Törzsek Földje (Valamikori USA)

FrankenCastle
A kiborg Megtorló örömmel látta, hogy eltalált egyet a Főpapok közül. Egyre mentek neki, mind csak gyilkológépek voltak a számára, háború bűnösök, akiknek halál jár, semmi más. A medve volt, akit eltalált és nem egyedül volt itt. FrankenCastle észrevette a kisebb csoportosulásokat, hogy kik beszélgetnek egymással. Nem volt sok ideje, mert letámadta a Törzs. Próbálta őket ütésekkel, rúgásokkal lerázni és ha tudott, akkor lőtt is rájuk, de a Főpapokra is meg a valkűrnőre, aki beszélt, de főleg a leterített medvére. Nem szeretett félmunkát végezni és agyon akarta lőni a szemétládát. Ha szóhoz tudott jutni, a szétvarrt fejű akkor még a támadó lupinokhoz beszélt:
- Ezt véditek, akinek csak fogyóeszköz vagytok? Ez Apokalipszis kis háziállata, semmi több. Szabadon élhetnétek, miért ragaszkodtok hozzá?
Neki nem számított most a sok idegen, se a halott nagyfejű lény. Ellenségek voltak itt, olyanok, akiknek megszámlálhatatlan ártatlan vére száradt a kezén és a Megtorló arra esküdött fel, hogy az ilyenekkel végez. A teste változott, de a lelke maradt, úgyhogy itt a három Főpap meg a kutyáik és a valkűr voltak az ellenségek. Jonah-t nem ismerte Főpapként, de annak nézte, ezért lőtt rá.


Náhkôhá'e
A Nagy Atyát hátbakapta pár golyó. Olyannyira megvetette a halálból visszahozott lényt, hogy kinevette volna, de most még szólni sem tudott. Az arcátlan szavakra viszont ő is reagált volna, először szóban, aztán egy határozott karomcsapással, amivel lefejezhetné a FrankenCastle nevű szörnyen csúnya lényt. A szolgái tették a dolgukat, ő pedig fontos megállapítást tett. Valaki el akarta venni Uatu látását és ezzel élete lényegét, hiszen a Figyelőnek pont az volt a dolga, hogy nézzen és lásson. Itt volt közöttük az illető. A Nagy Atya próbált jobban koncentrálni, hogy még valamit megérezzen a szagból, hogy nőé-e vagy férfié vagy milyen lényé. Csak az ismeretlenekről feltételezte, nem hitte, hogy valamelyik Főpap vagy a valkűr eljutna oda, ahol Uatu élt. Aki űrhajóval jött, akik odamentek hozzá vagy végső esetben a zöld nő, ezekre gondolt és próbálta a szagokkal összevetni a hullaszagát. Közben ha tudott, akkor arréb gurult, hogy ne érje újabb találat.

Szürke Eminenciás
A vámpír fülei új hangokra lettek figyelmesek. Az emberi ellenállás tagjai, illetve az egyik az volt, a másikat nem ismerte. Siklóval jöttek ide, de a nő ki volt ütve. Suzy látott valamit és egy gömb fénylett a kezében. Ben szavai szerint többen is voltak itt. A vámpír egy szervezett akcióra gondolt, arra, hogy ezt a kőkori törzset meg akarja támadni az ellenállás. Támadják, a Varázslónő birodalmának ellenségei annyival is meggyengülnek. Egyik felet sem akarta segíteni nyíltan, viszont a harcukat egymás ellen nem ártott volna támogatni. A vámpír egyelőre csak megfigyelt. Azt találta ki, hogy követi őket és ha megvan, kikhez mennek, akkor odacsődíti a törzset valahogy, hogy lecsapjanak. Ő pedig majd elmenekül, amiközben kijátsza a feleket egymás ellen.

Leteszem a hajómat a közelben, és kiszállok az ülésből. Nem sietem el a dolgot, sejtem, hogy elég sokáig lesz fejhajtás a tetemnél, és a többiekkel való találkozást is el akarom odázni. Jó érzés megváratni másokat. Miután kiszálltam, átnyújtóztatom végtagjaimat, és ha van fegyverem, akkor magamhoz veszem, egy fordítógéppel együtt. Primitív nép primitív nyelvezettel, de ha egy csajt akarok befűzni, akkor nem ártana tudni, hogy miről beszél. Ruházatom tökéletes, ha látok a hajóban egy tükröt, akkor azért még ellenőrzöm a kinézetem – ami felesleges mondanom, hogy maga a megnyerő sárm. Hajamon azért igazítok ha kell, és ezzel tényleg kész vagyok.
Leeresztem a hajó rámpáját, vagy ha másképp tudom elhagyni a hajót, akkor úgy teszek, és megindulok a tetem felé. Ahogy közelebb érek, látom, hogy elszabadultak az indulatok, és egymásra lövöldöznek. Primitív, barbár népség. Nem tervezek közbeavatkozni, inkább félreállva figyelek, amíg a látvány szórakoztat.

