Tükörvilág

A szék eldobása jó ötlet, sikerült azért elhajítanom felé de Jenna felkapott és futásnak eredt velem. Wow, nem kicsit lepett meg ezzel a mozdulatsorra. Egy pillanatra az egyensúját elveszti. Gondolom megviselte azért őt is a közelmúlt eseménysorozata de milyen kedves, hogy menteni próbál. Vagy szimplán előrelátó. Mégis csak egy miniszter lennék. Ahhoz képest, hogy tűzcsóva csapott be feltűnik végre, hogy nincsen hő a teremben, nem kapott semmi se lángra és társai de nem sokáig merenghetek cipelésem közben mert eltanyálunk az ajtóhoz közel. Egy kicsit felülök még mikor valami fémcsáp rátekeredik a lábamra. Jennáén is van egy, ettől esett el. Nem mintha vígasztalna, hogy kigáncsolva lett. Ráfogok a csápra, megpróbálnám lehúzni a lábamról de érzem ahogy az erőm kezd elhagyni. Nem cicózok tovább ezen amíg még van erőm megpróbálom lesorvasztani a csápot a lábamról. Ha egy kicsit is szerves a dolog akkor le kéne pusztulnia. Az ajtó közelében vagyunk szóval talán van a közelünkben egy testőr tetem aminél meg fegyver. De remélem nem kell arra folyamodnom mert működni fog az első próbálkozásom. Ha mégse azért közben körbe nézek hátha kartávolságban van egy fegyver. Sose árt egy B-terv is.

Olympia kaszinó, Bronx

Theon hallotta amit neki mondanak és azonnal fel is nézett a katonára. A kérdésre adott válasza már előre borítékolható volt. Úgy csusszant elő agyának egy rejtett fiókjából, mintha gondolkodnia sem kellett volna. Maga alatt lévő lábával feltolta magát az előre lévőre, így állt talpra. Gyorsan felméri a rendelkezésére álló erőforrásokat és gyors osztást végez.
- Maguk ketten. - mutat a kérdezőre és a mellette állóra. - Kimennek és ellenőrzik a Jones család állapotát. Várják be az erősítést és küldjék utánunk. És az isten szerelmére. Ne haljanak meg. - Hadarja, majd a másik kettőhöz fordul, miközben jobbjával épp elrakja pisztolyát. - Kérem az oldalfegyverét és a pót tárat. Aztán kövessenek. - Nyújtja kitárt tenyerét az egyikük pisztolya felé. Majd miután megkapta és eltette a plusz lőszert, baljával a jobb keze mellé fog s lefelé mutató csővel elindult befelé abba az irányba, ahol Sakurát és testőreit hagyta s akik nem voltak hajlandóak válaszolni. Reméli, hogy nem veszítette el őket, mert akkor komoly veszélybe kerül az állása. Pedig szereti a munkáját, hiába a kudarc.

Felszerelés:

~Olympia ~

Miután lelőttem a két fickót, az utolsó töltényeimmel, egyből próbálom elvenni a fegyvereiket, illetve ha van, akkor a gránátjaikat is. Egyelőre fedezékben vagyok, ami jó, de nem akarom hogy bekerítsenek, viszont a sebeimmel nem is nagyon tudok viháncolni. Egyelőre próbálom meghúzni magam, és kivárni, hogy mi történik, illetve amennyire tudok, annyira felmérni a helyzetet, anélkül, hogy elárulnám magam. Sneaky-sneaky, bitches. Remélem hamar ideér az erősítés. Aztán eszembe jut apám, és hogy mit gondolna ha most látna. Ó hogy ott rohadnál meg te geci, gondolom magamban, és megpróbálok felkelni. Ha meghúzom magam, akkor le fog baszni. Amíg mozogni tudok, addig mozognom kell. Amúgy is, azt se tudom Jennával mi van.
Ha maradt belőle még valami, akkor megpróbálok rádión kapcsolatot létesíteni, és helyzetjelentést kérni. Ha nincs, akkor vizuálisan mérem fel a helyszínt, kilesve a fedezékemből. Ha látok ellenséget, támadni próbálok, ha nem, akkor pedig kárfelmérést végzek. Ha úgy látom, hogy nem nagyon támadnak már idekint, akkor megpróbálok bejutni az épületbe, amennyire a sérüléseim engedik. Próbálom nem túlerőltetni magam.

