenciás
NJK: Holocaust, Pusztulás, Max Power, Forge, Judas Slade, Sötét Bestia, törzsharcosok, felszabadított mutáns rabok és elkapott martalócok

Sötét Bestia hallgatja Stephet majd bólint a kérdésre és mutatja az irányt.
- Az egész erőd egy hatalmas búvóhely és hadigép. Arra vannak biztonságos szobák!
Ahogy mennek hirtelen Varázslónő hátába egy hatalmas plazma lövés csapódik. Pont úgy tud mozdulni, hogy ne essen a gyermekre. A földön a hátában egy hatalmas lyuk füstölög. A nő halála előtt csak a kacagó Bestiát hallja, ahogy kiveszi a mozdulni nem bíró karjaiból a gyerekeket és elindul a füstölgő fegyverrel.
- Bocsáss meg "úrnőm", de Apokalipszis elbukott, a fia átállt, te is... én következem a rangsorban.

Ezzel minden elsötétedik és Bestia távozik.

Az őrszem lövése betalált és Ronin a távolba zuhant. Bordái megrepedtek és egy pillanatra egy bajszos férfit látott, aki mosolyogva mutatja a repülője motorját. A férfi neve.. Tony... Stark...
Einar a robot vállára ugrik hála Megtorló lövéseinek, amik nem ártalmasak, de elég zavaróak voltak. A vágás a robot nyakára nyílt sebet okozott, de a gép feje felé fordult utána és a szemeiből egy sugár lelökte az istent vissza a földre. Majd a tenyerével Castlet próbálta agyoncsapni.
Thorhalla mintha egy lövést hallott volna majd valami megrázta és akaratlanul a szívéhez kapott. Mintha valamiét kitépték volna. Elvették volna. A nő így is koncentrált és szólította a viharokat.
A gépeket belülről szaggatták a bamfok szinte kegyetlenség volt, mivel a robotok nem voltak ostobák, hogy magukat tépjék fel, de nem tudtak tenni se a lények ellen. Az állandó támadások a földről ágyukkal és az égben mindenfélével teljesen feltartotta őket ameddig Pusztulás meg nem látta mit csinál Thorhalla és a parancsot adott a visszavonulásra. Először az éppen szabad robotok majd a többi, amitől hátráltak el a légi erő tagjai kaptak villámokat. A hegy felett keserű záppor tört ki, mintha Halla gyászolt volna valakit.
Az utolsó villám Einarék őrszemébe csapódott pont a nyakon vágott résen és a robot darabokra robbant. A bamfok lassan teleportáltak elő különböző helyekről és a repülő mutánsok landoltak. A hősök összegyűltek, majd az égből legalább ezer rakéta száguldott feléjük.
- Doria...
Súgta Nemezis.

Bent Köpeny fénye lassan betöltötte a nő tettemét. Lassan a fényben a seb eltűnt és Steph egy nagy lélegzetvétellel újra élt.

~ Einar Thorson ~
Einar sikeresen feltudott ugrani az őrszem vállára, hála annak, hogy az egyik halandó nem túl effektív, de zavaró támadásokat indított. Ezt használta ki, majd egy vágással sikerült felvágnia a gép nyakát. A következő támadást már nem tudta megindítani, mert akkor fordult felé a fej, ennyire közelről kitérni sem volt képes és a lövés eltalálta. Noha nem okozott neki komolyabb sérülést, csak zavaró volt, de ennek ellenére a harcot megtörte. Leérkezve a földre próbálta azonnal megtalálni az egyensúlyát, hogy ne terüljön el a földön. Már készült visszatámadni, újra felugrani az őrszemre, de ekkor hallotta meg Pusztulás hangját, aki visszahívott mindenkit. A hang felé kapta a fejét és meg is látta az okát, a villámok, hogy Thorhalla támadni készült. Így inkább nem kockáztatta meg, hogy őt is eltalálják. Mikor az őrszemeknek vége lett a nő mellé csatlakozott és ő maga is meglátta a bombákat. Ha a pörölye még meglett volna, akkor egyetlen egy támadással a távolban felrobbantotta volna mindegyiket, de így nagyjából esélytelen volt, ennyi bomba még neki is megártott volna. A távolban kellett felrobbantani őket.
- Fedezékbe, mindenki! MOST! – adta ki a parancsot.
Ha volt itt kint olyan személy, aki sérült volt, vagy nem tudott járni, akkor azt kapta fel és vitte akár be az épületbe, ami ott volt a közelben, hogy védve legyenek.