Kalóz szinte egy örökkévalóság, amíg előbújik a hajóból. Nem zavarja a lassan teljesen elszabaduló lövöldözés, a figyelő halála sem érdekli, csak a saját külseje, és a következő skalp, mert semmi többnek nem tekinti a nőket. Nova alapvetően nyugodt természet, de manapság már nem kell több, ha lángcsóvát szeretne megidézni, mint hogy Kalózra gondoljon. A harag azonnal fellobban benne.
- Ő Uatu a föld figyelője.
A legszűkebb válasz, amiben szinte minden benne lehet, ha a zöld bőrű nő hallotta már a nevet, vagy hallott a figyelőkről.
- Valaki megölte.
Nova szavaiból érezhető, hogy bár előtte fekszik a figyelő halott teste, d még mindig nehezen tudja elhinni, hogy ilyen szörnyűség megtörténhetett. A Valkűr kérdésére neki sincsen válasza. El nem tudja képzelni, ki követhette el ezt a szörnyűséget. Kalóz biztosan nem. Kalózt csak két dolog érdekli, a saját kinézete, és hogy megint rámászhasson egy újabb nőre. A fegyvereket is valószínűleg inkább dísznek hordja, hiszen most sem izgatja túlságosan a körülöttük kibontakozó csata.
Norrin ahogyan szokta ismét óvni próbálná társait, de lassan Novánál is elszakad a cérna. Érezhetően elemelkedik meg körülötte a hőmérséklet és kelnek táncra a haját formázó lángnyelvek. Már az is éppen elég dühítő, hogy megint Kalóz után kellett kajtatni, akit megint semmi nem érdekel saját magán kívül, hogy még egy ilyen tragédia sem hoz elő többet sokakból, mint hogy nekiálljanak irtani egymást, de még ráadásként a hozzájuk közeledő Valkűr felé is tüzet nyit valaki. Nova megemelkedik a talajtól és egy koncentrált lángcsóvával célozza meg a harcokat kirobbantó kiborgot. Ő nem ölni akar, csak a kezében lévő fegyvert elégetni, megolvasztani, tönkretenni. Ez úgyis félig gép, később megjavítható, ha lesz akinek hiányozni fog, vagy ha észhez tér, Nova világnézete szerint pedig kevesebb fegyverrel csak szebb hely lesz ez a világ.

"Uatu az égre pillant. áttekint a falakon, az űrbe merül. Egy robbanást figyel. A szemein vissza fénylik a hihetetlen kozmikus esemény. Majd hirtelen oldalra kapja a fejét.
- Látlak titeket.
Mondja, de már késő. A lézersugarak újra és újra becsapódnak a testébe. Fele ennyi is elég lenne, de aki ezt teszi az élvezi. A kozmikus lény szemeit kiszakítják, majd egy utolsó lövéssel kicsapódik a romos otthonából ki az űrbe...a  Föld felé."
A fehér köpenyes nő szótlanul látja mindezt. Újra és újra. Számár a Halála jelen. Az univerzum legnagyobb gyilkossága ébresztette fel. Bár nem tudja ő maga micsoda és honnan származik, de az erejével azonnal tisztában van. Minden, amit tesz természetesnek tűnik. Érzi, hogy a Figyelő gyilkosa a bolygón van. Ahogy belegondol ő micsoda azonnal tudja a nevét: Tyranis.