– Elmhurst utcái, Queens –

Úgy látom nem a mi csapatunk volt az egyetlen aki a mai estét tökéletesnek ítélte egy kis tüzijátékra. Alig utazunk egy keveset a járművel és a közelben egy újabb robbanás történik. Közelebb érve az epicentrumához két test válik láthatóvá...
Hallottam már történeteket a felszíniek perverz szokásairól, de alapvetően mégse vagyok kiváncsi rá, hogy mit csinált két meztelen férfi az utcán egy kráter kellős közepén...
Mindenesetre épp kapóra jön a dolog, hiszen csak idő kérdése mikor találják meg az ügynököt akitől a ruhát kölcsönöztem, így szeretnék minél előbb megszabadulni jelenlegi útitársaimtól.
- Talán ketten megnézhetnék, hogy mi van odakint... a rabok úgyis eszméletlenek. - vetem fel az ötletet a sofőrnek, lehetőleg a legártatlanabb hangomon, majd fájdalmasan köhögök párat.
- Én is megtenném de félek, hogy nem vagyok túl jó állapotban. - teszem még hozzá, de a biztonság kedvéért kezem lassan a késem markolatának közelébe vándorol. Ha az ügynök gyanút fog kénytelen leszek gyorsan cselekedni.
Egy próbát mindenestre megér, hogy egyszerűen megszabaduljak két SHIELD-estől.

Amikor belekezdek a varázslatomba, a gyáva férgek, úgy tűnik, azonnal kiszúrják, hogy valami készül ellenük, amit nem köszönnének meg. Mindig is tudtam, hogy a mágia időnként a legerősebb fegyvernél is sokkalta nagyobb hatalom, mint azt egyébként beismernék. A tervem azonban balul sül el, legalábbis azt tekintve, hogy túlságosan belemerültem a varázsigébe és végül elszabadul Cinnibus Hét Napja. A jó hír az, hogy ellenfeleimet még láthattam futni, mint a nyulat. A rossz hír az, hogy régóta nem tapasztalt érzés kerít hatalmába, amikor a varázslat elmormolása után érzem, ahogyan eszméletem lassan elhagy. Erőtlenül és eszméletlenül terülök el a földön, próbálok kapaszkodni a a valóság jelentette zűrzavarba, hogy megőrizzem tudatos állapotomat, de végül elmerülök a jóindulatúan körülölelő sötétségben és átadom magamat a álmatlan álmok tengerén himbálódzó csónaknak.

????

A jótékony tudattalanság kezdett foszladozni és Adrien mintha egy mély álomból ébredt volna kezdte el felfogni a külvilágot. Először azt hitte ismét besötétedett és vége az alvásnak, de aztán eszébe jutott mi is történt és kinyitotta a szemét. Egy furcsa kék bőrű nőt látott meg először. Felült és észrevette, hogy már nem is New York-ban van. Azt is látta, hogy a S.H.I.E.L.D. ügynök is ott van. Ez valamennyire megnyugtatta.
-Hol vagyunk és te ki vagy?
Aztán hirtelen észrevéve saját meztelenségét hisz vámpírként hideget már nem érez gyorsan eltakarta férfiasságát.
-És miért vagyok...
A S.H.I.E.L.D.-esre néz.
-Vagyunk meztelenek? Hol vannak a ruháim?

~SHIELD negyed~

Új dologra kezdtem koncentrálni a nagy elkámpicsorodás közepette hogy tartsa bennem a lelket és feledtessen ideiglenesen is. A szüleimet akartam elérni hogy mi lehet velük. Ezt ha lehetett a saját telefonomon tettem, ha nem akkor mondtam a számot és kértem egy telefont helyben. Szerencsére felvették és amikor meghallották a hangom ha jól hallottam anyám még sírva is fakadt örömében, nagyon megijedtek hogy mi lehet velem. Mint kiderült a testőröm is megúszta és ő mondta el nekik merre tartottam és mi történt amikor utoljára látott. Tényleg profi a pasi ha megúszta, talán jobb lett volna mellett maradni, bár elvileg itt is biztonságban vagyok jelenleg, amíg ki nem raknak. Sőt úgy döntök ha tudnak értem küldeni valakit megkérem őket hogy tegyék és minél hamarabb vigyenek inkább haza minthogy csak úgy kiraknak másnap hogy mehetek isten hírével. Mint kiderült a sérüléseim nem súlyosak és az ügyem bőven rá ér, az is lehet hogy kinyúltak a terrorkodók, én lennék a legboldogabb ha kiderülne, szóval szerintem ezek a sebek otthon is szépen meg tudnak majd gyógyulni. Most már haza akarok inkább menni, sikerült megismerkednek két rendes "emberrel", remélem kitartanak és túl élik ezt a válságot. Nem is foglalom sokáig a telefont, át adom a srácnak aki elég sokszor próbálkozik mire valaki felveszi, közben egy dübbenést hallottam a falon, valaki dühös lehet. Mint kiderült, ha megosztotta hogy a srác szülei nem voltak olyan szerencsések és nem élték túl ezt a vírust, ha nagyon le van törve oda megyek mellé, ha engedi leülök és a vállára teszem a kezem.
-Őszintén sajnálom.
Csak elképzelni tudom milyen szörnyű lehet most neki, elkél a támogatás, amíg itt vagyok talán tudok is nyújtani neki egy kicsit, ha igényli a nyugtató ölelést hagyom neki, jobb lesz neki is ha most hirtelen kicsit kisírja magát. Nem hinném hogy ennyi elég de ideiglenesen megteszi és jelenleg többet nem tehetek érte.

