Főbejárat

//Előzmény: Morsus óvoda//

A lehető leggyorsabban repültem, majd ha odaértem hozzá még repülésből „ugrottam” a nyakába, azaz csapódtam bele és öleltem át sírva.
- Apa! Azt hittem, hogy soha többé nem látlak.
Nem is emlékeztem már arra, hogy mikor láttam őt így utoljára, sírtam nevetségesen, mint egy gyerek, el kellett volna engednem őt, de nem tudtam. Örültem, hogy újra látom, utoljára akkor láttam, amikor a Sötét Főnixet újra megöltük, amikor az a nő a fejét vette KEP-el és Vízióval.
- Annyira, de annyira örülök neked.


//Előzmény: A hall//

Kimentem a kis kertbe, amikor a levegőben a lányomat láttam meg, mit keresett kint, hiszen az előbb még a kicsikhez ment fel? Kinéztem a kémlelőn, ahogyan a kert végébe értem, hogy ki lehet az. A döbbenetemet sehogyan sem tudtam palástolni. Azonnal nyitottam ki a kapu ajtót, addigra a lányom már őt ölelte. Meglepetten néztem rá, a szemeimbe is könnyek szöktek, mióta vártam erre a napra és nem hittem volna, hogy valaha is bekövetkezik.
- Te jó ég, Donald! – préseltem ki magamból remegő hangon. – Hogy kerülsz te ide?
Nem számon kérő volt a hangom, hanem még mindig meglepett, de öröm is volt benne, nem számítottam rá és úgy örültem, hogy látom. Ha Stephanie nem lett volna a nyakában, akkor én ugrottam volna bele, de így csak mosolyogva álltam a kapualjban és onnan figyeltem a lányomat és az apját könnyes szemmel, hogy újra itthon van.

Nyugalmi állapotomból hirtelen kizökkent, hogy a lányom szó szerint a nyakamba repül és átölel jó erősen. Hirtelen melegséggel töltött el az öröme, de kicsit zavarban is voltam, amiért megsirattam, még ha örömében is. Kis fáziskéséssel visszaöleltem, majd megpusziltam az arcán. Úgy érzem mondanom kéne valamit, de nehezen jönnek a szavak, én is kicsit meghatódtam és a készülő könnykezdeményeket gyorsan letöröltem az arcomról. Megfogtam a lányomat a vállainál és kicsit eltartottam magamtól, hogy felmérjem.
- Nocsak mekkorát nőttél! Suli hogy megy? ... Na, csak viccelek, gyere. - mondom és átölelem még egyszer egy elégedett vigyorral az arcomon. Közben látom, hogy a bejáratnál nem más figyel, mint Serena, aki ugyancsak meghatottnak látszik. Elengedem a lányomat, de megfogom a kezét és odavezetem az anyjához, hogy családiasan örüljünk a visszatérésemnek. Serena kérdésére válaszolok.
- Hogy hogy kerülök ide? Csak a szokásos, repültem értetek pár száz kilométert, hogy újra láthassalak. - mondom, majd átölelem őt is, mikor elválunk egyszer megsimítom az arcát. Nehéz megállni, hogy én se sírjam el magam, ebben a kellemes környezetben.
- Hogy vagytok?- kérdezem egy nagy mosollyal az arcomon.

Apára mosolyogtam, amikor végül átölelt, nehezemre esett engednem, amikor eltolt magától, hogy megnézzen. Ő a jövőben már nem élt, csak itt volt velem, így ezek a pillanatok olyan egyediek voltak, talán ő volt a leginkább az oka, hogy még itt voltam.
- Jól megy. Anyát rávehetnéd, hogy vegyen ki belőle, már le tudnék érettségizni, de hallani sem akar róla. Anya, anya, nem ő anya.
Javítottam ki gyorsan, amikor észrevettem, hogy anya is itt volt lent, vagyis a fiatalabb. De az enyém is itt volt ma valahol, halottam a hangját, ahogyan Csillát leteremtette, és elzavarta, hogy takarítson. Vajon ő hogyan fogja fogadni, hogy apa visszajött? Kézen fogva apával mentem vissza anyáig, majd kissé félreálltam, amikor őt köszöntötte. Mosolyogva, boldogan figyeltem őket, már tudtam, hogy szerelemmel nem is szeretik egymást, de barátként nagyon, és most végre megint együtt voltak előttem, a legszebb pillanatok egyike.
- Ugye most már itt maradsz és nem mész el? – kérdeztem.