~ Stephanie Miller / Varázslónő ~
Bólintottam Bestiának, hogy merre menjünk, ott haladtam a fiam mellett s hacsak nem hozta a kicsit a férfi, akkor őt pedig a karjaimban. Nem sokkal később éles fájdalmat éreztem a hátamban, arra nem volt erőm, hogy felsikoltsak. Éreztem a saját égett húsom szagát s a föld is közeledett. Arra sem volt erőm, hogy a kezeimet kitegyem, hogy mindezt tompítsam. A leérkezés már nem fájt, semmi sem, csak fáztam és hideg volt. A számban a saját vérem ízét éreztem, ahogyan az ajkaimon is kibuggyant. Egy adag vért köptem, ahogyan levegő után próbáltam kapni, de minden igyekezetem ellenére köhögésbe fulladt. Nem törődhettem a haldoklásommal, a fiamat kellett mentem s a másik gyermeket. Próbáltam ébren maradni, a kezeimmel rúnát rajzolni, hogy a regenerációmat fokozzam, de nem mozdultak a végtagjaim. Bestia valamit mondott, az egész olyan vontatottnak hallatszott, semmit sem fogtam fel belőle. nem akartam meghalni, most nem, amikor ismét magam voltam, csak azt tudtam, hogy elárult, két, nem is, három személyt ölt meg egyszerre. Nem nyugodhattam, noha együtt lehetek Jonnal végre, de a fiúnk veszélyben volt. A véren kívül a szemeimből könny is kicsordult, ez volt, amit utoljára éreztem…
…egy levegővétellel és hangos köhögéssel tértem magamhoz. Ugyanott voltam, ahol az előbb, de most már nem éreztem magam semmilyen sérülést. Megpróbáltam felkönyökölni és felállni.
- Köszönöm Köpeny! – mondtam halkan.
Egy rövid koncentrációval próbáltam kideríteni, hogy él-e még a gyermekem, kivel most voltam várandós. Bármiféle eredményre jutottam, nem volt időm örülni, vagy gyászolni, a gyermekek után kellett mennem. Koncentrálni kezdtem ismét, keresve kettejüket s Bestiát a telepatikus hatalmammal. Ha megvoltak, akkor egy rúnát rajzoltam a levegőbe, amivel reményeim szerint egy védőpajzsot húztam fel magamra.
- Extermis! – mondtam ki a varázsszót, amivel a oda próbáltam teleportálni, ahol Bestia volt a gyerekkel.
Ha sikerült, akkor szándékaim szerint a hátuk mögé érkezem meg, a kezemet azonnal emeltem, majd újabb rúnát rajzoltam a levegőbe mindkét kezemmel, egy-egy védőmezőt felhúzni a gyermekek köré. Majd koncentrációval telekinetikus erőmhöz folyamodva próbálom kitépni a kezéből a fegyvert és őt magát a falhoz taszítani erősen és ott kifeszíteni a végtagjait pedig tovább feszíteni, mintha kitépném a testéből. Ekkor néztem rá csak a szemeim pedig izzottak a dühtől, ha ölni lehetett volna tekintettel, akkor már halott lenne.
- Egy senki vagy Bestia! – mondtam dühösen. – Amíg a hatalmam megvan és kész vagyok ölni a családom, a szeretteim és a birodalmam védelmében addig az úrnőd vagyok, áruló! Nem buktam el, sőt erősebb vagyok, mint valaha is.
A végtagjain erősítettem a nyomást, ahogyan a torkán is.
- Egyetlen okot, hogy ne végezzelek ki a tettedért! – mondtam. – Három másodperced van, és nehogy azt hidd, hogy bűntudatom lesz, ha a másvilágra küldelek!