~Olympia kaszinó~

Szóval a menekülés nem jött össze mert kirántották a lábam valami csáppal, amiből jutott Kristine lábára is egy. Gondolom jól manővereztem az esést illetően mert nem tűnt úgy mintha nehezére este a mozgás vagy a stressz miatt nem érzi még, de egyből felül ő is és kezd a csápok ellen tenni. Sikeresen lemarom a lábamról a csápot és ahogy nézem a miniszter asszonyt se kell félteni mert kiszabadította magát. Gondolom ő is érezte ahogy szivárgott el az életereje, több mint valószínű hogy a csápok miatt, szép kis helyet hagyott mindkettőnk bokáján, mintha elhaltak volna az erek vagy nem tudom. De ez terjed! Valami mérgezés lenne? Nem valami biztató, közben felkapom a tekintetem a támadónkra akiről pillanatnyilag meg is feledkeztem de köddé vált, próbálom kifújni magam és lenyugodni mert ha jól jött le minden dobbanással terjed ez a kór az ereken szét, fogalmam sincs mi lehet, ölni tudnék azoknak a szerzeteseknek a képességéért amivel le tudják teljesen lassítani a szívdobogásukat meg ilyenek, sokat segítene. Leveszem a magassarkúim, ezt mondjuk hamarabb is megtehettem volna, majd óvatosan megpróbálom megmozgatni a lábam hogy elhalt e vagy még működik, de lehet ezzel csak többet ártok mint segítek. Majd sorstársamra nézek.
-Jól van? - először egy udvarias kérdés majd ha erre tudott válaszolni kérdezek rá a jelenségre - Látott már ilyet korábban? Van sejtése mi lehet ez? -nézem aggodalmasan a terjedő üszkösödésnek látszódó terjedő izét. Majd közben mintha a szemem játszadozna, torzul a kép egy kicsit, mintha hallucinálnék, az emberek a falak pislogok körbe de mielőtt jobban körbenézhetnék megszűnik a látvány. Kissé megrázom a fejem mintha káprázna a szemem, flash-selek? Megint valami hülye drog vagy méreg? Nem hiszem el, állandóan megtalálnak, teszem a homlokomra a kezem takarva az arcom, megrázom a fejem.
-Nem hiszem el.
Hiába, ez van, nekem minden ilyen sz*rt ki kell próbálni ha akarom ha nem, unottan emelem föl a tekintetem, sóhajtva és az ajtó felé nézek, szerencsére csak olyat látok aki velünk van, az egyik biztonságit. Tényleg, Michael? Ha tudok ugrok is fel rögtön, ha nem akkor is felküzdöm magam valahogy és ha nem más féllábon ugrálok ki vagy négykézláb mászok ki, nem hinném hogy bármelyik miatt hülyén néznének rám mert a Micimackóban a tigris ugrál viszont az állatkertben "négykézláb" közlekedik. Ha sikerül megtalálnom valszeg kiakadok az esetlegesen elszenvedett sérülésein.

– ???? –

A különös fénygömb valószínűleg nem jelent jót, de mielőtt bármit tehetnék minden megváltozik... Teleportáltam volna?
Nem ismerem fel a helyet ahová kerültem, de tudásom a felszíni városokról amúgy is hiányosnak mondható. A víz közelsége viszont legalább valamennyire megnyugtat. Leveszem a "kölcsönzött" SHIELD egyenruhám sisakját és a földre dobom. Kétlem, hogy a továbbiakban szükségem lenne az álcám fenntartására, ráadásul amúgy is kimondhatatlanul zavart. A ruha többi részét egyelőre magamon hagyom, bár az is elég kényelmetlen, így most egy meglehetősen szokatlan megjelenésű SHIELD ügynöknek tűnhetek. Pár pillanatig még szemlélem az elém táruló látványt, majd ösztönösen megpróbálok "körülnézni" echolokációs képességemmel, annak ellenére hogy azt legutóbb nem sikerült használnom.
Velem együtt a két csupasz férfi is idekerült és bár eszméletlennek tűnnek de a fénygömb az ő közelükből érkezett ezért elképzelhető, hogy volt hozzá valami közük. Egyikük magához is tér és látszólag zavartan kérdezősködni kezd, és mintha a másik is kezdene éledezni. Talán tévedek és ők is csak áldozatok, ám ezt csak egy módon deríthetem ki... ideje bevetni kommunikációs képességeimet.
Közelebb lépek a földön ülő férfihoz és válasz helyett jó erősen állon vágom a szigonyom tompa végével, majd ráfogom a fegyver elejét. (Ha a szigony nem utazott velem, akkor a SHIELD-es kézifegyvert, vagy jobb híján az öklömet használom hasonló jelleggel.)
- Nem tudom melyikőtöknek köszönhetem ezt a kis bűvésztrükköt, de fontos lenne visszajutnom. - mondom nyersen.
Közben felkészülök a várható reakcióra már amennyire tudok, hiszen még mindig elég gyengének érzem magam, amire sérüléseim csak rátesznek egy lapáttal.
Csak remélni tudom, hogy a felszíniek sincsenek sokkal jobb állapotban.