Még mindig őket figyeltem, nem is tudom, hogy mióta nem volt alkalmam őt látni rendesen, ahogyan megismertem. Talán azóta, hogy Halál kapitány fejbe lőtte, bár lehet, hogy utána még egyszer találkoztunk. Mikor odalépett hozzám a szavaira felnevettem, majd viszonoztam az ölelését és az arcára nyomtam egy puszit az ölelés közben. Továbbra is csak mosolyogtam, amikor megsimogatta az arcomat.
- Örülök neked, Adia is – mondtam kedvesen. – Jól, remekül. Csak időhiányban szenvedünk. Miután elmentél Logan és Zack a nyakamba sózták az X-men vezetését. Azóta még a régi nagy álmot is létrehoztuk, újra van suli, bár gondolom a hírekben úgyis láttad. Nem fogod elhinni, doktor lettem, orvos, megszereztem a címet és a diplomát – mondtam kissé elpirulva. – Mindenki itt van, aki régen is és sok új személy is, akiket nem ismersz még, csak Walter nincs… ő meghalt még tavasszal.
Néhány pillanatra elhallgattam zavartan és szomorúan, majd ismét mosolyogva néztem fel.
- És te hogy vagy? Remekül nézel ki, jó téged végre a saját testedbe látni Donald.

- Mindegy melyik anyádról van szó, hallgass rájuk. Tudják mit beszélnek, okosak. Engem is rendbe tettek nagy nehezen. - mondom a lányomnak és elmosolyodom. Lehet, hogy már régen meg kellett volna, de még mindig nem vagyok hozzászokva a gondolathoz, hogy apa vagyok. Ahhoz se, hogy az anyja az egyik legjobb, hanem a legjobb barátom, és a kezdeti ismerkedésünkön túl még csak nem is tudok rá úgy gondolni. Aztán itt van az idősebb változata, akivel teljesen más a kapcsolatom, elvileg. Beszélnem kellene vele, hogy megtudjam, mégis miért van nekünk közös lányunk, mert nagyon érdekel, mi vezetett idáig. Ami egy teljesen kellemes szituáció, örülök, hogy van lányom, csak olyan fura, hogy egy híján huszonévesen kell őt megismernem, így nem tudom száz százalékosan átélni az apaságot. Miközben másodperceken át ezen merengtem, Steph olyat kérdezett, ami kicsit belém hasított, mint egy fagyos tőr.
- Sajnálom, hogy elmentem. - intézem hozzá és Serenához is a szavaim. - Nincsen semmi jó mentségem. - mondom kicsit a földet nézve, majd hirtelen felnézek és a szemükbe nézek, és egy kis félmosolyt is adok hozzá. - Azon kívül, hogy titeket akartalak megvédeni.
Meghallgatom Serena összefoglalóját az elmúlt majdnem egy évről és közben vakargatom a fejem, meg erősen figyelek, hogy minden információ eljusson az agyamig.
- Hát nem mondom, te is eléggé megnőttél, mármint látszik rajtad, hogy felnőttél egy vezetői pozícióhoz. Nade az X-men? Váo. Nem semmi, büszke vagyok rád... meg a szimbiontára is... bocsi, szoknom kell... és gratulálok a diplomához, ez nagyon jó, nagyon örülök, hogy nem állt meg az élet azzal, hogy elmentem.
Kicsit elkomorodok, mikor Walter halála kerül szóba. Nem voltunk soha baráti viszonyban, de azért mindig ott volt, ha kellett. Ha már csak Rorschach képében is. De szerencsére gyorsan elterelte Serena a témát egy vidámabbal.
- Jól vagyok, köszönöm. Remekül is érzem magam. Nem sok mindent tudok a most folyó dolgokról, Szibériában éltem az elmúlt fél évben, kicsit elszakítva a külvilágtól. Természetvédő voltam, persze nem ez volt az ok, hogy elmentem, majd arról is beszélek nektek. De most jó újra itt és alig várom, hogy megismerjem az újakat és felismerjem a régi öregeket. - mondom mosolyogva.