~ Thorhalla Lokidottir / Valkűr ~
Éppen készültem emelni a pörölyt, mikor a lövést hallottam s hihetelten fájdalmat éreztem. Legalább oly erőset, mint mikor megláttam Jonathan s annak idején Einar testét. De ez más volt, ürességet éreztem, már tudtam, hogy mi történt. Ki volt az épületben, Bestia. Megölte őt, pont mikor újra az lehetett, ki volt s én is oly kemény voltam hozzá, miközben csak gyermekét s barátait mentette akkor s ezért vált azzá, akivé. Mire észbe kaptam a szabad kezem a mellkasom előtt volt a szívemnél, fejem leszegve s arcomon könny csorgott végig. Megfizet ezért csak előbb mentsem meg, kik itt voltak. De nem hagyhattam, hogy koncentrációm megtörjön s szólítottam a viharokat, mire az őrszemeknek vége lett. Keserűen figyeltem, hogy miként hullnak darabokra, majd feltűnnek a bombák a távolban.
- Bestia megölte Stephanie-t – szóltam keserűen. – Menj Nemesis s mentsd meg a gyermekeket! A fiamat s Lady Doria-t bízd rám.
Ha Doria jött, akkor bizonyára Thori is, s nem hagyhattam, hogy gyermekemet bárki bántsa, meg kellett találni a módját, hogy visszafordítsuk mi történt, ha nem is mindenkit, de kik gonosszá lettek őket. Einar már tudta, hogy mire készülök, vagyis sejtette. Ismét a levegőbe emeltem a pörölyt, s bíztam benne, hogy mindenki megy a parancs után. Nem engedhettem közel őket. Ha elég közel voltak egymáshoz, akkor kevés villám elég volt s egymást robbantják fel. Így ezt próbáltam tenni, hogy a közelgő rakétákra igyekeztem lehívni villámokat, mik felrobbantják s még azelőtt, hogy a robbanás ereje elérne ide igyekeztem fedezékbe jutni.

Ronin

A szőke megfogja a kardomat és még meg is köszöni. Helyes, szeretem a jól nevelt embereket. Arra, hogy vissza is adja, csak a vállamat vonom meg. Egy kard plusz vagy minusz nem oszt nem szoroz. A többiek már ugranak is az őrszemekre. Jómagam inkább azon gondolkozok, hogy miért hívná magát bárki is Holocaustnak. Mármint, persze ha gonosz, akkor jó módszer arra, hogy mindenkivel közölje a szerszáma relatív rövidségét és biztosítson mindenkit, hogy kompenzál. De ez a csávó nem tűnik kompenzálásra szorulónak. Vagy olyan gonosznak sem, most így belegondolva. Kíváncsi vagyok, hogy van-e valami más a háttérben. Kihagytam volna vala---
Úgy tűnik a robot kitalálta az egyik gyengém. Lövés az oldalamba! Honnan tudhatta! Allergiás vagyok erre. Ennek a tüneteit most is mutatom. Repedt bordák és limitált repülés. Utálom amikor ez történik. Ahogy földet érek felnézek. Látok egy bajszos alakot. Felismerem, bár azt kívánom, hogy bár ne tenném.
-Ha te vagy.... aki vár a túloldalon....inkább élek tovább.- mondom neki, nyögvenyelősen. Rámutatott a hajója motorjára. Nem tudom, hogy mit akar ezzel, de biztos fontos. Hiszen mosolygott. Vagy csak előjött a hallucináció tünet is. De ha az ember a saját agya által kivetített képben sem bízhat meg, akkor kiben? Így megpróbálok arra menni, amennyire tudok. Nem kéne felhívni magamra a figyelmet, ameddig a tünetek el nem múlnak. Remélem Fortuna mellém és és támogat. Bár ahogy ismerem inkább mellém áll majd és kiröhög. Mindegy, ameddig megnézem mi volt olyan vicces a hajó motorján.

Castle
Az egykori veterán katona megpróbált mindent latba vetni, hogy a robotok elleni harcban ő is érjen valamit és hozzásegítse a csapatot a túléléshez. Lövéseket adott le, amikkel meg tudta zavarni az őrszemet. Csak egy picit sikerült, ez elég volt ahhoz, hogy a nagyerejű másik a robot nyakába ugorjon. Az ütés elől Castle megpróbált elhajolni és fedezéket keresni.
Mikor meglátta a feléjük tartó rakétákat, eszébe jutott egy eset még Vietnamból. Egy faluban tartózkodó vietkong egységet kellett lekapcsolniuk és már csak három amerikai katona maradt. A sereg akkor úgy gondolta, feláldozza a hármat, hogy lebombázza az egész falut a rejtőző vietkong tűzszerészekkel együtt. Végül úgy oldották meg, hogy gyorsan elloptak egy járművet és hajtottak vele, ahogy csak tudtak. Castle megnézte, itt ki volt az, aki képes volt őt időben kimenekíteni és ahhoz próbált meg csatlakozni.