Shield-negyed, Blokk

A kórházat sikerült elhagyni. Az őrmester típusú doktornőtől megszabadulni nagy öröm volt Blokknak és még az egészsége is megköszönte.
~Ez az ellátás nem is volt hülyeség. Csak rosszul indult-gondolta magában.
A feladatot még végre akarta hajtani. Behatolni az itteni Shield rendszerébe. Az első feladat is ment, dokumentálni kellett mindent. Igyekezett megjegyezni a történéseket és abban is bízott, hogy Vízió rögzítette, amit tudott. Josephnek is részt kellett volna vennie ebben, de nem igazán jutott rá idő. 
Az út lefelé vezetett. Lifttel egyszerűnek tűnt, belépőkártyával és hasonlókkal nem volt gond.
~Ezt szeretem a Hydrában. A legjobb technológiát kapjuk meg és Zola se veheti fel a versenyt az elhagyott egykori társaival-gondolta némán.
Vízió figyelmeztetése majdnem az eseménnyel egy idejűleg történt. Tiger észre vette, hogy valami nem volt ok. Nagyon nem. Megállt a lift, robbanás történt, tűz nélkül és sérülések nélkül, de a felvonó egyik fele gyakorlatilag eltűnt Soltzbauerrel együtt.
- Az itteni Zola képes lehet világokat egymásba olvasztani? Ez majdnem olyannak tűnik.
Tiger egy picit gondolkodott, hogy mit tegyen. Ha megszerzi az információkat, de a világban ragadnak és nem tudja őket kivinni a saját Hydrájuk, az mindent felforgatna. Beállhatott volna a helyi Zolához, meg tudta volna tenni lelkiismeret furdalás nélkül, de az kényszer lépés lett volna. A saját világát jobban ismerte, jobban szerette. Meghozta a döntést.
- Menjünk haza! Jelezz, kérlek!
A megbeszéltek szerint úgy volt, hogy jeleznek és akkor visszateleportálják őket a parancsnokságra. Elég sok mindent elintéztek már így is, nem ment üres kézzel. Csak Soltzbauer nélkül, de tudta, hogy feláldozható volt. Ahogy ő is, ha nem sikerült volna neki. Itt tudta hagyni a társát, nem szerette, nem számított annyit. Nem is utálta. Nem érdekelte. Ha nem ment a teleport, akkor kereste, hogy juthatott ki a megrongált liftből a legegyszerűbben és azt tette, akár Vízió segítségével, akár önerővel.

Shield-negyed, Charles Dialin aka Zűrzavar


Svarog és Irina szavai szinte elsuhantak Charles füle mellett. Most egyre erősebben arra gondolt, amitől a gyomra görcsbe állt. Kezdte nagyon rosszul érezni magát. Rátört az, hogy nincs tovább. Akik eddig támogatták, azok már az iskolában magára hagyták, de úgy, hogy neveljék ezzel. Később pedig számíthatott a segítségükre, mert az volt a cél, hogy jó élete legyen, ő is gazdag és sikeres legyen, mint a szülei.
~Halottak? Miért nem veszik fel?-gondolkodott némán és savanyú arccal.
Amikor bejelentkezett a szobalány és elmondta, hogy megtörtént a legrosszabb, Charles számára ez lesújtó volt. Tudta, hogy az egész világon halnak a mutánsok. Rá is ez várhatott. Nem kellett volna meglepődnie. Mégis azt hitte, remélte, hogy a szülei valahogy megússzák. Hogy a gondviselésnek az ő családjához nem szabad hozzányúlnia. Nem szólt erre semmit, még egy köszönömöt sem. Visszament az ágyához és leült. Az öklére támasztotta az állát. Nézett előre a semmibe, aztán lefelé, maga elé. Irina közeledése jól esett neki, de csak egy picit nyugtatta meg. Nem tudott sírni sem, beszélni sem. Az utolsó reménye veszett el. Nem is akart már semmit. A megváltozott világra sem kapta fel a fejét, csak nézte, hogy bevillant valami. Nem hitte el, hogy lesz ennél jobb.
~Nem lesz itt feltámadás. Nincs mindig. Vége, kész, ennyi. Én is meghalok, Svarog is, Irinát kinyírják, elrabolják. Ms. Frost se élheti túl. Ennyi volt. Mindenki meghal ma, aki mutáns, csak még nem tudják. Én nem harcolok, nem katona vagyok. -gondolkodott némán.
Szó nélkül hanyatt feküdt és nem szólt senkihez. Egyre rosszabbul kezdte érezni magát.