Szürke Eminenciás:
Ben kezében remegni kezd a gömb.
- Látlak téged Szürke Eminenciás. Látok mindent. Tudod mi ez?
Emelte a férfire a tenyerében lévő fénylő szemet.
- A Figyelő szeme! Minden titkát ez rejti! Nem tudsz elbújni előle!
A vámpír szinte innen érzi a kozmikus erőt benne. Ezt már a törzsbeliek is észreveszik, de ahogy kezdenek erre tartani Ben felordít.
- Hát nem értitek? Ez egy bomba! A titkaitoké!!!
A szavai után Szürke Eminenciás szívét feketeség ragadja meg. Kacagást hall. A Királynő visszatért. Ettől a szem remegni kezd.
- Ne! Túl sok hatalom!
Már késő és a kezéből a szem felemelkedik majd robban.
EREDENDŐ BŰN!
A vakító fényben Eminenciás lát valamit. Magát ifjan és merészen. A múltját átírták. Nagyreményű mágus volt, de magára haragította a Lovast, Fájdalmat. Zacharias Morsus a nagyravágyó és véres kezű mágus lovas nem tűrte a vetélytársakat. Dühében a vámpírok közé vetette őt. Eltörölte emlékeit a mágiáról. Hagyta szenvedni.
Mikor a fény enyhül mögötte a vad mutánsok is a fejüket fogják. Egymásra pillantanak.
- Ő nem az én kölköm?
- Végig őt szereted?
- Én... megöltem őt... istenem...
- Nem is vagyok mutáns.
Ez csak pár a mondatok közül, amiket hall az Eminenciás.

A tetemnél:
Castle küzd a farkasokkal és még képes is feltartani őket, de ekkor Jonah puskájának a golyói a fejét találják el és eszméletlenül zuhan a földre. Mind megérik a szívüket szorongató fájdalmat és hallják a Varázslónőt kacagni. A Királynő visszatért. Mire felébrednek ebből a keserű hírből... a távolból, a Nagy Atya törzsétől egy fény villanás jön el idáig.
EREDENDŐ BŰN!
Mind ezt látják meg:
"Egy fémfalakkal teli épületben Ben Grimm, az emberi ellenállás pilótája és Sue Storm, a kozmikus tudományok vezetője csöndben hallgatják a megbízókat a sötétben.
- Fent az égben, a Holdon egész pontosan. lakik valaki. A neve Figyelő, ő egy idegen faj tagja. Ősi lények. Létüket arra tették fel, hogy figyeljék egy-egy faj sorsát. Esettünkben a Földét. Nekünk az kell, hogy egy bizonyos dolgot ne lássanak. Cserébe? Cserébe megkapnak mindent, ami annak a kozmikus lénynek a felszerelésében van. Ezzel a felszereléssel megmenthetik a  bolygót és a fajtájukat! Sőt, még az egyik szemet is oda adjuk. Ugyanis ez a faj abban őrzi a titkait. Gondoljon bele az egész bolygójuk minden rejtélye.
- Mit nem szabad látnia? - Kérdezte Sue.
- Számít?
Kérdezte vissza mosolyogva az egyik fél. A páros össze pillantott majd kezet nyújtottak."
A fény után mind látják a saját titkukat.
Jonah
"Apokalipszis és Sinsiter némán figyelik a fiatal mutánst, ahogy a többi telepatával küzd mentálisan még gyermekként.
- Lenyűgözően erős - mondja Apokalipszis.
- Ez csak természetes nagyúr. Hisz nem telepata. De erre is tanítottuk, hogy ő legyen a legjobb."
Harcimadár
"A nő látja az igazi múltját ember volt. Reena Reynolds, katonai pilóta, emberi ellenálló. megmentette Logant azaz X Fegyvert és a fehér hajú akkor terhes szerelmét egy csapatnyi kiborgtól. Kiborg szolgát csináltak belőle, aki felett csak a vezetőség változott. A saját barátait kellett ölnie. Harcimadárrá alakították."
Amazon
"A lány rohamokban látja a múltját. hihetetlen erejű a sok emlék. Apokalipszuis bábja volt az egyetlen feladata, hogy szolgáljon. Mikor Sinister rájött, hogy a genetikai mintája ritka mód erős akkor ő lett Lyron, Atlantisz volt királyának és akkor Apokalipszisnek a Lovasaként a párja. A lány térdre borul és megérinti a hasát, amiben a trónörökös van. Négy hetes terhes."
Náhkôhá'e
"A farkasmutáns mellett egy vörös férfi áll.
- Köszönöm, hogy vállaltad ezt. Csak te lehetsz erre alkalmas.
Nagy Atya még ifjan lepillant az övére, amin az X jel van.
- X-men vagyok. Ez a dolgom. Ha így segíthetek... megteszem.
Az X-ek átadnak egy celestal alkar kivetítőt.
- A papírjaid és a felszerelésed. Így eltudod magad adni papnak.
A vadmutáns látja magát, ahogy védi a fajtáját. Túl kedves volt. Nehezen lépett rangot, mert ő segíteni akart. Mikor Galactus és Apokalipszis felrobbant ez az emlék törlődött és már végleg teljesen csak a főpapi múltjára emlékezett. Ez idáig."
Kalóz
"Látja az apját menekülni a shi'arok között. Kezében a gyermekkel.
- Nyugi Scottie - mondja a síró babának miközben hátralő az üldözőkre. - Ne foglalkozz a hülye madarakkal. megmentelek aztán hazamegyünk végre a Földre... a kistesódhoz...
A szavai után hátba lövik és a férfi összeesik."
Norrin Radd
"Ő volt a Vörös Utazó. A gyűlölt hírnöke Galactusnak. A galaxis felét ő ítélte halálra. A robbanás visszahozta és új esélyt kapott, de most újra emlékszik a billiárdokra, akiket cserben hagyott..."
Nova
"Eladta a fajtársait. Mikor látta Galactust felrohant egy hajóra és elszáguldott. Mikor a vonuló hajók megtalálták azt hazudta, hogy azon született. Valójában cserben hagyta a fajtáját. Félelmében ott hagyott mindenkit."
Kane
"Az alter világ eseményei. A szakadások. Mindezt valaki csinálja. Irányítja a tér és idő kapuit. Egy másik világból érkezett Henry McCoy.

