Tükörvilág

– ???? –

Amint magamhoz térek az ismeretlen környezetben automatikusan az utolsó emlékemet keresem... fájdalom a hátamban. Eszméletvesztéssel kombinálva ez nem jelenthet jót.
Óvatosan felülök és kérülnézek, ekkor szólít meg az ismeretlen. Próbálom palástolni meglepettségemet, mert bár a férfi atlantiszinak tűnik, bőre mégis fehér.
Kérdésére nem válaszolok azonnal, előbb megpróbálom eldönteni magamban, hogy baráttal vagy ellenséggel állok szemben, mert vagy ő ütött le, vagy ő volt aki megmentett. Alapvetően nem feltételeznék azonnal rosszat egy idegen atlantisziról de a körülmények, különös kinézete és az, hogy "kedveském"-nek szólít óvatosságra intenek.
- Remekül. - válaszolom kurtán.
Valójában szörnyen érzem magam, de ezt az információt inkább megtartom magamnak.
Mégegyszer körbepillantok, ezúttal a szigonyomat keresve. Remélem itt van valahol.
Rengeteg kérdés cikázik a fejemben, de kezdjük csak szépen, fontossági sorrendben.
- Hol vagyok és hogy kerültem ide?
Az illem azt diktálta volna, hogy előbb a kölcsönös bemutatkozás jöjjön, de ha tényleg az albínó ütött le akkor nem lesz szükségem a nevére ahhoz, hogy megfojtsam.
Egyelőre nem merem magam biztonságban érezni.

Olympia kaszinó

Theon agya gyorsan pörgött és bár nem látszott az eseményeken túl próbált látni. Látszólag kizárta a külvilágot és nem reagált, de valójában egyszerre akarta látni mi történik körülöttük, mi történt körülöttük és mi fog történni körülöttik. Olyan helyzetben volt, amikor az élete vagy védencének élete semmit sem számított már, ezt hamar felmérte. Az életösztöne azonban megmaradt. Jelenleg a túlélési esélyeik együtt a legjobbak. Amíg mindenki képes a harcra, az élelemszerzésre, az őrködésre vagy az építkezésre. De legfőképpen a helyzet megoldására lesz szükségük. Egyedül pedig erre nem sok esélye van. Nagy levegőt vesz és újra körbenéz. Felméri a többieken végbement vagy éppen folyamatban lévő változásokat. Abban csak reménykedik, hogy a külsejük...és ahogy a testét mozgatja az ő külsejét, befolyásoló tényezők az agyára nem hatottak. Ahogy a többiekére sem.
- Még élünk. A világ egyelőre nem akar elpusztítani minket. Hogy állnak a sérülések? Mindenki tud mozogni? - vár néhány másodpercet a válaszokra, aztán folytatja. - Van valakinek ötlete arra, hogy kik és honnan tudják manipulálni az időt?

Felszerelés:

Újabb alakok jelennek meg és hoznak is párat úgyhogy Adrian-nek várnia kell a válaszra. Pedig tényleg érdekli őt ez az egész helyzet. Az elnök aztán ezt elmagyarázza és csak még zavartabb lesz.
-De...de az nem lehet. Egyszer már volt ilyen veszély mikor az álmodót fel akarták ébreszteni a Ravencroft-ban. Vagy akkor nem ez volt a gond?
Kicsit megzavarta ez az egész és elég bonyolultnak hangzik. De aztán rájön mi a lényeg ebben a helyzetben.
-Vissza lehet csinálni?
Végül is a lényeg az.