~70 Bamf~

Az első csapatok robotjai sorban zuhantak le így a gyávábbik féltársaság is önbizalmat nyert és ők is támadásba lendültek.
A bamfok belülről szabdalták szét a robotokat, majd mikor megérezték, hogy azok megindultak lefelé. ők kiteleportáltak arra a helyre ahonnan indultak. Oda megérkezve pedig elismerően adtak pacsit egymásnak a kisebb csapatok tagjai.
Időközben a többi hős is odagyűlt, majd az égen ezernyi rakéta jelent meg és egyenesen a csapat felé tartottak.
- Fedezékbe!
Ordították a bamfok, majd ahogy tudtak ugráltak be különböző fedezékekbe, Akiknek pedig nem jutott, azok összefogódzkodtak és kiválasztották a legmesszebbi, de legbiztonságosabbnak tűnő fedezéket, amit még együttes erővel elérhettek és oda teleportáltak, a rakéták sokasága elől.

JK: Steph, Thorhalla, Einar, Castle, Ronin, Bamf, Nagy Atya, Szürke Eminenciás
NJK: Holocaust, Pusztulás, Max Power, Forge, Judas Slade, Sötét Bestia, törzsharcosok, felszabadított mutáns rabok és elkapott martalócok

Bestia megszeppenve és fájdalomtól szenvedve nézi a nőt.
- Én... vagyok a gyermekek egyetlen reménye... gondolj bele. Ki fogja őket meggyógyítani a betegségektől? Sinister? Cukorember? Apokalipszis? Te és a varázsod? Nem... én. Ez a szakterületem és tudod jól, hogy soha nem bántanám őket.
Vicsorog a fájdalomtól és mélyen volt úrnője szemébe néz.
- Nem kérek elnézést a tetteimért, mert egy nappal ezelőtt te is így tettél volna. Ez a világunk törvénye, de akkor sem ártanék a következő generációnak.
Sziszegi.

Nemezis biccent Halla parancsára és berohan. Thorhalla a villáimat idézi ameddig Pusztulás landol Einar, Castle és Ronin mellett a szárnyas mutánsokkal.
- MINDENKI AZ ÉPÜLETBE!
Parancsolja hangosan és Ronin és Castle sebei már nem fájnak csak a férfi közelségétől. Forge elkezdi átalakítani az épületet, falak, ágyuk és pajzsok jelennek meg lassan. Bent a falak között biztonságosabbnak tűnik és látszik, ahogy Halla villámai felrobbantják az első pár tucat rakétát, de a többi kezd okosabbá válni is kitérni a villámok elől.

A Bamfok lent az egyik jól elzárt terembe érkeznek ahol Judas SLade meditál.
- Eltörtek az emberek.. helyre kell állítanom.
Súgja és úgy fest nem veszi észre a megjelent apróságokat. A mutáns koncentrál és az orrából vér ömlik, ahogy minden erejét felhasználja.

Űrhajó az égen: Doria, Thor-vell
Doria és Thori fentről irányítják a rakétazáport amikor mindkettőt hatalmas migrént érez meg. Szédelegnek, ahogy Judas tudtukon kívül megpróbálja tudatukat megtölteni a megszokott érzelmeikkel. Kedvesség, jóhiszeműség, nemes szándékok. Thori dülöngélve alig látja az irányító paneleket.
- Mit... csinálunk?
Kérdezi értetlenül. Kezével csak csapkodja a kontrollokat mire valamire rányom és az kiír egy parancsot, de egyikük sem bírja elolvasni azt.