Ez a McCoy hasonló, mint Sötét Bestia, ám saját világában X-men volt. Itt érdeklődő zseni, aki magán kísérletezve hihetetlen erejű mutánsá alakította magát, Brutállá. Brutál, saját világában zseniális X-menként idemenekült mikor a világa megszűnt. Most az új otthonát készíti fel az elkerülhetetlen világ végére. Ő Hozta ide Pusztulást, ő okozta a Fehér Eseményt, ő csalta ide Penancet.

És még nincsen készen."
A fény eloszlik.

Náhkôhá'e
A medvemutáns kissé elkeseredetten nézte, hogy az a sok farkasmutánsa nem tud elbánni egy ilyen fémroncs és ember keverék lénnyel. Jonah lövése terítette le végül a lövöldöző csúnyaságot. A medvemutáns megérezte, a fájdalmat hogy a Varázslónő visszatért. Tudta, hogy ő akarja majd Apokalipszis hatalmát. A medvemutáns megpróbált felállni a golyótalálatok után és várta, hogy elinduljon a szervezetében a gyógyulás.
A törzs környékéről villanás jött és a medve nagyon fiatalnak látta magát. Az X-Men tagjának lenni nem volt annyira megdöbbentő, mintha mutánsellenes lett volna. Így is megrázó volt neki. Az a szánalmas csapat az embereket is védte. Ebben a képben a Nagy Atya úgy volt beállítva, mint valaki, aki kémkedni ment Apokalipszishez. Ő pedig emlékezett rá, hogy nem így volt. A Nagyúr és a a bolygófaló harca mosta volna át az agyát, gondolta a medvemutáns. Nem bánta, mert szerette azt a lényt, ami ő volt. A vérengző főpapot. Hogy ő túl kedves volt? Mikor a szüleivel is saját kezűleg végzett. Nehezen tudta elhinni, hogy ezek valódi emlékek, de arra gondolt, hogy a Figyelőnek köze van ehhez. Uatu mindig azt látta, ami az igazság volt. Ha most az igazság villant be, az nagyon kellemetlenül érintette a medvét. Hellstorm adta neki a felszerelést. De a legvészesebb az volt, hogy ő maga vállalkozott az árulásra. Nem Apokalipszis választotta ki, mint nagyhatású popsztárt, aki majd celebrálja a szertartásokat, hanem ő akarta aláásni a birodalmat. A Nagyúr akkor ellenség volt neki, később pedig követendő. Most ő törzsfőnök lett, de mélyen érző volt és nem tudta ezen csak úgy túltenni magát. Szívesebben emlékezett volna arra, amiről most kiderült, hogy nem igaz. Ha találkozik Hellstormmal, a vörös emlékezni fog rá, gondolta a Nagy Atya. Egyelőre nem mondott semmit, csak próbált megbirkózni a tudattal, hogy nem az a mutáns, akinek eddig hitte magát. Fognak rá hallgatni a törzs tagjai? És van joga egyáltalán parancsolgatni egy egykori árulónak? Kemény kérdések voltak ezek és ő nem tudott csak átlépni rajtuk. Annyira azért figyelt, hogy ha FrankenCastle nélkül is folytatódna a küzdelem, akkor kitérjen és válaszcsapást mérjen.