~Olympia kaszinó~

Eltorzult a kép, jó eddig vettem aztán történt valami hihetetlen dolog, lehet hogy épp pislogtam vagy nem tudom de egyszer csak azok kaptam magam hogy minden fura lett. Első dolog, általában az ember nem tud koncentrálni 100%-osan arra amire kell ha valami zavaró tényező/érzet fennáll, nahát ez megszűnt, hogy őszinte legyek teljes valójában, ugyanis NEM ÉRZEM AZ EGÉSZ KI-BEB*SZOTT A LÁBAM, de ott van a helyén, most mi? Jaa meg valami még más, nincs bundám, oké emberi alak, de még más, valami tükröződő felületen megnéztem magam ha tudtam és...
-MI A F*SZ?!! Azt a mocskos k*rva...áááh! - vettem egy nagy levegőt és lassan kifújtam az arcomra téve a kezem hogy nyugodjak. Közben Kristen is kifejezte az elégeletlenségét talán valamivel vékonyabb hanggal amire rá emeltem a tekintetem.
-Nagyon vicces de már vissza cserélhetnék a korokat, ez baromira nem poén!
Kezdek egyre ingerültebb lenni, és szemügyre veszem a plusz kettőt, úgy döntöttem a párom hagyom utoljára, ha sokkol azért ha nem azért. Látszólag a biztonságis pasinak semmi baja csak más a rucija, mázlista, viszont Mich....Az tök jó hogy nincs úgy tele sérülésekkel de eltűntek a tetkói és baromi fiatal lett velem ellentétben és mi ez a ruha és így valahogy nem merem megölelni mert ömm hogy mondjam olyan liliomtiprásosnak érzem vagy nem tudom, kiakasztó. Aztán közbeszól pár katona kalapácsos lógós szerelésben hogy menjünk velük, én megyek b*zdmeg ha helyre hoznak szinte bárhova megyek, de elsőként az se rossz ha elmagyarázzák mi van. Erre megnyom egy gombot és lőn világosság.

~HAMMER főhadiszállás~

Valami új és sokkal modernebb helyen kötünk ki. Már volt itt egy srác aztán nem sokkal később még egy csapat, ebből 3 kórházi szerelésben, csinos. Nem olyan nagy társaság de azért már vagyunk páran, aztán hozzá is kezd a beszédéhez a pasi aki begyűjtött minket, de nem egy random ember, ha felismerem, Osborn, ami amúgy nem bír nagy jelentőséggel amint kiderül hogy tud e segíteni. Újra az a szó "Összeomlás", lehet át aludtam egy epizódot de még mindig nem tudom mit jelent, de elmagyarázza. Ahhaaa, értem, tök mindegy 19 akarok lenni megint, nem nyafogok többet hogy kamuszemélyi kell a piához és a cigihez, de tényleg! Aztán egy f*szi, ömm kórházi ruhás ő is, assszem, elkezd beszélni, össze...meg vissza... csak engem zavart össze, picit megrázom a fejem feldolgozom amit mondott, forog a kis homokóra a szememben, biiiztoos, szerintem ezt hagyjuk az agyasokra, itt bölcsebb csöndben maradni és max kérdezni, arra vagyok kíváncsi hogy vissza lehetne e fordítani mert ha nem én...én sírok, főleg mert időközben megkopogtattam a lábam és rá kellett jönnöm hogy mű. Féllábú vén nyomorék vagyok, k*rva életbe, sírok. Ez sok volt, még vetnék egy keresztet de nem, az élő lában megsértődött és elengedte magát amire asszem borulok egyet a földre, sápadtan kicsit szédülve, annyi inger ért egyszerre hogy kisült a rendszerem.

~SHIELD negyed~

Svarog válaszára csak megvonom a vállam ajakbiggyesztve.
-Fogalmam sincs, sajnos ennyire nem vagyok otthon az ilyenekben, de a remény hal meg utoljára, nem igaz? -engedtem egy biztató mosolyt.
Mivel ez nekem idegen terep így követtem az ügynököt és többieket akik még ide tartoztak , felértünk valami dombon és egy elég furi épület állt előttünk, elég elütő részletekkel, végülis ez szép a maga módján.
-Hát, ennek egész biztos hogy így kell kinézni? - teszem fel halkan a kérdést, remélem érzik majd benne az iróniát.
Kint egy nő állt, egy elég neves vezető és irányított mindenkit, úgy látom itt is van egy kisebb fejvesztés, közben Charles is felélénkült és tapadt a netre a telóján keresztül, be volt zsongva teljesen mintha ez olyan örömteli lenne, enyhén szólva se szerintem de ki hogy dolgozza fel az ilyesmit. A srác támadásba is lendült beszélt az angyalokhoz akik csak furán néztek rá, és egyszer csak elkezdett rohanni, mint aki megtébolyodott, erre az egykori sárkány is megindult, úgy gondoltam akkor már én is követem őket, de a beszédet hagyom az ügynökre és max dobok egy köszönést a tudós nőnek. Mielőtt a nő bármit mondhatott volna befutott egy másik társaság más ruhában más jelzéssel, amit nem igazán ismertem fel. A lényeg hogy parancsot kaptunk a követésükre, nos megvárom míg a többiek reagálnak majd csak az után haladok én is velük.