Olimpia kaszinó

A csapot sikerült lerohasztani magamról aminek örülök persze a nadrágomon átette magát és feketesedés van a lábamon meg a mellettem lévő nőnek is. De terjed is az egész mérgezett, fertőzött vér, nem annyira gyorsan de kellően sebesen ahhoz, hogy aggodlmat okozzon. Nem tudom mi volt valami ez a csáp de több szart hagyott mint jó lett volna.  Felkapom a tekintetemet a támadónkra de már nincs itt. Csak ketten vagyunk itt.  De persze nem lehet semmi sem nyugodt.  A kép betorzul egy kissé, mások lettek a színek és mintha a halottak élnének. Megremegett a kép az egész elején majd minden visszaáll a normálisra. Elmúlik a képzavar. Ránezek a lábamra. 
-Fogjuk rá. -válaszolok hogy hogyan vagyok.- Nem láttam még ilyet. Próbáljon nem ugrálni. 
Javaslom neki majd a lábamra teszem a kezemet. A támadónk vagy azért tűnt el mert vesztett ügy volt ez neki már vagy biztos volt hogy meghalunk mi ettől a feketeségtől.  Ami ellen van pár szavam. A kezem zöldes fenybe borul be.  Az első amit próbálok hogy működik-e ez rajta.  Remélhetőleg ettől eltunik. Az eddigi támadások után nem feltétlenül bízom magamat a regenerálódásomra. nem tetszik de ez van. Remélem hogy megoldódik a kepessegemmel. Ha nem akkor marad a régimódi kivereztetese ennek a feketesegnek. Remélem legalább is ki lehet. Ha kell.

- ????? -

Halványan pislákolni kezdett az öntudat bennem. Először éppen, hogy csak fel fel pislogtam a világot jelentő valóságra, majd ki is nyitottam a szememet. Amikor pedig végre teljes elmémmel felfogtam, hogy nem Elmhurstben vagyok, akkor szinte leesik az állam. Erre aztán, végképpen nem számítottam, hogy most már hallucinálok is. A hideget érzem, de túlzottan nem érdekel. Az oldalamon korábban keletkezett aprócska égési sérülésre pillantok, próbálom megállapítani, hogy mennyi idő telt el. Mivel igen gyorsan regenerálódok, így talán megtudom állapítani, hogy percek, esetleg órák teltek el azóta, hogy eszméletemet vesztettem, illetve átkerültem ide. Hová is? mágikus képességeim meglétét nagyon csöndben tesztelem, igyekszem a közelben mágikus forrást észlelni. Majd pár pillanat múlva körülpillantok és meglátom a másik vámpírt, aki ott volt velem a Zolások ellen. Elmosolyodnék, de a csávó meztelenül ücsörög. ez már annyira nem vicces, majd én is feltápászkodom. Ezután, néhány másodperces késéssel veszem észre a kék bőrű csajszit, aki a Cég egyenruháját viseli. Nem emlékszem rá, hogy erősítést kaptunk volna, fogalmam sincs, hogy kicsoda micsoda, de hadonászik és a másik vámpírhoz meg hozzám intéz kérdést. Ekkor veszem észre csak, hogy a ruhám nekem sincs meg. Ez szívás, nincs nálam tartalék vér. Soha a büdös halálomban, még egyetlen egyszer sem fogott el a szomjúság és nem vadásztam, így nagyon erősen remélem, hogy a csajnak nincs meg a havi és más sebből sem vérzik. Semmi kedvem újdonsült ismerősömet azzal fogadni, hogy megpróbálom szárazra szívni.
- Legyen szíves kicsit visszafogni magát. Először is ki maga és hol a retekben vagyunk? Másodjára, jó lenne valami ruhát szerezni. Félreértés ne essék, engem nem zavar a pucérság, de kegyed nekem bejön és kegyedet zavarni fogja, ha lereagálom.
Próbálom a nyers hanghordozását óvatosan, de határozottan büntetni. Majd a vámpír felé fordulok.
- Köszönöm a segítséget, a nevem Sentinel. Hogy hívnak öcskös?
Aztán néhány pillanat múlva megdöbbenek.
- Nem zavarja, hogy két nekrotikusan hátrányos helyzetűvel van, egy isten háta mögötti, neve nincs helyen?
Utalok arra a csajnak, hogy viszonylag nyugodt, hiszen nekem megnagyobbodott metszőfogaim fehéren látszónak a számon kívül, ha az egész nem is, de a hegyeik igen. Ezen kívül szemeim is vörösen izzanak, ami egyértelműsítheti minden jött-mentnek, hogy nem vagyok átlagos állampolgár. Sápadt bőröm, pedig továbbra is megerősítheti benne a felismerést, hogy olyan halott vagyok, mint ükanyám kis lábujja. Ha pedig a hölgy tovább hadonászik ( akár fegyverrel, akár nélküle ) az orrunk előtt, akkor pedig hozzá teszem.
- Egy hullát, halállal fenyegetnek, ez aztán a világ szégyene.