Szürke Eminenciás
A vámpírt meglátták és néven szólították. Nagy félelem tört rá a Figyelő szemétől. Nem értette, hogy kerül az ellenálláshoz Uatu, a hatalmas lény szeme. Kétségtelenül az volt, érezte az erejét. A tözs is mozgolódott, Ben kiabált és váratlanul a vámpírt sötét erő ragadta magával. A Királynő, A Varázslónő, Stephanie Miller visszatért. Mielőtt bármit tehetett volna, a szem a levegőbe emelkedett és robbanva adott neki látomásokat. A Szürke Eminenciás, aki annyi álnéven élt már, most azzal kellett szembesüljön, hogy nem igaz a története. Egyike volt a Fájdalom által likvidált mágusoknak, de őt nem ölte meg a Lovas. Élőholttá tette. Egyáltalán nem így emlékezett, de ez az emlék most nagyon valósnak tűnt. Ahogy kikerült a fény hatása alól, menekülni próbált. A törzs még letaglózott volt, de ha magukhoz térnek, lecsapnak a betolakodókra. Elsőre megijedt, de most már nem tudta, mennyire lehet elhinni, hogy ez Uatu szeme volt. A szemek robbannak a Varázslónő erejétől, gondolta magában. Ha a Figyelőt megcsonkították, az ellenállás a legnagyobb ellenség. Meg akarta keresni Istennőjét és elmondani neki, mire jutott. Ha támadás érte valahonnan, igyekezett kitérni és elmenekülni.

Amazon

Láthatóan nem foglalkozik velem a lángoló hajú nő. Körülöttem harc bontakozott ki, ahogy láttam többek szemében felcsillant a vágy a csatlakozásra. Vagy lehet pont az ellentéte.
Mindenesetre az érzésem amit előbb éreztem, később kiderült miért volt. Valamilyen fénygömb szerű izét láttam, a következő pillanatban pedig a földre rogytam.
A térdeim megereszkedtek és a talajon találtak helyet. A fejemben lüktetést éreztem, meg kellett fognom. Egyszerre volt olyan, mintha valaki simogatna és ki szeretné nyomni az agyam.
Egy hatalmas nyögés után azonban elmúlt a nyomást, csak tiszta igazság költözött belém.
Láttam, tudtam, éreztem mindent. Az emlékek újra velem voltak.
Közben a testem rángatózik, újra és újra. Mintha hányni akarnék, de nem. Csak remegek. Minden lüktetés egy emlék.
Apokalipszis bábja voltam, egy rongy, akit oda dobott, ahova akart. Nem tehettem mást csak szolgáltam őt...a sok elnyomás és megalázkodótatás. Persze az egészet önszántamból tettem, hisz nem tehettem ellene.. Lyron. Emlékszem, mennyiszer tett magáévá. Szinte volt, hogy le se szállt rólam. De várjunk csak...
Megfogtam a hasamat. A lelkembe hasított a tudat, igen van valaki más is bennem. Egy élősködő, egy...egy baba. Van bennem egy baba!!!
Kétségbe estem, majd előtört a foszlány és rájöttem, hogy nem másnak mint Lyron gyermekét hordom magamban. Már négy hete.
Vajon ezt tudják a többiek? Ki tudja mi sülhet ki még ebből...nem szabad tudomást szerezni erről senkinek. Hogy mit fogok kezdeni magam sem tudom. de egy biztos, nem maradhatok itt...túl veszélyes...Megpróbálok elrugaszkodni és egyre távolabb kerülni erről a helyről.



//javítottam..:DD //

Nincs is szükség a tűzcsóvára, valaki más intézkedik a kiborg felől. A haragnak vége, marad az egyszerű közöny. A gép talán fel sem áll többé. Egy gyilkossal kevesebb, vagy mégsem? Aztán jön a fény villanás és emlékek jelennek, olyan emlékek, melyek nem igazak. Nem lehetnek igazak! Emlékek melyek még azt a keveset is felülírják, amire Nova emlékszik, amelyek szerint gyáva. A egy gyáva gyilkos, méghozzá a legrosszabb mind közül, hiszen ő saját fajtáját adta el, és neki köszönhető a fajtája pusztulása.
Önkéntelenül tör elő a sikoly, majd az éledő harag mentén újra felizzanak a lángok. Nem tud, nem akar szembenézni ezekkel az emlékekkel, csak menekülni. Menekülni előlük még akkor is, ha nem lehet! Fel, fel magasra, emelkedni amilyen gyorsan tud, amilyen magasra csak tud. Egyszer csökkenni kezd a hőmérséklet, egyszer elfogy a levegő, egyszer kihunynak a lángok. Egyszer eljön a sötétség, magával hozva a feledést. Talán még is lehet menekülni, talán van még van egy út, ahol azok várják, akiket az ő árulása taszított oda. Az örök feledés, menekülés a halálba...