~HAMMER főhadiszállás~

Ekkor egy hi-tech helyre jutunk és csak bámészkodok, elég komoly. Egészen amíg meg nem szólalt észre se vettem hogy itt lenne az elnök de onnantól figyeltem a szavaira. "A jövő részből mint jó páran", na és kik azok, jó páran, mert ahogy látom itt mindenki elég zavart és kapkodja a fejét, vagy az alatt csak magát és a katonáit értette, viszont az dicséretes hogy elmagyarázza mi történik de miért csak mi vagyunk itt, másokkal mi van? Ennyien maradtunk a föld népességéből vagy mi a szösz? Mint kiderült csak egy dimenzió maradt az összes közül, jó már az is új hogy tényleg van vagyis volt több dimenzió, filmes baromságnak tartottam bármit is mondtak, de hogy az összes egy helyen, úúú mi durva lenne ha találkoznék egy más realitásbeli énemmel. Vajon ő is ilyen lenne mint én vagy nagyon durván különböznénk, ő is ember lenne vagy más, kijönnénk egymással? Keresnem kell egy másik Irit, ha ez igaz és abban a formában amit Svarog is elmondott csak kicsit másként azért akkor simán lehet. Az a durva hogy ezzel a gondolattal sikerült is elnyomni az egész dolog súlyát magamban ami ijesztő egy kicsit.

– Atlantisz –

Másodszor hallom az "Összeomlás" kifejezést, de még mindig nem tudom mit jelent.
- Összeomlás? - ismétlem meg kérdőleg. - És hogy-hogy "ami maradt Atlantiszból"? - Teszem még hozzá gondolatban.
Amint talpra állok hirtelen felszisszenek a hátamba hasító fájdalomtól, aztán már óvatosabban mozogva indulok el az ablak felé, hogy a saját szememmel láthassam mi van odakint. Arra, hogy mit kerestem a szárazföld közelében nem válaszolok, helyette inkább újabb kérdést teszek fel.
- Dehát mit tett Krang?
A felszíni rendőrök szavai és a most elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy a mi kis szárazföldi akciónk valamiképpen szerepet játszhatott ebben a bizonyos Összeomlásban, de egyelőre fogalmam sincs hogyan.
A férfi mindenesetre nem tűnik ellenségesnek, és ha igaz amit mond akkor sokkal tartozom neki.
- Köszönöm nem. - válaszolom utolsó kérdésére, bár kimondottan fáj a hátam és két napja nem ettem, büszkeségem mégsem engedi hogy "alamizsnát" fogadjak el.
- Már így is rengeteget segített. Hálás vagyok érte. - teszem hozzá barátságosabb hangon.

~Hammer HQ~

Az egész ami történt, mind furcsa volt, de a legfurcsábbnak talán az mondható, amikor mindannyian megváltoztunk, nem csak a táj. Jenna idősebb lett, én pedig fiatalabb, azonban nekem amish ruházatom is lett, és minden tetoválásomnak oda. Nem estem pánikba, egyszerűen megfogtam a nadrágomat, és valahol térd fölött szakítottam rajta egyet, ezt megcsináltam a másik lábszáron is, ott a térdem alatt. Levettem a zakómat, és eldobtam a fenébe, a kalapommal együtt, az ingnek pedig leszakítottam az ujjait. Már kezdtem jobban érezni magam, még utoljára az ing oldalát is megmarkoltam, és vízszintesen is szakítottam egyet rajta, meg ha már így belejöttem, akkor a mellkasomnál letéptem a gombokat, ezzel meg is voltam. Kérdőn nézem a szerelmemre, és megvontam a vállamat. Ennél nagyobb változások kellenek ahhoz, hogy kevésbé szeressem, ugyan úgy éreztem a vonzalmat iránta, és gondolom ő is felém. A többiek is megváltoztak, de ők nem érdekeltek. Ezek után elteleportáltak minket, mire sóhajtottam egyet - kezdtem unni ezeket a teleportálásokat, és a legutóbbi helyváltoztatásnak se lett jó vége. A csávesz magyaráz, blablabla, összeomlás, blablabla. Megpróbálok Jennához közeledni, és átkarolni, nem csak nekem van szükségem vigaszra, félek, hogy őt is sokkolta ez az egész, ha minden jól megy így elkaphatom még az esés előtt.