Olimpia Casino

Theon ellenőrzi a kapott fegyveren, ha kapott, hogy van e lőszer a töltényűrben. Amennyiben nincs csőre tölt és miután körülnéz megindul előre. Szeme sarkából még látja az est biztonsági tisztjét. Nem tudja hibáztatni a fiatal fiút. Olyan erőkkel kerültek szembe, amik ellen esélyük sem volt. Néhány lépés után azonban nem tud tovább gépiesen pásztázva haladni és közben elmélkedni. Megtorpan ahogy megváltozik a látása. Lövésre készül de aztán minden visszaáll az eredetibe a szeme előtt. ~ Visszhang az inplant és az agyam között? Sose volt még ilyen. ~ jegyzi meg gyorsan, de folytatja útját a célja felé. Amikor felfedezi a folyosói pusztítást, jobban süllyeszt és meggyorsítja lépteit. Az ajtóhoz érve jelez az egyik őt követőnek, hogy legyen ő az első. Theon a második ember szerepét vállalja és így próbálnak behatolni a helyiségbe. Odabent gyorsan felméri a helyzetet.
- Ne mozduljon. Fiúk tartsák itt! - adja gyorsan utasításba Jenne visszatartását, miközben hosszú léptekkel Sakurához igyekszik és leguggol mellé, de arra vigyáz, hogy egyelőre ne érjen hozzá. - Jól van asszonyom? Úton a segítség! Mi történt?

Felszerelés:

SHIELD negyed

Dragunov látta, hogy Charles a kórházi ágyon hever, miközben Irina vigasztalja. Éppen meghallja, hogy a lány azt mondja, hogy őszintén sajnálom. Inkább elcsöndesedik, nem akarja a fiút a gyászában megzavarni.
Inkább tapintatosan elfordul. Az orvosok csak megrázták a fejüket, és szerencsére nem akarták újra vizsgálatoknak kitenni, az esetleges hallucinációk miatt.
Csönd ereszkedett le a kórteremre.
Azonban a nyugalom rövid életű volt. A tér újra hullámokat vetett, a következő pillanatba a kórterem, az egész bázis eltűnt körülöttük. Svarog döbbenten pillantott körbe.
- Ez itt a Times Square - jegyezte meg, és odalépett a két fiatalhoz. De nem a megszokott hely. Évekkel ezelőtt történt valami, ami miatt elnéptelenedett a város. Ezért nem volt aki gondozza a köztereket, és a házakat.
Így a fák és más növények akadálytalanul nőhettek itt. Dragunov odarohant a két fiatalhoz és közben le nem véve a közeli házakról a szemét, megszólalt.
- Gyerekek, nem tudom hol vagyok, de ami a legfontosabb ne essetek pánikba. Mert ha valaki ordítva rohanni kezd, akkor az egész egység megbomlik. Most mi egy alakulat vagyunk, világos? - kérdezte tőlük.
Aztán Charles-ra nézett.
- Figyelj, tudom, hogy veszteség ér, de most a saját és az Irina érdekében össze kell szedned magad. Szóval, maradjunk a tisztáson, míg nem változik a helyzet. Például, úgy hogy valamilyen okból hazajutunk.
Vagy nem támadnak ránk egy mutáns veszettség törzsel fertőzött kannibálhorda.
- Na, világos? Tehát gyerekek, ez lesz az alappont.

????

Azzal, hogy képen törölte azzal a nőnek sikerült Adrian-t a zavarából kihoznia.
-Áljál le b@zdmeg!
És a fogait is kiengedte, hogy a nő felfogja nem egyszerű emberrel van gondja. Persze attól még Adrian tart a fegyvertől, de nem egyedül van és ha kell vámpírrá változva eltűnhet. A másik fickó bemutatkozását Adrian is viszonozza.

-Adrian. Inkább magamért tettem.
Nem kezdi el magyarázni csak ha a másik rá is kérdez. A fényképek kattogása idegesíti Adrian-t. Idegesen oda is ordít.
-Tetszik mi? Aláírás nem kell b@sszátok meg. Azt mondja meg valaki hol a görcsben vagyunk?

Egy másik realitás, Hidrabázis - Blokk

A gyanú nem volt megfelelő. Zolának nem volt itt akkora hatalma, hogy vlágokat nyisson össze. Valami teljesen más történt, sokkal nagyobb hatalmú illetőhöz kötődött ez.
~Ha hazaérünk, foglalkozni kell vele, mert a mi világunkat is érintheti. Lehet, hogy már ott is fogják a jeleket-gondolkozott magában.

A lifttel nem voltak további bajok. Tiger már kezdte megszokni a teleportot, de a hányinger még mindig megvolt. Anyira volt erős a szervezete és tapasztalt, hogy ne dobja ki a taccsot. Körülnézett és ismerős volt neki a bázisuk. Megbízott Vízióban, hogy jó helyre hozta, oda, hová kelllett. Ha konkrétan látta, hogy merre kellett menni, akkor Strucker asszisztensének irodájába indult, aki kiosztotta a parancsot az elején. Ha megtalálta és volt lehetősége jelentést tenni, akkor megtette egy tisztelgés után:
- Uram, a fertőzést sikeresen elterjesztettük és az ottani világ mutánsainak 90%-a belepusztult. Vízió részletesebb dokumentációt is tud mutatni. Azért jöttünk vissza ilyen hamar és Soltzbauer nélkül, mert furcsa jelenség ütötte fel a fejét és kétséges volt, hogy ha tovább maradunk, vissza tudunk-e jönni jelentést tenni. A társam egyszerűen eltűnt a helyszín felével együtt, ahol voltunk. Mintha több világ csúszna egymásba.