A helyzet kezd meglepően érdekes fordulatokat venni. A pengéim nem találják el a kiborgot, de erre nincs is szükség már, mások harcolnak helyettem. A mentális parancsra sem reagálok, kisétálok a fedezékemből a kráter oldalához, összefűzöm a karjaimat magam előtt, hideg tekintettel figyelem a csatateret. Nem kell fedeznem senkit, az állatok lefoglalják a felemás lényt, Jonah egy lövéssel iktatja ki. Egy volt főpap több mint túl erős egy ilyen senki megöléséhez. A fájdalom érzetére azonnal, önkéntelenül három négy fémburokkal erősítem meg a szívem, mint rájövök azonnal teljesen feleslegesen. A Varázslónő visszatért, az egyetlen aki még Apokalipszisre is veszélyt jelenthetett.
~ Nemsokára Apokalipszisnek is vissza kell térnie. Mindig visszatér a nagyúr, akár évek múlva, de nem tűnik el örökre. Fel kell ké...
A fényesség felé, a magasba emelem a tekintetem, ugyanolyan rezzenéstelenül állok.
~ Valaki a háttérből mozgatja a szálakat, ez várható volt, most már azt is tudom ki az. Brutál, a volt Sötét Bestia, akinek a világa eltűnt a multiverzum realitásainak túlélésért folytatott harcában. Nem engedhetjük meg, hogy az egész világot az akarata szerint rángassa. Nemezis halála után ez lesz a következő feladat. A birtokában lévő tudás és erő mind hasznomra válhat, ha be tudom építeni a kiborgokba. Vagy akár mást is tehetek vele. A világ újra változik és ebből is győztesen fogok kikerülni.
A mentális kérdésre elmosolyodom. Ezek szerint mindenkinek látomása volt. A Figyelő jelenléte okozhatja, ha még test is.
~ Nálam van a kulcs. Nézz bele az emlékeimbe, keresd meg Brutált.
Gondolatban válaszolok a telepatának. Figyelem mindenki más mozgását, ha nem akar senki rám támadni elindulok. Lecsúszok a kráterbe a figyelő testéhez. Nem tettem le róla, hogy kivágok egy darabot belőle, lehetőleg az agyából, vagy más lágy, sok idegsejttel rendelkező részről. Magamba építem egy kis fém tárolóba, ez is egy lépés a célom felé.

Egész jól elszórakoztat a kis párviadal, de persze Norrin elrontja. Már megint engem hibáztatnak, engem, aki nem is csinált semmit! Most szálltam le a hajóval, az istenért.
- Ugyan, mibe keverednék itt? – nézek csodálkozva Norrinra. Úgy beszél, mintha mindig bajba keverednék, vagy én lennék a legnagyobb bajkeverő akit ismer. Pedig biztos ismer nagyobbat. Ahogy nézem, Nova is becsatlakozott a harcba, én viszont eleget láttam. Épp fordulnék vissza az űrhajóhoz, amikor fájdalmat érzek. Először pár ember beszél Utauról, majd hirtelen egy férfit látok, aki egy babát cipel. Apa? A férfi Scottienak szólítja a gyereket, és arról beszél, hogy hazaviszi a Földre. Ki az a gyerek? És miért érdekelte ez a primitív faj? Úgy tűnik, rejtegetett valamit az öreg, kár, hogy nem fogom tudni már megkérdezni. Merthogy a gyerek nem én vagyok, az tuti. Azt elhiszem, hogy fater megdugott egy földi ribancot, és hogy lett egy féltesóm, bár azt nem tudom, hogy erre mikor lehetett ideje. Túl sok a logikai baki ebben az egészben, ez egyszerűen hülyeség. El is döntöm, hogy nem foglalkozom vele, viszont megjegyzem magamnak, hogy az egyik tag ezek szerint képes a tudatomat basztatni, és ilyen gyenge trükkel akart megzavarni. Halott a buli, hátrafordulok, és az űrhajó felé kezdek megfontolt lépésekkel haladni. Nova úgyis játszik, Norrin a tetemet vizsgálja, ez tökéletes alkalom, hogy lelépjek.