~ Einar Thorson ~
Láthatóan nem kellett senkinek sem segítség ahhoz, hogy bevigyék a sérülteket, így Einar is kint maradt egyelőre, hogy megvárja Halla-t. Látta, hogy csak az első néhány rakéta robbant fel, mert a többi nekilátott kitérni. Még sosem látott a saját világában sem effélét, hogy ennyire okosak lettek volna ezek az istentelen fémszerkezetek. Azonban így roppant kellemetlen volt a helyzet, mert nem volt mivel megakadályozni azt, hogy ideérkezzenek. Maximum egyetlen egy eset lehetett, hogyha az egész közeledő részt villámokkal telítik meg, de ahhoz csak a Viharhozó kevés volt, kellett még valami, kellett a Mjölnir, azok után, hogy a saját pörölyéhez már nem volt méltó és az ellentéte lett annak, ami volt… úgy vélte, hogy lehetséges.
< - Mjölnir! – mondta ki és próbálta hívni a fegyvert. >
Ha hasztalan és Halla sem talál ki semmit mielőtt túl közel érnének a rakéták, akkor ő maga is futva indul az épület felé, hogy abban találjon menedékre. Ha a pöröly megérkezik azonban, akkor Halla-tól függően próbál még több villámmal segíteni, vagy abban, hogy elteleportálják a rakétákat innen valahova máshova.

~ Stephanie Miller / Varázslónő ~
Nem tudott mit tenni ellenem s már kifeszülve volt a falnál. A szavaira még mindig dühösen néztem, főleg, amikor azzal próbált érvelni, hogy ő az egyetlen reményük. Persze, azt hiszi, egyszerű, főleg, hogy mindenki mást megöltek, aki képes lett volna arra, hogy tegyen valamit.
- Nem, nem hiszek neked – mondta. – Hányszor hallottam már ezt a mondatot és mindig hazugság volt… a fiam nem mutáns, előbb vagy utóbb már nem fog kelleni nektek.
Nekem is voltak embereim odahaza, akik megtudták ezt tenni, inkább, mint olyanok, akik kísérleteztek a gyermekekkel, amíg jónak találták mindezt.
- Nem csak egy nappal ezelőtt drága Bestia – mondtam ridegen a szemeibe nézve. – Most is megteszem!
Korábban talán halálra kínoztam volna még a Wakandai események előtt, de most csak pusztán tiszta és fájdalommentes halált szántam neki, még akkor is, ha megérdemelte volna a fájdalmast. Egészen addig néztem a szemébe mélyen, amíg meg nem értette, hogy nem szórakozom vele, hanem teljesen komolyan gondoltam, amit.
- Mivel átvetted a „parancsnokságot”, kénytelen vagyok visszavenni azt. Érezni sem fogod a halálodat – feleltem. – Ég veled Bestia!
Koncentrálni kezdtem s felrajzoltam egy újabb rúnát a levegőbe, ezúttal teleportálás rúnát, a végcélnak a Napot céloztam meg, vagy annak közelét, hogy egy pillanat alatt égjen hamuvá s ne érezzen semmit sem a halálából. S így legalább a gyermekek is csak annyit látnak, hogy eltűnt innen s azt nem, hogy miként vált semmivé.

~ Thorhalla Lokidottir / Valkűr ~
< - Az átokba! – szakadt ki belőlem, mikoron a közeledő tárgyak elkezdtek kitérni. >
Így nem volt esélyem sem arra, hogy megmentsem azokat, kik itt maradtak. Meglepve pillantottam Einar-ra, mikor atyja fegyverét próbálta hívni, de kétségbeesett helyzet efféle megoldást kívánt. Túl kevés volt az egy pöröly, hogy villámokkal, s a viharok erejével minden közelgő gépszörnyet elpusztítsak. Még egy esélyem maradt, hisz mások nem igen tudtak mit tenni. Közben Pusztulás is megékezett, s mindenkit beparancsolt az épületbe. Koncentrálni kezdtem s próbáltam a Viharhozó erejével elteleportálni máshova a közelgő fegyvereket, bárhova, mi már nem fenyegetett minket s távolabb volt tőlünk. Akár ide a közelbe csak rajtunk s a védfalak közeléből jussanak távolabb. Ha nem sikerült, mint mindenki más, jómagam is próbálok az épületbe menekülni.