Charles Dialin, Hammer bázis
A fiú reményeit szerte foszlatták a komoly zavak Osborn és a többiek beszéltek, kérdeztek, Charlesból pedig fogyott a lélek. Nem kaphatta vissza már a szüleit, se a társait, akik meghaltak.
~Az élők között kellene megtalálnom a helyemet, de hogyan? Ennyi veszteség után hogyan? Mi értelme van? Pár tanár maradt, aki ismer, az is utál. Az iskola rosszcsontja vagyok, de csak a második. Egy senki és most már nincs is senkim. Semmi értelme az egésznek.~gondolkodott magában
Bejelentették, hogy másik valóságból jött egy támadás és mágiát robbantottak. Mindezt nagyon nehezen fogta fel a srác. Az ayát lefoglalta a veszteség. Ha volt itt szék vagy egy doboz, bármi, amire le tudott ülni, akkor megtette. Nem tudta, mi lehetett ennél rosszabb, de megint megindultak a könnyei. Halkan tette fel a kérdést mindenkinek vagy senkinek, csak úgy maga elé motyogva:
- Hol van Ms. Frost? Őt szeretném látni.
A kemény tanérnő mégis jól jött volna most.

Adrian hallott már a mindenféle realátásokról meg univerzumokról, de most minden megzavarta egy kicsit őt is.
-Vagy az multiverzum volt? Valami olyasmi, hogy a világok eltávolodnak, de ahhoz valami középpontnak el kell pusztulnia. Valami Mid...mid...Mider, Midor, Midar? Vagy Migar? Valami ilyesmi. Nem tudom. Zavarosan volt elmondva.
A mostani helyzet is zavaros volt, de Adrian itt legalább értette mi történt. Mármint az hitte, de abból, hogy valami nagyobb gond van abból rosszat sejtett.
-Ne már? Mi lehet ennél is rosszabb?

Az elnök csak beszél, beszél, vázolja a helyzetet, és rámutat, hogy a mutánsok 99%-ka meghalt. Ennek a statisztikának nehezen hiszek, főleg, hogy elméletileg kurvára nem kéne tudniuk, hogy hány mutáns él. Persze, AIM regisztráció meg minden, de mikor volt az már. Most meg mi történt, minden mutáns kapott egy SMS-t, hogy mi a helyzete? Nem szeretem, amikor valaki a levegőbe beszél, de nem szólok bele, ő a Mr. President, ő tudja. Megköszörülöm a torkom, jelezve, hogy beszélnék.
- Mi miért vagyunk itt, Mr. President? És ha tényleg vége a világunknak, ha tényleg megdöglünk, akkor miért nem használjuk ki az utolsó perceinket, ahelyett, hogy itt tátjuk a szánkat mint a frissen fogott halak? Térjen a tárgyra, tudunk tenni valamit, vagy fogjam a barátnőmet, és keressek egy üres szobát, hogy olyannal töltsem az utolsó perceimet ebben a szaros életben, akit szeretek és akivel szívesen vagyok? - érzem, hogy kicsit nyers vagyok, meg hogy nem így kéne beszélni az elnökkel, de mégis mit tud tenni? Lecsukat még öt percre? Mert nem értek a dologhoz, de ha az időnek annyi, akkor gondolom lassan megdöglünk, mint a már korábban említett, frissen fogott hal.

– Atlantisz –

A kinti szörnyű látványnál csak a történet rosszabb, amit az öreg elmesél. A dimenzióközi utazás istenek feltámasztásáért nem hangzik éppen gyerekjátéknak.
Bár én sem Neptunhoz imádkozok, de istenek dolgaiba jobb nem beleavatkozni... persze érdekelne, hogy sikerrel járt-e Krang.
A mágikus robbanás pedig talán a mi akciónk eredménye lett volna? Nem hiszem, bár kevés érzékem van a mágiához, de egy bank felrobbantásában nem sok mágikusat látok... de ami igaz az igaz, már az elején is furcsálltam a célpontválasztást...
A történet persze egy másik kérdést is felvet, nevezetesen hogy ki is valójában titokzatos vendéglátóm és hogyan lehet ennyire tájékozott Atlantisz ügyeiben?
A lakás vajákosokra utaló berendezése egyértelműen mágiahasználót sejtet, ettől pedig ismét kezdem kényelmetlenül érezni magam.
Biztos ami biztos, lassan a fegyveremért indulok, mintha csak el akarnék távolodni az ablakon túli lehangoló látványtól.
Nem szólok semmit, hiszen úgy látszik az öregnek még van mondandója, amit valahogy sokkal nyugodtabban hallgatnék végig háromágú szigonyommal a kezemben.