Szürke Eminenciás:
A vámpír ott hagyja a párost és megindul jelentést tenni. Azok tovább menekülnek és látszik rajtuk, hogy nincsenek jól. A mutánsok nem üldözik őket. Páran verekednek, de a legtöbb csak összeomlik a titkoktól.

A tetemnél:
Amazon /aki Lyron gyermekét hordozza nem Apokalipszisét / gyorsan távozni kezd és Jonah és Kane is erre készülnek, a többiek mind megzavarodva állnak és próbálják az információkat elfogadni. Ezt teszik az eszméletlen FrankenCastle körül a lupinok. Mind rágódik és emészti magát. Kane elvesz egy kis mintát és motorjához indul, amikor az égen valami egyszerűen berepül. A becsapódása nagy port kavar, de ezt az Amazon már nem is látja. A fehér ruhás, kék bőrű nő mindenki körül látja a megölt embereket. Most látja meg Uatu testét is. Minden sérülést visszavezet egy robbanáshoz. A gyilkosokat viszont most sem látja. A legfurcsább látvány mégis Kane és Tyranis között van. Mindketten látják az emberek bűnét és látják a másikét.

//szövegértési problémáim voltak.. //
Amazon

Sikerült az elmenetel. Egy pillanatra megálltam és visszanéztem neme követett valaki. Ha nem akkor maradok ott még egy kicsit és a távolból figyelem, mi is történt ott. Nagyon furcsa volt az a hely, furcsa lényekkel, minden olyan különös volt. Meg ez a figyelő akit megöltek, hát kíváncsi lennék, vajon mi a fene is lehet ott? De akár egészen más irányba is mehetnék, mondjuk megcélozhatnám Atlantiszt. Ideje lenne végre a megérdemelt pihenésemnek. Vajon kockáztassak és visszamenjek? Nem tudom, túlságosan érdekel ki ölhette meg Uatu-t.
De nem most nem engedhetem meg magamnak ezt, hiszen sokkalta nagyobb dolgokra leszek hivatott ha egyenesen Atlantisz városkája felé haladok...
Egy darabig még nézelődtem és ha nem láttam semmi érdemlegeset, akkor Atlantisz felé vettem az irányt...

Náhkôhá'e
A medvemutáns lassan újra cselekedni akart. Átgondolta, mi történt és mik a látottak következményei. A múltját látta, egy eredeti célt, kémkedést, árulást. A megoldás egyszerű volt: bevallja és elmondja, hogy a valódi igazságot a Nagyúr mutatta meg neki. Pontosabban a Nagyúr és Galactus együtt, öntudatlanul, a haláluk által. Nem bánta meg, hogy Apokalipszist szolgálta. Ha a Nagyúr nem ölte meg őt, akkor nyilván rászolgált. Az erősebb éli túl. Ezt megtanulta és el is fogadta igazságként. Egy áruló nem vallja be az árulást, de ő el fogja mondani az igazságot, ha kell. Most pedig figyelt arra, ami történt és átgondolta. A Varázslónő visszatért és talán az ő ereje okozott ilyen robbanást, ami felfedte a múlt árnyait. Ha ő újra itt van, akkor nyilván magának akarja a világot. Náhkôhá'e nem szerette Millert, nagyon nem szerette, de elismerte, hogy még a Nagyúr is elismerte a hatalmát és inkább magához kötötte. Nem is akart ellene fordulni, inkább szövetkezett volna vele. Talán ez az esemény kapcsolódott valamihez, amit nem akartak, hogy a Figyelő lásson. Mikor többen elmentek volna, a medvemutáns kiabált egy nagyot:
- Állj! Uatu gyilkosa jelen van köztünk, éreztem a szagát a holttesten és az itt megjelentek között is. Lupinok, térjetek magatokhoz és segítsetek beazonosítani! Aki ezt tette, még nagyobb koholmányokra készülhet, ami mindünket érint.
A medvemutáns figyelt, hogy ha valaki, a gyilkos vagy más támadna, akkor kitérjen és visszatámadjon. Szerinte ez most nem a kicsinyes harcok ideje volt, hanem globális események történése és olyan dolgoké, amik a jövőjüket befolyásolják. Ő maga is próbálta leszűrni a szagokat és ha meglett a tettes, akkor rámutatott, hogy a lupinok fogják el.