JK: Steph, Thorhalla, Einar, Castle, Ronin, Bamf, Nagy Atya, Szürke Eminenciás
NJK: Holocaust, Pusztulás, Max Power, Forge, Judas Slade, Sötét Bestia, törzsharcosok, felszabadított mutáns rabok és elkapott martalócok

Bent:
Bestia sírva nézett fel.
- Mikor a gyermekeid haldokolnak... emlékezz erre az esettre Varázslónő.
Mondja sziszegve a fájdalomtól.
- Emlékezz!
Üvölti mielőtt a teleportálás fénye elnyeli. Holocaust lép a nő mellé, aki érzi, ahogy a szívét megvetés és gyűlölet telíti el.
- Megérdemelte a halált ez a féreg.
Súgta dühösen a mutáns. A nő már érezte, hogy valaki manipulálja őket. Megpróbálja visszanyomni rájuk az eredeti érzelmeiket.

Kint:
Teleportálás sikertelen, mivel a villámok, amik eltüntetnék a rakétákat hasonlóan kikerülik a égi erőket. A mjolnir nem hallgat a szólításra, de mire az asgardiak felkészülhetnének a halálukra akkor a falak felhúzódnak. A pukkanások és rezgések éreztetik, ahogy a rakéták becsapódnak. Forge sétál ki lihegve.
- Működött.
Mondja és mind ő mind Einar kezdik érezni a gyűlöletet és megvetést magukban. Gyilkolni és pusztítani akarnak. A kiborg mutáns keze lassan puskává alakul Megtorlóra céloz.
- Mocskos humán...
Mondja habzó szájjal.

Űrhajó az égen: Doria, Thor-vell
Thori bólint, ahogy lassan mindkettőt felül múlják a jó szándékaik, a kedvességük és jóakaratuk. Elkezdi tisztult fejjel az irányítást átvenni, Doria is érzi, hogy a feje tisztul és egyre inkább látja az eddigi hibáit, de azt is tudja, hogy csak azért ilyen, mert valaki megpróbálja vissza kényszeríteni ebbe az állapotba. A hajót vezetve hirtelen neki csapódnak valaminek. A hajó oldala robban egyet és forogva kezdenek zuhanni az ében piramis felé, ami kiemelkedett Apokalipszis bázisán. Egy monitoron Lyron jelenik meg, de az adás zavaros és hibás.
- Rám tá...tak az ember... ezt egy éle... meg...zem. Cserébe ki engedtem ....ist és fegy... ...tam neki. Soha ne térjetek vi....a.

Bestia Laborja:
Egy sötét zúgában egy piros fény villant fel. Projekt Főnix. Majd apró lyukakon füst áradt ki és utána egy üvegbura nyílt fel. Egy robot kar elegánsan összehajtott ruhákat nyújtott oda és egy szőrös hatalmas kéz elvette.
- Már azt hittem sosem döglik meg.
Morogta az alak és öltözni kezdett. A monitorokhoz lépve figyelni kezdte a helyzetet. A felső szinten a két Asgardit, Megtorlóval, Roninnal és Forge-al. A folyosókon a többi mutánst. A termében Slade-t, aki a Bamfokat kényszerítette vissza vörös és gonosz módjukba. És a lenti szinteken Varázslónőt a gyermekekkel és Holocausttal.
- Rendszer ismertesd a helyzetet. Jelszó: Bestia kettő aktív.

~ Einar Thorson ~
A Mjölnir nem jött a hívására, és már ideje sem volt arra, hogy Halla-t fedezékbe húzza, mert megérkezettek a bombák, ám ekkor egy fal jelent meg előttük és azok fogták fel a lövedékeket. A kisétáló Forge-ra nézett és éppen megköszönte volna, amikor a régi jó érzések támadtak fel benne, amit eddig is érzett.
- Nélküled is megoldottuk volna… halandó – vicsorgott.
Újra olyannak érezte magát, mint eddig. Igazából, ahogyan végignézett a halandókon, ahhoz sem voltak méltók, hogy harcoljon velük, vagy megölje őket. Viszont ez azt jelentette, hogy végre visszakaphatta a saját fegyverét. Ezúttal nem a Mjölnirt, hanem a másik fegyvert, a sajátját hívta.
< - Menjünk, ezek a figyelmünkre sem méltók – mondta Halla-nak. >