Anyáékat néztem, és mintha már el is felejtettem volna, hogy odabent mi történt, ez a néhány másodperc szinte teljesen elfeledtette a Csillával és a fiúkkal való veszekedést. Csak remélni tudtam, hogy mostanra Sweety néni rendbe tette a fiúkat. Bólintottam apának, nem fogom megúszni az utolsó évet a gimiben, pedig ha anya nem dug be oda, akkor most valószínűleg nem is itt élnék, hanem a SHIELD-nél, mint anya-anya.
- A suli miatt nem lehettem Bosszú Angyal, anya erre mondta, hogy előbb az iskola, utána a világmegmentés. Persze ő tanít is az iskolában, és dolgozik a SHIELD-nek.
Régen Millar volt a SHIELD vezetője, most egy Miller. A névhasonlóságon még gyerekként és kamaszként is jókat mosolyogtam. Most meg, hogy apa is itt állt előttem főleg. Hazajött és upsz, nincs hol aludnia.
- Majd kérek egy kis időt apa, amíg kipakolok a szobádból, mikor elmentél oda költöztem be. Majd keresek egy másik szobát, csak éppen én vigyázok a bátyámékra az óvodában.

//Folytatás: Morsus óvoda//

Donaldra mosolyogtam, nem hibáztattam, hogy elment. Tudtam, hogy mindenkinek kell egy kis idő, amit egyedül tölthet, és neki most jött el ez. Utoljára úgyis ott tartottunk, hogy kezelni sem tudta a képességét és Jackie is állandóan felhúzta, pusztán a jelenlétével. Még szélesebb lett a dicséretre a mosolyom és kissé el is pirultam.
- Nem az én érdemem – szabadkoztam. – De James… Logan szerint én voltam a legalkalmasabb erre. Nem volt meg az esélye, hogy megálljon az élet nélküled, ez New York, itt semmire sincs idő, főleg, ha nyugalomról van szól.
Megkönnyebbülve hallottam, hogy jól van, ennek nagyon örültem. Ahogyan végignéztem rajta, ahogyan beszélt, mintha a régi Donaldot kaptam volna vissza, akit annak idején megismertem, és ez végtelenül nagy örömmel töltött el, hogy újra önmaga volt.
- És van még egy jó hírem számodra – mosolyogtam. – Vagyis tudom, hogy annak veszed majd, Jackie már nincs itt, még év elején elköltözött, miután elküldtem. De van itt valaki a házban, akiről csak hallottam még, nemrég ébredt fel, David A. Cid a neve, hátha neked ismerős.
Pár pillanatra elhallgattam, majd zavartan néztem vissza Donaldra.
- Én meg az örömömben, hogy láthatlak elfeledkezem az illemről. Gyere be, végül is a te házad.

//Folytatás: A Hall//

//Előzmény: Gulyás Csilla szobája//

Még éppen hallottam, hogy Serena beinvitál valakit a házba, mert az övé. Szélesen mosolyodtam el, majd ahogyan végre megérkeztem a bejárathoz. Kiléptem a takarásból és Donaldot láttam meg a lányommal és a jelenkori énemmel, tehát jól gondoltam. Rámosolyogtam, majd csípőre tett kézzel álltam meg jó pár lépésnyire tőlük.
- Látom a kúria szépfiúja hazatért! Örülök neked Donald.
Nem csipkelődve mondtam neki, amit csak pusztán boldogan.