Times Qsaure, Charles Dialin - Zűrzavar

A gyászban megzavarta a srácot, hogy a kezdődő elmosodások egyre erősebbek lettek. Egyszer csak eltűnt minden. A kórház, az ágya, a lepedő és a személyzet. A kedves lány és a nagy dumás sárkány maradt itt az aszfaltdzsungelből lett dzsungelben.
~Meghaltam? Nem, az nem lehet ilyen egyszerű. Hallucinálok és a többi mutánst képzelem ide. Nem értem, de nem is érdekel.
Meg tudott állni a lábán. Először csak nézte a várost és a többieket. MEgdörgölte a szemeit, hogy jól látott-e. A gyász miatt még mindig nem volt kedve semmihez, de az új helyét meg kellett néznie. Svarog már mondta, mit csináljnak. Charles becsülte benne, hogy nem esett pánikba, nem sújtota le, mai történt. Ő erre nem volt képes. Keresett egy bokrot, ami mögé leült és onnan beszélt. 
- Csak a mutánsok kerültek ide. A kórház többi embere sehol nincs. Halál előtti képzelődés az egész. Nem tudunk mit tenni. Nincs is kiért.
Pedzegette a gondolat, hogy a többiekért illene vlamit tennie, hogy ha mégsem ez az utolsó lépésük a halál előtt, akkor segítsen. Egyenlőre nem tudta elhinni. Ha mondtak valamit, hogy konkrétan mit kellett tennie, akkor abban segített, de addig csak ült a bokorban és összehúzta magán a zakót. A könnyei folyni kezdtek.

Olympia kaszinó, Bronx – Michael Nikostratos
Sikerül eljutnom egy szobáig, ahova benézek, és remélem, hogy itt lesz Jenna. Azonban ahogy belépek a szobába azt látom, hogy életem szerelmét lefogják, méghozzá az AIM emberei. Érzem, ahogy lüktetni kezd egy ér a homlokomon, de óriási akaraterővel visszafogom magam. Biztos van erre valami magyarázat. Belép mögöttem egy AIMes tiszt, és beszélni kezd, miközben arra gondolok, hogy nem hagyhatom, hogy lefogjon, ha eldurvulna a helyzet, és folyamatosan emlékeztetem magam, hogy mögöttem áll, nehogy meg tudjon lepni.
- Theon, remélem az emberi azonnal elengedik a barátnőmet, mielőtt nekem kellene intézkednem az ügyben. - mondom halkan, és vészjóslóan. Elég volt mára a vérontásból, de Jennáért megteszem bármikor. Valószínűleg látta odakint, hogy nem vagyok egyszerű halandó, a szánalmas emberi mivoltuk felett állok. Ha nem engedik el, akkor számolni kezdek.
- Egy... - mondom, és kérdő tekintettel nézek ez esetben a vezetőjükre. Nem akarok eljutni háromig. Ha viszont elengedik, akkor átkarolom a szerelmemet, és ránézek. - Jól vagy, szívem? Nem bántottak? - kérdezem villámokat szóró tekintettel. Ha csak a haja szála is miattuk görbült meg, leszarom hogy ki fia borja ez a Theon meg a nőcskéje, mind a kettőnek a vérét veszem.

~SHIELD negyed~

Beszéltem a szüleimmel és sikerült elintézni a fuvart, nem soká otthon édes otthon, remélem nem robbantják ránk a házat. Addig is lelki támogatást nyújtok a srácnak aki teljesen besokkolt és meg se szólalt a telefonbeszélgetés óta, csak fekszik és mereven bámulja a plafont. Épp kérdezném újra hogy jól van e vagy épp összezúzza magát lelkileg belülről és próbálnám inkább kicsit támogatni a szavaimmal jobb híján, amikor elmosódik a kép. Eltűnt a szóba és minden más, 3-an állunk a növény lepte utcán amin nem rég még rohangáltam. Nagyra nyílt szemekkel pislogok körbe hogy mi van, ekkor a köztünk rangidős megszólal....és elmondja a nyilvánvalót amire megjátszott elismeréssel pislogok.
-Wao, nem jöttem volna rá...-ekkor veszem észre hogy kissé tiszteletlen lett a stílusom - Elnézést.
De itt állok egy kórházi hálóingben mezítláb a kitudja hol vagyis inkább mikor mert a helyet Mr GPS bemérte már. Majd valami egységről kezd el beszélni hogy ne essünk pánikba meg ilyenek, eddig nem is volt rá okunk, mért esnénk pánikba, ugyan, de száj húzva válaszolok a kérdésére.
-Mint a nap.
Rám hivatkozik a srácot illetően, jönnék azzal hogy engem nem kell megvédeni, pontosabban nem most kell megvédeni, bár amilyen gondolatok kezdtek el kavarogni a fejemben a látványtól. A srác mondatára csak kissé összehúzom magam és szégyellősen mondom.
-Bocsi, de én nem vagyok mutáns. -remélem ez a kis infó meg nyugtatja.- Viszont van egy elméletem. Sok olyan műsort láttam már amiben azt mutatják mi lenne ha eltűnne az ember a földről, na abban a sorozatban hasonló képeket mutogattak eltűnés után asszem 5-10 évvel talán - ráncolom a homlokom - nem emlékszem már, de így néz ki amikor a növények átveszik az uralmat a dolgok fölött. De az aggasztó része az hogyha a növények már kellően otthonosan érzik magukat követik őket az állatok is, a növényevőktől a nagytestű ragadozókig és az utóbbi híre szerintem nagyon aggasztó, jó lenne figyelni vagy valami mert ha berombol ide valami nagyra nőtt cica vagy kutyus akkor nekünk csengettek. Kivéve ha...van magánál fegyver? -ekkor fordulok Svaroghoz de rájövök hamar hogy hülye kérdés volt, egy kórházban minek lenne, ennyit az utolsó esélyről.
-Valamit, nagyon nagyon nagyon gyorsan ki kell találnunk és elsősorban én nem szeretnék itt a tiszta placcon álldogálni, úgy festhetek egy éhes ragadozó szemében mint egy svéd asztal. -kezdem magam ölelgetni és egyre inkább kapkodni a tekintetem körbe körbe a terepen.