~HAMMER főhadiszállás~

Felvont szemöldökkel néztem ahogy Michael elkezdte tépni a ruháit, alig észrevehetően lebiggyesztettem az ajkam ahogy láttam hogy minden tetkó oda és hogy milyen rohadt fiatal lett, kb annyi amennyinek nekem is kéne lennem vagy kicsit fiatalabb. Majd figyeltem az elnök beszédére, kicsit sz*r ezt mind hirtelen feldolgozni, bicsaklott is egyet az lában, az épp egészséges hús-vér lábam de a másik megtartott, kicsit úgy tűnt mintha helyezkedtem volna. Elhangzott pár kérdés, asszem mind amire én is kíváncsi lennék úgyhogy kivárok amíg válaszolgat. Arra hogy az emlékek megmaradtak csak a testünk változott attól függően hogy honnan kerültünk ide kicsúszik belőlem egy komment.
-"Csak látnak", nagyon örülök neki. - sóhajtok egy nagyot karba fonva a kezeim, asszem most kezdődik a mindenre egy halk megjegyzés rész, amikor ezzel nyomom el hogy mennyire ideg vagyok vagy kétségbeesett vagy lehangolt, most épp ömmm asszem mindhárom.
Valaki már kezdené a kavarást hogy van még valami gond, legyen már elég ennyi egyelőre, még fel se fogtam rendesen, most ezt így rágjuk át aztán a többi, így is zárlatot kaptam, ne mán.
Csak jelen van, mi? Nekem ez elég jövőszerű már a berendezést és magamat elnézve a csini kis műlábammal, jelen...neked esetleg.
és a top hír amire kitör az örömrivalgás, nem lehet vissza csinálni...itt halkan lehetett hallani az üvegtörés hangját, csak elhúztam a szám és lehajtottam a fejem talán kicsit meg is ráztam, nem tetszik, nagyon nem tetszik, nem akarok így maradni, na meg azt se tudom hogy ebben a világban mi meg hogy, francba az egész. Sorolja a bűnösöket is, köcsög halemberek átmászkáltak más világokba és miattuk vagyunk itt.
-Helyben rohadtak volna meg mind amikor az első át tette az uszonyos lábát....
Remélem úgy elszennyeződött az óceán hogy a saját halvérükben fulladtak meg, más realitásbeli támadók is remélem mind kín halált szenvedtek, annak a szerencsétlennek aki igazából elindította az egészet szerencséje van hogy fejbe lőtték, kegyes halála volt. Nem igaz hogy valakinek mindig kell csinálni valami f*szságot, nem bírnak megülni a p*csájukon, legalább mondják azt hogy szenvedtek, valamivel nyugodtabb leszek, komolyan.
Ja és jön még a ráadás, nem ez a legnagyobb gond, hmmm k*rva jól hangzik, már pezseg a vérem, kivele, hátha agyvérzést kapok és feldobom a talpam, b*sszák meg, fújtatok mint valami harci bika csak kicsit szolidabban.
Aztán megszólal mellettem Mich, lényegében rámutat a tényekre, tényleg felesleges itt állni és lesni, vagy csinálunk valamit vagy menjen mindenki a dolgára és majd lesz valami. Közelebb araszolok hozzá szomorú kis kutya szemekkel és méregetem, ilyenkor amúgy kicsit csitítani szoktam meg ilyenek de most nincs hozzá erőm szval most rá hagyom. Nálam a korkülönbség elég érvágós dolog egyébként és most kb ha kicsit sietek az anyja lehetnék, bár őt ez látszólag csöppet sem zavarja, tényleg jobb lenne egy nyugisabb helyen.