//Folytatás: A Hall//

Még mindig semmi, pedig lassan valaki már ajtót nyithatott volna, ha nem más a rozsdás gép, Veszély, vagy mi a fenének nevezték. Megtántorodtam, mindenem sajogott, fogalmam sincs, hogy meddig leszek képes még talpon maradni. Ahol a dárdák álltak ki belőlem mielőtt kitéptem őket sajogtak, legalább féltucat helyen és a fekete sebek is látszottak. Nyomorult démonmágia! Megborzongtam, amikor egy asgardit éreztem a közelben, odabentről. Ezek szerint az anyám volt itt? Nem, ez az aura nem volt ismerős számomra, lehet, hogy nevelőt küldött az apámhoz, vagy testőrt? Igen, ezt kinéztem volna belőle. Kinyílt az ajtó, egy helyes fiatal srác állt meg előttem, ez meg ki volt?!
- Nem ismerlek! – állapítottam meg.
Beleszagoltam a levegőbe, az illata mégis ismerős volt, megtántorodtam, majd, mint egy zsák estem neki. Felnyögtem a fájdalomtól, ennek nem lesz így jó vége az átokba is. próbáltam eltolni magam a sráctól, és megkapaszkodni a falban, hogy talon tudjak maradni, de nem ment túl könnyen.
- Beszélnem kell a nagyapámmal – ziháltam. – Zacharias Morsussal, a lehető leggyorsabban!

Gunny:

- Mezei? Jó lakhelyed lehet, ahol ő a mezei. Kisebbségi komplexusom van csak az említésétől. Sajnos én inkább másolom a varázslatokat másról. Érzem és átveszem, de most, mint ha képes lennék rá...
- Az miattam lesz.
Mondom és besétálok a szobába. Egy macskalányt önt le egy fehérruhés srác mágikus öntetekkel. Tippelek:
- Gondolom ti alternatív jövőből jöttetek. Vagy az én gyerekeim vagytok vagy Serenáé. Csak ne legyen közös, mert akkor Hannah lobotomizál.
- Nem csak az unokáid vagyunk. Michael gyermekei.
- Hát persze.
Intek és ezzel begyógyítom a lány sebeit.
- Van egy szabad szobánk a fiúk szárnyának a végén. Két ágyas. A hűtő nyitva van.

Hátra fordulva megálljt mutatok a lánynak.
- Á-á! Nem. Erre már van egy Serenám, te nem fogsz nekem jövőt jósolni. Egy ilyen időutazót eltűrök, de ez a max.
Majd megnézem a nyakörvet és a agamotto szeme kinyílik, hogy felszabadítsam a varázserőmet. Ezzel a béklyó semmivé válik.
- Szoba. Kaja. A spoilerezés tilos.
Mondom és felsétálok.
- Most megyek aludni holnap találkozom az anyáddal, ha akarja, ha nem.
Eric fejét vakarva nézi a lépcsőn felsétáló nagyapját.
- Hát... én azt hittem öregkorára lett csak ilyen.

Eric értetlenül néz a testvére kérdésre az ételről.
- Remélem, mert ha nem nem tudom mit eszünk.
Mondja komolyan elgondolkodva ezen a szinte már tibeti bölcseleten. Zack ekkor sétál le. Egy melegítő nadrágban, ingben és papucsban lép be a konyhába és benyúl a hűtőbe öntve magának egy pohár tejet.
- Amióta apátoknak is ezt kell gyártani egészen megszerettem.
Megfordulva döbbenten nézi az új lányt és leteszi a poharat.
- Nem jövő-gyerek?
- Nem, csak diák.
- Szia! - köszön neki kedvesen. - Én vagyok Zacharias Morsus az iskola vezetője, mi a neved és hány éves vagy?
Mikor a lány megmondta a korát Morsus elmosolyodik.
- Szóval még kiskorú vagy így, mi döntjük el mi legyen veled - int egyet és a lány a táborba teleportál. - Nekem meg szabim van.
Ezzel felkapja a Eric elől a müzlit és elmegy vele.
- Hé!
- Igyál tejet. Sokkal egészségesebb.
- De az az én...
- Ne feleselj a nagyapáddal.