– ???? –

Ez a nap percről percre őrültebb lesz. Kiderül hogy mindkét férfi "élőholt".
A felszínen úgy látszik nem olyan élesek az érzékeim, vagy csak az égett hús szaga nyomta el a rothadás bűzét, mindenestre gesztusaikon kívül szavaikkal is egyértelművé teszik származásukat. Eddig csak egyszer volt a fajtájukhoz szerencsém és a megfelelő mélységet elérve, miután a nyomás kipréselt szinte minden vért a testéből, ő is inkább tűnt holtnak mint élőnek.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy jelen körülmények között el tudnék-e bánni mindkettőjükkel és mivel egyelőre nem mutatnak különösebb ellenségességet, jobbnak látom nem provokálni őket. Ráadásul fecsegésükből úgy tűnik, hogy nincsenek nálam jobban tisztában helyzetünk körülményeivel.
Hátrálok egy lépést és kissé leengedem háromágú szigonyomat is.
A Sentinel néven bemutatkozó férfi döbbent kérdésére némileg elfintorodok.
- De igen. Zavar.
Azzal figyelmem a körénk gyölő civilekre terelődik, akiknek közelsége már szemmel láthatóan a másik férfit is ingerli. Bárhol is vagyok, ideje távoznom.
- Semmi dolgom itt. -mondom, majd határozottan elindulok a víz felé. Menet közben fél kézzel megpróbálom lehámozni magamról a SHIELD egyenruhát (ha kell tépem is), ami alatt még ott az úszáshoz alkalmas, könnyű atlantiszi viselet. A ruhát a földre dobom, a csupasz vérszívók talán még hasznát veszik, bár az is lehet hogy csak cafatokban sikerül leszenvednem magamról hiszen másik kezemben ott a szigony.
A ruhától megszabadulva persze előtűnnek friss sérüléseim is...

~Olympia kaszinó~

Sikerült felkelnem és elindultam kifelé bicegve hanyatt homlok ahogy sikerül csak megszeretnék keresni egy bizonyost, egy fontos bizonyost. Amikor belép egy ismerős arc, Mich egy kollégája ahogy tudom, még a háborús helyzet előttről. De nem tulajdonítottan neki sok figyelmet úgy gondoltam nem fog akadályozni a szabad közlekedésben de mégis, először rám szól majd küldi a kopóit akik egyből ugranak is.
-Miért? Mit tettem?- nézek rá értetlenül.
Rendben, először tudakolok aztán harapok stratégia, hátha félreértés van, nem értem hogy miért kell hisztizni. Közben befut Michael is egyből felkapom rá a fejem, ösztönösen is nézek nagy "ments meg" szemekkel, pedig simán arrébb tudnám utasítani a lefogóim amennyiben emberek, bár a lábamon a seb talán nem értékelné. Nagyon nem örül annak amit lát, konkrétan a másik biztonságinak is egyértelműek kifejezi, közben nem ficánkolok csak halkan megjegyzem.
- Én a maguk helyében elengedném magam. -jegyzem meg halkan és ezzel nekik is jót akarok, nem blöffölős típus és nem is a kegyes fajta a drágám, itt karok fognak hullani ha arról van szó.
Közben valami tiszt is jelent, húzza az időt, nem kéne, nagyon nem most kéne, már számol vissza, lehunyom a szemem és várom hogy mi lesz, engednek e a kezek a karomon vagy tényleg probléma lesz, nem nagyon merek ugrálni amiatt a hülye seb miatt. Azért gyorsan vetek rá egy pillantás, nem valami szép látvány és terjed. Nézek a páromra a többiek nevében kegyelmet kérve, kérlek csak ne csinálj semmi hülyeséget.