Szürke Eminenciás
A vámpír látva, hogy senki nem támad, hátba is lőhette volna az emberi ellenállás tagjait. A törzs többi része nem lehetett messze, úgyhogy azokkal inkább nem harcolt volna. Ezt mégis feleslegesnek érezte. Ha a Varázslónő visszajött, meg kellett találnia, ez volt a legfontosabb. Próbálta kitalálni, merre induljon. Közben figyelt, hogy ha bárki meg akarná támadni, kitérjen s lelője azt a kozmikus energiájú fegyverével. A látottak még mindig dolgoztak benne. A vámpírrá válás nem úgy és nem akkor történt, ahogy ő emlékezett. Még fiatal volt, mikor Fájdalom lecsapott rá és elvette tőle a mágikus képességeket. A vámpírok harapásai, az átalakulás. Még nem tudta, mit kezdjen ezzel, de ha maradt még valami nyoma benne a mágiának, akkor Stephanie Miller elő tudja hozni azt. Megszokta már a vámpírlétet is, de ha visszanyerheti az erejét, akkor a múltja egy részét is visszakapja vele. Itt volt még a Figyelő esete is. A szemétől megfosztották az ellenállók vagy ha nem ők, akkor hozzájuk került. Nem lehet véletlen, hogy pont akkor, mikor azz Úrnő visszatért.

Nem mozdulok még mindig. A minta elrakása után újra összefűzöm testem előtt a karjaimat és megigazítom a fekete ruházatom. Feljebbvalónak tartom magam ennél a cirkusznál, amit mások rendeznek a test körül. Nem akarják látni, amit látniuk kell. Jonah ígéretes, de még fiatal, évek múlva lesz olyan erős, hogy a nagyobbakhoz emelkedjen, de addigra én is fejlődni fogok. Minden fejlődik egészen addig amíg el nem bukik. A becsapódás előtti pillanatban még eltakarom az arcom a karjaimmal, különös látvány a fehér ruhás nő, aki kiemelkedik a porból.
~ Egyszer sem tapasztaltam ilyet korábban. Egy nő, akinek nincs bűne, egyáltalán nincs, teljesen tiszta a lelke. Érdekes, ezek szerint vagy nemrég jött a világra, vagy senkinek és semminek nem ártott, harmadik esetben megtisztította magát a bűneitől. Talán ő pontosan tudja, hogy mitől ered a képességem, olyannak kell lennie, mint én. Hacsak ő sem emlékszik semmire.
Egészen addig analizálom a helyzetet, amíg Jonah nem értesít. Ellentmondanék neki, de ekkor a nő félre lép előlem. Ez a mozdulat mindent elárul, nem tud rólam semmit, én is félre állok előle. Nem akarok konfliktust, felesleges idővesztegetés lenne. Később még ő is fontos lehet számomra, egy kedvező szövetséges.
~ Adj egy percet, mielőtt Brutál után megyünk és indulhatunk. ~ üzenem a másik törzsfőnek.
Előrébb sétálok és Náhkôhá'e-ra nézek. Apokalipszis uralma alatt megértettük egymást, állatias és vad, én hideg és gondolkodó, aki okosabb nála. Nagyon remélem, hogy ezzel tisztában van. Ha a lupinjai közelebb érnek hozzám, egyenesen az egyik szemébe nézek, a bűneire koncentrálok, elképzelem, hogy meg akarom az összeset torolni és a gyűlöletből, undorból erőt merítve indítok karjaimból villámot az állatok felé. Nem többek ezek kutyáknál, lehetőleg úgy támadok, hogy mindegyiket érje a villám. Ezt csak abban az esetben ha engem vagy szövetségest támadnak, másért nem felelek. Amint lehetőségem van szólni megteszem.
- Nem érthetitek mi történik itt, vakon mentek a saját gondolataitok után. Nem számít, hogy a gyilkos köztünk van-e, nem emlékszik a tettére. Én látom mindenki bűnét, ahogy ez a nő is, aki ártatlan. Más mozgatja a szálakat és irányítja a történéseket. Neki kedvez, ha egymást pusztítjátok el.
Ennél többet nem mondok. Nem használom a motort, azt meghagyom Jonahnak, akinek szüksége van rá.
- Induljunk.
A rakétákat, amelyekkel érkeztem nem dobtam el, csak visszahúztam a lábamba, most koncentrálok és előre tolom azokat. Felrepülök és a repülő motor magasságában indulok el a pusztaságon át. Brutál az első lépcső, a nagyobb történések felé, nem véletlenül nekem kellett látnom.