~ Stephanie Miller / Varázslónő ~
Nem figyeltem annyira, hogy azt nézzem mikor fogja fel, hogy nem fogok megkegyelmezni neki ebben az állapotban sem. Ő sem tette, én sem fogok, csak veszélyt jelentett rám, s a gyermekeimre nézve is. Nem feleltem a szavaira, csak el teleportáltam. Nem érzett semmit sem, nem voltam kegyetlen, hogy úgy tegyem meg, pedig megérdemelte volna. Aztán ebben a pillanatban ugyanazt éreztem, amit néhány órája is tettem, hogy sajnáltam, hogy nem kínoztam halálra, akár a gyerekek szeme láttára, hogy tanuljanak és megérdemelte. Elfogott az egésztől a hányinger és a mostoha fiam gyűlölködő szavait is meghallottam. Valaki próbálkozott helyreállítani azt, ami kifordult. Felnyögtem, de nekem ez volt az eredeti állapotom, amiben most voltam. Slade! Más nem tudott ilyet tenni.
- Hol van Slade? – kérdeztem.
Azonnal próbáltam asztrális és mentális védelmemet felhúzni, legalább egy ideiglenest, nem akartam az lenni, aki voltam, önmagam akartam maradni, tisztán és józanon. Egyelőre próbáltam a pajzsomat felhúzni, hogy ne babrálhasson az érzelmeimmel, ha Holocaust megtudta mondani, hogy hol van Slade, akkor elindulok arra, volt kellő hatalmam, hogy visszafordítsam, de akkor magamat így hagytam volna…

~ Thorhalla Lokidottir / Valkűr ~
Az ellenfél támadását továbbra sem tudtam kivédeni, de a fal megóvott minket. A kilépő Forge-nak bólintottam s nagyjából ekkor szabadult el a káosz. Elsőként Einar szavai, s utána mit Forge tett, miképp fegyvert fogott a férfira. Felsóhajtottam. Az a valami, mi Wakandában történt csak átmeneti lett volna? Oly nehéz döntés volt, hogy merre menjek, be az épületbe a kisebbik fiamért, vagy ki a szabadba, az idősebbért. Thori tudott vigyázni magára, míg Donald kicsi volt.
< - A fiúnk még bent van! – szóltam. – Érte jöttünk, gyere! >
Ha önként nem jön, akkor megragadom a kezét s húzom magammal, hogy velem tartson, meg kellett találnom Donaldot s Gorgont, hogy kivihessem őket innen. A halandók harca a sajátjuk volt, máskor segítettem volna, de a fiaim elsődlegesek voltak a szememben.

~70 bamf~

A hetven kis bamf a bombák elől az épületbe menekült lefelé. Egy elzárt szobába kerültek, ahol egy férfit találtak akik elmélyülten meditált. A bamfok csak értetlenkedve hallgatták a férfi szavait.
- Bamf?
Néztek egymásra kérdőn, míg egymástól halkan kérdeztek, bár azt a férfi nem hallhatta. Aztán pedig érezték, hogy valami nagyon nincs rendben és mind felszisszentek fájdalmukban, míg mind alakulni kezdtek. Vissza az eredeti vörös formájukra. Az átalakulás végén mind hangosan kezdték skandálni a nevüket örömükben és valószínűleg ha nem vette eddig őket észre a meditáló fazon, akkro most alaposan ráijesztettek.

Castle

A csata megint életveszélyessé kezdett válni. Az egykori Megtorlónak ez megszokott volt, nagyjából világ életében ilyen helyzetekbe került. A vietnami háborúban, a lövöldözéskor és Megtorlóként mindenképpen, aztán később FrankenCastleként úgy szintén. Egyszer már túl is lépte a halálos küszöböt és visszajött. Mert visszahozták. Most nem akart újra átmenni, mert nem volt garantált, hogy megint visszajöhet. Az élet drága volt neki és már nem érezte azt sem, hogy nem volt veszteni valója. Életben akart maradni és másokon is segíteni, békés módszerrel. 
A robotok támadását Forge visszaverte, utána megmagyarázhatatlanul gyorsan változott meg a véleménye. Castle megpróbált fedezéket keresni és kiabált a mutánsnak és a többieknek:
- Valami itt felborult, ennyire gyorsan nem változnak meg az érzelmek.
Gondolt arra, hogy Forge áruló lett volna, de ez nem illett a képbe. Inkább valamilyen érzelmi manipuláció. Talán Rorschach ereje nem szívódott fel és még mindig dolgozott egyesekben.